Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-06-19 / 49. szám

Lapunk mai száma a jövő heti teljes rádió-műsort tartalmazza

Öivennyolcndik évfolyam_________________________49. szám___________________________Szómból, 1937 június 19.

Alapította: néhai TUBA JÁNOS.----- POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZŰAZDASAGI LAP ------- Főszerkesztő: GAAL GYULA DK.

Előfizetés: egész évre 80 K6, félévre 40 Kö. negyedévre 20 Ké. Külföldön 120 Ké. ■ Egyesszám ára 1 KC.

Felelős szerkesztő KÄLLAY ENDRE DR.

Szerkesztő BARANYAY JÓZSEF DR. Főmunkatársak: FÜLöP ZSIGMOND és SZOMBATHY VIKTOR

Szerkesztőség és kiadóhivatal Masaryk ucca 29.

Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton

JÓKAI

...Valaki elindult az Értől s be-Esterházy János Szlovenszkó autonómiáját követelte

Évforduló

Komárom, június 18.

futott a nagy Óceánba...

Az örök igék sohasem kopnak el s a fenti szép sor nem fog elavulni a frázisok lomtárában soha. A »komáromi fiú« — ahogy Mikszáth szerette nevezni, — nem az Értől indult el, hanem mindjárt a szőke Duna habjai locsogtak neki meséket, mintha rögtön születésekor bölcsője köré telepedtek volna az istenek, hogy megáldják minden jóval-széppel s azt a küzdelmes utat, amit a kis érnek a forrástól a folyamig meg kell tenni, elsimítsák, elegyengessék előtte: Jókai rögtön a Dunát kapta s innen már az út dicsőségteljes volt az óceánig-Csodálatos kincs a mesélnitudás adománya. A gyermek szeme csillogóbb, ha mesével örvendeztetik, a felnőttnek lelke szárnyalni kezd s szíve erősebben dobog, képzeletének paripájára valaki ha felsegíti: a hétköznapok munkás egyformaságában a mese az ünnepnap, a lélek fürdetője. A mesélőkedvű ember híre messzeszáll.

Jókai az egész nemzet inesélöjs volt. A legnagyobb s legtökéletesebb mesemondó: a magyar szó szent lángjának melegénél gyűltek össze nála a milliós család tagjai, nem volt itt különbség korban s rangban, vallásban s világnézetben, a mesélő bűvös körében mindenki egyforma lett, feszülten figyelő, hallgató gyermek... S ha valaki a mesét nem értette volna, mert a szép magyar nyelv kincse nem volt az övé: annak az ő nyelvére ültették át a meséket s így szállt,' lobogott, futott a híre szerte a világba a legnagyobb komáromi fiúnak.

A komáromi gyermek így magasult fogalommá. A szelídszemű ember a nemzet nevelőjévé vált s nemzet nevelőjének lenni a legmagasztosabb feladat, amit ember vállalni tud. Jókai vállalta. Innen, Komáromból indult el útjára; a vén komáromi házak, a Sziget árnyas utai, a fövenyes Dunapart, a méla csallóközi táj, a távol susogó almási erdők, a vizek, nádasok, a csónakon imbolygó halászok, a gabonát szállító lölgyfauszályok, a sirályok télen, gémék, darvak nyáron, suttogva elmondott családi történetek, melegszívű édesanya, könyvolvasó édesapa, nyári zivatar s januári fagy, a derűs kisalföldi ég s a szürke sár, könyvek s betűk, az öreg Kollégium s a Domonkos ház voltak nevelői s kalauzai a Parnaszszms felé.

Ebben a kiábrándult, illúziónélküli korban kétszeresen meg tudjuk becsülni azt, aki álombarmgat, aki duruzsolva mesélget s aki a fantázia köntösét, ezt a finom pókhálófátylat, ágy adja ránk, hogy annak melegét is érezzük. Ezzel a fátyolköntössel

A képviselőházban a héten tárgyalták a kárpátaljai kormányzó jogkörének ideiglenes szabályozásáról szóló kormányjavaslatot, melynek vitájában résztvelt Esterházy János képviselő, az egyesült párt országos ügyv. elnöke is, aki hosszabb beszédben fejtette ki pártjának álláspontját.

