Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-08-21 / 67. szám

1037. augusztus 21. KOMÁROMI LAPOK 5. oldal. Képeslap helyett Árvaváraljai emlény. A feliratokat inindcnképcn igen szeretem. Azokat is, amelyek Thurzó György palatínus emlékét örökítik kőbe, amelyek néhai való Mátyás királyról emlékeznek meg, vagy költőt énekelnek meg márvány­­tápon, esetleg Sturman Mártont di­csérik vasoszlopon Rimakrézón, — mint az első magyar vasgyárost; és szépek a római kövfck: s a rönesszánsz feliratok s a barokk versek s azok, amelyeknek templomalapító betűiben rögtön az istenes évszámok is benne vannak, — — mégis, legjobban a hétköznapi ember fönnmaradt írott emlékeit sze­retem. Azokat, amelyeket unatkozó ka­tonák véstek kaszárnya falába, sze­relmes diákok fűlne világjáró turisták az öreg vár kútjának kávájába... Szép a Thurzó György epitáíiuma, de ne­kem mindennél többet mond Ada- Kaléh szigetén, öreg kőre írva szén­nel, ez: »Itt járt egy fáradt temes­vári baka, Kószó István, 1898-ban, jú­liusban!« És Selmeoeu, az öreg cukrászda már­ványasztalát láttad? A selmeci diákok egész szerelmi históriája ott látható belekínlódva a márványba, bicskával. Egy délután ez a régi, selmeci diák­élet tartott fogva így, az asztalon ke­resztül. ELVIRA, BORISKÁM, ENYIM VAGY: órákig lehet betűzni a már­ványasztalt, amelyet múzeális emlék­nek hagytak meg a hűvös kis cuk­rászdában s tudok öreg erdőtanácso­sokról, akik visszajártak ehhez a már­ványasztalhoz negyven év múlva s el­nézegették a megkopott nevet... Ma Árva várának öreg kőablakait nézegetem. Az idő magától beszélt s ott kezdte, hogy valaki azt véste az ablakrámába, késsel: STEPHANUS W„ A. D. 1657. Ki volt vájjon ez a W. István, aki az úrnak 1657-ik esztendejében ott unatkozott a végtelen magasságban s míg a szálló sasokat nézte, kése he­gyes betűket rótt a vakolatba?! Aztán ez: HODIE-MIHI, — D. 15. III. 1717. Egy félbehagyott közmondás. A má­sik fele fölöslegesnek látszott. Hideg márciusi szél leheteti s Lengyelor­szág felől akkor is különös hírek ér­keztek az árvái Magúra felé: valaki szerencséjével dicsekedett a fal­ban. De, lám, mellette, barna ceru­zával ez van: OII, WEH! Se dátum, se név, semmi. A vár 1800 körül leégett. Csak a kőbe vésett emlékek maradtak meg rajta. Viszont az Árva vára mindig nagy idegenforgalmi hely volt s hogy leégett, megnyílt a kiváncsiak számá­ra is. 1826-ban valaki ezt írta föl: EMLÉNY, A’ KEDVESNEK, I ÖVÉTŐL! S nevek, nevek száz év óta folyton. Dátumok, Pislák, Zsuzsik, Családok, nevek és jelszavak, írva, vésve, fa­ragva, szurkálva: egész Árva vára egyetlen névhalmaz. Ismerősök nevei, akik ma már öreg bácsik. »Innen pillantottunk szét a millen­­náris kiállítás büszke évében!« — mondja a Zollánfy-család s mellette Bözsike. Legfölül pedig ez: Ján Kováé és Imrich ErdőSi 1930. Nem érdekesek ezek a feliratok? Igyék sört! Egy élelmes prágai vendéglős Ár­vaváralján kibérelte a Szállót s igen látogatott panziót nyitott. Huzamos vendégei vannak, akik egyszerűen, igé­nyek nélkül s igen gyakorlatiasan tud­nak nyaralni. Reggel kiviszik a pok­rócot. a fürdőruhfát s a kiflit az Árva füzes partjára, a férfiak labdáznak, a nők kötögetnek, a gyerekek csóna­káznak. Az egész part ismeri egymást. A magyarokat onnan ismerik meg, hogy ők külön ülnek egymástól s gya­nakodva nézegetik egymást. (Miért is nem látogatják Szlovenszkót jobban, legalább nyáron a szlovenszkói ma­gyarok?!) Este a vacsoránál vizet kérünk. — Nincs. — Mi az, hogy nincs? Itt, a he­gyekben? — Elállították a vízcsapot. Sört, ás­ványvizet parancsol? — Egyszerű vizet, — mondom csak azért is. — Nincs kérem, — mondja türelme­sen. Elönt a méreg. Hogy lehet az, hogy nagy étteremben este nincs friss víz. Bemegyek a szobánkba, friss víz áll a kancsóban. Értem már a vendéglős üzelmét. Nincs friss víz az asztalon: a vendég fogyasszon szeszt. így ki lehet hozni a 400.000 korona forgalmaU Diadallal hozom a pohár vizet. — Hol tetszett venni? — A szobámból! — Az szobavíz, kérem, nem lehet étteremben használni. Bekaptam a pohár vizet. Képes lett volna kiönteni! Az étteremben nagy élet folyik s egy szörnyű zenekar mellett tánc is. Este pontosan féltizenegykor kialszik a villany az egész szállóban. Első teste nem ismertük a szokást s kétségbe­esve gyújtogattuk a villanyt. Másnap derült ki a való. Árvavár­alján legnagyobb úr az uradalmi in­­tézőség, a »Komposszeszorát«. Ez adja a villanyt. Az uradalom tisztviselői tíz óra után aludni mennek, tovább nem kívánják a villanyt. Mi sem egyszerűbb tehát: az urada­lomnak nincs szüksége a villanyra, el kell oltani tehát az egész faluban, a szállóban, a varban, (az uccáfn s a la­­kasokban. Ha éjjel meg akarod nézni, hány óra. vagy valami komolyabb bajod akad egy bőséges vacsora után: vár­hatsz reggelig. Akkor minden kide­rül. így jó a nyaralás, ha se víz, se gyertya! Van legalább kedély benne. Szombathy Viktor. Bécsi Vásár 1937. szeptember 5—11-ig. Technikai és Mezőgazdasági vásár szeptember 12-ig. A legnagyobb középeurópai vásár. 20 állam kiállítói és 72 állam vásárlói vesznek részt a vásáron. Jelentős utazási kedvezmények a csehszlovák és osztrák vasutakon, valamint a légiforgalomban. Vízummentes utazás! Vásárigazolvánnyal és útlevéllel szabad átlépés az osztrák határon. Közelebbi felvilágosítás és vásárigazolvány beszerezhető Wiener Messe A. G. Wien VII. címen, vagy a helybeli megbízottnál: Kereskedelmi Grémium Komárno, Masaryk u. Bafa ház. Komáromi színészet nyolcvan évvel ezelőtt Mit mesél egy komáromi súgó könyv? A régi komáromi színészet törté­nete elég mozgalmas. Nem volt ál­landó színház. Hol itt, hol ott ját­szottak. Kezdetben a mostani Klapka téren levő Weisz, most Klein ház emeletén az egyik nagyobb ebédlő teremben adott az akkori tulajdonos, gróf Zichy helyet és több éven át ott léptek föl a magyar színésztek. Később ugyanezen ház udvarán épí­tettek fából színpadot és nézőteret. Pár éven át a Deák Ferenc uccában levő úgynevezett Szarka kastélyban kaptak a tulajdonos jóvoltából helyet a nehéz viszonyok között küzdő szí­nészek. Ez a Szarka kastély a mos­tani polgári fiúiskola udvarán, egy nagy kert közepében feküdt. Gyerek­koromban még jártam az omladozó kastélyban. Láttam a billiárd szobát, amely fölött a veszedelmesen meg­­görbült mennyezetről üvegcsillár ló­gott erősen megtépázva. A szomszé­dos kertek kertész legényei és inasai nagy előszeretettel tördelték le a drótra fűzött üvegkristályokat a regi csillárról. Mi, gyerekek, mindig ki­kaptunk, ha megtudták, hogy ebben a billiárdszobában jártunk, mert a mennyezet leszakadása minden pil­lanatban várható volt. Ennek a kas­télynak egykori tulajdonosa csinálta meg azt a furcsa viccet, hogy a mo­nostori szöllőjéből — amely most Schmidlhauer Lajosé, — a magas partról ruhába öltöztetett bábukat dobatott a Dunába, amikor a bécsi hajó arra ment. A hajóról szentül azt lehetett hinni, hogy Szarka uram szöllőjében tömeggyilkosság történik, a hajó megállód és segítségére akar­tak sietni a vízbedobottaknak. Akkor tűnt ki, hogy ez csak a hét legrosz­­szabb viccéé, a hajón ülők nem kis bosszúságára. Nyári időben megtörtént, hogy fe­detlen, arénaszerű épületben játszot­tak a színészek. Ilyenkor nem egy­szer elmosta az eső az előadást. Az egyik színigazgató az Erzsébet szige­ten levő, komáromi nagy fa alatt építtetett fedetlen arénát és az azóta már kivágott híres nagy fa dús lom­bozata nyújtott hüs árnyékot a dél­utáni előadások alatt. j Országos nevű színészek és szülész­nők is megfordullak nálunk. Több, mint száz évvel ezelőtt Déryné, az akkori idők egyik legnagyobb színész­nője naplójában több helyen megem­lékezik komáromi szerepléséről, mely rendesen fényes és meleg volt, a ko­máromi úri családok egymással ve­télkedtek, hogy ki lássa vendégül a bájos Dérynét. A szerencse