Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-26 / 1. szám
Varázsos évek pórázon MichalViewegh 2005-ös esztendeje A jelenkor legnépszerűbb cseh írója tavaly januártól decemberig ellenállt mindennemű újságírói kezdeményezésnek és kíváncsiságnak, nem adott interjút, nem nyilatkozott a sajtóban. Ehelyett mindent, ami történt vele, lejegyzett, s az idén tavasszal megjelenteti naplóját. Előre tudta, hogy a 2005. év eseményekben gazdag lesz? Volt néhány előrelátható, például, hogy márciusban, a születésnapomra megszületik Bára kislányunk. Azt is előre eldöntöttük, hogy feleségem, Veronika vízbe szüli a gyermeket, s hogy én vágom majd el a köldökzsinórt. Ezzel szemben nem számoltam azzal, hogy amikor egy héttel később kettesben látnak a barátommal, egy hintóbán ülve, homoszexuális párnak néznek az emberek. Persze, ennél sokkal szerencsétlenebb események is felkészületlenül értek, például hogy apámat egy hirtelen fellépő szívelégtelenség miatt helikopter szállítja majd a kórházba, vagy hogy könyveim kiadója, a sikeres Petrov egyik pillanatról a másikra megszűnik. Főként az év második fele szolgált a naplómnak a kívántnál több anyaggal. Miféle naplóra számítson az olvasó: napok hordalékára, pontos feljegyzésekre, száz százalékos igazságokra? Dehogy. Akkor a könyvem megjelenése után egy másik földrészre kellene költöznöm. Belebújt legalább egy picit a bulvárriporter szerepébe? Ezt hiába is próbáltam volna, hiszen legföljebb magamról leplezhetek le titkokat, olyanokat, amik rajtam kívül senkinek nem fájnak. Ráadásul a bulvársajtó exkluzivitása mesterkélt, hamis és végtelenül leegyszerűsítő. Másként teszem fel a kérdést: A felesége nem fog meglepődni semmin, ha elolvassa a könyvet? Veronika, azt hiszem, tudta, kivel köti öszsze az életét, hogy mást nem mondjak, egy bárban ismert meg... De sosem játszottam a keresztény-konzervatív értékeket valló mintacsaládfő szerepét. Nem vagyok szent, de képviselő sem, de ezzel Veronika számára nem árulok el titkot. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az a kép, mely benne rólam él, most kissé árnyaltabbá válik. De a többi hasonló esetleges kérdésre már nem válaszolok, amit közölni akartam, benne van a naplómban. Azért ha mégis ki szeretnénk százalékban fejezni a feljegyzések igazságtartalmát, hány százalékban volt őszinte? Nyolcvan-kilencven. De az én esetleges őszinteségem vagy igazam nem sokat nyom a latban, és főként nem jogosít fel arra, hogy bárkinek is ártsak. Ha olyasmi adódott, ami nem publikus, egyszerűen azt írtam: cenzúrázva. Ez az öncenzúra mikre vonatkozott: eseményekre, vagy inkább gondolatokra, érzésekre? Is-is. Mondok egy példát. Ha, mondjuk, két barátommal egy hétvégén... Nem, ez nem jó példa. Más példa: tegyük fel, hogy van egy idióta szomszédom. Ezt így nem írhatom le, de azért egy megfelelő mondat alkalmasint ezt az értelmezési lehetőséget kínálja fel az olvasónak. Tehát a naplójában hiába is keresnénk azokat a kifakadásokat és személyeskedéseket, melyek a szépirodalmi műveit annyira jellemzik? Néhány rosszindulatú lerohanás ebben is akad, de csakis olyanok irányában, akikkel, ellentétben a szomszédommal, nem futok össze naponta. Már azt hittem, nem is fakad ki a kritikusai ellen. Dehogynem. Nem vagyok Buddha, nem tudom magam türtőztetni. Jöjjön, aminek jönnie kell! Mielőtt kiadja a kezéből, belejavítgat a könyvbe? Persze. De csak azért, mert közben lehiggadtam, nem írhatom át az indulatos részeket. A stilisztikai hibákat szoktam javítgatni, de nem tartom magam túl illetékesnek ebben se. Milyen a stílusa a naplónak? A regénnyel ellentétben itt nem kellett törekednem egységességre. A feljegyzések a pillanatnyi hangulatomat tükrözik. Míg ugye, egy regény esetében nem volna jó, ha az olvasó rájönne, hogy aznap, amikor a szöveg született, rosszkedvem volt. Megváltoztatta a naplóírás az életstílusát? Igen, újságolvasással kezdődött a nap, míg ha regényt írtam volna, ez szóba sem jöhetne. De nem napi krónikát írtam, a politikára is csak olyan mértékben reagáltam, amenynyire aznap megérintett. És az elbeszélő közben mit csinált? Vissza kellett őt fogni? Nem volt rá szükség, az élet szőtte a történeteket. Lehetne ezt esetleg konkrét példával is illusztrálni? Nyáron például, meg kellett látogatnom egy magánklinikát, mely az aranyérkezelésre szakosodott. Bizony, kedves hölgyolvasóim, huszonéves barátnőim, így igaz. Az orvos eltiltott a szobabiciklitől, helyette a futást ajánlotta. Útban hazafelé tehát betértem egy sportboltba, és vettem egy márkás futócipőt, hogy még jobban nézzek ki. Fizettem, és elegánsan távoztam. A csinos eladó meg a Vencel téren ért utol, loholt utánam, hogy uram, ez kiesett a tárcájából. A klinikámnak a hirdetése volt, egy újságkivágat, mely az aranyér- és a potenciapanaszokkal küzdő férfiakat szólította meg. Számol azzal, hogy a napló megjelenése után téma lesz a magánélete? Igen. De ez nem azt jelenti, hogy fel vagyok rá készülve. A kritikusok sem szokták kímélni. Nem. De hát hogyan recenzálhatnák az
