Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám

1920-07-03 / 76. szám

Békéscsaba, 1920. julius 3. Szombat /. évfolyam 76. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent István-tér 18. szám A szerkesztőség telefon száma: 60 Független keresztény politikai napilap Előfizetési árak: Egy hóra 25 K, negyedévre 70 K, félévre 130 K. Egyes szám ára 1 korona 50 fillér Toll és kalapács. (F.) fí tanulóifjúságot uj nehézséggel terhelte meg a kultuszminiszter: ezentúl a középiskolák első osztályaiba csak felvételi vizsgával vesznek fel növendékeket. F\ magyar szellemi rendben ez az első helyes lépés. További szigorú megszorítá­sokra is lenne szükség, melyekkel elérnők, hogy az ifjúság zöme az alsó iskolák el­végzése után ne toll, hanem kalapács után nyúljon. Erélyes lépésekre van szükség azért is, mert a magára hagyott és a leg­utóbbi idők eseményeitől áthatott ifjúság annyira kilengett a szép és jó fogalmából, hogy szinte Iezüllésnek nevezhetnők jelen­legi állapotukat. H szépség és valóság megismerése utáni vágy, a fegyelembe és jónevelésbe való beletörődés, a művészet légkörébe való elhelyezkedés, az idealiz­' mus és realizmus problémáivá való fog­lalkozás ma már csak nagyon kevés diák­ban van meg. Fiz ifjúság 95 százalékában azonban annál inkább életre kelt a fölé­nyesség, nemtörődömség, dacérzet és korai, ^meggondolatlan önállóság. T\z ifjúság lo­gikus, de hátrányos szervezkedést folytatott legutóbb, a műveltség és jóizlés hátrá­nyára. T\ kultuszminiszter tehát összeköti a kellemeset a hasznossal és csak azokat engedi a katedrák közelébe, kik tényleg ta­nulni vágynak és tudnak- fí többit az esz­tergapad, az üllő vagy a nyomógépek köré kell tömöriteni, hogy külföldi mintára ne­csak az iskolákat látogatni képtelenek, ha­nem a szellemileg már képzettek is mun­kások legyenek. Hz elv ez; minél több képzett iparost és munkást adni az ország­nak- Hisz megmutatta a helyes utat a je­lenlegi helyzet. T\ tisztviselőknek, szóval tollforgatóknak nincs tisztességes megél­hetésük, se mozgási szabadságuk, melytől életük megkönnyebülését remélhetnék. Be, vannak szorítva az ország szük határai közé, éhbér a részük és visszamaradottság a sorsuk- Ezzel szemben egy munkás vagy iparos előtt tárva-nyitva áll a világ min­den kapuja. Meg kell érnünk azt az időt, mikor a kékzubbonyosok bátran odaállhatnak az ékköves bankárok és kopott tudósok közé. Egyet jegyezzen meg a toll után kap­kodó tanulóifjúság: a társadalom minden bünt megbocsát, csai; egyet nem, a lehe­tetlenség utáni álmodozást. Nem szégyen az, ha valakinek olajos a keze, géptől ke­nőcsös az arca. T\z volt a magyarság átka, hogy ezeket bután és érzéketlenül lenézte. Közeledik a válság megoldása. Uj kormánypárt. — Rakovszky előtérben. ellenzékbe lépnek. Hallerék Budapest, julius 2. A legutóbb lefolyt tárgyalások véglegesen döntö fordulatot hoz.tak létre a válság ügyében. Eszerint egy uj, egységes kormányzópárt megala­kulása van küszöbön, melynek gerince a kisgazda­párt volna a keresztény nemzeti egyesülés pártja pedig 25—30 taggal lenne képviselve benne s a disszidensek egy része is csatlakozna hozzá. A ker. nemzeti egyesülés pártnak aza mérsékeltebb és Aw t»J kOriA programmja. Budapest, julius 2. A megalakulóban levő nemzeti kisgazda és polgári párt programmja három pontba foglalható össze: 1. A jogrend biztosítása. 2. A pénzügyi helyzet konszolidálása. 3. A keresztény politika megvalósítása. Haller az uj fordulatról. Budapest, julius 2. Haller István v. közok­tatásügyi minszter kijelentette, hogy Rakovszky miniszterelnökségét valószínűnek tartja. Az uj kor­mányzópártról azonban nem hiszi, hogy egyszerre fog kialakulni hatalmasan, mert ez csak theátrális rendezéssel volna lehetséges, hanem fokozatosan fog megerősödni. A kisgazdák a fúzióról. Budapest, julius 2. Rubinek egyik kijelen­tése szerint a kisgazdák a fúzió kérdésében a régi állásponton vannak, tehát csakis koalíciós kor­mány jöhet létre. A földmivelésügyi tárcát nagy­atádi Szabónak szánták, Rubineket pedig keres­kedelemügyi miniszterként szeretnék látni az uj kormányban. Stromfeld Aurél ujabb kihallgatása. Budapest, julius 2. Stromfeld Aurél ügyében ma délelőtt tovább folyt a főtárgyalás. Stromfeld kihallgatása során elmondta, hogy milyen körül­mények között vállalta el a vörös hadsereg fölött a főparancsnokságot. Ezt a lépést nem árulásból, hanem hazafias kötelességből tette meg. Nem a diktatúrát, hanem a Hazát szolgálta. A szociáldemokraták, akiknek pártjába belépett a hadsereg felbomlasztását nem akarták és népsza­vazást követeltek az elszakított területeken. Tanukként Dormandy Henrik tábornokot, Schey Viktor alezredest és Schrantz Ödön alezre­dest hallgatták ki, akik Stromfeld ártatlanságát igazolták vallomásaikkal. konzervatív része csatlakozna az uj kormányzó párthoz, mely Rakovszky István és Simonyi körül csoportosul, Hallerék a ker. nemzeti egyesülés párt radikálisabb elemeivel ellenzékbe mennének át. Uj miniszterelnökül a nemzeti kisgazda és polgári párt eszméjének hivei Rakovszky Istvánt emlegetik, aki mellé igen nagy többség csopor­tosul. A kisgazdák is nagyon szívesen támogat­ják Rakovszkyt. Nsgyatádiák tárgyalnak a szocialistákkal. Budapest, julius 2. Nagyatádiék tárgyaláso­kat folytatnak Vancákkal, Miaticscsal és Farkas­sal, a szocialisták megbizottaival, akiket a kor­mányzó is fogad. Horthy ék Gödöllőre költöznek. Budapest, jul. 2. Horthy Miklós kormányzó családjával együtt Gödöllőre költözik a jövő hé­ten, ahonnan csak szeptember második felében fognak a budai várpalotába visszatérni. Gödöl­lőre költözik a kabinet iroda is erre az időre. Mikor szűnik meg a bojkott ? Budapust, julius 2. Nem igaz az a hir, mintha a bojkott a hol­napi napon megszűnne. Fimmen, az amsterdami nemzetközi szakszervezetek kiküldöttje csak hétfőn érkezett Bécsből Brüsszelbe, ahol a magyar kor­mánytól kapott felvilágosításokról fog beszámolni. Annyi máris bizonyos, hogy a h . .gulat megeny­hült irányunkban. Bizalmas tárgyalás a keresztényszocialisták és Nagyatádiék között. Budapest, julius 2. A kora délutáni órák­ban bizalmas értekezletet tartottak a keresztény­szocialisták és Nagyatádiék, melyen egy demok­rata blokk megalakításáról tárgyaltak. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy ez a blokk sem Ru­bineket, sem Rakovszkyt nem támogatná. Az uj osztrák kormány rövidesen megalakul. Bécs julius 2. A kormányalakítás előkészü­leteinek intézésére kijelölt főbizottság szombaton délelőtt terjeszti javaslatát a Nemzetgyűlés elé. A jövő hét elejére várják az uj osztrák kormány megalakulását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom