Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-08-07 / 63. szám

4. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. augusztus 7. Pályázati felhívás. A komáromi iparteslület székhazá­nak Házbizottsága pályázatot hirdet a székháznál előforduló kőműves, bádogos, asztalos és mázoló munkák vállalatba adására. A pályázaton részt vehet minden iparengedéllyel bíró komáromi ipa­ros. Pályázati ívek az ipartársulat iro­dájában a hivatalos órák alatt díjta­lanul kaphatók. Az ajánlatok beadásának határide­je az ipartársulat irodájában 1937. augusztus hó 14-én, déli 12 óra. Később érkező ajánlatokat nem fo­gadunk el és nem veszünk figye­lembe. Komárno, 1937. július 31. A székház házbizottsága. miatt a kikötő hidat messze be kel­lene építeni a folyam közepéig. Ez sokba kerül és a partmenti hajózás ezt nem vállalja. Hát építse meg ezt a hidat a város. A szezon végén a kikötő híd alkatrészeit be lehet szed­ni és elraktározni. Emlékezzünk csak a pár év előtti propeller forgalomra, milyen nagy­városi élet zsibongott a komáromi Lidón. Ezt mind vissza lehetne va­rázsolni. Nagyobb motorcsónakkal is megle­hetne oldani a kérdést. A motorcsó­naknak nem kellene olyan hosszú kikötőhíd. Az is megoldaná a kérdést, ha a város kieszközölné azt. hogy a Duna és a Vágduna összefolyásáig, a vil­lanygyár mellett a fürdőzők végig gyalogolhatnának a torkolatig, onnét csónakok vinnék a közönséget a strandra. Egyszer volt ilyen megol­dás és nagyon elősegítette az élénk­séget. Ha idegenek járnak erre és meg­fordulnak a strandunkon, irigyked­ve beszélnek róla, mi meg közönyö­sen hagyjuk tengődni ezt az Isten­adta áldott helyet, amelynek selymes vize, gyógyereje már pár fürdés után is jótékonyan érezhető. Ebben a szezonban már nem vár­ható semmi, de már most azzal a kéréssel fordulunk a város vezető­ségéhez, hogy a jövő szezonra ta­láljon valami üdvös megoldást. szövege írás az németszabó céhről — Sárgul! betűk a város levéltárából — lentkezik, tanulóként akármely törvé-Városunkban az elmúlt évszázadok­ban, a kézmű-iparág virágzó ko­rában háromféle szabó ipar volt. A szűrszabók, a magyarszabók és a né­­metsznbók testületé, illetve céhe. A szűrszabók külön céhet alkottak, a magyar- és németszabók eleinte egy céhbe tömörüllek addig, míg a német­­szabók annyira fel nem szaporodtak, hogy saját, külön céhbe való kiválásuk vált szükségessé. Elnevezésüket nem­zetiségüknél fogva kapták, de mun­kájuk is különbözött a magyarszabók munkájától, mert míg a magyarszabók zsinóros mentéket, kabátokat és zsi­­nóros testhez álló nadrágokat készí­tettek többnyire egyszínű honi anyag­ból. a németszabók anyaga jobbára külföldi színes szövet volt, melyből a most is tért llódító zakók és pantallók készültek. A németszabók külön céhben való egyesülésüket a mull század negyve­nes éveinek elején határozták el és sok utánajárással és audienciá/.ással végre megalakít Itatták azl. Az I. Fer­­dinánd által adott és jóváhagyott céh­alapszabályait a városi levéltár őrzi. A vörösbársonyba kötött 10 lapot tartal­mazó kiváltságlevélen sárgaréz tokban van a királyi lilkos pecsét, mi centi­méter vastag szinarany fonállal fű­ződik hozzá. Maga a céhszabály negy­venkilenc cikkelyből áll. s külön intéz­kedik az inasokról, a segédekről és a mesterekről. Pergament papírra írt s részijén nyomtaton betűinek tartalma hirdetik a múlandóságnak: Mi első I'erdinánd Isten kedvező kegyelméből Ausztriai császár. Magyar és Csehország e né­vén ötödik. Dalmát, Morvát, Tói. Ita­lics és Ladomér országok apostoli, úgy Lombardia. Velence Illyria stb. kirá­lya, Ausztria főhercege, Lotharingia, Salzburg, Sleyer Koronlán és Krajna Fel- és Alszilézia hercege. Erdély nagyfejedelme, morvái őrgróf. Habs­burg és Tirol grófja slb. Emlékezetül adjuk ezennel jelentvén mindeneket ■kit illet, hogy szabad királyi Komárom városunkban lakó németszabó mester polgár híveinek kellő alázatos esede­­zéssed járultak Felségünkhöz, misze­rint őket, közöttük eszközlendő jobb rendtartás végett, az általuk megálla­pított általános elvekhez alkalmazott bizonyos céhszabályokkal ellátni s az azokban foglaltakat összesen mint egyenként helyeseknek, kedveseknek és elfogadottaknak váltván, kiváltság levelükbe iktatni császári kirá­lyi hatalmukkal jóváhagyni, helyesel­ni. megerősíteni, s mind maguk, mind valamennyi utódaik számára érvé­nyesíteni méltóztalnánk«, — mely ma­gyar nyelven szerkesztőn szabályok tartalma következő: Első cikkely: Az inasokról általá­ban. E cikkely szerint, ha valamely if­jú a mesterség tanulására inasként je­nyesen bévett vallásu legyen, inasként fel kell fogadni. A cikkely szerint azon mesternél, kihez beállni szándék­szik, köteles hat heti próba időt tenni, s ha a mester alkalmatosnak találja, felvételéért köteles 1 forint 30 kraj­cárokat a céhládába betenni. A má­sodik cikkely az óvás-pénzekről beszél, mely szerint az inas köteles óváspénzt, vagy kezességei letenni bátorsága szer­zése céljából. A harmadik cikkely ha­tározza meg az inasi időt, mely ezen céhbeli németszabóknál három esz, tendő volt. A kiváltságlevél ezen cik­kének szószerinti közlése szerint az inas: »Ae merészelje az alatt mesterét akármely szín alatt elhagyni, nagy éj­jelenként kimaradni, s csavarogni, ha­nem mindenben úgy viselje mayát, valamint egy betsületes, jó erköltsü s iparkodó ifjúhoz illik, mindenkor hív, szorgalmatos és engedelmes legyen«. A negyedik cikkely tárgyalja: »Ha az inas elegendő és a céhmesternek előre tudtára adandó ok nélkül a ta­­nítómesterét elhagyná, de két, három nap múlva ismét vissza térne s job­­bulás jelét adná, büntetés gyanánt minden elmulasztott napért egy hét­tel tovább tartozik inaskodni, ha pe­dig hosszabb ideig maradna el, s job­bítására reményt nem nyújtana, vagy különben is illetlenül viselné magát, vagy épen hűtlenségéről győződ tét né k meg, mestere állal a céhnek bejelen­teni tartozik, ki annak eltsapattatdsa eránt intézkedik és óvás-pénze a céh­ládába tétetik«. A hatodik cikkely a ta­nítás bérét állapítja meg, mely húsz forintoknál többre nem taksálható. A nyolcadik cikkely a felszabadulás­ról intézkedik, mely szerint: »Mihelyst az inas a tanulásra meghatározott esz­tendőket kitöltette, s semmi kifogás el­lene nem lévén, tartozik a céli ölet a a láda felnyitásával s az illendő ama felfogásbeli bért, azaz egy forintokat és harminc krajcárokat soha felül nem haladó taksának letétele mellett felszabadítani és mesterlegénnyé ten­ni«. A tizennegyedik cikkely szószerinti a következő: »Minden mester­­legény kötelezi étik vándorlását három esztendeig szakadatlanul folytatni. Ha az alatt fontos okból, úgy mint súlyos nyavalyája, vagy szüleinek véletlen halála miatt haza fordulni kéntelenit­­tetnék, megkivántatik, hogy annak utánna az akadályok megszűnvén, vagy dolgait elrendelvén, a hátra le­vő idejét a vándorlásban kitöltse, az e részben való elengedés helybeli elöljá­róság bejelentésére a Magyar Királyi Helytartó Tanátsot illetvén«. A tizenkettedik cikkely a vándorlás módját írja le. E szerint: »A vándorló legény mihelyest valahová megállapo­dás végett elérkezik, azonnal a szálló­helyre (Herberg) menjen, vagy ha ilyen nem találtatnék, a céhmesternél, vagy az öregebb mesternél megjelen­jen. Munkába állva mindenek előtt keresztelő és szabaduló lévaiéi, vala­mint vándorkönyvét a céhládába adni tartozik, s ha munka nem akad, e tényt a céh-, vagy jelen volt öregmester, a vándorlegény könyvébe feljegyezni tartozik. Ha pedig a legény egyideig it­ten szolgálván, tovább akar vándorol­ni, minekutána mesterének az alább megírt rendelések szerint a munkát felmondotta s az Elöljáróság engedői­mét is kikérte, a céhmester, — ha a legény gyanúba vagy adósságba nints — nem tsak a céhládába tétetett tanu­­levcleket, hanem a vándorló könyvét is visszaadni köteleztetik, beírván ab­ba a legény mesterségében kimutatott ügyességét, szorgalmát és erköltsös betsületes magaviseletét.« A tizenhar­­a mester műhelyéből félesztendei fel­mondás előtti távozását. A tizenhatodik cikkely a mesterle­gény magatartását írja elő, s így min­den mesterlegény bizonyos estvi óra­kor — mely a városban szokásban vagyon — köteles haza térni, éj­jelre ki nem maradhat a céhládába befizetendő pénzbeli büntetés fenyítése nélkül. Ha pedig a mester ezen ren­delését áthágó legényét a f-ertályesz­­tendei céhbeli gyülekezetben fel nem adja, hasonló büntetés alá vétessék. A tizenhetedik cikkely rendelkezése is ehhez hasonló. A cikkely szerint: Senki a legények közül az úgyneve­zett korhely hétfőn (Blauer montagj vagy más dologlevő napokon ne merje a munkát elkerülni, fél vagy a kör­nig átállások (körülmények) szerint egész heti bérének vesztesége. alatt, melyei a mester kifogni s a céhládá­ba adni tartozik. Ha a mester az ilyetén korhelykedés miatl a legényét a céhnél fel nem adja: az azon le­gényt különben illető büntetést dup­lán fizesse«. Farkas Péter. (Vége következik.) — Felvétel a Magyar Tanítók Háza inlcrnálusába. A Magyar Tanítók Há­za internátusa ez év szeptemberében újra megnyílik s az otthon melegével várja a családi fészekből idegenbe szakadt tanulókat. A Magyar Tanítók Háza épülete Bratislava IX.-ik kerü­letében a Hrobon úton van (9—11. sz.) a Hegyiliget tőszomszédságában, kies és egészséges helyen. A modern higiénia követelményeinek megfelelő­en el van Iáivá villannyal, mosdó- és zuhanyfürdőberendezéssel. Fel­vételre aug. 20-ig kell jelentkezni az intézet igazgatósági elnökénél. Címe: Kovács Alajos Bratislava IX. Hro­bon u. 15, ki a felvételre jelentkező tanulók szüleinek megküldi a házi­rendet és a belépési nyilatkozatot. Üzletáthelyezés Tiszteletei értesítem b. vevőimet, hogy elektro- és automechanikai üzletemet a Köztársaság uccáből Klapka térre, a volt Kovách-féle gyógyszertár helyére helyeztem át, További szives támogatást kérek kiváló tisztelettel Fekete Lajosné Karlsbodi levél — Ä divatról — 1937. augusztus G. Kedves Barátom, mondhatom, kí­méletlen ember vagy. Hogy lehet tő­lem azt kívánni, hogy a karlsbádi di­vatról csevegjek, amikor annyit ér­tek hozzá, mint hajdú a harangön­téshez. Elhiszem neked, hogy ez job­ban érdekli hölgyolvasóinkat, mint a karlsbádi irodalmi szemle, azonban a divathoz igazán semmit sem ko­mátok. Hisz te tudod legjobban, hogy nem nézem én a ruhát, mert nem a ruha teszi az embert, hanem elfoga­dok mindent úgy, ahogy az Isten adta. Hogy kívánságodnak mégis elegét tudjak tenni, közvetítő megoldáshoz voltam kénytelen nyúlni s elcsíptem egy itt szerzett újdonsült ismerősö­met, aki most jött Párisból és nagy világfinak játsza ki magái. Dicsértem az Ízlését, a jó szemét, hogy mindent meglát és pedig jól Iái meg, hogy meg­jegyzéseivel mindig fején találja a szöget, pompás érzéke van a szép iránt stb. Szóval eljátszottam vele a róka és a varjú meséjét, míg végre csakugyan kiejtette szájából a sajtot, helyesebben kivette belőle az elma­radhatatlan szivart és megeredt a nyelve. ■— Azt hiszem, említettem már, hogy most jöttem Párisból. (Ezt naponként hússzor is elmondja.) Hál kéremás­­san mondhatom, hogy az egy egész más világ. Más az élet, mások az em­berek, ott már a levegővel szívja ma­gába az ember a sikket és az elegan­ciái. És dicsekvés nélkül mondhat tóm, hogy még olt sem maradtak ész­revétlenül egyéni sajátosságaim. Mert kéremássan... — Persze — vágtam közbe — az a párisi levegő is csak azon fog, akiben meg van hozzá a veleszületett adott­ság, mint például önben, aki aszfalt­­hiúz szemeivel kapásból emészti meg a komplikált párisi divatot is. Mi? He? — No hallja kérem, — folytatja fö­lényesen — a divat nekem a legpi­­tibb keresztszórejtvény. Az ilyesmi ragad rám. Csak egyszer futtatom végig tekintetem a báltermen, máris elmondom, kinek milyen a ruhája. Hát éppen ilyen divaltáltos kell, nekem! mondom lelkendezve. — Nézze, itt a levél, mit kívánnak tőlem, mikor pedig sült analfabéta vagyok ebben a cikkben. Igazán nagyon le­kötelezne. kedves Málna úr, ha tollba mondaná nekem a karlsbádi divatról kialakult felebbezhetetlen véleményét. — Kedves barátom, először is je­gyezze meg, hogy karlsbádi divatról beszélni nem lehet, mert ilyen cgyál­­lalán nincs. Világfürdőn nem alakul­hat ki sajátos dival. Láthat ill a kor­zón északi jegesmedvéi és déli pa­radicsommadarat egyaránt, a világ minden tájáról mindenki magával hozta saját honi külleméi. lü aztán az alatt a 3—4 hét alatt, míg itt tar­tózkodnak, próbálják lelopni egymás­ról, ami megtetszik, s ebből olyan zagyvaság sül ki, amint maga is lát­hatja, hogy az minden, csak nem ízlés és nem dival. Nem mondom, vannak egynéhányan, akik kifinomo­dott ízlésüknél fogva ebben a divat­­tolvajlásban nem vesznek részt, mert nem szorulnak rá. Ili jön például ez a két hölgy, ezekre csak rá kell néz­ni és a jószemű kritikus azonnal meg­állapíthatja, hogy születeti franciák. (Elejtett szavaikból megállapítottam, hogy lengyelül beszélnek. De ő ezt nem vette észre.) A párisi nőnek épp úgy, mini azelőtt a Cáspár-félc ba­juszkötőnek, nincs párja a jó ízlés terén. És ez a fő, kéremássan, a jó, kifinomult, hogy ugymondjam gyé­­mántcsiszolt ízlés. De biztosítóm önt, ha arra fogadna, hogy ebben a tö­megben talállatik még tíz jóizlésű nő, hát egész biztosan sóbálvánnyá vál­tozna, mint Lóthné őnagysága ezelőtt pár ezer évvel. — Tehát úgy méltóztatik érteni, hogy itt nincs egységes divat. Ezt feljegyzem. Ne! Ne jegyezze fel! Nem úgy értettem. Én azt mondom, hogy itt divat nincs. Vannak ugyan egyes tü­netek, melyek általánosaknak látsza­nak, de ez nem divat, ez csak fel-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom