Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-07-15 / 57. szám
2 oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1 «36. július 15. dási ára emelkedik 3 és a rozsé 1 koronával. A levonások után fennmaradó tényleges bevásárlási ár és az eladási ár közötti különbözet a búzánál lesz legnagyobb: 30 korona, de a két ár közötti feszültség valamennyi gabonaneműnél az előző évhez mérten erősen megnagyobbodik. Az illetékek illetve a levonások és a fölemelt eladási árak mintegy 300 millió koronás bevételi többletet eredményeznek a Gabonatársaságnak, mely ebben az esztendőben valószínűen nem lesz kénytelen anyagi gondokkal küzdeni. Ezen a 300 millió koronás bevételi többleten kívül a Gabonatársaság az állammal kötött szerződése értelmében még 60 millió koronát kap az államkincstártól a tartalékalapja részére és természetesen az állam továbbra is szavatol az olyan üzletekből származó veszteségekért, amelyeknek lebonyolítására a kormány vagy annak illetékes megbízottja ad utasítást a Gabonatársaságnak. A minisztertanács elhatározta, hogy a búzaterületek csökkentéséről új rendeletet fog kiadni. A népjóléti miniszter a munkaközvetítésről és az építőtevékenység támogatásáról. Necsas népjóléti miniszter nyilatkozott a sajtó képviselői előtt a munkaközvetítési törvényjavaslatról és az építőtevékenység támogatásáról. A nyilatkozat szerint a kormány által elfogadott nyilvános munkaközvetítési javaslat a következőkben jelent haladást: 1. Lehetővé teszi a javaslat az egész köztársaság területére kiterjedő rendes munkaközvetítési hálózat kiépítését. 2. A javaslat bevezeti a szabaddá vált és szabad munkahelyek kötelező bejelentését, valamint a munkakereső személyek jelentkezési kölelezeLtségél. 3. A munkaalkalomban ma uralkodó hiány és az állami pénzügyeknek a munkanélküli segélyek által való nagyfokú megterhelése mellett egyenlő minősítés esetén elsősorban a közpénzekből segélyezett munkanélkülieknek, továbbá többtagú családok fenntartóinak, azután hosszabb idő óta munkanélkül lévő személyeknek, akik azelőtt valamely üzemben dolgoztak, végül fiatalkorunknak és különös figyelemben részesítendő személyeknek kell munkát kapniok. 4. A gazdasági válság által legjobban sújtott vidékeken és olyan esetekben, melyekben a munkaadó ezeket az alapelveket uj munkaerők felvételénél ismételten figyelmen kívül hagyta, a munkaadónak a munkaerőt a nyilvános munkaközvetítés utján lehet kijelölni. 5. A javaslat meggátolja új, nem nyilvános munkaközvetítő helyek keletkezését és fokozatosan behozza az iparszerű munkaközvetítés likvidálását. A miniszter ezután az építőtevékenységet támogató javaslatról beszélt és rámutatott az építkezési kedvezményekről szóló kormányrendelet kedvező hatására. A rendelet megértéssel találkozott és a gyakorlatban bevált. 1935 végéig a javítómunkák kiadásai 120 milliót teltek ki. Bejelentette még, hogy az építőanyagok árának megállapítására döntőbíróságokat állítanak fel. Az építkezés támogatására irányuló intézkedések közül a leghatásosabb a 165. számú törvény volt. Ez a törvény eleget tett a szakkörök és a széles rétegek sürgős követelésének is, hogy a házbéradó és a községi leadások alól való mentesítési az eddigi terjedelemben azokra az építkezésekre is kiterjesszék, melyeket a legközelebbi két évben fejeznek be. A támogatás elérésének lehetőségét állami garancia alakjában egyes személyek bérházaira is kiterjesztették. A törvény továbbá fokozottan gondoskodik a vagyontalanokról. Az állami garancia és a fokozott állami hozzájárulás alakjában nyújtott támogatással a községeknek is lehetővé tették, hogy az építkezési mozgalomban résztvegyenek. A népjóléti miniszter megállapította, hogy az építkezési mozgalom az idén kedvezőbben fejlődik, mint a mull évben. Ügyes elárusító lány szlovák nyelvismerettel alkalmazást nyerhet. ________A________ — Bővebbet a kiadóhivatalban.— «4 Esterházy János, az egyesült pártok ügyvezető elnökének üdvözlése a volt magyar nemzeti párt komáromi központjában. Szombaton délelőtt kedves, családias jellegű aktus színhelye volt Komáromban a magyar nemzeti párt komáromi körzetének helyisége, ahol megjelent az Egyesült Párt mindkét elnöke: Jaross Andor az Egyesült Párt elnöke és Esterházy János ügyvezető elnöke. Ez alkalomból Koezor Gyula volt nemzetgyűlési képviselő, elnök meleg szavakkal üdvözölte az új ügyvezető elnököt, Esterházy Jánost, akit a körzeti iroda tisztviselőinek az élén fogadott. Üdvözlő szavaiban biztosította az új elnököt az őszinte, igaz szerétéiről és ragaszkodásról és Isten áldását kérte munkájára, amelyben önzetlen segítőtársai lesznek az Egyesült Párt tisztviselői és tagjai. Esterházy János, az Egyesült Párt ügyvezető elnöke hálásan köszönte meg a meleg üdvözlést, hangsúlyozta, hogy a szeretetet ő is szeretettel viszonozza és odaadó segítője lesz a párt ügyeinek, azok tisztviselőinek és tagjainak. Hasznos tudnivalók az államvédelmi törvényből II. Építkezés a határövi járásokban és ingatlanokra vonatkozó bejelentési kötelezettség. Előző közleményünket az időközben megjelent 155. számú kormányrendelet alapján azzal egészítjük ki, hogy a katonai hatósági engedélyhez a következő iparengedélyek kiadása van kötve: Vegyi vagy fizikai módon irodalmi vagy művészeti termékeket előállító és sokszorosító, valamint ezekkel kereskedő vagy ilyen termékeket kikölcsönző iparok részére, személyek időszaki szállítását eszközlő és olyan ipari üzemek részére, melyeknek jármüvei személyszállításra mindenkor készen állanak és szolgálataikat felajánlják, ide tartoznak a küldöncök és hordárok is, továbbá a tűzi játékok rendezésére alkalmas eszközök előállítására és eladására szogáló üzemek, az ószeres ipar, a gyógyszerek céljaira szolgáló mérgek és egyéb készítmények előállítására, valamint eladására szolgáló üzemek, vendéglő és kocsmaiparok, patkány, egér és más kártékony állatok irtásával foglalkozó iparok, az iparszerü rongykereskedés, a hitelviszonyokra vonatkozó információs irodák, utazási irodák, telefon- és távirati ügynökségek, magánnyomozó irodák, celluloiddal és annak hulladékaival kereskedő ipari üzemek, gyúlékony áruk előállításával, nyersolaj feldolgozásával és petroleum árusításával foglalkozó üzemek, ingatlanforgalmi irodák, filmgyártással, valamint rádiókészülékek és alkatrészeik elárusitásával foglalkozó üzemek. Az id. rendelet felsorolja a határsávba tartozó politikai járásokat, melyeknek száma Szlovenszkón 48 és Kárpátalján 12. Ezek közé tartoznak a komáromi és a szomszédos összes járások is. Ebben a határsávban a katonai hatóság előzetes engedélye szükséges bármi néven nevezendő állami vagy közjellegü építkezéshez. Ilyennek tekintendő a templom, iskola, szinház, múzeum, gyakorló-tér, közraktár, kiállítási hely, csillagvizsgáló stb. Hasonlóképen előzetes katonai hatósági engedélyhez van kötve: ut, fegyver- és lőszergyár, vegyészeti és bányaipari építkezés, villamosmüvek, gázgyárak, vizimüvek, magaskéményü vagy tornyu épületek, repülőterek, szállodák, vadászlakok, turistabódék, kilátótornyok és jeladásra alkalmas üzemek létesítése. Az itt fel nem sorolt más építkezés esetében csak akkor szükséges a katonai hatóság előzetes beleegyezése, ha a tervezett épitést a katonai hatóság államvédelmi szempontból fontosnak minősiti. A katonai hatóságok állapítják meg, hogy mely helyek képeznek eröditési helyeket. Az eröditési hely körzetéhez tartozik az attól 10 kilométernyi távolságig fekvő terület is. Az eröditési övben bárminemű építkezést csak a katonai hatóság előzetes engedélyével lehet végrehajtani. Az engedély ahhoz a feltételhez köthető, hogy az építkező pontosan be fogja tartani a katonai hatóság által jóváhagyott tervet és hogy az épületet a katonai hatóságok utasítására bármikor saját költségére lebontani köteles és pedig minden kártérítés nélkül. Fontos intézkedés az is, hogy a határsávban levő községekben az építkezési helyekre szolgáló területek felosztásának terveit az illetékes hatóságok csak akkor hagyhatják jóvá, ha a katonai hatóság a terv ellen államvédelmi szempontból nem emel kifogást. A katonai beleegyezés nem helyettesíti azonban az építkezéshez szükséges külön hatósági engedélyt. A határsávban az erdőgazdálkodásra való felügyelettel megbízott hatóságok a katonai hatóságokkal egyetértőén kötelesek eljárni. Ez vonatkozik úgy a tervszerinti, mint a terv nélküli fakitermelésre. Az államvédelmi törvény megjelenése előtt jóváhagyott fakitermelési terveket a katonai hatóságok államvédelmi szempontból utólagosan felülvizsgálhatják. A 198 számú végrehajtási rendelet a határövben, az eröditési övben és az államvédelem szempontjából fontos más helyeken levő ingatlanokra vonatkozó jogviszonyokat illetően elrendeli, hogy a külföldiek és jogi személyek (mint kereskedelmi társaságok, alapítványok, községek, hitközségek stb.) az ezen területeken levő ingatlanaikat vagy ingatlanra vonatkozó bármily dologi jogaikat, melyek közé tartozik a bányászati, vizi, vadászati és halászati jog is, kötelesek a törvény életbeléptétől, vagyis 1936. évi junius hó 23-tól számított hat hét leforgása alatt, vagyis 1936. évi augusztus hó 3-ig az illetékes országos hivatalnak bejelenteni. A bejelentési kötelesség nem vonatkozik két havi időtartamnál rövidebb lakásbérletre, valamint közlekedési eszközök elhelyezésére szolgáló helyiségek bérletire. A bejelentési kötelezettség alóli felmentés szintén hat héten belül kérhető és pedig a később szerzett jogokat illetően a jogszerzés napjától számítva. A kérvények bélyegmentesek és ha az országos hivatal a felmentés iránti kérvényt elutasítja, a bejelentés a végzés kézbesítésétől számított 15 napon belül megteendő. Az országos hivatal a jogszerzésre vonatkozó bejelentést közli a katonai hatósággal és a bejelentést vagy tudomásul veszi, vagy egy éven belül a jogszerzőnek bizonyos korlátozásokat ir elő, vagy pedig elrendeli, hogy az illető jog csehszlovák állampolgárra ruháztassék át. Az országos hivatal az ingatlan fekvése szerint illetékes bíróságnál inditványozhatja a dologi jog értékesítését, mely indítvány akkor is tehető, ha a jog időközben harmadik személyre átruháztatott. Ha a jogosított ellen végrehajtási eljárás van folyamatban, ennek befejezéséig a hatóság intézkedését felfüggeszti. A jog értékesítésére irányuló eljárás költségeit a jogosított köteles fedezni. Az országos hivatal a jog értékesítéséig ideiglenes zárgondnokságot rendelhet el. Dr. G. J. ■ mm» rni'MmsíMMwmsmmmm.'mmsm' Komáromban 50 évvel ezelőtt A szokásos nyári szintársulat-látogatás folyt le a júliusi hetekben, sokmindenfélét játszottak, a kritika kedvező is, — éppen csak közönség hiányzott a színkörből. Mit játszottak ezidőtájt? Furcsa háború, — Strauss operettje, Rip van Winkle, Betyár kendője, A dalárünnepély viszontagságai, Aranyember, Seigliére kisasszony. Természetesen mindenki szépen játszott, — vidéken nem szokás a színészek játékát erősen kifogásolni, csak a legvégsőbb esetben. A felszerelés nem lehetett valami nagy: a Rip van Winkle-ben például a hegyiszellemek „szellemruhája“ egy-egy ozsonnaabrosz volt, amelyen még a kockák s a kávépecsétek is jól látszottak. Persze, semmi uj nincs a nap alatt s ha ezekután mi a jelenlegi szintársulat pizsamából készült ulánus Waffenrockjait, a szmoking nadrágból alakított tisztinadrágjait s egyéb jelmez-szépségeit emlegetjük, hálásan kell gondolnunk az ötven évvel ezelőtti hegyiszellemek ozsonnaabroszára, mint a vidéki szinész-jelmez egyik kitűnő ősére... 25 évvel ezelőtt: Az ember egy kicsit megkapaszkodik, a júliusi kánikulában megtörli óvatosan a homlokát s újra elolvassa az 1911. július 12-én megjelent hirdetést. A hirdetést Berlinből adták föl, ami arra mutat, hogy valószinüleg nemcsak Komáromban, hanem az egész Monarchiában hirdették az alábbiakat. Tessék megkapaszkodni: Ki venne nőül 20 éves csinos, teljesen egyedülálló árva leányt 400.000 kor. vagyonnal? Csakis komoly ajánlkozók (ha vagyontalanok is) Írjanak e cimre: FIDES, BERLIN 18. Egészen biztosan sokan voltak, akik Írtak. De kihez ment férjhez a leány? Avagy micsoda üzleti trükk volt ez? Az orsovai kirándulók, Soós Jenő és Mitacsek Árpád visszaérkeztek s a Sportegyesület a „Magyar Királyiban rendezett a megérkezés örömére díszvacsorát. Még egy másik rendkívüli hir, szintén tessék tovább fogózkodni: Komáromban, a város egyik uccájában, a földön, gazdátlanul heverő tizkoronás papírpénzt találtak. A megtaláló beszolgáltatta a rendőrségnek s a rendőrség közhírrel kereste a pénz jogos tulajdonosát. De hogyan igazolta magát az illető? Próbáljon meg ma valaki elveszíteni valami kis pénzt! (Meg is próbált! Éppen tegnap egy komáromi úr egy kevéssé forgalmas helyen kiejtette pénztárcáját. Térült-fordult s a tárcának nyoma veszett. Szerencse, hogy nem volt a tárcában túlsók és senkit sem illik gyanúsítani.) Megjelent az év legfontosabb könyve A RÉVAI KIS LEXIKONA 1094 oldal, ebből 18 szinestérkép, 62 egészlap szines és fekete műmelléklet, 35.000 cimszó, 1497 szövegkép és statisztikai tábla. Ára gyönyörű egészvászonkötésben Ke 100-— Kapható és megrendelhető a Spitzer-féle könyvesboltban Komárno — Komárom