Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-08-04 / 62. szám

1937. augusztus 1. KOMAROMI LAPOK 5. oldal. A Komáromi Ház- és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei A Komáromi Ház és Teleklulajdo­­nosok Egyesülete fennállásának egyik olyan dátumához, olyan határpont­jához érkezett, amety habár nem is jubileumi szemszög, de egy egyesület éjeiében mégis igen fontos numerus amit. Egyesületünk most töltötte be fennállásának 15. évfordulóját. Egyesületünk felett ezen 15 év alatt sok nehéz és küzdelem teljes nap múlt el s egyesületünk az idők viharában kjállotta a harcot, mert alapzata a legerősebb, a legmaradandóbb kőből való, mit az idő vas foga s a tomboló viharok orkánja ledönteni képesnem volt. Egyesületünk ezen alapköve az igaz­ságosság és az egyenlőség, melyen áll s állni is fog mindaddig, míg vég­célját: a háztulajdonosok egy szebb, egy jobb megélhetési bázisát ki nem vívta. Az idő az ő rohanó paripáján tova száguld, maga ulán temetve jót, rosz­­szat egyaránt, de az örök érvényű esz­mét, az igazságot és az egyenlőséget eltemetni nem tudta, mert az élni és diadalmaskodni fog. Egyesületünk ez évi augusztus hó 8-án délelőtt fél 11 órakor tartja XV. évi...rendes közgyűlését a városháza nagytermében, a következő tárgyso­rozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Leg­utolsó közgyűlési jegyzőkönyv hitele­sítése. 3. Évi jelentés. I. 1936. évi zár­számadás. 5. 1937. évi költségvetés. 6. A választmány kiegészítése. 7. Indít­ványok. Legyünk ott háztulajdonosok mind­nyájan, hogy tanúságot tegyünk ar­ról, hogy élni akarunk, mert jogunk van a megélhetéshez. A pozsonyi országos szövetség ve­zetősége is eljön gyűlésünkre és szak­szerű adóügyi kérdésekről fognak előadást tartani s éppen ezért is olt legyünk, méri hiszen sok olyan dol­got ismerhetünk meg, aminek saját érdekünkben vehetjük majd használ. Bocz Béla. — Felvétel a Magyar Tanítók Háza internátusába. A Magyar Tanítók Há­za internálusa ez év szeptemberében újra megnyílik s az otthon melegével várja a családi fészekből idegenbe szakadt tanulókat. A Magyar Tanítók Háza épülete Bratislava IX.-ik kerü­letében a Hrobon úton van (9—11. sz.) a Hegyiligct tőszomszédságában, kies és egészséges helyen. A modern higiénia követelményeinek megfelelő­en el van látva villannyal, niosdó- és zuhanyfürdőberendezéssel. Fel­vételre aug. 20-ig kell jelentkezni az intézet igazgatósági elnökénél. Címe: Kovács Alajos Bratislava IX. Hro­bon u. 15, ki a felvételre jelentkező tanulók szüleinek megküldi a házi­rendet és a belépési nyilatkozatot. — A pozsonyi YMCA matúrái elő­készítő tanfolyama. 3 évig tart és ala­pos előkészítés nyújt mindazoknak, akik a reálgimnáziumi externista ma­túrái vizsgát le akarják tenni. Az I. évfolyamba azokat veszik fel, akik­nek legalább 3 polgári vagy közép­iskolai végzettségük van, a II. év­folyamba azokat, akik a reálgimná­zium IV. osztályát és a III. évfolyam­ba pedig azokat, akik a reálgimná­zium VI. osztályát végezték el. Meg­felelő érdeklődés esetén párhuzamos magyar évfolyamok is lesznek. Vi­dékiek írásban is jelentkezhetnek. Prospektust díjmentesen küld az YMCA, Bratislava, Sánc út. SPORT Ifjúsági serlegmérkőzések Vasárnap, erősen, felázott pályán folytatódtak az ifjúsági serlegmérkőzé­sek a következő eredményekkel: VAC—Kereskedők 7:0 (2:0). A sáros pályán a VÁC különösen a II. félidő­ben tetszése szerint játszott és érte el góljait a Kereskedők gyenge csapata ellen. Góllövők: Tóth, Czám 6. SK Komárno 11—Haladás 3:3 (2:1). A fiatal játékosokból álló Haladás is­mét meglepetésszerű döntetlent ért