Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1940-12-21 / 51. szám
1. oldal KOMAROMI LAPOK 1940, december 21. • A Tani ló bácsi — Tanító néni megszólításokat a miniszter is jóváhagyta Emlékeznek, még olvasóink lapunkban. nemrég leközölt levélre, amelyben cg}’ szülő, több szülő nevében azt kifogásolta, hogy egyes iskolákban a rideg tanárnő úrnő kifejezést használják a növendékek, amikor a tanárnővel beszélnek. A megszólításra nézve a kultuszminiszter most a következő rendeletét adla ki: A rendelet bevezető részében azt írja a kultuszminisz'.er. hogy mivel értesülése szerint az utóbbi időben az iskolákban az oktató tanárok és tanítók különféle rangjelző — Nagyságos, Méltó ágas, Kegyelmes — címeket követetnek, tette szükségessé az iskolai megszólítást meghatározó rendeleté kiadását. A miniszter elrendelte, hogy ezután a .'tanulók a féríioktatókat: Igazgató úr, Tanár úr, Tanító úr, a férjes nőket Tanárnő asszony, Tanítónő asszony, a hájadonokat pedig Tanárki asszony, Tani öli asszony néven szólítsák. Megengedi még a miniszter a rendeletben, hogy az oktatók a »bácsi« és néni' - Tanító bácsi, Tanító néni — me gszól fásra engedélyt adjanak. — Könyörülő szeretet ünnepe a ref. egyháznál. A komáromi balparti református egyház, évek óta gyakorolt szép szokásához híven, az idén is megrendezte a könyörülő szeretet ünnepét a Jókai uccai templomban. A múlt vasárnap este (i órakor tartott lélekemelő ünnepélyen a szép számban egy]vegyüli hívek, áthatva az emberbaráti szeretet érzésétől, buzgón énekelték a XXY. zsoltár első és a LXXXlX. zsoltár 1. és 4-ik versét, mely után V i r á g h Vince s. lelkész imádkozott és bibliát olvasott. Az ünnepélyt . Galambos Zoltán lelkipásztor nyitotta meg," majd Pán ez él Lívia gimn. VIII. o. t. Bódás János: Áldottak, ,akik lehajolnak c. remek [költeményét szavalta el. A Ref. Első Énekkar Teleky Miklós karnagy vezetésével szép karéneket adott elő hatásosan. Az ünnepi beszédet Elekes Imre, kér. gazdasági főfelügyelő mondottá, aki mélyenszántó, meleg érzéstől átizzott beszédében az igazi szeretetről szólt nagy hatással a gyülekezethez. Kiss Árpád IV. é. ref. tanítóképzős Gerock-Vargáné: A legnagyobb kérdés c. költeményét adta elő szépen. Utána a ref. tanítóképzőintézet vegyeskara adott elő egy karéneket harmonikus, biztos hangvezetéssel.Teleky Miklós zenetanár precíz vezetése mellett. A bibliamagyarázatot Antal Gábor hitoktató lelkész tartotta Lukács 10, 25—37. alapján az irgalmas samaritánusról, meleg tónusú emelkedett szellemű előadásban. Szárnyaló imája után a gyülekezet a XXIII. zsoltár első versét énekelte el s ezzel a lelkeket nemesítő sz^p ünnepély véget ért. Meghűléses betegségeknél, rheumatikus és köszvényes fájdalmaknál, idegfájdalmaknál, fejfájásnál, valaipint izületi- és tagfájdalmaknál, gyorsán és biztosan hatnak a TOGAL- thbletlák. Orvosok ezrei ajánlják, tehát Ön is bizalommal vásárolhatja. Tegyen még ma egy kísérletet. Kérje kifejezetten a kiváló hatású TOGAL-t. Teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszertárban. P 1.60. (490) 11 A községi iskolaszék ülése A komáromi községi iskolaszék dec. 19-én d. u. 5 órakor ülést tartott a városház nagytermében, amelyen Weszelovszky János dr. alelnök elnökölt. Wánkay László jegyző ismertette a zeneiskola igazgatója által előterjesztett 1941. évi költségvetést, mely 1260 P szükségletet mutat. Balogh Miklós panasz tárgyává teszi, hogy míg a beosztott tanárok nem kapják meg fizetésüket azért, mert kinevezésük megerősítést nem nyert, addig az igazgató, aki a vármegyétől is több címen segítséget kap, akadálytalanul megkapja fizetését, jóllehet meg sincs választva. Galambos Zoltán sajnálattal látja, hogy míg azelőtt az iskola növendékeinek száma a százat is jóval meghaladta, addig ma ez a szám húsz alá csökkent. Ennek oka nyilván az. hogy a tandíjat 4 pengőről! 8 pengőre emelték fel, ami asszociális intézkedés. A régi tandíj visszaállítását kívánja. Lestár István dr. .megütközik a hallottakon. A nagy részvétlenség az egész iskola átszervezését teszi szükségessé. Felvilágosítást kér, kinek a rendelkezésére működik az igazgató? Fiilöp Zsigmond szintén a gyökeres átszervezés mellett van. A zeneiskola nem azért péptelenedik el, mert a tanA koppánymonostori községi iskolában a tanulók száma 152 s így a ta-* nítást az eddigi két tanerő ellátni nem tudja. Nélkülözhetetlen tehát a III. tanítói állás megszervezése. Az iskolaszék átír a városhoz, hogy a III. rendes tanítói állás megszervezése és az államsegély kiutalása iránt tegye meg a lépéseket. Harmadik tantermi! i az eddigi tanítói lakás csekély átalakítással használható, míg a tanító lakbérrel kárpótolandó. Telkes Miksa tanítót a zsidótörvény értelmében á kultuszminiszter felmentette állásától. Az iskolaszék kéréssel fordult a miniszterhez, engedje meg, hogy Telkes, mint frontharcos, osztályát végigvezethesse. A kérelmet a miniszter elutasította. Az iskolaszék ezen határozat folytán elrendelte állására a pályázat kiírását. Minthogy Póda Imre nyugatombavonulása óla az iskolaszolgai állás még mindig betöltetlen s munkakörét ideiglenes alkalmazott végzi, ami pedig az iskolai élet sima menetére gátlóan hat, az iskolaszék átír a városhoz, hogy az állás megszervezése iránt intézkedjék. Néhány további folyóügy elintézése után az ülés végétért. Barsmegyei Népbank r. t. fiókja Telefon: 120 Komárom, Nádor-Ufca 31. Telefon: 120 (a volt Komárom Vidéki Hitelbank helyén) Fiókok: Aranyosmarót, Verébéiv, Zsarnóca, Selmecbánya, Zseliz, Ipolyság, Párkány, Érsekújvár, Oszlány. Alaptőke és tartalékok-. 2,000.000 ar. P. Betétállomány: 15 millió ar P Alapittatott mint szövetkezet 1882, részvénytársasággá alakult 1891. díjat fölemelték, hanem azért, mert az iskolában nincs rendes tanítás. A mostani ideiglenes igazgatónak is be • kell látnia,-hogy ez így nem mehet tovább. Az igazgatónak mindenekelőtt a városban kell tartózkodnia. Wánkry László jegyző bejelenti, hogy a tandíj felemelését a zeneiskola felügyelő bizottsága rendelte el Kazacsay Tibor min. kiküldött javaslatára, mert Magyarországon 10 P-mél alacsonyabb tandíj sehol sincs. Ugyanez a bizottság hosszabbította meg az igazgató ideiglenes megbízatását 1940 dec. 31-ig. Való,, hogy a zeneiskolában nem folyik rend-, szeres tanítás, ezért a tanulók közül sokan kimaradtak s ez a magyarázata a látogatottság nagymérvű csökkenésének. Javaslatára kimondta az iskolaszék, hogy megkeresi a felügyelő bizottságot, terjesszen sürgősen javaslatot az iskolaszék elé a zeneiskola átszervezésére és a régi tandíj akviszszaállítására vonatkozóan. Wánkay László jelentése szerint az V—VIII. osztályok megnyitása 2 új tanerő alkalmazását tette szükségessé. Erről segélydíjas tanítók bevonásával gondoskodott a város, egyben felterjesztéssel élt a kultuszminiszterhez két új állás szervezése iránt. Most jött meg a válasz, mely szerint a miniszter csak az egyik állás szervezéséhez járult hozzá, ami annyit jelent, hogy csak az egyik álláshoz kapunk államsegélyt, de azt is csak úgy, ha a város a helyi javadalmakat (évi 240 P) és a lakbért 'biztosítja. Előadó javasolja, hogy ne új állást szervezzen a város, hanem töltse be az üre-. sedésben levő I. sz. tanítói állást, mely Szendrey Imre nyugalomba vonulása óta betöltetlen. A javaslatot az iskolaszék elfogadta és ily értelemben ír át a városhoz, mint iskplafentartóhoz. Adjunk könyve! erdélyi testvéreinknek! Múlt számunkban már cm ítéltük, hogy az wdclvi akció fölkérésére a komáromi városi könyviár is díogadia az erdé'yi testvér* irk'ck szán! könvvadoinányokat és ezzel az adakozóknak nem kell az elküldéssel, esomago'ással vesződni. A városi könyvtár összegyüjli és clkü di. Fölkérünk midiién nemes szívű emberbarát©!, adjanak könyvet szegény és a magvar kultúra termékeire éhes * erdélyi les!véreiirkrek. Nézzürk körül a könyveink közölt, biztosan talá uik elkü'deni való!. Adjuk le a Kultúrpalota földszintjén tevő városi könyvtárba. — A MANSZ kukoricaháncsfonó tanfolyama. December 12-én zárult í MANSZ második kukoricaháncsfonó tanfolyama. A résztvevők rendkívül szorgalmasak voltak, készítetlek 22 üveget, 11 strandtáskát, 6 piaci, 2 óvódás táskát, 8 tál alá valót, 3 kenyér kosarai, dobozt, papucsot, képrámát, 2 babaszobát és két gyönyörű hall-garniturát 400 pengő értékben. A tanfolyamot meglátogatta az iparkamarai • kiküldött, valamint a pesti háziipari főfelügyelőség titkára, kik nemcsak legnagyobb megelégedésüknek adtak kifejezést a MANSZ gyors és bátor kezdeményezése felett, hanem további legteljesebb támogatásukat és védelmüket is kilátásba helyezték az egyesület kükoricaháncsfonó üzeme számára. A tanfolyamot felállítás fejezte be, mely átfogó képet nyújtott az olt készült tárgyak sokrétűsége, művészi voltáról, valamint a MANSZ hetényi munkáinak fejlődéséről. A kiállításnak sok elragadtatott nézője volt, de itt is felhívjuk a közönség figyelmét arra, hogy megérdemelt keresethez juttat rászorulókat, ha a fent felsorolt s minden háztartásban szükséges tárgyakat a MANSZ-nál rendeli meg. DOSZTAL és BECK központi fűrési és vízvezetéki vállalat KOMÁROM, SZÉCHENYI-UTCA 11 Vidéki házak központi fűtése és modern automatikus vizeliáiás. Sajái gyártmányú különlegesen masszív: jégszekrények hentes és mészárosok részére, sörkimérő pultok vendéglők részére, fürdökáda*/, ülő- Alapítva 1897 kádak. - Kivánatjra helyszínre megyünk és díjmén------------------- tesen kö'fségvetéssel szolgálunk. - lavírásokat városr Telefon 137 ban és vidéken gyorsan eS pontosan eszközlünk. • P702A IWmdiq fnmhől mindif megbízhat« ■ jHMßhmU ÉBRESZTŐÓRA A CSILLAGVÉDJEGGYSL Junghans - ébresztőórák és más Junghans-órák különböző árakon minden óraszaküztetben kaphatók. A Magyar Dalegyesületek Orsz. Szövetségének közgyűlése Vasárnap, december 15-én tartott* országos érdeklődés mellett a Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetsége a budapesti Zeneművészeti Főiskola kistermében évi rendes közgyűlését dr. Kipka Ferenc ny. főpolgármester, országos elnök vezetésével ; A Himnusz eléneklése után Ripka Ferenc elnök terjesztette elő jelentését, melyben megemlékezett a győri fényes sikerű dalversenyről, a magyar , dalosok képviseletében Belgrádbáíp hangversenyzett Budai Dalárda átütő erejű sikeréről és más dalos esemény- ; rőí. Sajnálattá jelentette be dr. Eysir , sen Tibor min. tanácsosnak, a szövet- | ség érdemes igazgatójának súlyos Éelegsége miatt tisztéről történt'lemondását. A közgyűlés mély sajnálattal vette tudomásul a lemondást és Eys- : sen Tibor érdemeit jegyzőkönyvébe ' iktalta. örömmel emlékezett meg Erdély egy részének felszabadulásáról j és azokról a dgltestvérekről, akik ha*- j zánk visszatértek. Szeretettel köszön.- j lőtte őket, akikkel a szövetség a kap- [ cslatot már fölvette. A közgyűlés, i örömmel vette ezt tudomásul. A je- ’ leütést lelkes tapsok kíséretében vette i a közgyűlés tudomásul és a kiváló or- ! szágos elnöknek nagy érdemeiért, ön- í zetfen működéséért elismerő köszönetét szavazott. Péchy Ernő, a számvizsgáló bizottság elnöke előterjesztette az 1939. évről szóló zárszámadás«)- i kát, a vagyonleltárt és az 1940. évi * költségvetést, melyeket a közgyűlés í tudomásul vett, elfogadott s a fel- ! mentvényt megadta. Az alapszabályok módosítására vonatkozó javaslatot dr. ; Baranszky Gyula társelnök terjesztette elő, melyet Reviczky István, Bárdos Lajos, dr. Fülei Szántó Endre* Tárcza Bertalan, dr. Purébl Győző, dr. Lányi Ernő és mások hozzászólása után a közgyűlés elfogadott. Majd ’ az új alapszabályok szerint szükségessé vált választásokat tartották meg. Társelnöknek a közgyűlés Inicz&fir Joksman Ödön Kolozsmegye főispán-' ját,. ügyvezető elnöknek dr. Fülei Szántó Endre min. osztályfőnököt, titkárnak Wenczel ístván irodavezetőt, Tárcza Bertalant, az erdélyi szövetség főtitkárát pedig választmányi tagnak választotta mpg. Fülei Szántó Endre' iigyv. elnök lelkes szavakkal köszönte meg a bizalmat és ismertette prpg> vamját, mely a szövetség valamennyi ‘működési célkitűzésére kiterjedt. Bejelentette, hogy a kultuszminiszternél’ nagyobb államsegélyt kért a szövetség Elnöksége. Fülöp Zsigmond indítvá-, nyára kimondta a közgyűlés, hogy az < [államsegély elnyerése iránt feliratot! Terjeszt a vallás- és közoktatásügyi' !miniszterhez. A l^Iozsvári dalosürme-; pélyt az érdekeltekkel folytatott elő-/ ;zetCs megbeszélés alapjáíx 1942-beat' Tartja ineg a szövetség.'Végül Bárdos i Lajos .orszt: kgynagy tartott élvezetes ; szép előadást a. magyar népdal felk^r:Tolásáról és műveléséről. Az -előadást ■riägy tetázSsF váltott-ki. • : »* t