Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám
1920-06-26 / 71. szám
hogy minálunk a mezőgazdaság a mai szép színvonalra emelkedett és elévülhetlen érdemeket szerzett a nagybirtok azáltal, hogy példaadólag hatott a kisgazdákra minden téren ? Tudták-e ezek, hogy egy igazi gazdasági tehetség nem is érvényesülhet kis területen, mert ha nem volnának nagykiterjedésű birtokok, amelyeken egy képzett gazda tudását, ügyességét a többtermeles terén érvényesítheti, ez nemzetgazdaságilag igen hátrányos volna ? Dehogy tudtak, nem is akarták tudni, mert minden intézkedésük arra célzott: maradandó kárt tenni. Magyarázható-e másra például az ország vadállományának pusztítása minden törvényes intézkedés ellenére ? Husz éven át fogja sinyleni a főváros és a városi fogyasztóközönség azt a Buza Barna minden józan ésszel ellenkező rendeletét, amely a nemzeti vagyonnak ezt a részét majdnem megsemmisítette. Vagy más megbirálás alá kerül-e ugyanennek az embernek idejében és rendeletére véghezvitt faállománynak szabad pusztítása? Az Omge magatartása. Ezekben a hónapokban, amidőn oly sötét felhők lebegtek a haza és különösen a mezőgazdaság fölött, érthetetlennek tartottam az Omge viselkedését. Az Omge azért van itt, hogy megvédje a gazdaosztály érdekeit és kérlelhetetlenül szembeszálljon mindenkivel, aki érdekeit csorbítani akarja. Teheti azt annál könnyebben, mert ezzel nemcsak a gazdaosztálynak használ, hanem azorszság minden egyes lakójának érdekét védi. Mert enni kell és ha az ország gazdasága rosszul mén, a lakosság koplal. Kinek kellene tehát legjobban ismerni az ország gazdasági állapotát mint a Omgenak, ő neki kell tudnia elsősorban, hogy milyen áldásos hatással volt és van az egész ország fejlődésére minálunk a jól kezelt nagybirtok. Hol volnánk mi ma, ha nem lettek volna azok az érdemdús nagybirtokosok, akik gazdaságaikat a kultura legmagasabb fokára emelték és akik semmi áldozattól vissza nem riadva úttörők voltak és jó példájukkal nemcsak egész vidékek földmivelését emelték, hanem egész országrészek kisbirtokosainak örökös jólétét megalapozták. Az Omgenak nemcsak ezt kellene tudnia, de azt is, amit mindenkinek, aki a földmivelést az életből inmeri, látnia kell, hogy a mi alsó földmiveléssel foglalkozó népünk — tisztelet a kivételnek — milyen hátramaradt, mennyire idegenkedik a haladástól és milyen ósdi módon, sőt sok helyen egyenesen rosszul rniveli földjét és rosszul gazdálkodik. Ezt csak a rövidlátó szobatudós nem tudja, aki az árpát a búzától nem tudja megkülönböztetni. Hová sülyedt ez az ország, mely előbb tejben, mézben és mindenféle jólétben úszott és most a Károlyi Mihály és Kun Kohn Béla pusztítása után a lakosságnek nemcsak hogy nincsen teje és méze, de éhezve küzd a mindennapi kenyereért. Szabad-e ilyen állapotok súlya alatt kísérletezni, szabad-e népámitó jelszavakkal a jól kezelt és ennélfogva jobbantermő földeket a jó kezelésből kiakarni venni és azokat bizonytalan rossz kezelésre bízni. Szabad-e ilyent tenni ? Akarjuk-e az éhező lakosságot több évre ilyen nyomorúságnak kitenni. Ez nem csak hazafiatlanság, ez egyenesen merénylet az éhező emberiség ellen. A háború által előállt terheket az európai államok közt egy állam sem viselte volna oly könnyen és heverte volna ki oly hamar, mint Magyarország, mert ennek az országnak még sok kiaknázatlan kincsek és erők álltak volna rendelkezésére, ha az Isten meg nem átkozta volna ezt az országot Károlyi Mihállyal és társaival. A KárolyI Mihály és a proletárdiktatúra. Azonban a nemes gróf még mindezzel a sok rosszal sem elégedett meg, amit az abnormális agya és beteges pusztitási vágya által okozott, ő még erősebb haláldöfést akart okozni, odadobta és kezére játszotta ezt a szegény, annyit sanyargatott országot a kommunistáknak, akikkel — mint később kiderült — egy húron pendült. És amikor a fővárosi lakosság legnagyobb éhínségben és nyomorban tengődött, Károlyi Mihály a fegyházba való, haramia kommunista főembereivel dinom-dánomozott a Szovjet-házban és jóllakva mindenféle rekvirált pecsenyék, tészták, lopott borok és pezsgők élvezetétől teli gyomorral és teli hassal nagykegyesen együtt osztogatták a proletároknak a tanácsot: takarékoskodjanak, koplaljanak, tartsanak ki türelemmel, meg kell hozni ezt az áldozatot a proletárdiktatúrának! Ez a tivornyázás a Szovjet-házban ment véghez a Hungáriaszállodában és ebben jobb izlést tanúsított Kun (Kohn) Béla. Mert végre ő is tivornyázhatott volna a királyi vár fényes termeiben, mint ezt Károlyi Mihály tette, akinek volt arca ahhoz, hogy Ferenc József király ezüstjét, evőeszközét és abroszát használta az ő általa adott ebédeken. Ezeket mind különösen kell kiemelni, mert kommunista fővezéreknek és összes segítő csapatjainak életmódja legjellemzőbb. A kommunisták rablógarázdálkodása. Mialatt inség, nyomor, rettenetes nélkülözések közt sinylett az egész ország, a vöröskatona segítségével a legszemtelenebb módon lopattak, raboltattak és rekvirálás címén elvitettek bárhol található gabonát, bort, krumplit, mindenféle élelmiszert, birkát, tenyészállatokat. Nem restelték kifogatni a földmunkához szükséges jármasökröket és az igáslovakat, ugy, hogy sok helyen parlagon maradt a termőföld. Loptak, ahol csak hozzáférhettek, ruhákat, cipőket, fehérnemüeket, bútorokat, műkincseket, ékszereket és mindezt a maguk meggazdagodására. Ha ez az állapot még soká tartott volna és ha, mint szándékuk volt, minden gabonát az idei termésből a cséplőgépnél elvittek volna, a kisgazdák, tulajdonosokból az állam zselléreivé sülyedtek volna és a jó magyar — legyen az polgár, vagy proletár — foghatta volna a vándorbotot és mehetett volna koldulni a külföldre. A magántulajdon elleni merényletek. De ők kaparintási vágyaikban itt sem álltak meg. Nem, ők a tulajdonjog szentségét akarták megsemmisíteni, ezt a minden erkölcsi létnek, törekvésnek, életcélnak legfőbb alapját és minden embernek — legyen az gazdag, vagy szegény — egyedüli védbástyáját. El akarták rabolni a földet, a házat és minden néven nevezendő ingó és ingatlan vagyont. Hány tisztességes, érdemes polgár lett öngyilkos afeletti bánatában, hogy munkával szerzett becsületes vagyonát egy pár óra alatt elkobozva volt kénytelen látni. Szándékuk volt tönkretenni virágzó, hatalmas pénzintézeteinket, melyeknek köszönheti az ország közgazdaságának amerikai módra való emelését. Elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak azok a bankvezetők, akik a magyar pénzintézeteket európai tekintélyre emelték és ezeket a nagyérdemű igazgatókat félre tolták és feléjük tudatlan, hitvány kölyköket helyeztek korlátlan hatalommal. A kommunizmus minden téren csődöt mondott, nem volt egyetlen egy gazdasági tényező, mely tönkre ne lett volna téve. Megbukott a kereskedelem, a gyári ipar, megbukott minden mezőgazdasági termelés, mert fényesen bebizonyult, hogy központilag szervezett termelés lehetetlenség. Hozzájárultak ehhez az ipari és gazdasági munkások és cselédek szertelen, hallatlan bérkövetelései, amelyek nemcsak ma, de a messze jövőben is minden piacképes termelést lehetetlenné fognak tenni, ha ezen gyorsan nem változtatnak. A kommunista sajtó és a szovjetválasztások. Természetesen gondoskodtak arról a kommunista vezérek, hogy minderről a nagyközönség semmit se tudjon meg, azért első és főfeladatuk volt a sajtót hatalmukba keriteni. Lefoglalták az összes hírlapokat kivétel nélkül, elrabolták az összes gépeit, pénzeit, papírjait és minden felszerelésüket, elkergették a fényes tehetségű és kipróbált jellemű szerkesztőit és munkatársait és helyükbe lépett a mindenféle cimen megjelenő Vörös Újság. Mióta a világ fennáll, soha ilyen alacsony, piszkos, hitvány színvonalra sülyedt sajtó nem létezett, mint ezen idő alatt. Főcél az volt, hogy a proletárok soha a valót meg ne tudják, tehát hazudni kelletett, ez volt a jelszó. A polgárokra kedvező híreket el kelletett ferdíteni, a lakosságnak, mely éhezett, koplalt, mézes madzagot kelletett adni a jövőre. Ezért május elsején, mikor még sok vetemény el sem volt vetve, a sok munkakerülés és dologtalanság miatt már hirdették, hogy soha olyan jó termés nem volt, mint lesz az idén. Az orosz bolsevizmus minden kudarcát és vereségét nagy kövér betűkkel győzelemnek hamisították. Hogy azt a még soha nem tapasztalt tunyaságot, dologtalanságot, munkakerülést, semmitevést, ingyenélést palástolhassák, naponta vezércikkeztek, hogy a munka milyen gyönyörűen folyik minden téren! Ova óvakodott a Vörös Újság attól, hogy a proletárnak megírja: milyen kényelemmel utaznak vezérei. És elhallgatta, hogy ugyanazon időben, mikor a proletárdiktátor agitációs útra kel, hogy felbujtogassa a népet az urak és burzsik ellen, a diktátor és segédei a legfinomabb szalonkocsiban utaznak és onnan szemlélik nagykegyesen, milyen életveszélyben utazik a burzsi és a proletár drága pénzen vásárolt jegyével. Arra sem figyelmeztette a Vörös Újság a szegény proletárt, hogy az a választás, amelyet a pártvezérek rájuk parancsoltak, egy krajcáros komédiába való bolondjáték volt és egy merénylet a legszebb polgári jog ellen. Próbáit volna a királyság ideje alatt bármely kormány egy ilyen választást csak indítványozni is, felzudult volna az egész ország. Hová sülyedt a szabadság, hová a függetlenség, a szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás, amelyre a magyar ezer év óta oly féltékenyen őrködött? Nem volt az a zsarnok király, aki mindezeket a nemzeti szép eszméket ugy eltiporta volna, mint ezek a hitvány emberek, akiknek legtöbbje azok közül került ki, kiket még rövid idő előtt a falu népe mint ronyyszedő tilinkós házalót jól ismert. Az ellenforradalmárok üldözése. E gazemberek szempontjából teljesen érthető, hogy nekik minden olyan jelenséget, mely nyakukat törhette volna, csirájában el kelletett nyomni, azért minden velük nem tartó ember szájára lakatot tettek. Becsületes, tisztességes polgárok és földmivesek a legegyszerűbb megjegyzés végett ellenforradalmár cimen lettek a hires forradalmi törvényszék elé hurcolva, ahol fölötte jellemtelen gazemberek Ítélkeztek, kiknek erőt és hatalmat az adott, hogy ajtójuk előtt leskelődött a hóhér és ott állt az akasztófa! Mennyi ártatlan jóravaló magyar vér pusztult el, mennyi értékes ember lett egy hitvány zsidó kölyök — a bestiális Szamuelly Tibor áldozata. Nemcsak a magyar nép, de az egész emberiség érdekében jótéteményt cselekszik az az ember, aki megbízható hiteles adatok alapján összegyűjti és szárazon, minden cicomázás nélkül megírja a kommunizmus 132 napon át előfordult eseményeit és elősorolja azt a pusztítást, amit e gazemberek minden téren véghezvittek. Égető szükség van erre, még fordításban más nyelveken is meg kell ennek jelennie, mint mementó az egész emberiség számára. Annál sürgősebb ez, mert lépten-nyomon tapasztalható, hogy ma még mi sem bírunk kellő tudomással minden rémtetről, mely lejátszódott: azon egyszerű oknál fogva, mert a Vörös Újságok soha egyetlen egy tényt sem közöltek, amely nekik árthatott volna és igy előállt az a furcsa eset, hogy a vidék nem tudja még ma sem mit szenvedett a város, a város nem tudja, mit szenvedett a vidék. A tanítók ós jövő feladataik. Nyolcszáz év után ma is tanítják az iskolákban a gyermekeket, hogy mily rémség volt az országra a Tatárjárás. Lesz módja