el az SK Komárno tartalékcsapata el­len. ami reálisnak mondható, dacára, hogy az SK Komárno tartalékok már már 3:l-re vezettek. A sáros pálya erősen befolyásolta mindkét csapat játékosait, száraz ta­lajon egész más eredmény' alakult vol­na ki. Az SK Komárno-ban különösen a védelem volt gyönge, a Haladás-nát az egész csapat lelkesen játszott. Góllövők: Lehoczky (11-es), Wass, Messiuger. illetve Krausz 2, (11-es) és Paulik. Bíró: Messingen Elmaradt a KFC vasárnapi edző­mérkőzése az Egyetérlés-Dunaváros­­sal. mert az eső teljesen tönkretette a pályát. Az SK Tapolcsány tekinthető a di­vízió új tagjául, mert a vágbesztercci Sparta elleni döntő mérkőzésen 4:3 arányban győzött. Tagdíjhátralékosok nem részesülhet­nek semmiféle kedvezményben, hatá­rozta el a KFC vezetősége. A klub ezúton is figyelmezteti erre tagjait, nehogy a mérkőzéseknél a jegyváltás alkalmával meglepetés érje őket, ha tartozásuk miatt a pénztár csak a nor­mális áru jegyet fogja részükre áru­sítani. A déli kerület 1937-38 évi Ifjúsági Komáromi csoport őszi bajnoki sorsolása Augusztus 22. Örsujfalusi FC—Komáromi MTE ifj. IzsaiFC—Egyetértés-Dunav. SC ifj. Komáromi FC ifj. szabad. Augusztus 29. ’ f KMTE—EDSC KFC—Izsa Örsujfalu szabad. Szeptember 5. örsujfalu—EDSC KMTE—KFC Izsa szabad. Szeptember 12. Izsa—KMTE 1 örsujfalu—KFC EDSC szabad. Szeptember 19. Izsa—Orsii jfalu KFC—EDSC Zf KMTE szabad. ' ) Szeptember 26. ;. ] KMTE—örsujfalu EDSC—Izsa KFC szabad. Október 3. v \ Izsa—KFC 1 ] EDSC—KMTE Öi’Sujfalu szabad. Október 10. EDSC—örsujfalu ! KFC—KMTE i Izsa szabad. ' Október 17. KMTE—Izsa KFC—Örsujfalu EDSC szabad. Október 2'i, örsu jfalu—Izsa EDSC—KFC KMTE szabad. Közgazdaság Saját használatra sem elegendő Érsekújvár környékén a termett gabona Biztos győzelem: SK Prostejov— SK Komárno 6:1 (1:0) (Saját tudósítónktól.) A hétköznap ellenére feltűnően szép számú, mintegy 800 főnyi közönség gyűlt össze a vár melletti pályán, hogy szemtanúja legyen a cseh ligabajnok­­ság harmadik helyezettje vendégjáté­kának. Az SK Prostejov csapata nem min­denben felelt meg az érdeklődésnek, de így is biztosan győzte le a gyen­­tje fedezetsorral és csatársorral ren­delkező SK Komárno együttesét. Az első félidő meglehetősen ese­ménynélküli volt, bár a hazai csapat sokszor erős fölényt harcolt ki. Szü­net után kissé élénkebben indult a játék, de az SK Komárno fedezetsorá­nak visszaesése folytán egyoldalúvá válik. A prostejoviak egymásután érik el a góljukat, s 6:0 után már csak a szép játékra törekednek. Az SK Ko­márno az utolsó percben rúgja a be­csületgólt. 1 A győztes csapat nagyon fáradt együttes benyomását keltette s egy fél­időn át nem volt jobb a lelkes ellen­felénél. A második félidőben már ki­­kicsillant a játékosokban rejlő tudás cs a rutin révén biztos győzelmet aratott. Legjobbjuk: Drozd jobbszél­ső /szünet után a csatársort irányítot­ta), de tetszett Kuchta, Kastl és Ritic­­ka is. Góljait Drozd (3). Kuchta (2) Kastl szerezte. Az SK Komárno — amig bírta tüdő­vel — egyenrangú ellenfélnek bizo­­nyult. Az első félidő eredménye hatá­rozott sikert jelent, de más lett volna a végeredmény is. ha elől egy szemfüles csatára van. 1 Jók: Zubora kapus, Bagócsy és a jobbösszekötő. A_ becsületgólt Kopr rúgta. Kitünően bíráskodott Forgács. A mérkőzést kölcsönös üdvözlés előzte meg, amelynek végén Kudelka főjegyző, az SK Komárno elnöke zász­lói nyújtóit ál a vendégeknek. A Magyar Kupa győztese, a Galántai SE lesz a KFC vasárnapi ellenfele Augusztus 15-én újból megindul a két hónap óla szünetelő diviziós baj­nokság. Mindegyik csapat komoly elő­készületekei lesz, hogy az őszi forduló­ban már bebiztosítsa a bentmaradá­­sát. A későn készülődő KFC csak az utolsó vasárnap, augusztus 8 -án lép í'lső ízben pályára a pihenő után s a vasárnapi formák alapján jelölik ki majd a divízióban szereplő együttesi. A főpróbán a magyar-kapa rz­­évi győztese, a Galántai SE lesz a KFC ellenfele. A GSE a kupában elért nagy sikere illán komoly érdeklődésre tarthat szá­mol Komáromban. A mérkőzés ismer­tetésére még visszatérünk. Gúlái SE-Fnrknsdi NSC 7:3 (4:2) A másodosztályú GSE vasárnap ját­szol la első őszi tréningmerkőzését Farkasdon. amit a fiatal játékosok­ból összeállítóit lelkes csapata megér­demelten nyert meg 7:3 arányban a régi riválisa ellen. Mindkét csapat kei­két tartalékkal szerepelt. A gidaiaknál az egész csapat, de kü­lönösen a csatársor játszott elsőran­gúan. amjg a farkasdi csapatból csak Pohoczky volt jó. Góllövők: Szabó III. 3, Bereznay 2. Szénássy és Földes, illetve Ács és Po­hoczky 2. Jövő vasárnap Gután játszók le a revansmérkőzést. A Jóbarál kerékpárkor í. hó 8-án. vasárnap d. u. rendezi meg bajnoki versenyeit az érsekujvári országúton. Rajt a vágóhídnál levő 1-es km-kőnél lesz. Az egyesület a győzteseket érté­kes díjakkal jutalmazza. A kerékpár­­verseny után a .Tóbarát díjlövészotet rendez. Komárom, augusztus 3. Érsekújvár környékén az aratás vé­geiért és a gabonát már ki is csé­pelték. Az ezévi termés mérlege na­gyon szomorú. Ezen a vidéken az ezévi termés Jö­tt! százalékkal maradt a normális átlag alatt. A gabona magyar holdanként 3— 6 mázsái hozott, a rozs 17 mázsát, míg az árpa. ez a leggyöngébb, alig 2 5 mázsái. Ezek a számok előre mutatják a magyar kisgazdák és törpebirtokosok szomorú évét, hiszen a legtöbb kö­zöltük bérelt földön gazdálkodik és sok esetben még a bérletet fedező szokásos 3 1 mázsát sem adta visz­sza a föld. Ezévben nagyon kevés olyan kis-Pályázati felhívás. A komáromi ipartestület székházá­nak Házbizottsága pályázatot hirdet a székháznál előforduló kőműves, bádogos, asztalos és mázoló munkák vállalatba adására. A pályázaton részt vehet minden iparengedéllyel bíró komáromi ipa­ros. Pályázati ívek az ipartársulal iro­dájában a hivatalos órák-alatt díjta­lanul kaphatók. Az ajánlatok beadásának határide­je az ipartársulal irodájában 1937. augusztus hó 14-én, déli 12 óra. Később érkező ajánlatokat nem fo­gadunk el és nem veszünk figye­lembe. Komárno, 1937. július 31. A székház házbizottsága. gazda akad Érsekújvár környékén, aki gabonát fog eladni, sokkal több lesz az olyanok száma, akik gabo­nái fognak vásárolni, meri még annyit sem termelt földjük, kárba­­veszetl munkájuk, amennyi saját használatra elégséges volna. Pedig a mai magas gabonaárak mel­lett nehezen képzelhető el, hogy a kisgazdák meg tudják azt fizetni. Hogy mi lesz velük a lél folyamán, az egészen bizonytalan, hiszen tavaly sem termelt Oly sok búzájuk, hogy félrerakott pénzük lehessen. De nem csak a termelők létét tette bizonytalanná az idei rossz termés. Éppen úgy érinti az az arató munká­sokat is. akik bizony épp úgy kilátás­talan lél elé néznék, mint munkaadó­ik. Különösen azok, akik részesedésre arattak. Hirdetmény. Néhai Árendás Gyula örökösei, Keszegfalva, eladják önkéntes árverésen 1937. évi augusztus hó 15-én délután 3 órakor a Fő ucca 79. számú belsőséget, mely áll lakóház, istállók és egyéb gazda­sági épületekből, cca 2 m hold bel­­lelekből. Árverési feltételek az árverés kez­dete előtt kihirdettetnek. Apró hirdetések — Férjhez mennék idősebb, jólszi­­luált nyugdíjas-állású úriemberhez.— Cím a kiadóban. • .- ••• !•••

Next

/
Oldalképek
Tartalom