azonban forgandó. Volt idő, amikor Déryné­nek, illetve a színtársulatnak olyan, rosszul ment itt Komáromban, hogy Déryné is kénytelen volt minden ék­szerét elzálogosítani, hogy tovább tud­jon innét menekülni. A város veze­tősége nem nagyon viselte a szivén akkor a magyar színészet sorsát, mert ugyanakkor egy majomszinháznak is adott játszási engedélyt és méghozzá a színház tőszomszédságában. Szomo­rú, de úgy van, hogy a komáromiak inkább a majmokat nézték meg, mint a magyar művészeket. Négy-ötéves korában egyszer Jókait is elvitték színházba. Először és *itol­­jára, mert a különben csöndes gyer­meken valami szereplési roham vett erőt és minduntalan belekiabált az előadásba úgy, hogy ki kellett vinni a színházból. Később, a nyomdaipar fejlődésével, rendes szinlapot nyomattak és ami­kor búcsúzott a szin társulat, a szin­­laposztó nem búcsűversezettel adta tudtára a közönségnek, hanem a tár­sulat súgója szerkesztett egy kisszin-Gyári lerakatok: % Bratislava, Széplak u, 54. Zilina, Stefánik-tér 1. Spisská Nová Vés, Wilson sor 56. Nové-Zámky, Komáromi ucca 4. Vásároljunk közvetlenül a termelőnél! Minden tárgynál írásbeli minőségi garancia flBMMHBBHBfiURBMHflBSnflBHHI házi zsebkönyvet, az úgynevezett sú­gó könyvet. Ebben ki volt nyomatva a színtársulat szereplőinek a névsora, a műszaki személyzeté is, az előadott színdarabokat is felsorolták, úgy, hogy ez hű tükre volt a lefolyt szini­­évadnak. A komáromi Jókai Egyesület kul­­túrháza hatalmas könyvtárában van pár ilyen, Komáromban szerkesztett és nyomatott súgókönyv. Ezekből be­mulatok egyet. A súgó könyv címe: SZÍNHÁZI ZSEBKÖNYV. EMLÉKÜL az 1857. és 1858-dik SZÍNÉSZI ÉVRE. Kiadta NÉMETH MIHÁLY súgó. KOMÁROM 1858. Szigler Testvérek betűivel. A 32 oldalas csinos kis füzet meg­említi, hogy Komáromban a Nagy­várad, Budapest, Pozsony kerületi színtársulat játszott, amelynek igaz­gatója akkor Csabai Pál volt. A tár­sulat Komáromon kívül Debrecenben és Kecskeméten is játszott. A társulat a nagyobb egyesülések közé tartozott, mert volt neki 27 férfi, 18 nő szereplője és gyermekszere­pekre még külön 6 szereplő, össze­sen 61 szereplő, amiben kevésszer volt Komáromnak része. Komáromban a zenekar Vithe Jó­zsef karnagy vezetése alatt a 13. cs. és kir. sorezred zenekara volt. A mű­szaki és segédszemélyzet is igen sok tagot számlált. Volt a társulatnak 1 gazdája, 3 pénzlárnoknője, 3 zártszék­­nyitója, 4 jegyszedője, 2 diszítő és világosítási felügyelő 4 segéddel, 2 ruhatárnok 4 segéddel, 6 szinlaposztó és 3 szolga. Komáromi működésük alatt a ven­dégszereplésekben sem volt hiány. Vendégszerepeltek: Eötvös Borcsa, Munkácsi Flóra, Feleki Miklós, Né­met György. Mind a négy a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, az utol­sónak említett népszinműénekes volt. Szerepelt még nálunk Mátrai Laura Debrecenből, Burovich Bossi daliuű­­vésznő Velencéből, Sawyer, a haran­gokon játszó skót társulata, Királyfa testvérek táncművészek és egy Tom Pouce nevű törpe. A régi színészei­nél nem volt ritka dolog, hogy fel­vonás közölt törpét, vagy óriást, bű­vészt, vagy egyéb artistát mutattak be. Gyakori eset, hogy a felvonások unalmát a keresztülutazó bűvész mu­tatványai tüntették el. A társulat va­lamivel honorálta az ilyen felvonás-, közti szerepléseket. A most szóbanforgó szintársulat a jótékonyságnak is áldozott. Augusz­tus 2-án két vígjátékot adtak: A szép molnárné és 0 nem féltékeny és a következő megjegyzést olvassuk: A tűz által károsult komáromiak részé­re — az egész jövedelem. Augusztus 16-án Szigligeti Dalos Pista c. énekes vígjátékát adják. A következő megjegyzést olvassuk: Ez előadás jövedelmének felerésze a hely­beli Szent András templom felépíté­sére segedelinezésképpen átadatott. Augusztus 31-én Az élet színfalai c. vígjátékot adták. Itt ezt a följegyzést olvassuk: Jótékony előadás a hely-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom