Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-07-15 / 57. szám

L 4. oldal. MIM EK — Szabadságon. Parassin Sándor járásfőnök öthetes szabadságra utazott. Távollétében Soltész Pál közigazgatási főbiztos helyettesiti. — Halálozás. Mély részvéttel érte­sülünk: özv. Burghardt Nándorné szül. Propper Kornélia, életének 84-ik évében, július hó 12-én Komáromszentpéteren elhunyt. A megboldogult úrasszony több évtizeden át lakott Komáromban s a város társadalmában tiszteletet szerzett nemes gondolkozása és szivjősága által. A Protestáns Jótékony Nöegyletnek éveken át volt buzgó választmányi tagja, majd két cikluson át lelkes gondnoka s önzetlen és odaadó működésével egyesülete elismerését és a szegények és árvák háláját érdemelte ki. Munkában eltöltött áldásos élet után költözött el e földi életből a tisztes matróna, kinek kihűlt porrészeit július 14-én, kedden délután helyezték a komáromszentpéteri református temetőben nagy részvét mellett örök nyugalomra. Elhunytát gyermekei, köztük Burghardt Adél ny. áll. polgári leányiskolái tanár gyászolják, akik az övéi boldogságát szivén viselő, feledhetetlen jó édesanyát siratják az elhunytban. Gyászolják még menye, unokája, a kiterjedt rokonság és a tisztelő jóbarátok. Áldás és béke legyen porai felett! — A rokkant- és aggkori biz­tosítás első tiz éve. A pozsonyi rá­dió magyar műsorán pénteken, julius 17-én 18 óra 30 perces kezdettel Werner Zoltán dr., a rokkant- és agg­kori biztosítás első tiz esztendejéről tart kimerítő beszámolót. Felolvasásá­ban a szociális biztosítás sta'isztikai adatainak felhasználásával kerek képet nyújt az elmúlt tiz év rokkant- és aggkori biztosításának eredményéről és óriási társadalmi jelentőségéről. — Halálozás. Amint őszinte rész­véttel értesülünk, súlyos csapás láto­gatta meg a csúzi Paál családot. Padi Dénes csúzi földbirtokos megbeteged­vén, Budapestre ment, hogy ott egyik szanalóriumban enyhülést, gyógyulást keressen bajára. Az orvosi tudomány azonban nem tudott rajta segíteni és rövid szenvedés után életének 66-ik, boldog házasságának 35-ik évében elköltözött az élők sorából. Kihűlt porait a budapesti Kerepesi temető halottas házában szentelték be. Onnét Csúzra szállították és szerdán délután helyezik el örök nyugalomra az ottani temetőben levő családi sírboltban. — Meghalt az életmentő. Tornó­­con történt a szomorú eset. Alaksza Gyula tornóci fiatalembernél két gyerek volt látogatóban, akikkel kiment aVágba fürdeni. A két vendég gyereket az ár elkapta és segítségért kiabáltak. Alaksza mentésükre utánuk úszott, de vesztére örvénybe került és belefult a vízbe. A két gyerek megmenekült. Alaksza Gyulát nagy részvét mellett temették el. — A temetői kereszt magyar felirata. Blaha Károly helyettes érsek­­ujvári városbiró beadványt adott be Érsekújvár városához, amelyben kifo­gásolja, hogy a Szent József temető nagykeresztjének a felirata csak ma­gyar, kéri ennek megváltoztatását. Ér­sekújvár városi tanácsa foglalkozott ezzel az üggyel és elutasította szó­többséggel a kérelmet azzal az indok­lással, hogy a kereszt magántulajdon és különben is a nyelvtörvény nem ad módot arra, hogy egy temetői kereszt felírását megváltoztassák. Állítólag Bla­ha h. városbiró megnyugodott ebben a határozatban. — Nyill uccán okozott közbotrányt egy elmebeteg leány. P. M. komáromi illetőségű elmebeteg leány huzamos idő óta veszélyeztette a közbiztonsá­got. Nemrégiben Komárom egyik kül­városában az édesanyját kezdte foj­togatni, amíg meg nem fékeztek. A napokban többször is rendezett köz­botrányt az elmebeteg leány, sőt han­gos verekedést is, ismeretlen, gya­nútlan járókelőknek támadt neki s kezdte őket verni. A rendőrséget hív­ták segítségül, amely végre a nyilrai elmegyógyintézetbe szállította a ko­máromi uccák botrányokozóját. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a súlyosan s közveszélyesen elmebe­teg leány anyai örömöknek néz elébe: valaki lelkiismeretlenül elcsábította. »KOMÁROMI LAPOK« — Családi esték a Kát. Legény­­egyletben. A Legényegylet választmá­nya legutóbbi ülésén elhatározta, hogy az idén is felújítja a tavaly jól bevált nyári csütörtöki családi estéket. Az első ilyen összejövetel holnap, csütörtökön este fél 9 órakor kezdődik. Az est szi­gorúan zártkörű és a belépés csak a Legényegylet pártoló és rendes tagjai részére szabad. Belépődíj nincsen. A Legényegylet elnöksége az egylet tag­jait ezúton is szeretettel meghívja a csütörtöki estékre és kéri, hogy azon minél számosabban jelenjenek meg. — A SZMKE röpirata s folyóirata. A Szlovenszkói Magyar Kultur Egye­sület nemrégiben tartalmas és élénken megirt röpiratot adott ki, amelyben is­merteti az egyesület célját, a szervez­kedés szükségességét s módszereit. Rövid kompendiuma ez a SZMKE-nek, amelyet minden szlovenszkói kultur­­embernek ismernie kell. Kérdés-felelet alakjában nyújt felviiágositást a SZMKE céljairól, a többi kulturegyesületekhez való testvéri viszonyáról, a JKT-vel valé együttműködésről, a szervezés előkészí­téséről, a munkaprogrammról s min­denről, ami Szlovenszkó e legnagyobb kulturegyesületét érinti. Minden érdek­lődőnek szívesen megküldi a Szlo­venszkói Magyar Kultur Egyesület köz­pontja Komárom-Komárno, Kultúrpa­lota. — Most jelent meg a SZMKE folyóirata, a Magyar Vasárnap nyári száma is, amely nagy népszerűségnek örvend a SZMKE tagok s különösen a falu népe között. A SZMKE-re vo­natkozó hivatalos részen kívül sok fi­gyelemreméltó, felvilágosító, oktató s szórakoztató cikket közöl. — Siesta szanatórium Budapest, I. Ráth György u. 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag leg­tökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szü­lészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroskopiai labo­ratórium. Elektrocardicgraph (szivvizs­­gálój, Krogh féle alapanyagcsere vizs­gáló készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern virgyógyintézet. Orvosilag ve­zetett villanyüzemü konyha. Elsőrendű ellátás. 97Ü0 négyszögöles park. Olcsó árak! — A soknevű idegen, akinek meg­tetszett Komárom neve. Grandi Ká­roly nevű lakás- és foglalkozásnélküli csavargót Észak-Csehországból Ko­máromba tolonoolták, mivel Grandi állhatatosan kitartott amaz állítása mellett, hogy Komáromban született s odavaló illetőségű. Komárom váro­sa azonban semmi hasonló nevű szü­löttet nem tart nyilván s így- Grandit áttették a rendőrségre. Grandi később bevallotta, hogy nem hívják Grandi­nak, hanem Nagy Károlynak, majd később a Nagy Károly nevet is visz­­szavonta és Szabó Zsigmondnak ne­vezte magát. A rendőrség most an­nak kiderítésével foglalkozik: hogy' hívják a soknevű ismeretlent s mer­re van születési helye. Az állítólagos Grandi később úgy vallott, hogy Kis­kunhalason született, de megunta a csavargást Észak-Csehországban s mi­vel nagyon megtetszett neki Komá­rom neve, elhatározta, hogy azt vá­lasztja születésének helyéül. Vissza fogják toloncolni, ahol valószínűleg uj születési helyet fog választani ma­gának. — Uj SZMKE szervezet Nagykér községben. Vasárnap megalakult az érsekujvári járás egyik nagy községében, Nagykéren is a Szlovenszkói Magyar Kultur Egyesület helyiszervezete. A he­lyiszervezet megalakítását különösen az tette időszerűvé, hogy a község lakosai, a község szellemi vezetőivel együtt népházat akarnak építeni. A népház felépítéséhez alapszabállyal biró egye­sület szükséges. Az iskolában össze­gyűlt nagyszámú érdeklődő előtt Nagy Lajos plébános nyitotta meg az eiő­­értekezletet s Szombathy Viktor, a SZMKE főtitkára tartott a kulturegye­­sületről s a sziovenszkói magyarság kulturális szervezkedéséről magyaráza­tot. A megjelentek lelkesen tették ma­gukévá a kulturszervezkedés eszméjét s kimondták csatlakozásukat a SZMKE- hez. Az ideiglenes vezetőség tagjaivá megválasztották: Száraz Vilmost, Cse­­bik Pált, Száraz Eleket, Gróf Pált, Szőke Andrást. A kuiturszervezet működésénél nagy segítséget jelent a tantestület fel­ajánlkozása. Á tantestület már évek óta szép kulturmunkát fejt ki a községben. — Káldy Izabella énekhangver­senye a rádióban. A pozsonyi rádió mikrofonja előtt csütörtökön, julius 16-án 18 óra 10 perces kezdettel Káldy Izabella magyar operettrészlete­ket énekel. Műsorán Lehár Ferenc, Kacsóh Pongrác, Móry János, Jacobi Viktor, Kálmán Imre és Krasznai-Krausz legszebb operettjeinek népszerű slá­gerszámai szerepelnek. A zongorakisé­­retet Pistelák Vilmos látja el. — Győry Dezső előadása a rá­dióban. Győry Dezső, a kiváló szlo­venszkói magyar költő „A kisebbségi magyarság útja“ címmel szerdán, julius 15-én 18 órai kezdettel előadást tart a pozsonyi rádió magyar műsorán. A kitűnő előadó a kisebbségi magyarság létproblémáival foglalkozik felolvasá­sában, miközben kitér a magyarság szerepére a dunamedencei népek kö­zös jövőjének kialakításában. — Uj postaépület. Agalántai posta- és távirdahivatal nemsokára egy uj modern épületbe költözik át. A régi bérelt épület már sehogysem felelt meg a rendeltetésének. Az uj épület a kát. hitközség telkén épül és a postaigaz­gatóság 15 évre bérelte ki. Az uj épü­let minden tekintetben megfelel ren­deltetésének és október hó elsején már odaköltözik a hivatal. — Uj iskolák Csallóközben. A du­naszerdahelyi járás engedélyezte, hogy Nagylégen egy két tanerős iskola és egy tanitólak, Vökön pedig egy iskola­osztály és egy tanitólak épülhessen. — Asztaltennisz szakosztály. A dunaszerdahelyi Kát. Legényegylet ke­belében most alakították meg az asztal­tennisz szakosztályt nagy lelkesedés és ambíció mellett. — Két művészettörténeti előadás a csehszlovákiai magyar rádióban. Pénteken, julius 17.-én 18 óra 15 perces kezdettel két művészettörténeti előadást közvetít a pozsonyi rádió magyar mű­sora. Brogyányi Kálmán, a kiváló mű­történész „Uj fények az európai művé­szet egén“ címmel, majd pedig Lőrincz Gyula „Páris és Szlovenszkó művészete az uj realizmus tükrében“ címmel fog­ják ismertetni a modern festészet leg­újabb eredményeit, illetve kijelölik azt a helyet, amelyet Szlovenszkó művé­szete az egyetemes fejlődésben, a pá­risi prespektivában elfoglal. Grémiumi hivatalos közlemény A grémium figyelmezteti érdekelt tagjait, hogy a 180/1936. sz. törvény rendelkezései értelmében mindazon ke­reskedők, akiknek 1936 július 7-én 100 kg-ot meghaladó műzsírkészletük volt raktáron, kötelesek azonnal beje­lenteni írásban az egyes műételzsír­­fajták mennyiségét a Kerületi Pénzügy­­igazgatóságnak Bratislava, (Okresné Finanéné Riaditel’stvo, Bratislava) két példányban, amelyek egyikét a hatóság a félnek visszaszármaztatja a bejelentés megtételének igazolásául. A készletek után a komárnoi adó­hivatalban legkésőbb f. évi augusztus 15-ig befizetendő az utólagos adó, amely kilogramonként kitesz: 1. növényi és állati eredetű ételzsir­­olajoknál 50 f-t, 2. a természetes vajhoz hasonló gyárt­mányoknál, amelyek tartalma nem ki­zárólag tejből áll (művaj, margarin) 40 f-t, 3. hájszerü készítményeknél, amelyek tartalma nem kizárólag háj és oleomar­­garinnál (kivéve a kakaóvajat), úgy­szintén a halzsirnál és tengeri állatok zsírjánál 20 f-t. A grémium irodája elkészítette a be­jelentési formulákat, amelyeket a hiva­talos órák alatt készséggel bocsát tag­jai rendelkezésére. A grémium elnöksége. * A grémium felhívja érdekelt keres­kedő tagjai figyelmét a 266/1935. számú forgalmiadó törvény azon rendelkezé­sére, amely szerint 1936. január 1-től kezdődőleg sajtok és egyéb tejtermékek (juhturó stb. is) forgalmi adója 3%-ról 1%-ra szállíttatott le. A régi percent mellett esetleg befizetett forgalmi adó és a leszállított forgalmi adó százalék közötti összeg természetesen visszajár. A grémium elnöksége. 1936. július 15. Fogadjon el csak „BOHEMIA“ cipőkrémet. 92 Törvénykezés (§) Hathónapi börtön katonaszök­­tetésért. Katonai bűntettre való reábi­­rással vádoltan került a komáromi kerületi bíróság elé Németh László izsai lakos. Az volt a vád ellene, hogy egy ismerős katonának segítséget akart nyújtani arra, hogy a Dunán átcsóna­kázzék. A szökésre ő beszélte rá a katonát, aki tiz órát Németh halász­kunyhójában is töltött a Dunaparton. Még mielőtt a szökés megtörtént volna, a kísérletre rájöttek és Némethet a csendőrség feljelentette. Németh taga­dott, de a tanuk vallomása igazolta a vádat s Némethet hathónapi börtönre s háromévi hivatalvesztésre ítélték. Ügy az államügyész, mint a terhelt felleb­bezett. (§) Elszökött a sorozás elől: négy­heti fogház. Véderő elleni vétséggel és jogtalan határátlépéssel vádolva ke­rült a komáromi bíróság elé Vicsápi Imre felsőszeli fiatalember. Vicsápi még 1930-ban útlevél nélkül Magyarországra szökött s csak hat év múlva, most júniusban tért vissza, mert nem akart sor alá állni. Itthon elfogták és felje­lentették. A bíróság előtt tagadta, hogy sorozás elől akart volna kitérni, de a felolvasott iratok ellene szóltak s négy­heti fogházra ítélték Vicsápi Imrét. (§) Lopás bűntettével vádolta a ko­máromi ügyészség Markovics József, Kovács Vince, Kerkó Vince komáromi munkásokat, akik még 1931 decembe­rében betörtek Markusz Miklós üzle­tébe s onnan mintegy 500 korona ér­tékű húsneműt loptak. Ezügyben már volt egy tárgyalás s akkor a kerületi bíróság a vádlottakat bizonyíték hiá­nyában felmentette. Az ügyészség fel­lebbezése folytán az ügy a pozsonyi felsőbíróság elé került s itt bűnösnek mondták ki a három vádlottat s fe. jenként nyolc-nyolc hónapi börtönre ítélték. Ezt az ítéletet a legfelsőbb bíróság is helyben hagyta. (§) Hatósági közeg elleni erőszak bűntettével volt vádolva Korenyov­­szky János lévai lakos, aki ez év ta­vaszán, egy ismeretlen társával együtt a katonai szenesvaggonból az állomá­son szenet akart lopni. A tolvajokat Varga István őrtálló katona észrevette s ráparancsolt Korenvovszkyra, hogy tegye vissza a szenet. Korcnyovszky a parancsnak ellenszegült s azt mondta: »kihúzom a hajó nettedet s beléd dö­föm! A katona feljelentette az erősza­kos tolvajt, akit 14 napra Ítéli a bí­róság, azonkívül 100 korona pénzbün­tetésre is. X Kényszeregyezségek és csődök Szlovcnszkóban és Rtiszinszkóban, Laky Ignác keresk. Komárom, „Iris“ festékáru keresk. Kassa. — Csődök: Dr. Nagy Lajos magánzó Párkány, Weiss ói: Heimler uridivat keresk. Po­zsony. KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI LAPOK KOMá| LAPOK1 LAPOKTESUESZD LAP O ív j LAPOKi LAPOK' latokíIZESI) glő LAPOK. IÖLYASD LAPOK KOMA| A szerkesztésért a főszerkesztő a felelői. Lapkiadó: özv. Spitzer Béláné. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdái' jóban, Komárom. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom