Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-16 / 5. szám
2. oldal »KOMÁROMI LAPOK< 1937. jannár 16. Újabb éles ellentét a koalíciós pártok között Komárom, január 15. Bár a koalíciós pártok között elejétől fogva sohasem uralkodott valami példás egyetértés, azért eddig még az utolsó órákban vaíáftMnnyi kormánypárt meg tudott egymással egyezni. Az utóbbi hetekben azonban ismét olyan gyujlóanyag keletkezett a pártok között, amely a kormányt támogató pártok lapjaiban hamarosan lángra lobbantotta a kedélyeket. Ez a kritikus kérdés a kormánytilkárok kinevezése, akiknek a községek élére való állítását különösen a szocialista pártok helytelenítenék, annyival is inkább, mert ezekre a titkárokra különleges feladatok várnak az államvédelem terén és attól tartanak, hogy a kinevezések az agrárpárti belügyminiszter által fognak megtörténni, ami maga után vonja azt, hogy a kinevezéseknél az illető tisztviselőknek politikai pártállására is figyelemmel fognak lenni. A kérdés legelsősorban a kormányban levő német miniszterek részéről találkozott nagy ellenszenvvel, akik azt követelték, hogy a javaslatról mindenekelőtt a politikai miniszterek kollégiuma tanácskozzék. Ez azonban a pártokhoz december 14-én megküldött törvényjavaslat vétele óta nem történt meg. Hogy milyen a hangulat a politikai pártok klubjaiban, megkapóan mutat reá a Polední List c. lap, amely a belpo’i ikai he’vzetrőltöbbek között azt írja, hogy a koalíciós pártok talán még soha nem ütötték egymást olyan vidáman és alaposan, mint jelenleg. niiin inriwaBaaaEiwyiwiitwiAHiniMitf—— Amit normális körülmények között az ellenzéki sajtó írt, az valóságos limonádé ahhoz képest, aminek ma tanúi vagyunk. Az egyes politikai pártok készletraktárukból előhúztak minden molyán követelést,amely a többi párt ellen irányul s emellett nagyon engesztelhetetlen arcot vágnak. A községi kormánytitkárokról szóló javaslat az oka a nézeteltéréseknek. A javaslat rendelkezéseit nem ismerjük, de ennek ellenére oly sok rosszat olvasunk egyes orgánumunkban, hogy Iájának tervezetét általános ellenzés fogadta. Az erre vonatkozó javaslatot a minisztertanács ugyan jóváhagyta, azt azonban nem bocsátották a nyilvánosság elé s így érdemlegesen csak azok foglalkozhatnak a javaslattal, akiknek hivatalos közlés útján volt alkalmuk azt megismerni. A csehszlovák bírák szövetsége foglalkozott a javaslattal s arról olyan véleményt adóit, amely egyben súlyos bírálatnak is nevezhető. A bírák szövetsége memorandumba foglalta véleményét iés azt eljuttatta a kormány tagjaihoz, valamint az összes törvényhozókhoz. A memorandum a novelláaz ember elképped. Amit a szocialista lapok közölnek, abból arra következtethetünk, hogy a külügyminisztérium által kinevezett kormánytitkárok katonai ágendát végeznek, amire a községek eddig is oly sokat panaszkodtak. A cseh néppártnak ez nem tetszik és ezért a rendőrrezsim bevezetéséről írnak. A Den c. lap a javaslatot a községi önkormányzat felfüggesztésének nevezi, a szociáldemokrata Nová Dóba teljesen elutasító álláspontra helyezkedik, míg a Robotnické Noviny a javaslatban az önkormányzat nagyobb elnyomását látja, mint amit Németországban tettek a községekkel. Még több más orgánum is hasonló értelemben beszél, ami a legteljesebb egyenetlenségről tanúskodik. nak egyetlen intézkedésével foglalkozik és pedig a közigazgatási bíróság tagjainak képesítésével. A tervezett novella megszünteti az 1875. évi 36. sz. alatti, a közigazgatási bíróságokról szóló törvény ama, a/, 1918. évi 3. sz. csehszlovák törvénynyél átvett intézkedését, hogy »a bíróság tagjai legalább felének a bírói hivatalra képesített személynek kell lennie.« A bírák emlékirata kifejti, hogy »hatvan éven ál ez volt a közigazgatási Ítélkező szék alappilléreinek egyike s éppen ennek köszönhette a legfelső közigazgatási bíróság jó hírnevét s a jogászok és a nagy közönség részéről A csehszlovák bírák emlékiratban foglalnak állást a legfelső közigazgatási biróságról szóló törvény novellája ellen Mint ismeretes, a legfelső közigazgatási bíróságról szóló törvény novel-Hiába kondúlnak az órák. Hiába kondidnak az órák Az időt mérni nem lehet, Egy kis bolondos szerkezettel Rubrikázni az életet. Percek, órák, napok és évek! Kitalált ámító szavak, Oly gyakran elcseréled őket, Hogy hinni egynek sem szabad. A boldog órák szökkenése Oly rövid, mint egy pillanat És néha éveket leélhetsz Egy álomtalan éj alatt. Míg néha egy maroknyi élet Átálmodik egy századot, Másnak ezer pazar Ígéret Száguldó éveket adott. Fogd meg az élet minden percét\ Ne halld az óra mit ketyeg! A legszebb perc is halálba hervad És utolsó perced lehet, Hiába kondúlnak az órák! Szabolcsig Erzsébet. A buta lány. Irta: Rab Olga. Hogy miért vagyok buta, azt nem tudom, lehet, hogy nem is az Istentől ered ez a butaság, hanem csak a mamám határozta el, mert már jó ideje, hogy kijártam az iskolát és még mindig nem tudtam férjet fogni magamnak. Pedig még csak szép sem vagyok, mert akkor érteném, hogy butának neveznek, tudniillik a szépekre irigylik az emberek még az okosságot is ráfogni. De én kimondottan csúnya vagyok és ez szerencse, mert megfigyeltem, hogy ha csúnya nőről beszélnek, mindig akad egy jószívű kijelentés: — Nem szép ugyan, de milyen intelligens! És énrám mégse mondja senki, hogy valami sziporkázó aggyal lennék megáldva! Nem értem! Bár már kisgyerek koromban meggyőződhettek volna az okosságomról, nemcsak onnan, hogy nyolc év alatt csak hétszer buktam meg az iskolában, hanem azért is, mert mikor vendégek jöttek hozzánk, főleg Cili néniék faluról, én mindig megmondtam nekik, hogy jobban tennék, ha inkább valami rendes jövedelem után néznének, semmint a rokonok nyakán, muszáj-kenyéren, hol itt, hol ott tengődnek, mert a papa is mondta, hogy mindennek van határa, csak a rokonok tapintatlanságának nincs. Akkor meg is kérdeztem a Béla bácsitól, ez Cili néni férje, hogy észre szokta-e venni a saját tapintatlanságát? És igen csodálkoztam, mire ő erre elzöldült és nagyot nyelve ezt mondta: — Most hallom először, hogy tapintatlanok lennénk! Azért csodálkoztam akkor, mert az előtte való héten egy marok bogáncsot szórtam az ágyába és ő azt oly ügyesen kitapintotta, hogy nem feküdt bele, hanem kijárta, hogy én két pofont kapjak a mamától. Mikor a Béla bácsi megtudta, hogy ő tapintatlan, keserű hangon elbúcsúzott a papától és elutazott a Cili nénivel. Akkor megint kaptam két pofont a mamától, pedig Cili néniék többet nem jöttek hozzánk látogatóba. Az igaz ugyan, hogy a félkiló vajat sem küldték azután a mamának karácsonyra, ami úgyis avas szokott lenni, meg a húsz cigarettát se a papának, amit ő mindig a hivatalszolgának ajándékozgatott egyenként, hogy szóljon be neki az irodába, ha az igazgató közelít és keltse fel, ha aludna. Végre a mamáék rájöttek, hogy az én butaságomon másképp nem lehet segíteni, csak ha kicsit elküldenek okosodni Cinkotára. Cinkotán van az én leggazdagabb nagybácsim, — nem is nagybácsim ugyan, hanem csak a papa nagypapája révén rokonunk, aki unokatestvére volt az ő megboldogult anyósának, de azért nagyon tartjuk vele a rokonságot, mert van pár száz hold földje, meg egy tornácos kastélya. Főleg a tornác igen gyönyörű, csuda liliomillat van ott és a szőlőindák úgy kapaszkodnak az oszlopokra, mint tavaly a kismacskáink mancsa a széklábakba, egyszóval igen költői és így nem csoda, hogy mikor először ültem ott Elekkel, aki a bácsi fia és olyan, mint Ramon Novarro, vagyis az én első szerelmem, hát eszembe jutott, amire a mama otthon kioktatott, hogy próbáljam meg az Elek nyakát elcsavarni. Hát igen, a tornácon Elek úgy festett, mint Ramon Novarro, csak éppen a nyakkendőjét nem igazította meg egyszer sem, talán mert nem tartotta érdemesnek annyira strapáim magát értem. Hanem görögdinnyét evett tele szájjal és úgy csúsztatta a nedvdús szeleteket a gyomrába, mintha mindmegannyit külön meg kellett volna hódítania