Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám

1920-06-26 / 71. szám

Nem volt többé egy Irányi Dániel az ellenzék vezére, de jöttek helyébe apró nagyságok, akik — mert sem ész, sem tekintély dolgában nem álltak a képesság és a helyzet magaslatán, — lármázásban, modortalanságban, csúf kifejezések használatában keresték és találták erejüket. A romboló irányzat sajtója. Igy volt ez a képviselőházban, igy a magyar sajtóban. Igy sülyedt fokról-fogra modorban, tónusban, tisztességben a magyar sajtó is, az államnak ez a legeslegfontosabb tényezője. A fővárosban, a kisebb városokban a legesleghihetetlenebb ronda hírlapok kezdtek mint a gomba, felburjánozni. A falu népe, a városok kisemberei többé nem olvasták a tisztességes irányú lapokat, hanem csak ugy kapkodták az undort keltő zuglapokat és azok között azoknak jutott a legszámosabb olvasó közönség, amelyek a legnagyobb badarságot irták és a legpiszkosabb kifejezéseket használták. Erre azután irói azzal dicsekedtek, hogy ujságjuk népies nyelven van irva. Párhuzamban ezzel korrumpálta és rontotta a magyar népet minden egyes képviselőválasztás. Minél elérhetetlenebb ígéretekkel volt fűszerezve egy jelölt kortesbeszéde, annál biztosabban számithatott megválasztására és amit e lelketlen férfiak a választásnál kint müveitek, azt folytatták bent a képviselőházban, ahol az ország drága idejét órákhosszán át tartó üres beszédekkel pazarolták. Igy jutottunk az úgynevezett obstrukcióhoz. Nem napok, hanem évekig húzatta az ellenzék az ország drága idejét. És ahelyett, hogy életbevágó nagy ügyeket intéztek volna el, gyerekes fecsegéssel mulattatták a karzatot. A parlamenti ellenzék viselkedése. Ilyen mély erkölcsi sülyedésben tengődött abban az időben a mi országunk képviselőháza, midőn az országgyűlés bevonult az uj országházba. A földkerekségen élő minden kulturnemzet ünnepéllyel avatta volna fel ezt a külföldtől is megbámult remek, monumentális palotát és óvakodott volna ezt az ünnepi hangulatot megzavarni. De nem igy gondolkozott a mi ellenzékünk. Még a felavató első ülésen sem tudta magát fékezni. Neveletlen, piszkos szitkozásokkal, lármázással, padveréssel tombolt még az emlékezetes napon is. Rossz Omennak mondta ezt akkor e sorok irója és sajnos, a babonás felfogás beteljesedett. A magyar történelem fénykora. Pedig volt egy idő, melyben megingott e babonában való hit és oly jelek kezdtek mutatkozni, mintha e nemzet szerencse-csillaga feltámadna. Ez a háború alatti pár év volt, Magyarország történetének talán a legfényesebb korszaka, mert a világ összes népei kezdték megtudni, hogy létezik egy magyar nemzet, mely előttük ismeretlen volt és kezdték is becsülni. Mifelénk fordult az egész világ érdeklődése és lesték a földgömb minden táján: mit mond Budapesten a magyar parlament fényes palotájáaan Magyarország miniszterelnöke, gróf Tisza István. Irigyeink aknamunkája. De a turáni átok felütötte újra fejét és nem engedte, hogy a nemzet e dicsőségét megtarthassa. Megirigyelte ezt Ausztria és főkép Bécs. Hogy is szerethette volna, ha ezzel mindjobban látta a Monarchia súlypontját kezéből kisiklani és erőben, tekintélyben emelkedni Budapestet ? Megkezdődött tehát Ausztria részéről az aknamunka. És mert gróf Tisza István volt az, aki a magyarság érdekeit a legnagyobb súllyal tudta képviselni, ki lett adva a jelszó: „El gróf Tisza Istvánnal!" Erre aztán Bécsnek akadt elég szövetségestársa a magyar ellenzéki politikusok közt. Nincsen az a hitvány eszköz, amelyet fel nem használtak volna, hogy ártsanak neki. Rz aknamunka sikerült, gróf Tisza István lemondott a miniszterelnökségről. Sikerült pedig annál könnyebben, mert a trónon nem ült többé Ferenc József király akit Isten egy igen hosszú uralkodási idővel ajándékozott meg és aki igen hosszú, — sok viszontagságokkal és sorscsapásokkal telt uralkodási ideje alatt — rendkívül gazdag tapasztalatokat szerzett és ezeket tagadhatatlanul népeinek előnyére igen bölcsen tudta felhasználni. Az ifjú Károly király. Utána jött egy ifjú király teljesen élettapasztalás és emberismeret nélkül. Ő alatta nyertek olyan emberek befolyást, akik szintén ifjak és tapasztalatlanok voltak és mindenre előbb, mint egy ország vezetésére voltak alkalmasak. Hogy ez a normális időben sem országnak, sem királynak nincs hasznára: az bizonyos. Annál nagyobb szerencsétlenség volt ez most, amidőn hadseregünk bomlásnak indult, hazaszökdösött. Itthon az ország négy évi háború után a rendes életből kiforogva, nélkülözéseknek kitéve, a népnek nagyrésze erkölcstelen sajtó lelketlen agitátorok által télrevezetve és ráadásul az ajtó előtt a külellenség. A forradalom kitörése, Tisza halála. Ez volt a helyzet, midőn kitört a forradalom. Ekkor történt, hogy a felfordulás legeslegelsö napjaiban hitvány gyilkosok megölték Magyarország legkiválóbb emberét, gróf Tisza Istvánt. Jól számítottak ezek a hiénák, midőn e tettüket elkövették, mert hogy a zavarosban minél jobban halászhassanak és hogy a felfordulás minél nagyobb méreteket öltsön, el kellett távolítani azt az egyedüli embert, aki vasmarkával megfogta volna az ország gyeplőit, hogy rendet teremtsen és hogy a hazának megmentse még azt, amit még megmennteni lehetett volna. Ki volt gróf Tisza ? R magyar történelem kevés olyan kiváló alakot mutál fel, mint gróf Tisza István. Magyar volt, a szó legnemesebb értelmében, a lángoló hazaszeretet jelképe, tetőtől-talpig becsületes, őszinte, nyilt, minden intrikától távolálló jellem, adott szavának feltétlen ura és betartója. Ennek a nagyembernek a meggyilkolásával erős sebet ejtettek Magyarországon. Ezt a pótolhatatlan nagy veszteséget legjobban érzi most az egész ország, kivétel nélkül, még azok is, akik életében neki politikai ellenfelei voltak. És vannak köztük sokan, akik Tisza István hamvaitól most bocsánatot kérnek, hogy ők is pártérdekből vagy félreismerésből nem éppen nemes fegyverekkel küzdöttek e nagyember ellen. Mert hogy Tiszát a magyar népnél nemcsak népszerűtlenné, hanem gyűlöltté tegyék, nem riadtak vissza semmiféle korteseszköztől, még oiyan hazugságtól sem: Tiszát odaállítani a háború okozójának. És milyen fogékony ilyenre a tudatlan nép, sokan ezt el is hitték. Örökös folt marad a magyar nemzetre, milyen gyáván és nem méltóan viselkedett e nagy ember halálakor és hogy még ma is engedi szabadon futkosni hitvány gyilkosait. És ki az a Károlyi Mihály ? Tisza halála után kezdtünk gurulni lefelé, egészen mélyre Károlyi Mihályig. Nagyon helyesen jellemezte ezt a Károlyit egy történetírónk, aki azt mondotta: a mi történelmünk sajnos, sok gyászmagyart mutat fel, vannak köztük hitszegők, pártütők, hazaárulók, szóval sok sötét alak, de a magyar történelem nem mutat fel sötétebb, jellemtelenebb alakot, aki azáltal, hogy létezett, ennek az országnak oly katasztrofális kárt tett volna, mint gr. Károlyi Mihály. Legsötétebb fejezete marad minden ami ez ember nevévél és ez időbői feljegyezni való lesz. Történelmünkből tudjuk, hogy a világon csak az angolnak és a magyarnak van a legrégibb alkotmánya és parlamentje. Nem-e legmélyebb sülyedésnek jele az, hogy akadt magyar és hozzá egy oly illusztris családból származó sarj, mint Károlyi Mihály, aki eszközül adta magát oda arra, hogy ennek a parlamentnek fényes kupolacsarnokában sárba tiporja a magyarnak ezt az ősrégi törvényeken alapuló büszkeségét. De ő sem nemzeti hagyománnyal, sem