Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-06-04 / 23. szám

2. oldal.

KOMAROMI LAPOK

1938. június 4.

resi belső kiegyensúlyozó útját, kénytelen magáévá tenni a nemzeti egyenjogúság és nemzeti önkormányzás elvét.

— Hodzsa miniszterelnök úr egyik legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy a csehszlovák alkotmány oly rugalmas, hogy annak megváltoztatása nélkül is Lehetséges lesz a jogaikat követelő nemzetek igényeit kielégíteni. Le kell szögeznem, hogy amint már azt évekkel ezelőtt is hangsúlyoztuk, a békeszerződésekben biztosított jog nem tudta megvédelmezni a nemzeti kisebbségek birtokállományát, úgy most is bátran meg kell mondanunk, hogy a mostani alkotmánytörvény kereteit sem tartjuk alkalmasnak arra, hogy biztosítékául szolgáljanak egy újabb törvényes rendezésnek, amely a nemzetek jogos kívánságán kielégíthetné. Az új egészséges Csehszlovákia csak úgy jöhet létre, ha minden propaganda-gesztustól függetlenül számol az igazi nemzeti érdekekkel és azok becsületes szolgálatát vállalja a csehszlovák nemzet szupremáciájának feladásával.

— Komáromban még mindig virítanak a marxizmus vörös virágai. Ennek az az oka, hogy a városban létesített és kifejlesztett Duna-kikötő ide vonzotta Délszlovenszkónak a szerencsétlen földreform következtében kenyértelenné vált magyar proletáriátusát, amely itt csak nyomortanyákban tud elhelyezkedni és így alkalmas eszközéül szolgál az osztálygyűlöletre épített politikának.

A komáromi magyar proletariátus rá fog eszmélni arra, hogy sorsának megjavulásáí nem a marxi világnézet szerint megfogalmazott politika pártjaiban találhatja meg, hanem fel fogja ismerni, hogy sorsa egy az itteni magyar nemzet sorsával, melyhez elválaszthatatlanul hozzá van kapcsolva. Hirdetem, hogy pártunk ha a polgári ideálokat meg is becsüli, nemcsak polgári jellegű párt, hanem a nemzet kerete, amelyben helyet

kell foglalnia a munkásságnak is s a párt feladata, hogy kenyeret és megélhetést biztosítson a nemzeti társadalmon belül.

— A komáromi magyar munkásságnak és proletáriáíusnak ezekben az időkben reá kell eszmélnie arra, hogy egyedül a magyar párt soraiban keresheti boldogulását, abban a magyar pártban, amely nem igér délibábokat és lehetetlen álmok teljesítését, hanem elejétől kezdve mindenkor készen állott és készen áll a magyar munkásság érdekeinek legmesszebbmenő rn^gvédelmezésére és képviseletére. Meg vagyok győződve, hogy a magyar munkásság nem engedi magát tovább ámítani, hanem

öntudatra ébredve, a községi választásokon követni fogja azoknak a magyar községek munkásainak példáját, akik igaz érdekeiket felismerve, az Egyesült Párt listái köré tömörültek

és a zöld-fehér zászlót a községi önkormányzat átvételére való készséggel győzelemre juttatták.

— Ellenfeleink azt mondják, hogy mi nem a béke politikáját szolgáljuk. Sohasem hagytunk kétséget aziránt, hogy mi céljainkat kizárólag békés eszközökkel kívánjuk szolgálni. A kormány részéről nem egyszer hallottuk, hogy minden cselekedetét a béke fentartásának gondolata irányítja, — és itt tartozom magyar lclkíiletemnek azzal a kijelentéssel, hogy a legutóbbi napok izgalmai közepette, amikor a prágai hercegérsek és Verdier párizsi bibornok a budapesti Eucharisztikus Kongresszus fényében ápolták a testvéri szeretet kötelékeit, akkor bizonyos közismert intézkedések más eszközökkel más célokat látszottak szolgálni.

— A komáromi munkásságról sokszor mondották azt, — mondotta végül Jaross Andor, — hogy marxista világnézetű és el akarták altatni magyar önérzetét. Hiszem, hogy a mostani választásokon a komáromi magyar munkás is teljesíteni fogja magyar kötelességét és Komárom magyarságának jelöltjeit, — akik között a munkásságnak méltó képviselői is helyet foglalnak, — fogja szavazatával támogatni. Komárom a komáromiaké! — zárta be zúgó tapsok között beszédét.