Esterházy János Kárpátalja teljes autonómiáját követelte és ennek az önkormányzatnak a csatlakozáskor kikötött feltételek szerinti megvalósítását sürgette. Beszédében kitért Szlovenszkó autonómiájára és a piltsburghi szerződésre is, melyekre nézve többek között a következőket mondotta:

— Amikor a csehszlovák köztársaság alakulóban volt, az akkor még Magyarországhoz tartozó mai Szlovenszkó a legilletékesebb tényezők közreműködésével Pittsburghban egy szerződést kötött, mely szerint Szlovenszkót a csehszlovák köztársaság megalakulása után teljes autonómia illeti meg. 19 év telt el azóta és a szlovákok, valamint a Szlovenszkó területén élő magyarok hiába várják a szerződés valóraváltását, pedig a köztársaság első elnöke írta alá elsőnek a szerződést. A Szlovenszkón elő szlovákok és magyarok elégszer adták már tanú jólét politikai érettségüknek és rátermettségüknek, hagy saját ügyeikben legjobban tudnak intézkedni, mindennek dacára a koalícióba tömörült többségi pártok ezt a mai napig sem adták meg, sőt nyíltan kijelentették, hogy nem is áll szándékukban megadni. Szlovenszkó fellendítése szempontjából pedig az egyetlen orvosság az, hogyha az autonómiát minél előbb kiharcoljuk. Úgy kulturális, mint gazdasági szempontból Szlovenszkót csak úgy tudjuk megerősíteni és fentartani, ha az autonómiát megkapjuk.

— Nevetséges a centralista pártok félelme, mellyel az autonómia kérdését kezelik, úgy hogy fel kell vetnem azt a kérdést, vájjon Szlovenszkó autonómiáját talán azért nem adják meg, mert féltik Szlovenszkót Hlinkától és annak tiszta szlovák pártjától? Hlinka és a vezetése alatt álló párt, aki a háború elölt a magyar éra alatt is nyiltan hirdette szlovák nemzeti mivoltát, most a szabad államban sem fogja azt megtagadni.

Jókai ékesített fel bennünket, ő szőtte színes szövetét, ő ringatott el a legszebb magyar illúziókban, Jókai, ez a legmagyarabb, legkedvesebb mesélő, a legmagyarabb talajról, a Kisalföld Komáromából indulván útjára. Mintha az ősmagyar Etelköznek keleti virágait hozta volna el, hogy dunai talajba ültesse s itt fogantassa meg! Európai volt, de elsősorban magyar s lehetett-e más, ha Komáromban született?

Nem. Komárom, az ősi magyar város, a legnagyobb magyar mesemondót adta a világnak.

A szoborral régen tartozott a város és régen tartozott a magyarság. A szobor ott fog állni a róla elnevezett

Ha a szlovákok nem bírják jogaikat kiharcolni törvényes alapon tizenkilenc év után, mit szóljunk akkor mi magyarok, akiket a hivatalos tényezők állandóan harmadrendű állampolgárként kezelnek. Adja meg a kormány Szlovenszkó autonómiáját, békésen fogunk dolgozni úgy, mint eddig, de ki fogjuk élni a magunk nemzeti életét, amit most nem igen tehetünk meg.

— Mi türelmesen és megadással vártuk mostanáig sorsunk jobbrafordultát, de ahelyett, hogy ez következett volna be, azt látjuk, hogy helyzetünk állandóan romlik. Szinte patologikus jelenséggé fejlődött ki az a bárom utódállamban, hogy bennünket magyarokat ők, a győzők már halottaknak minősítettek és ülték fölöttünk diadalmasan a halotti tort. Nem tagadom, hogy a békeszerződések, melyek bennünket az anyaortól elszakítottak, úgy fejbekólintottak, hogy egypár évig kábultan feküdtünk a fájdalomtól és megaláztatástól. De a magyar meghalni nem halt meg, legfeljebb tetszhalott volt és amennyiben sorsunk nem fogjobbrafordulni, akkor más lépéseket leszünk kénytelenek igénybevemii fajunk érdekében, nemzeti kultúránk és vallásunk megőrzésére. Mi nem akarunk rendbontók lenni, mi egyszerűen élni akarunk magyarként és nem tűrhetjük azt és viszont nem is követelhetik tőlünk azt, hogy mi elfelejtsük ezeréves múltúnkat és magyarul beszélő, de csehszlovákul érző egyénekké legyünk.

— Vagy van őszinte szándéka a kormánynak, hogy helyzetünkön javít, vagy nincs. Ha szándéka őszinte és komoly, úgy tessék azt haladéktalanul keresztülvinni, ha pedig továbbra is ezt a helyzetet akarná fenntartani, akkor kénytelenek leszünk egész tárgyilagos és százszázalékig fennálló panaszainkat a nemzetközi fórumok elé terjeszteni azzal a kéréssel, hogy küldessék ki egy nemzetközi bizottság, amely a helyszínen vizsgálná meg panaszaink egyes pontjait. A kormányon múlik tehát tisztára az, hogy rákényszerítse bennünket ezen lépésre, vagy sem.

Egyesület udvarán, kegyelet s köszönet örök jeléül, a magyar szellem s a magyar erő diadalaként. S hogy most az állam egyik első embere, a miniszterelnök jön az alapkőletételi ünnepélyre, az nemcsak Jókai szelleme előtt hódolat, hanem elismerése egyúttal a magyar szellem erejének, a magyar szellemének, amely ezer éve termékenyíti meg a Közép-Duna völgyét, védte nyugatot a keleti támadások ellen, s amely az európai, nagy közösségbe úgy olvadt bele, hogy meg tudta tartani sajátos különállóságát.

Jókait köszöntjük a szoborban, de benne a magyar életerőt, a magyar szellem diadalát is!

A magyar nemzeti kisebbség egyesülésének évfordulója lesz vasárnap, olyan évforduló, amelyet minden hivalkodás nélkül ünnepi évfordulónak nevezhetünk, mert az itt élő gerinces magyarság életsorsának egyik kiemelkedő fordulópontját jelenti. Egy évvel ezelőtt, ragyogó vasárnap, a magyarság tízezrei tömör oszlopokban vonultak fel Érsekújvár történelmi eseményekben gazdag falai között, hogy tanúságot tegyenek az egész világ előli arról az egységről, amelyet a két magyar párt hívei telkükben másfél évtizeden keresztül ápoltak. Az országos keresztényszocialista párt és a magyar nemzeti párt testvéri ölelkezésben forrott össze ezen a napon s azóta egyetlen hatalmas táborban, az egységes pártban dolgozik vállvetett erővel nemzeti ideáljainak eléréséért.

Egy rövid esztendő múlt el felettünk; egy szempillantás az idők védtelenjében, de jelentős forduló az egyesült párt történetében, amely idő alatt folytonos, fáradhatatlan munkával sikerült a szervezés munkáját befejezni és az egységet kiépíteni. Amit hosszú éveken át mint olthatatlan vágyat ápolt a magyarság szívében, az egyesülés napján elhatározott lelkesedéssel és céltudatos akarattal teremtette meg az egységet, amely napról-napra nő s amelynek; nagy fontosságát azok a rétegek is kezdik felismerni, amelyek a két párt keretein kívül, idegen eszmék szolgálatában próbálkoztak érvényesülést keresni. Az egyesült párt önzetlen törekvését, a magyarság áldozatkész szolgálatát még ellenfeleinknek is el keil ismerni és tisztelni kell azt a célt, amelyet maga elé kitűzött s amelyet minden erejével elérni törekszik: a szerződésekben és az alkotmányalaptörvényben biztosított jogainak érvényesülését. Az adottságok erre utasítják az egyesült pártot, a magyar becsület pedig erre "kötelezi.

Az évforduló alkalmából nagy elismeréssel emlékezünk meg azokról, akik az egységnek megteremtői voltak, a magyarság önzetlen vezéreiről, akik felismerték a helyzetet segy táborba tömörítenék a magyarságot. Elismerés illeti a két régi magyar párt derék tagjait is, akik megértették a vezérek szavát és teljes bizalommal, őszinte lelkesedéssel hozták létre az egyesülést. A kölcsönös megértés talpköve az egységnek és bázisa az egy célért folytatott munkának, amely egyedül és kizárólag a magyarság életérdekeiért folyik k amelynek eredményei a magyar nemzeti kisebbség javára szolgálnak. Néhány pillanatra kiragadjuk magunkat a hétköznapi munka szürke, megszokott légköréből és ünnepi érzések-