Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-19 / 6. szám
Darázsfészekbe nyúlt Duba Gyula, amikor eljutott közvetlen jelenünkig, ama történelmi időszakig, melynek valamennyien részesei voltunk, s megpróbálja megírni 1989 (legalábbis a pozsonyiszlovákiai 1989) Háború és békejét „De a lényegi kérdés nem merül fel: milyen is a bársonyos forradalmi hatalom? Milyen a gyengéd erő? És milyen a jámbor változás? A hatalom, beigazolódik, sosem tesz fel önmagára vonatkozó kérdéseket. Mert a hatalom nem elmélet, hanem gyakorlat.” Csakhogy: ne feledjük, 1812-höz még Tolsztoj is csak jó fél évszázad múltán mert nyúlni, s igaz, hogy különbség van (noha csak mondvacsinált különbség) történelmi és társadalmi regény között, s bizony, a Téli áradás is a történelem regénye immár, inkább, mint a máé. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) izgalmas olvasmány Duba regénye, földuzzasztott volta, több mint negyven íve ellenére, s noha az utóbbi három évben immár a harmadik Duba-könywel próbálunk megbirkózni, nem szólva a másodközlésekről, a magamfajta, hosszútávfutó olvasó végül is elégedetten teszi le a tomust: hisz épp magam voltam, aki hiányoltam, hogy szerzőnk miért nem próbálja ki a gyakorlatban, amit pedig elméletben már olyan jól megemésztett: a korszerű regénypoétikát. S megkísérti a halálugrást: szinte egy Borges vagy Bulgakov módján száguldoznak a regény protagonistái (Drabicius-Drábik stb.) az évszázadok labirintusaiban, s mi, hagyományos szlovákiai magyar regényekhez szokott olvasók ugyancsak kapkodhatjuk a fejünket, hogy kiderítsük, hol is járunk most éppen az évszázadok sűrűjében. S lehet bármilyen előjelű a véleményünk Duba későn jött, hetvenen túli kísérletéről, azt alighanem egyértelmű pozitívumként könyvelhetjük el, hogy a Téli áradás talán mind a mai napig Pozsonynak és történetének a legkomplexebb regénye akár cseh-szlovák vagy osztrák-német viszonylatban is. S ez bizony, ahogy a pestiek mondanák: nem semmi. A hírverés arról szólt, hogy Duba sorra fejezi be trilógiáit. A tavalyi Halódó parasztvilág eszerint az ívnak a csukák és az Örvénylő idő harmadik kötete volt, a Téli áradás pedig az Aszály és zz Álmodtak tengert vége. Amannak ugyanis Nagybene volt a protagonistája, míg emennek Gál. Igen ám, de az Aszály és az Álmodtak tengert Gálja valahogy kilúgozódott a Téli áradásból mert bárhogy keressük, sehol nem leljük nevét a végtelen regénytengerben, s így bizony csak tippelhetjük, hogy valami csoda folytán névátlényegülés történt. Minthogy az új regény protagonistáját Gondterheltnek hívják (micsoda találat!), alighanem őt kell sejtenünk Gálként. Ez persze csak azt a korábbi gyanúnkat látszik igazolni, hogy Duba hiába próbálja beleerőszakolni hőseit egy idejétmúlt regénypoétikába, ez legtöbbször nem sikerül neki. Nem is sikerülhet, hisz végül is mind a tíz regényének s legalább száz novellájának (így a két trilógiának is) egyetlen hőse van: maga az író, Duba Gyula. S ez fölvet egy további kérdést: ki kicsoda hát ebben az újabb történetben, a Téli áradásban? (A címet nem igazán érzem telitalálatnak.) Hisz mondottuk: mindannyian jól emlékszünk még a pár éve zajlott eseményekre s szereplőikre. S bizony, az írónak csak le kellett volna hajolnia a figurákért, s pompás szereplőket, mi több, kincseket talált volna. Budaj és Miklosko, Carnogursky és Knazko, Markus és Meciar, Móric és Schuster, Sárkány és Szigeti, Dobos és Grendel, Huncík és Duray, s a jámbor olvasó mégis hiába keresi a regény nagyszámú szereplői között a valóságos történelmet és szereplőit, bizony, nem találja őket. Duba nyilván úgy gondolta: ne ismerjen senki magára, s különben sem történelmet írok, hanem regényt, büntetlenül mozgathatom hát a bábjaimat, hisz az én teremtményeim. Csakhogy... Hosszú száz oldalakba telt, amíg magam is rájöttem: a leginkább éppen azért lanyhul egyre inkább az érdeklődésem, mert senkire sem ismerek rá, mi több, épp az ellenkezője derül ki mondjuk Barabásról, Lizácskáról s bármelyikükről, különösen a kisebbségi tudatformálók társaságában, mint amit elvárnánk tőlük, s mint amit valóban cselekedtek is (persze, ha nem micsurinizálta volna őket ennyire Gyászos Teremtőjük). Duba nem döntötte el: memoárt akart-e írni, vagy fikciót. Persze, tudom, hogy se ezt, se azt (vagy ezt is, azt is), pontosabban a kettőt egybemosva (megint csak Micsurin?). Amint az ábra mutatja, ez nem mindig működik. Magam csak sajnálni tudom, hogy a történelem valóságos, hús-vér figurái helyett csak fikciót kapunk. A valóságos szereplők ugyanis, érzésem szerint legalább, sokkal izgalmasabb figurák lehettek volna, mint Duba megerőszakolt „hősei”. Mert így csak keresztrejtvényt fejthetünk, találgatván, hogy Mephisto nem Meciar-é, vajon Barabás Dobos-e vagy Grendel, Zsembery Kolos Bábi-e vagy Zs. Nagy, s Drábik-Drabiciüs Gérecz-e vagy Meciar. Mindez persze lehet, hogy csupán az én szubjektív problémám, úgy kell nekem. De másoknak vajon nem problémájuk-e? Summa summárum: a Téli áradás érdekes és izgalmas kísérlete egy nyolcadik évtizedében járó cseh/szlovákiai magyar írónak. Túlírtsága ellenére. Ha a szerző a harmincas éveit taposná, azt mondom: sebaj, van még idő szépen járni. Most csak azt mondom: siessünk, nincs idő. Cselényi László sok is leképezik: a tavaszhoz kötőtik a megszületés (9.), a nyárhoz az „egyéni harapások” (11.), az őszhöz a hajat fehérre mosó eső (37), a télhez a gyógytea és az „alul felül szárított rét” (41.). A pipacsok az érett asszony nemi szimbólumai, akárcsak a szétnyílt, piros tulipán: „a meztelen / combok között a fehér bugyogó / mit takar, puha, kecses kincset” (Pipacs, 10.). A férfitörténet folytatása nem hármasságra épül, hanem kétpólusú: a krisztusi férfi élete karácsony és húsvét közé feszül. Az átmenet itt sokkal észrevétlenebb: a megszületés helyett a karácsonyi „öldöklés” képe a pikkelyes, véres henteskötény (Veterán karácsony, Prága, 15.), a keresztre feszített pedig gyermekké lényegül vissza (A lassú kék, 31.). A feltámadás Könyvjelző 6/2003 sem örömteli, hanem őszies és szomorú (34.), s az antik—pogány alvilágkép révén tulajdonképpen teljesen törlődik (A passz igaza, 29.). A versek ismétlődő momentumaival párhuzamosan térnek vissza a kötetet illusztráló Lőrincz Zsuzsa-grafikák motívumai (az angyalok, a villamos, a kacsák, a hattyú, a városképekbe szétoldódó meztelen női test). A szövegek antikkeresztény kontaminációs technikájának feleltethető meg az az eljárás, melynek során Lőrincz Zsuzsa képén a kádból kiugró, s tulajdonképpen az egész várost elszédítő karácsonyi hal a hentes kezéből kicsusszanó, uszonyával a férfi feje fölött csapkodó, ám deréktól felfelé asszonytestű szirénné változik. Polgár Anikó Papp Imre Pipacsok Lilium Aurum Kötve, 48 old., 14,5x22,4 cm bolti ár: 119 Sk kedvezménnyel: 105 Sk \ v