A szűnni nem akaró viharos taps a pártgyűlés lelkes hangulatát és a pártvezér iránti meleg szeretetet tolmácsolta.

Majd Dr. Turchányi Imre szenátor mondott megkapó beszédet, melyet feszült figyelemmel hallgattak és tetszéssel fogadtak.

Turchányi Imre dr. Voltaire egyik idézetével kezdte beszédét: »Aki nem érti meg korának szavát, — korának szerencsétlenségét zúdítja magára.« Ezt vonatkoztatta a mai helyzetre, amikor minden magyarnak meg kell értenie a mai kor intő szavát és össze kell tartania, nehogy a széthúzás katasztrófát zúdítson reá. A nemzeti öntudat még a legnagyobb ellenség előtt is imponál, amit fényesen igazol Kosciusko, a híres lengyel hazafi példája, aki előtt a ha talmas orosz cár, I. Sándor is nagy hódolattal hajolt meg halálakor.

Rámutatott arra, hogy küszöbön állanak a nemzeti kisebbségekkel megindítandó tárgyalások. A magyarsággal is fog tárgyalni a kormány, — úgymond — de kiváncsiak vagyunk, hogy melyik Hodzsával fogunk tárgyalni, Hodzsa miniszterelnökkel-e, vagy pedig azzal a Hodzsával, aki 1918-ban ezeket írta a Slovensky Tyzsdenikben: »A nemze.i elnyomást teljes lelkűnkből gyűlöljük és szabadságunk tiszta pajzsát nem szennyezzük be azzal, amit másoknál alávalóságnak bélyegzünk.«

Mi ezzel a Hodzsával szeretnénk tárgyalni — jegyezte meg Turchányi dr. A magyarság ezen a területen nem

kisebbség, hanem többség s vele csakis így lehet tárgyalni. A kisebbség fogalmát ki kell törölni a politika szótárából. Majd bírálta a demokráciát, timely a magyar munkásnak nem hozta meg sorsának jobbrafordulását s érveket sorakoztatott fel amellett, hogy az önrendelkezési jog érvényesítése esetén Szlovenszkó egész lakosságának és köztük a magyar munkásságnak is egy boldogabb jövő kiteljesedését váltaná valósággá.

Ezért a munkásságnak is a magyarság soraiban kell küzdenie. Lelkes szavakkal hívta fel a magyar munkásságot az egyesülésre és például hozza fel a szudétanémetek nagy összetartását, amelyre Henlein 'csak ezzel az egy mondattal szokta buzdítani őket: Németek, teljesítsétek kötelességeteket! A mostani községi választásoknál a szónok is azt kivánja, hogy a magyarok teljesítsék kötelességüket!

A lelkes tapsokat kiváltó fordulatos és szellemes beszéd után Bartal Iván orsz. pártvezeíőségi tag mondott költői szárnyalású, igen hatásos és szép beszédet, amelyben a magyarság öszszetartására és egységének megszilárdulására hívta föl a hallgatóságot. Gyújtó szavait kitörő taps kísérte, mely az általános tetszésnek volt őszinte kifejezése .

A pártgyűlést délután 1 óra tájban Kállay Endre dr. elnök zárta be lelkesítő szavakkal, meleghangú köszönetét mondva a szónokoknak.

A népek önrendelkezési joga

Két évtizeden át tartó tévelygés után jutottunk annak a megállapításához, hogy ebben az országban nincsenek Siemzeti kisebbségek,hanem csak egyenlő jogú cseh, szlovák, német, magyar, lengyel, ruszin stb. nemzetiségek, melyek számarányuknak megfelelően részesednek a kormányzat és közigazgatás összes ágaiban.

Tulajdonképen csak most kerülnek diszkusszió alá a Wilson által felállított és a tartós béke biztosítására alkalmasaknak elismert elvek, amelyek alapján a Páris körüli békeszerződések az osztrák-magyar monarchia területi széjjeldarabolását elrendelték és ezzel sok millió lakosát más államok fennhatósága alá helyezték.

Húsz éven át hiába küzdöttek a kisebbségi sorsban élő nemzetiségek nyelvi, gazdasági és kulturális jogaik elismeréséért, hiába fordultak sérelmeikkel és panaszaikkal a népszövetséghez, amely hivatva volt a békeszerződések igazságos végrehajtásának ellenőrzésére, mindig süket fü’ekre találtak és sérelmeik orvoslásától őket mindig azzal az indekelással ütötték el, hogy a törvényhozás és kormány a nemzetiségeknek sokkal több jogot nyújtott, mint amennyire a békeszerződés szerint kötelezve lett volna.

Most kiderült, hogy a külföld nem volt jól és kellően informálva az itteni nemzetiségek helyzetéről és hogy a diplomácia megszokott furfangjaival el-Rz új ezópus

Irfa Harsányi Zsolt

I.

A rádió ér a zongora

A rádió és a zongora ugyanabban a szobában laktak, sőt egymás tőszóm* szédságában. Mikor lakótársakként ősz* szekerültek, állandó volt köztük a tor* zsalkodás. A zongora régebben ott lakott és tekintélyes, megbecsült kedvence volt az otthonnak. De mióta a rádió odakerült, megszégyenítő napok virradtak reá ! Alig foglakoztak vele, a rádió lett a kedvenc. A rádió ezerszer többet tudott, mint a zongora. S minden, amit tudott, szebben tudta. Rövid idő alatt győzelmet aratott. A zongora fedele hónapokon át nem nyílt ki többé, takarójára fényképek és virágvázák kerültek. Ez nagyon fájl neki. Némán szenvedett. S amellett reggeltől* estig hallani kelleti diadalmas ellenségét: a rádió már korán reggel harsány test* gyakorlással kezdte, attól kezdve aztán egész nap zenélt, szavalt, hireket ujsá* golt, bömbölt, labdarúgó*mérkőzéseket közvetített, okszerű trágyázásra oktatott és ami legjobban fájt a zongorának, zongo* raszámokat is muzsikált a leghíresebb mű* vészek‘’előadásában.

Ettől a sikertől a rádió elszemtelenke* delf. Gyakran megtagadta a munkát. Ha nem volt kedve dolgozni, krákogolt, re* csegetl és sípolt. Orvosul szerelőt hozat* lak hozzá, az elkezdte érzékeny testré* szeil csavargatni, amitől a rádió eszére téri és megint rendesen működött egy darabig. Aztán megint szeszélyes lett és járta a bolondját.

— Nézd — mondta a zongora —, mi mind a kelten szerelmesek vagyunk gazdánkba. Nekem, mint szerelmes nő* nek nem érdekem, hogy kioktassalak. De önzetlenül mégis figyelmezíeilek: ennek rossz vége lesz.

— Te, csak ne tanits engem. Akit

mind a kelten szeretünk, az engem nem nélkülözhet. A világ minden tarkaságát elébe tudom ontani. Megbecsülhetetlen dolgokra tanitom. Varázslalom folytán ott tudok lenni a földgömb minden neveze* tes eseményénél személyesen. Minden újságot tőlem hall meg legelőször. Nyel* vekre oktatom, művelem, gyönyörködte* lem. En megengedhetem magamnak, hogy néha szeszélyes legyek. Te pedig annál kevésbé kellesz neki, mert bukásod foly* tán le vagy hangolva. A lehangolt nőt senki sem szereti.

A zongora nem felelt csak szomorko* dotl tovább és várt. S ime, még aznap alkonyaikor mi történt: a rádió gombját egy politikai beszéd kellős közepén el* csavarta egy kéz. Mindjárt utána felnyílt a zongora fedele, a billentyűkön ujjak szaladtak végig. A zongora, bár kissé le* hangoltan, de teljes igyekezettel énekelni kezdte a Holdvilág*szonátát.

— Mi történt itt? — kérdezte a mel* lőzöit rádió megdöbbenve.

— Sokat tudsz — felelte a zongora —, de nem vagy bölcs. Ez mindig így volt, mióta a világ áll, A férfiak attól a nő* tői, aki mindekíé, mindég visszatérnek ah* hoz, aki csak az övék.

II.

A gáz

Az ostromlott városban a folyóparton sétálgatva ta’ákoztak egymással az egy* szerű gyújtó és öngyújtó. Az egyszerű gyújtó sima fehér ruhát viselt és piros kalapot. Az öngyújtó azonban szinarany* ból való ruhát hordott.

— Miért fogadod olyan zordul a kö* szönésemet, — mondta a gyújtószál, — hiszen rokonok vagyunk. Mindketten a Tűzistentől származunk.

