Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1938-02-05 / 6. szám
KOMÁROMI LAPOK 1938. február 5. 2. oldal. SóSBORSzeSzr HASIN AiokI Az agrárok viszonya Heinlenékhez és külpolitikai tervek Még mindig nem jutott nyugvóponttá a Beráu újévi cikke körül felkavart sajtóharc, amelyben az ellenzéki lapok nagy vehemenciával vettek részt. Az agrároknak a szudétanémet párthoz való viszonyára és ezen keresztül Németországhoz való relációjára vonatkozólag azt írják az ellenzéki lapok, hogy a szudétanémet párt több okból rokonszenves az agrárpártnak. Elsősorban azért, mert polgári párt, amely erélyesen harool a kommunizmus ellen. A két párt szövetsége kitűnő magja lehetne egy polgári koalíciónak, amely a szocialisták nélkül kormányozna. Henlein pártjában csak az a kellemetlen, hogy németekből áll, akik gondolkozásukban közelebb állnak Berlinhez, mint Prágához. Az agrárpárt azzal igyekszik ezt elleplezni, hogy azt állítja, hogy a szudétanémet párt nem is olyan túlzó. A szudétanémet párttal való együttműködés gondolata olyan csábító az agrárpártra, hogy ez a párt még maga előtt sem akarta elismerni, hogy ebből veszedelem származhatna az államra. De az agrárpárt külpolitikája előnyöket is remél a Henleinnel való együttműködéstől. A Németországgal való együttműködés valóban szerencse volna. De a mai német probléma éppen abban áll, hogy a németek autartiája nemcsak gazdasági, de érzelmi, kulturális, általános autarkia. A háború Után a világ kiközösítette Németországot, most viszonzásul Németország közösíti ki magát. Egész Európa foglalkozik most az-> zni a problémáiról, hogy lehetne ezt a nemzetet újból bekapcsolni az európai közösségbe. Az agrárpárt úgy véli, hogy ebben nem kell Európára várni, hanem legalább Középeurópába kell a németséget belekapcsolni. De ez a föladat fölülmúlja nemcsak az agrárpárt, hanem az egész Csehszlovákia erejét. Egy kétoldalú szerződés esetén az állam a nemzet sorsát örök időkre Németországtól komé függővé. Elszakadva a baráti államoktól. Csehszlovákia hetvenmillió némettel találná szemközt magát, akik úgy tekintenének Csehszlovákiára, mint egy Középeurópa és a Délkelet fele vezető hídra. Ennek pedig végzetes következményei lennének. Több belátási! Komárom, február 1. A közeledő építkezési idényre Köztársaságszerte folynak az előmum álatok, hogy amikor a tavaszi napok beállónak, teljes erővel meginduljon az építkezési munka s élénk pezsgést és lendületet vigyen a "közgazdasági életbe. A szaklapok ezen a téren igen mozgalmas évre mutatnak reá, amely a köztársaság gazdasági életére igen hathatós befolyást fog gyakorolni s amelytől a forgalom emelkedését, a munkanélküliség csökkenéséi s a mostani nehéz helyzet javulását lehet várni. Nemcsak a magántőke, de az állam is nagy beruházásokra készülődik és így remélni lehet, hogy a jubiláns esztendőben nagyobb gazdasági föllendülésnek lehetünk tanúi. Csodálatos azonban, hogy amíg a történelmi országokban nagyarányú tervek fognak kivitelre kerülni, addig Szlovákiában semmi jelentékenyebb mozgalom nem észlelhető, amely az építkezés révén a mai sivár helyzetnek valamiféle javulására irányulna, sőt az állami beruházások is elenyésző csekély arányban jelentkeznek éppen ebben az országrészben, ahol a munkanélküliek száma a legnagyobb a köztársaságban. Persze, ha Szlovákiában ez a helyzet, akkor ugyanez Komáromban is, ahol meg szintén igen nagy a munkanélküliség s ahol nagy szükség volna arra, hogy a tétlen kezek munkát kapjanak. Hír szerint ugyan itt is megindul majd egv-két építkezés, ami azonban magánvállalkozás lesz, középítkezésre . aligha fog kerülni a sor Komáromban, pedig már évek óta meg vannak a tervek több aktuálissá vált építkezés végrehajtására. Tudjuk jól, hogy évek óta húzódik a városi közvágóhíd építésének ügye, a postapalota felépítéséről is volt már szó, majd a kerületi tanonciskola megépítését is elhatározták s tervbevelték a háztartási iskola felépítését is. Több mint ötmilliós építkezést képviselnek ezek a tervek, azonban a kivitelezésük még a kezdet kezdetén van s amíg a tervek a hivatalos utat elvégzik, jó idő telik el s esetleg azok perfektuálására sem kerül sor. A közigazgatás sohasem volt híres arról, hogy gyors iramban végezte volna munkáját s így egészen bizonyos, hogy ebben a tekintetben türelemre lesz szüksége mindazoknak, akiket a tervek végrehajtása érdekel. Ha állami beruházásról volna szó, bizonyára sokkal hamarabb juthatnánk célhoz, sajnos, azonban a helyzet itt más, már csak abban a tekintetben is, hogy az említett középítkezésekhez az állam egy fillérrel sem járul, a nehéz milliókat részben a járási hivatalnak, nagyrészben pedig a legsúlyosabb gazdasági helyzetben levő Komárom városának kell kiizzadnia. Pedig a tervbevett építkezések között nem egy van olyan, amely állami intézmény részére van tervezve, de ezeknek költségeit Komárom vá-Eltörött a hegedűm... Irta: Nehéz Ferenc. 1. Régi, kopott jószág volt, de olyan hangja volt, hogy ha rátettem vele cé-mollban: Lehullott a rezgő nyárfa... — hát nemcsak a Duna-parli rezgőnyárfák hullottak le valóban a rettentő meghatottságtól, hanem, becsületszavamra, a kisangyalok is sírvafakadtak odafent a mennyországban! Mert igen, a mennyországba is felhallatszott az én hegedűm hangja, erre élő tanút is tudok állítani, a Lipták Józsit, aki éppen a mennyországbap volt egyszer, mikor rákezdtem a nótát. Tudniillik Lipták Józsi valamilyen ügyből kifolyólag felakasztotta magát az ajtójuk háta mögötti fogasra. A sámlit is elrúgta maga alól s mosolyogva várta, hogy elszánjon belőle a lélek. Saját bevallása szerint a lélek már el is szállott belőle, sőt egyenest a mennyországba szállott, mikor vidám hegedűszóval betoppantam hozzájuk. Én nem vettem őt észre* mert mondom, az ajtó mögé kötötte fel magát, viszont ő azt állítja, hogy ő engem rögtön észrevett, — illetve a hegedűm-szóját, jóllehet a mennyországban volt már s hatalmasat rúgott az ajtón. Erre fogtam a bicskámat s lenyisszantottam a szerencsétlent... Ami pedig azt illeti, btjgy miként jutottam a kiváló hangszerhez, ez is nagyon figyelemreméltó. Ugyanis a keresztelőm napján jutottam hozzá. Úgy esett, hogy mikor megszülettem, édesapám nagy örömre gyulladt, még pedig azért, mivelhogy fiúnak születtem. Nem mintha már sok lánya lett volna, hiszen én voltam az egyszülött, ide a mi famíliánkban ősi szokás, hogy az elsőszülöttek okvetlenül fiú-gyerekek. Édesapám is azért örült szegény, hogy neki is sikerült hűnek maradnia az ősi szokáshoz... Tehát rögtön elhatározta, hogy nagy keresztelőt csap a tiszteletemre. Belerakta a komáit egy ladikba s még a születésem napján átevezett velük a Dunán Piszkére, ahol abban az időben kiváló hírnévnek örvendett bizonyos Piszkei Pepes Pista cigányprímás. Lekötötte a cigányt a keresztelőre s a biztonság okáért magával hozta tőle zálogba a hegedűjét is. Mert akkor még ilyen volt ám a szokás itt az öreg Duna mentén. Nem a cigány kapta a foglalót, hanem az adta a legszentebb biztosítékot a megjelenésére: az édes hegedűjét! Csakhogy Piszkei Pépes Pista mégse jött át Dunamocsra a zálogot kiváltani. A keresztelőm napján megütötte a guta. A hegedűje meg itt maradt nálunk s jogosan maradt itt, mert a cigánynak a hegedűje után még gutaülölten is el kell jönnie, — ezt tartotta édesapám is s bár Jgv is szólt a zene a keresztelőmön (a gyallai vályogvetőket ugrasztották helybe hirtelen) — mégis lelkiismeretfurdalás nélkül vágta fel a padlásra a kitűnő szerszámot. Hét év múltával akadtam rá és attól fogva elválaszthatatlan kedves komák lettünk a régi hegedűvel, amelyen saját kiváló tehetségem folytán minden útbaigazítás nélkül tanultam meg játszani, sőt olyan nagy művésszé képeztem ki maagamat a zenetudomány terén, hogy Koszlics Tabud méltóságos úr egyszer egy fényes csehszlovák ötkoronással is kifejezte csodálatát irányomban, mikor valamelyik őszi délutánon a kurvái országúton meglesvén őt, nagyszerű érzékkel rátettem, hogy: ' Karm felől fú a szellő, De sötét is ez a felhő!.. 2. Azon a régi farsangon pedig már kilenc éves is elmúltam s a hegedűmre a századik é-húrt feszítettem éppen. Ekkor történt, hogy komoly képpel így szólottám édesanyámhoz: — Farsang utoljára pedig megnősülök! Édesanyám láthatólag meglepődött a kijelentésen, de valószínűleg megérezte a hangomon a roppant komolyságot s csak ennyit kérdezett: — Aztán kit veszel el, édes fiam? — A Müller Franciskát. — Kicsodát?! — Mondom. A Müller Franciskát Süttőről! Édesanyám ijedt arckifejezéssel nézett rám. De ettől eltekintve is éreztem már, hogy ellenezni fogja a házasságot... — De fiam! Hiszen német az a szerencsétlen! — Csak az apja német, meg az anyja! — feleltem határozottan. — A Franciska már született magyar! Igazán nem tudtam, mit gondoljak édesanyám véleményéről, annyi bizonyos, hogy erre átkapta a nyakamat és megcsókolta mindkét felől az arcomat. A dolog pedig ott kezdődött, hogy az ősszel révészkedni segítettem édesapámnak, aki a vendégeket hordta által a Rédly nagyságos úrékhoz Süttőről. Süttőre szívesen jártam át én is, mert tudtam, hogy ebben a német faluban terem a legropogósabb cseresznye s a Dunára-liajtó szőlőhegyeken itt érik a legédesebb Csabagyöngye a világon. Csabagyöngye-éréskor ismertem meg Müller Franciskát is, azon a napon, amelyiken nagyot késett a három-órai vonat Esztergom felől s hogy az utasokra való várakozást némiképpen kellemesebbé tegyem, felruccantam egy kalapravalóért a hegy-tetőre. Hát ahogy ott hasalok az egyik Csabagy-öngye-tőke alatt s kopogatom rendiben a gyönyörű fürtöket, egyszercsak szörnyű kiabálást hallok a fejem fölött: rosának és a járásnak kell előteremtenie, ama jobb reménység fejébe», hogy majd a bérlet útján a beruházási összeg meg fog idővel térülni. A szükséges összegeket úgy a város, mint a járás már költségvetésűé" előirányozta, természetesen a pótadók terhére, amelyeknek még majd be kell folyniok, hogy a közszükségletet ellátó intézmények milliói fedezetet találjanak. Ebből világosan kitűnik, hogy az állam nem áldoz Komáromért, egyetlen fillérrel sem járul hozzá a költségekhez, hanem a beruházás legsúly-osabh részét azokra bízza, akik súlyos terhek alatt roskadoznak. A város valóban mostohagyermeke az államnak, amely még azoknak az intézményeknek sem akar támogatója lenni, amelyek kimondottan államiak, amint ezt legjobban bizonyítja az a tény, hogy az állami iskolák részére sem gondoskodik megfelelő hajlékról, holott más városokban palotákat emel iskolái számára. Az állam szükkeblűsége az oka annak, hogy ebben a városban nincsen középítkezés, mert végre is nem lehet azt kívánni sem a járás, de legfőképpen a város adófizetőitől, hogy teljesítőképességükön felül terheljék meg magukat akkor, amikor az állam egyéb közterheit is a legnehezebb viszonyok között kénytelen viselni és fizetni. Komárom vállairól le kellene venni az aránytalanul nagy terheket, hogy végre lélekzethez jusson és konszolidálódjék, nem pedig közvetett úton újabb terhekkel megróni s ezzel a város jó úton mozgó szanálását megnehezíteni. Több belátást kérünk Komárom részére! Nehera-féle poriál eladó Bővebbet Pick Richárdnál Komárno, Kirájypüspök utca 50. — Potztauzend element!... Du biszt ein parnahajder!... Időm se volt a cselekendő dolgomat átgondolni, rámronlott egy- hosszú illető s elkapta legott a bálik fülemet. A fülem után aztán kénytelen voltam magam is felszármazni álló-helyzetbe a tőke alól. Ekkor láttam* hogy a hosszú német mögött egy aranyos, szőke kislány- is áll, tágra-rémült, nagy kék szemekkel, ijedt arcocskával. S bár mennydörgéssel volt tele a fülem, ezt hallottam síró-forma, kétségbeesett hangocskán: — Aber Fater ich rúfe in auf!... Az öreg rábámult a pöttöm szőkére s hosszan, mint ő maga. ígv szólt: — Dú-ú-ú?!... — Já... ich rúfe... — mondta az aranyoska s az ijedtség menten eliramlott a szeméből. Odalépett hozzám s megfogta a kezemet. Erre a hosszú német eleresztette a fülemet s olyat kacagott, hogy a szilvafáról ijedten bukfencezett le egy sárgarigó. — Nahát! A zanyád kutyafájós neked... S ott hagyott bennünket. Baktatott lefelé a hegy-oldalon. Ketten maradtunk a kislánnyal. Még mindig fogta a kezemet s csak nézett. Végre annyit mondott nagysokára: — Du bist ejn groser pernahajder! Kikaptam a kezemet az övéből s így- feleltem önérzettel: — Nix dájcs! — Akkor te matvar megvagy! — mondta a szőke. Kiborítottam előtte a Csabagyöngyét a homokha s a fejembe csaptam a kalapot: — Igen, kisasszony-, én magyar vagyok! — Azér nem muszáj van úgy- hencegni! Én is matyar megvagyok... S a szépségétől eltekintve ezért a szóért szerettem bele Müller Franciskába.