történelmi múlttal, sem országérdekével nem törődött. Neki és híveinek más lebeget szeme előtt, hozzáfogott a konc osztogatásához. Soha annyi uj hivatalt nem létesített egyetlen kormány sem a királyság alatt, mint ezek az emberek. Csak ugy hemzsegtek a számnélküli miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok és más hivatalnok. Legfőbb elv lévén : minél kevesebb munka, annál nagyobb fizetés. Érdekük pedig az volt: az országban minél nagyobb zavart előidézni. Nekik szaporítani kellett a rosszat, hogy magukról eltereljék a figyelmet és arra találtak egy olyan orvosságot, mely minden betegségre egyformán hatásosnak bizonyult, szidni a királyság alatti rendszert! Minden rossz tettükre, minden kudarcukra csak az volt a Recept, mindent az előbbi kormányokra tolni, mert ez a legkönnyebb és legkényelmesebb. A ,,Nemzeti Tanács"-ok. Felforgatták a rendes, tisztességes közigazgatást, helyébe alakították minden községben az úgynevezett „Nemzeti Tanácsokat". Hogy ezeket kellőleg megítélhessük, elég rámutatni a fővárosi legfőbb Nemzeti Tanács hírhedt elnökére, Hoch Jánosra. Ez megmond mindent és megadja a hü tükröt a többiekre is. Ezek a szerencsétlenek mást nem tettek, mint ülésekkel lopni a nép drága idejét és tanácskozni olyan dolgokról, amelyekhez nemcsak hogy semmi közük nem volt, hanem, melyekhez nem is értettek. Hogy milyen kárt tettek ezek a munkát lopó ülések kint falun, keserűen tapasztalta az ország avval, hogy soha annyi elmaradt őszi munka, soha annyi elfagyott és elromlott répa, krumpli és kukorica nem volt, mint tavaly, Ezt azután sínyli most a lakosság. Persze ezeknek az országkárositóknak zászlójáról nem hiányoztak népszerű szavak: Demokrácia, egyenlőség stb.! Ez magától értetődik. Csak hogy ne felejtsék el ezek a népámitók, hogy ez országban a legmagasabb polc eléréséhez is nyitva állt mindig az ut mindenkinek, még a legutolsó kanász fiának is, ha tanult, meg ahhoz való tehetsége is megvolt. Itt, ahol egy csizmadiának fia az ország hercegprímása lehetett, itt sem Károlyi Mihály, sem más tanítására nem szorultunk. Egyenlőség szép szó, de mióta a világ fennáll, sohasem volt és sohasem lesz egyenlőség. Mert bár ember és ember közt nincsen különbség, de tanult, müveit ember és nem tanult, műveletlen, vagy becsületes vagy tolvaj közt mindig volt és lesz örök időn át különbség. Ezek azonban ártatlan korteseszközök, ezeknek csak a tudatlanok ülnek fel. A birtokpolitikai reform. De egyenesen bün olyan jelszavakat odadobni, mint a földreform. Ez egy kérdés, melyről a mezőgazdaság jövője függ, ennek folytán az egész ország gazdasága, kiviteli képessége, ezzel kapcsolatos azután majd a mi valutánk sorsa és ami mindennél fontosabb, a mi mindennapi kenyerünk. Szabad-e ilyen, az egész ország jólétét magában foglaló kérdést máról-holnapra Hübele Balázs-módon megoldani akarni? Amint ezek a lelketlen emberek tették, midőn ma kiadták a jelszót a földosztásra és már holnap mentek a mérnökök földet mérni. Látott-e a világ ilyen badarságot? Tudták-e ezek az emberek, hogy a földreform helyes megoldására hosszú évek komoly munkája és nyugalmas idők szükségesek és hogy ami az ország egyik vidékén előnyös, az lehet a másik részén rossz ? Tudták-e, hogy minálunk a kisgazdák legnagyobb része még ma sem bir azzal a tudással, sem azzal a tapasztalással, sem azzal az állatállománnyal és holt fölszereléssel, amely elsősorban szükséges a többtermelés eléréséhez és azzal a közjólét előmozdításához. Tudták-e ezek az emberek, hogy nálunk ma még szükség van a nagybirtokra, mert nemcsak hogy sok olyasmi van, amit előnyösen csak nagyban lehet produkálni, de mert elsősorban a nagybirtoknak köszönhető,