előzőleg. Én éppen az Elek nyakára [gondoltam, mikor a tornácra libbent az a rózsás ruhás nő, akit Elek megpillantva, egyszerre akarta lenyelni az összes görögdinnyét, ami a szájában volt, úgy, hogy utána tíz percig köhögött. De nem is csoda, mert a nő tényleg igen gyönyörű volt és egy szolga hozta utána a két vörös bőrkoffert, meg egy festőállványt. — Elek, meg ne fulladj a tiszteletemre, jobban szeretem az égő áldozatot! — mondta és hátbavágta Eleket s nekem sejtelmem se volt, hogy kicsoda és mit akar. De aztán elég korán megtudtam mindent. Megtudtam, hogy foglalkozására nézve festőnő, a bácsiék rokona és náluk szokott nyaralni. Enynyit az első este tudtam meg, a többit csak a második este. Akkor megtudtam, hogy ez a nő egy szirén, egy wamp, egy bestia, aki elől el iránta megnyilvánuló tiszteletét. A legfelső közigazgatási bíróság alapjai ilyen megrendí'.ését alapos tárgyi okokkal kellene indokolni.« Nem tartaná helyesnek a memorandum, ha a hivatásos bírák számát a tanácsokban egyharmadra akarnák lecsökkenteni, mert ez még rosszabb megoldás lenne. A tervezett háromtagú tanácsokban ugyanis csak egy hivatásos bíró maradna, ami által a hivatásos bírótag a tanácsban jalentéktelenné válnék. A memorandum végül azt mondja, hogy a közigazgatási bíróság mai szervezetével a bíróság különleges feladatai is meg vannak határozva; ha e szervezetétől megfosztanák, úgy e bíróság — csak a nevét tartva meg, elkerülhetetlenül közönséges negyedfokú közigazgatási hivatallá alakulna át.« január 21-én mindkét ház ülést tart A képviselőház elnöksége csütörtökön tartott ülésén úgy határozott, hogy a képviselőház plenáris ülését január 21-ére, csütörtök délután 15 órára hívja össze. Ennek a plenáris ülésnek tárgysorozatán szerepel a zsidó vallásos társaságról szóló szenátushatározat, a brazíliai és lengyel kereskedelmi szerződés, végül öt mentelmi ügy. A szenátus szintén január 21-én tartja plenáris ülését, amelynek napirendjén két pont szerepel: az 1935. évi állami költségvetés túllépései utólagos jóváhagyásáról szóló kormányjavaslat tárgyalási határidejének meghosszabbítása és az 1935. évi állami zárszámadás. kellene zárni a férfiakat, de főleg a malomtulajdonosokat. Az a malomtulajdonos, akit nem zártak el elég légmentesen a feslőnő elől, a szomszédban lakott. Rém gazdag és akkora bajusza van, mint nálunk egy lódoktornak, aki azért hordja, hogy ne féljenek tőle az állatok. Ezenkívül egy kicsi pocakja és nagy esze van, amit onnan tudok, hogy miután estig — amig csak mindenki le nem feküdt, beleértve Karolát is a festőnőt — nálunk ült, végre mégis távozott. Igaz ugyan, hogy suttyomban vissza tért és beleselkcdelt a vetkőző Karola ablakán, de ezt csak én láttam, a háta mögött egy bokor mögé rejtőzve és várva, hogy mit akar, meg talán Karola is, mert különben minek vetkőzött volna, szétdobálva hullámos baját és nyújtózkodó mozdulatokkal minek táncolt volna az a nyitott ablak előtt? Nem igaz? A malomlulajdonos akkor föltérdelt Karola ablakára és igen lihegett. Karola pedig kitárta karjait, szétnyitotta a száját, mintha nevetne és eloltotta a villanyt. Én tátott ajakkal és reszketve vártam, hogy mi lesz, de a következő pillanatban a malomtulajdonos az ablakból egyenesen a nyakamba potyogott. Karolina élesen nevetett és becsapta az ablakot, én rémülten sikongattam, a malmos zavartan simogatta a karom, ahol megrúgott és dadogva mentegetődzött. A bácsi pedig kirohanL a házból és durván elrántotta mellőlem a malmost: — Mit gondol? Kinek a .házában van? Mit akar a vendégemtől, mii?! A malomlulajdonos félt, hogy elárulom és ezért mégjobban dadogott Azt mondta, hogy éppen a kezét és szívét akarta felajánlani nekem, mikor elestem és azért simogatott. — Igaz ez? — kérdezte villámló szemekkel a bácsi. Mit volt mit tennem, — meg kellett mentenem a malmost, — kimondtam a boldogító igent. És amit leginkább nem tudok megérteni: azóta mindenki azt mondja, hogy okosan tettem.
