Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-08-22 / 34. szám
Hatvanharmcsdik évfolyam 34. szám Szombati 1942 augusztus 22 Politikai, társadalmi és közgazdasági lap — A Komárom Vármegyei Közjóléti és Gazdasági Szövetkezet, a Vármegyei Tüzoltószövetség, a Vármegyei Daloskerület és a Vármegyei Állattenyésztési Egyesület hivatalos lapja Előfizetés: Egész évre li pengő, félévre 5 pengő, negyedévre 2.5# pengő. Egyes példány ára 9.29 pengő. Alapítolla: néhai TUBA JÁNOS. — Főszerkesztő: 1)R. GAÁL GYULA. Felelős szerkesztő: DB. KALLLAY ENDRE. Szerkesztő: DR. BABANYAY JÓZSEF. Fői inni katarsak: SZOMBATIJA VIKTOR és NEHÉZ FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor ucea 29. sz. Telefon: 89. Megjelenik minden szombaton. Kéziratokat nem adunk vissza. Magyarország Kormányzóhelyettese vitéz nagybányai Horthy István az orosz harciéren hősi halált halt Szent István király ünnepét ülte az ország. A mosolygó kék égről zuhogva hulltak a nap aranysugarai, zengtek a harangok s a házakon piros*-fehér-zöld 'lobogókat lengetett n szellő. Lélekben örült mindenki, boldog volt, jhogy az első iszent király trónusához szállhat áhítatával, ahonnan erőt, hitet, példaadást meríthetett ahhoz az élethalálharchoz, amelyben ma mindnyájan résztveszünk. És egyszercsak az ünnepi örömbe belehasíloU egy jiír, mini a villámcsapás. A magyar napsugarat ború (akarla el hirtelen, a piros-fehcr-zöld színű lobogók mellé gyászlobogók kerültek, a harangok hozsannás szava elnémult, hogy 'azután rögtön gyászos hangon, szomorúsággal s fájdalommal lelve .zúgjon át a magyar földön, megrázva a lelkeket, megdermeszlve az ünnepi örömet s könnyeket csalva a veröfényben ragyogó szemekbe. Déli 1 óra tájban megszólalt a rádióban egy föliiidiilástól reszkető hang s bejelentette, hogy rendkívül Jonlos híradás következik: „Vitéz nagybányai Horthy István Magyarország kormányzóhelyettese ma reggel az orosz harctéren repülőgépen hősi halált halt. Ez a tragédia mélységes gyászba borítja az egész magyar nemzetet. Vitéz nagybányai Horthy István hősi magyar halála nagy és szent áldozat a léiért és a jövőért küzdő haza oltárán. ** A Kormányzóhelyeítes Úr öfóméiíósága hősi halottja az igaz magyar kötelességteljesítésnek. Nemes, alkotó élete és bátor katona-halála legyen világító példaadás mindnyájunk számára a haza iránt tartozó kötelességünk áldozatos és önfeláldozó teljesítésére." A hír hallatára megakadt torkunkon a szó, kiállt egy pillanatra szívünk dobogása, megdermedt a kezünk, mely az imént még a rádió gombját csavargatta, megmerevedett a tekintetünk, amely előtt egyszerre a gyászoló család fájdalma rajzolódott ki a legsötétebb színekben, s agyunkban bontakozni kezdett a mérhetetlen veszteség tudata, mely ezt a nemzetet harctéri győzelmei során érte. -Dulce et decorum est pro patria móri! Bármennyire igaz is ez a római megállapítás, bárfnennyire édes és dicső is a hazáért meghalni, az első pillanat mégis a legmélyebb és legőszintébb gyász és részvét pillanata. Tudjuk jól, hogy ifjú kormányzóhelyettesüuk hősi halálával kitörölhetetlenül írta be nevét a nemzet történelmében. tudjuk, hogy éppen halálával vált örökéletűvé minden idők magyarjai szívében, tudva tudjuk, hogy a legtökéletesebb megdicsőülést jelenti a becsület mezején bekövetkezett hősi halál, az első pillanatban mégsem íez jut eszünkbe, hanem az a nagy veszteségé inely a szűkebb és tágabh értelemben veit csaladot, a rajongásig szerelő szülőkel, hitvesi és árvát, illetve az egyik legnagyobb reménységét veszteit nemzetet érte. Még csak néhány hónapja, hogy a nemzet egyhangú bizalmából elfoglalta a kormányzóhelyettesi széket, de ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy bebizonyítsa rátermettségéi, elhi- íj ’ í vatollságál. Áldozatos készséggel sietett édesatyja öregedő vállairól levenni az országiás gondjainak egy jelentékeny részéi és ebben a törekvésében egyik komoly (eredmény után a másikat érte el. Szervezett, buzdított, épített, dicséri, áldozott, hogy népe jövőjét minél jobban biztosítsa s helyet szerezzen neki a nap alatt. De állandóan édesapja példája lebegett szemei előtt, az olranlöi hősé, aki súlyos Sebesülten sem hagyta el a parancsnoki ludat, míg a végső győzelmet ki nem vívta. Úgy érczle, hogy neki is kötelessége osztozni a magyar honvéd sorsában, neki is kötelessége véres áldozatot hozni a hazáért. És egyszer csak elképedve olvassuk, jiogy Kormányzóhelyettesüuk már hetek óla a harctéren tek jesít szolgálatot múlt repülőfohadnagy. j i ! -! ' ' A mindent jobban tudók fölényesen mosolyogtak a híren. Bár á mi életünk olyan biztos volna, mini az övé, — mondogatták, kétkedve a hírek valódiságában, melyek szerint az ifjú Főméltóságú úr a legkomolyabb légi harcokban is tevékeny részt vesz. Aki azonban ismerte az ő határtalan bátorságát és a mégőalártalauabb hazaszeretetét, aki hallotta liszllársai megnyilatkozását az ö kiváló katonai szelleméről, fegyelmezettségéről és bajiársias áldozatkészsér gérői, az aggódva gondolt a legrosszabb lehetőségekre és félve, remegve várta mielőbbi viszszatérését. A repülő élete még békés viszonyok között is hajszálon csüng. Annál inkább állandóan élet-halál között lebeg a harci repüiő. Vitéz Horthy István nemcsak nevében, hanem a valóságban is vitéz volt. Az ő nej* mesen heviilő bajtársi lelke nem bírta volna el, hogy hajtársai életüket kockáztassák, ő pedig ennek tétlen nézője legyen. Megkövetelte, hogy minden komolyabb vállalkozásban résztvehessen s mindig ott száguldóit a levegő szárnyain, ahol legnagyobb volt a baj és legközelebb volt a veszély. S a katasztrófa bekövetkezett. Amíg élt, a magyar ifjúság példája és mintaképe volt. Ez az ifjúság, a magyar repülés ügyének jövendő letéteményese, amely a legtöbbet köszönhet Horthy Istvánnak s amely első szárnybontogatását éppen az ő elgondolásai és felhívásai alapján tette meg s amelynek a sorsát még kinl, a harciéren is a szívén viselte, — legelsősorban gyászolja őt. Ez az ifjúság a vezéréi, urát siratja Horthy Istvánban, mert tudja, hogy a végső győzelemért, a szebb jövőért folytatóit harcban nagyon megérzi hiányát. A halála fölötli fájdalomban azonban, mégis, büszkeségei iérez ez az ifjúság. Büszkeséget, mert ez a halál a legsiebhj, (amelyben magyar ifjúnak része lehet s amely által a boldogabb élei, a biztos győzelem felé vezet az út. Az üzenetei, amit a Korinányzóhelyettes Ur nemrégen a frontról küldött haza, végrendeletként zárla szívébe a magyar ifjúság s annak alapján folytatja a küzdelmet a kölelességleljesílés mezején. t Mikor e sorokat írjuk,, még nem ismerjük a katasztrófának p részleteit. Csak annyit tudunk, amennyi elég ahhoz, hogy lelkünket elöntse a gyász, szívünket elszomorítsa a fájdalom. De gyászon, fájdalmon túl él bennünk a vigasztaló tudat, hogy amely nemzetnek ilyen önfeláldozó, hős, kötelességtudó vezérei vannak, az élni fog örökké.