— Elég távoli rokonság. És ne fe* ledkezzünk meg a társadalmi külömbég* ről. Nálad csak a gáz büdösebb.

— Szegény vagyok, az igaz. De front*

harcos voltam. A gázt pedig ne szidd. Békés úriember, főz és világit.

— Az nekem nem imponál. Én a háború szülölte vagyok. Ha nem tudnád származásom titkát, elmondhatom. A fél* karú rokkantak nem tudtak téged hasz* nálni feleségedéi együtt, azzal a szegletes vén skatulyával. Erre feltaláltak engem. És oly remekül sikerültem, hogy elter* jedtem az egész világon. Innen is látszik, hegy a háború álka áldásos eredménye* kei is hozhat.

— Azért mégsem kellene ennyire fenn hordani a tűzkövedet. Azt hallom hogy néha hasznavehetetlen vagy a mestersé* gedben. Én bezzeg sohasem mondom fel a szogálatol.

— Ki mondta rólam, ezt a rágalmat ? Idenéz, te nyavanyás.

Megkattant az öngyújtó és remekül lángolni kezdett. A gyújtószál tűzbe jött, megdörzsölte a fejét és ő is lángolni kéz* dett. Ekkkor repülőgép berregése hallal* szőtt a fejők feleit. Gázbomba esett le közvetlen melléjök. A bomba rájuk or* dított:

— Mit jár a szátok, nem tudjátok, hogy háború van?

Az öngyújtó némán megdermedt, a gyújtószál könyörögni kezdeti a fojtóan terjedő rokonnak:

— Engem ne bánts. Éppen az imént védtelek.

— Az nekem mindegy, én nem is* merek sem társadalmi, sem egyéb szem* pontokat. Én a háború vagyok.

És a kél láng egyszerre kialudt.

III.

Az írógép ét a iöltőioII

Abban a boltban, ahol jövőjük eldől* tét várták, hogy kikerüljenek az életbe, sokat beszélgetett egymással az Írógép és a töltőtől. Szüntelenül vetélkedtek egy* mással.

— Nézd, — mondta az Írógép, — minden vita hiábavaló. Mindaketten cse*

lédeknek születtünk. Cselédben az a jobb, aki gyors munkás. A statisztika régen eldöntötte, hogy én kétszer olyan gyorsan tudom követni az emberi gondolatot, mint te.

A töltőtoll hallgatott. Nem tudott el* lenérvet találni.

Nemsokára mindkettőjüket megvették. Két Író jött be az üzletbe. Egyik meg* vette az Írógépet, mert nagysikerű író volt és elég pénzzel rendelkezett. A töl» lőtollat a még nem neves, kezdő iró vette meg. Ettől kezdve az Írógép és töltőtoll évekig nem hallottak egymásról. Évek múltán véletlenül találkoztak.

— Hova mégy? — kérdezte a töltőtoll?

— Meghalni, — válaszolt az Írógép keserűen. — Búcsúzz el tőlem örökre. Történetem az, hogy rendkívüli gyorsasággal tudtam követni gazdám gondolatait. Ahogy gondolt valamit, azt én hihetetlen sebességei rögtön leirtam. Ez bőbeszé* düvé és terjengőssé tette stílusát. Könyvei kevésbé tetszettek. Elszegényedett. Most kénytelen volt engem eladni. Visz* nek a gyárba, hogy testemet felboncol* ják. Hü munkámé t jobb sorsot érdemeltem volna. Te hova mégy.

— Nagyon előkelő helyre, — válaszolt büszkén a töltőtoll, — én jobban jártam ná'ad. Igen lassan követtem gaz* dám gondolatait, s ő ráért ezalatt gondolatait megformálni. írásmódja tömör lett és gondos. Könyvei egyre nagyobb hírre tettek szert. Most jubileuma alkalmából, mivel világhírű ember a nemzet arany töltőtollal lepte megk ő pedig engem a múzeumnak ajándékozott. Magam is hal* hatatlan lettem, örök életemet végtelen nyugdíjban, munka nélkül üveg bura alatt fogom tölteni. Mindenesetre szeretném az én burámra és a te fejtelen sírodra is fel* vésetni: lassan járj, tovább érsz. Isten veled. Sajnállak.

— Isten veled. Gyűlöllek.