Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)
1937-08-04 / 62. szám
4. oldal. KOMAROMI LAPOK 1937. augusztus 4, HÍREK Egy asszony Komárom külvárosában, a Benőben egy korona áru töpörtyűért fakanállal halálra vert egy gyermeket. Eddig tart a hivatalos rendőri jelentés, enynyit kellene csak az újságírónak papírra vetnie, de mi mégsem tudunk itt megállni. Egy asszony, akit az Isten azért teremtett, hogy gyermeket hozzon a■ világra, hogy gyermeket neveljen, hogy anya legyen, halálra verte minden nő legnagyobb kincsét: a gyermeket. Nem. E melleit nem lehet szótlanul elhaladnunk. Nem. Akkor sem, ha az a szegény szerencsétlen, apátion, neveletlen árva, nem is volt édes gyermeke. Nem, még akkor sem, ha ez a gyermek a világ legrosszabb, legvásottabb gyermeke lett volna is, ha eget-földet rengető bűnt •követeti volna is el. És mit tett a szegény szerencsétlen: éhes volt. Éhes! Egy asszonynak, egy anyának született teremtménynek kell első sorban is megértenie ezt: éhes volt, egy anyának, aki saját tején táplálja gyermedssionfból álló ftolvajbanda fosztogatta a komáromi ruhakereskedéseket Hat ruhakereskedésben köveitek el lopást. A rendőrségnek sikerült kinyomoznia és elfognia a tetteseket. Az elmúlt hét folyamán több komáromi .ruhakereskedő tett feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen, akik ruhanémüt loptak el fényes nappal üzletükből. A rendőrség erélyes nyomozást indított meg és sikerült is kinyomoznia s letartóztatnia a ruhatolvajokat. Három köbölkuti asszony: Révész Katalin, Mihalik Borbála és Török Magdolna szabályszerű kis gangszterbandát. alakított, álnelynek működési teréül Komáromot jelölték meg. A három »ruhaszakmában« dolgozó aszszony hat komáromi ruhakereskedést látogatott meg: Grünberg Ábrahámét, W élsz Fülöpét, Ádlcr Árminét, Kohn Albertét, Deutsch Gyuláét és Krausz Béláét s mind a hat kereskedésben ugyanazzal a fogással éltek: Vásárlási szándékol színlelve mentek b© a kereskedésbe és a gyanútlan segédekkel lerakatták a lél üzletet. A nagy »válogatás« alatt az egyik asszony, míg a másik kettő lekötötte a kiszolgáló figyelmét, gyorsan szatyrába dugla azt, ami csak keze ügyébe kerüli és távozott. A másik kél asszony tovább alkudott és mire gondolták, hogy társnőjük már túljutott a veszélyes zónán, ök is távoztak. A rendőrség ügyes munkát végzett és így a kárvallott kereskedőktől ellopott ruhanemű visszakerült jogos tulajdonosához. Gálánsán már van. Szereden mos! építik. két. És az éhes gyermek nem bírt cllenlállni a vágynak: ott feküdt előtte egy korona áru töpörtyű. Megette... nem tudva, hogy utolsó vacsoráját, halálát évé. Nem tudva, mert nem tudta azt, hogy akinek őt nevelnie: szeretnie kellett volna, az a valaki nem érdemli meg azt, hogy asszonynak nevezzék ... bor — — Szabadságról. N agy Jenő bankigazgató, a város kormánybiztosa szabadságáról visszatért és átvette a város ügyeinek vezetéséi. — Szabadságon. K üde lka József, a város főjegyzője négyhetes nyári szabadságra ment. — Elöléplcíés. U h r o v c s i k István rendőrfogalmazót á belügyminisztérium munkássága elismeréséül rendőrségi főtitkárrá nevezte ki. — Hodzsa miniszterelnök nyitja meg a lálralomnici nyári iskolát. A csehszlovák népszövetségi liga a középeurópai gazdasági és kulturális viszonyokkal foglalkozó intézettet együttesen augusztus 15-től 30-ig nyári iskolát« tart, amelynek előkészilésében a külügyminisztérium is résztvesz. A »nyári iskola« témakörét Középeurópa problémái és az ezekkel kapcsolatos balkáni kérdések fogják képezni. Mint most bizonyos, a »nyári iskolát« annak védnöke, Hodzsa Milán dr. miniszterelnök fogja nagyszabású beszéddel megnyitni, amelyben kimerítően fog foglalkozni a középeurópai államok helyzetével és egymáshoz való közeledésük kérdésével. Krofta Kamiit dr. külügyminiszter a kisantant és a Baikánantant viszonyáról, Dérer Iván dr. igazságügyminiszter »Csehek és szlovákok« címen, Jaksch Wenoel nemzetgyűlési képviselő a csehszlovákiai német kisebbség helyzetéről. Eisner Pál a eentráleurópai államok kulturális viszonyairól, ür. Feierabend a csehszlovák agrárpolitikáról fog a tátralomnici nyári tanfolyamon előadást tartani. Kívülük még több külföldi előadó is tart előadást. A tanfolyamra eddig több mint löt) politikus, diplomata és újságíró jelentkezett Európa minden részéből. — Orvosi hír. Dr Popper József ortopéd-szakorvos rendel: Nové-Zámky, Zrínyi ucca t. sz. alatt. — Elhanyagolt seb© következtében merevgörcsöt kapott egy gyallai aszszony és belehalt. Mechura Andrásnál egv ógyallai dohánykertész felesége már régebben kerti munkálkodás közben sarlóval megsértette a kezét. A szerencsétlen asszony nem tulajdonított különösebb fontosságot nem is nagy sérülésének és miután egy kendővel bekötötte kezét, tovább dolgozott. A seb már gyógy utóban volt, amikor tegnapelőtt merevgörcsöt kapott és beszállítónak a komáromi kórházba. Az orvosi beavatkozás azonban már elkésett és a szegény asszony tegnaprólmára virradó éjjel borzalmas szenvedések közölt kilehelte lelkét. Érdekes megjegyezni, hogy merevgörcsben rövid idő alatt már hárman haltak meg Komárom környékén. csak Komáromban nincs még mindig uszoda Komárom, augusztus 3. Nem először emeljük fel szavunkat a komáromi uszoda érdekében. Tarthatatlan és lehetetlen az a helyzet, hogy egy húszezernél népesebb városban 1937-ben még mindig nincs uszoda. A Kisduna bűzös és egészségi etem vizében csodáljuk, hogy megengedik a fürdési, amely különösen étiben az évben igen piszkos, amenynyiben évek hosszú sora óta nem volt akkora forgalma a lélikikölőnek, mint e nyáron. így természetes, hogy a vízben úszkáló különböző rothadó és korhadó tárgyak száma is megszaporodott, ami bűzössé, egészségtelenné teszi a Kisduna vizét. Nem először írunk az uszodakér— A városi magyar könyvtár nyári szünete. Komárom város magyar közkönytárának szokásos nyári szüneté augusztus 10-én kezdődik. E nyári szünet alatt történnek a kiselejtezési, javitási munkálatok. A könyvtár vezetősége ezúton is kéri az olvasókat, hogy a kintlevő könyveket augusztus 10-ig okvetlen szolgáltassák vissza. — Súlyos szerencsétlenség éri csépiés közben egy gúlái legényt. Fördős Géza 22 éves gútai legény Schulteisz Rezsőnél csépeli. Tegnap reggel munka közben a cséplőgép üzemében za.var állott be és az elevátor kereke visszaugrott. A szerencsétlen fiatalember a fején oly súlyos sérüléseket szenvedeti, bogy a komáromi kórházba kellett beszállítani. Különösen szemevilága forog veszélyben. — Katonáknak nem kell kopaszra nyiratkozni. A nemzetvédelmi miniszter rendeletet adott ki, mely szerint a katonasághoz bevonuló újoncok haját a jövőben nem kell kopaszra nyírni. A rendelet szerint a legénységi állományú katonai személyek a választéknál három centiméter hosszúságú hajat viselhetnek, míg a halántéknál és a tarkón a haj hosszúsága egy centiméter lehet. Továbbszolgáló altisztek, aszpiránsok és a fegyvergyakorlatra bevonuló tartalékos katonák még hosszabb hajat viselhetnek, désről, amelynek aktualitását az adja meg most, hogy Galánlán felépítettek félmilliós költséggel egy versenyekre is alkalmas bazénl és a kis Szered község is eleget tesz lakossága igényeinek: modern versenyuszodát épület. Ha ezek a sokkal kisebb községek meg tudják valósítani az uszodaépítést, miért ne tudná azt Komárom is megtenni? Talán még egy-két fulladást, a Kisduna vize által okozott tömegferlőzést kell kivárnunk? Legalább annyira fontos kérdés ez, minL az, hogy Komáromnak még mindig nincs a mai kornak megfelelő modern vágóhídja, hogy Komáromban újabban minden uccai illemhelyet lerombolnak. Ugylátszik, hogy az elaludt Danubia felépítésére már sohasem kerül sor! de feltűnő hosszúnak még sem szabad lennie. Arról is intézkedik a nemzetvédelmi miniszter rendeleté, hogy katonai személyek szakállt viselhetnek ugyan, de szakálluknak nem szabad elfedni a parolit. Higénikus okokból a katonai parancsnokságok elrendelhetik a katonák hajápak három miliméterre való levágását. Háború esetén a parancsnokságok elrendelhetik, hogy az összes katonai személyeknek kopaszra kell lenyírniok a haját, sőt elrendelhetik azt is, hogy a katonáknak minél gyakrabban kell borotválkozniok. Ez a rendelkezés szintén egészségügyi okokkal áll öszszefüggésben. Két hónappal az aktív katonai szolgálatból való elbocsátás előli katonáknak megengedhetik három centiméternél hosszabb haj viselését. Tajdalnma HANGOS MOZI Csak egy éjszakám... Magda Schneider, Hermann Thímig és Szőke Szakáll. Rendező: Max Neufeld. Zeneszerző: Ábrahám Pál. A ragyogó slágeroperett szerda és csütörtökön mutatja be a Modern mozi. Pompeji pusztulása Monumentális filmalkotási 20.000 közreműködői A pompeji arénában feltűnik Marcus, a nagyerejű kovács. Az ő életét lenül magukban az őserejű mutatja be a filmkolosszus, melyben és nera preparált kénes hőfor- megr^z5 képekben látjuk a pompéji gia ezen ideálját valóra váltja arena ünnepi játékait, Jézus kereszlutját, a Kálvárián és a Vezúv kitörését a város pusztulásával. A hatalmas slágerfilm pénteken következik a Modern mozi műsorán. rheumánál, köszvénynél, ischt ásznál, ha a beteg k ö z v e t Trencianske Teplice gyógyfürdőn Jöjjön VYHNÉRE Gyógyulást, üdülést, szórakozást nyújt. GYÓGYÍT: idegbántalmal at, női bajokat, vérszegénységet, szívbajt stb. Teljes pensió, fürdővel és gyógydíjjal együtt: június és szeptemberben Ke 35 július és augusztusban Ke 36-44 Gyógyíthatatlan betegsége miatt a halálba menekült egy dunamocsi gazda Dunamocs, augusztus 3. Pénteken, július 30-án este megdöbben lő öngyilkosság történt Dunamocson. A falu egyik közszeretetben álló gazdája, Antal Sándor, vadászfegyverével agyonlőtte magát. A szerencsétlen, 62 éves ember hosszú idő óla gégerákban szenvedett, az orvosok inár egy év előtt lemondtak róla s azóta borzasztó lelkiállapollian és irlózalos kínok közt töltötte napjait. A jómódú gazda szinte hónapokon át kint tartózkodott mocsolyai borházában, ahonnan soha elő nem jött, hogy hozzátartozói ne lássák szörnyű szenvedését. Az utóbbi napokban azonban már enni sem tudott, péntek este bejött a faluba s ekkor határozta el, hogy véget vet az életének. Feleségét és fiát valamilyen ürüggyel elküldte hazulról, majd kamrájukba zárkózva vadászfegyverével a torkába lőtt. Azonnal meghalt. Antal Gábor öngyilkossága az egész faluban és a környéken osztatlan részvétet keltett, inert mindenki becsületes és jószándékú embernek ismerte. A ref. egyház presbitériumának is tagja volt. Különösen megdöbbentő, hogy Antal Sándoj famíliájában rövid idő alatt már ez a harmadik haláleset. Nemrégen fiatal veje halt meg tragikus körülmények között, két év előtt pedig 18 éves menyasszonyleányát temették el. — összeveszett férjével, majd lúgkövet ivott. Bogár Istvánná, 21 éves karvai asszony valami csekélységen összezördült férjével és bánatában öngyilkosságra határozta el magát. Erős lúgkőoldatot ivott. Súlyos állapotban szállították be a komáromi kórházba. Heg akarta skalpolni társát egy csallóközi cigány — augusztus 3. Tegnap tartották Alsónyárasdon a szokásos augusztusi állátvásárt, amely rendszerint nevezetességekben gazdag szokott lenni. A szenzáció ez évben sem maradt el, mert megjelent azon Csallóköz minden számottevő lókupec cigánya. így löbbek között Sztojka Gyuri, nyéki cigány »»társaságával« együtt, de ott volt Kolompár Járos nagymegyeri lókupec cigány is, akit erre a nagy eseményre vadházástársa. Lakatos Ágnes kisért el. A vásár végével Kolompárék egy »jóvágású gebével« szaporodva ballagtak hazafelé örülve a jó üzletnek. A gebe azonban nemcsak Kolompárnak tetszett meg. Fente még a fogát arra már a vásár folyamán Sztojka Gyuri is. Társaival együtt nyomon követte a hazafelé tartó Kolompárakat és hamar ki is kezdett vele a feletti nagy bánatában. hogy a gebét Kolompár az orra elől halászta el. Régi lókupec társát egy sarlóval egyszerűen meg akarta skalpolni. A szegény asszony a dulakodók közé vetette magát, de vesztére, mert Sztojka és társai rávetették magukat, késeikkel össze-vissza szúr kát fák az asszonyt. • Életveszélyes állapotban szállították be a komáromi kórházba, ahol azonnal műtétnek vetették alá. Életbemaradásálioz nagyon kicsi a remény. A skalpolni vágyó cigányt és társait a csendőrség már lefülelte.