Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-11-14 / 92. szám
1936. november 14. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal akkor természetesen Radiont használna, mert ez úgyszólván mindennémö gyakorlat és fáradság nélkül hófehérre mos mindent. De ha a Rádión lehetővé feszi, hogy gyakorlatlan emberek is gyönyörűen kimossák a ruhát, menynyivel inkább tud a tapasztalt háziasszony paíyolatfehérre mosni vele mindent. Esterházy kritikája a miniszterelnök relormferveirőJ. A külföldi állampolgárokat elvben nem illetik meg a a kisebbségi jogok. A prágai közigazgatási bíróság 1920. éta többször hozott olyan döntést, hogy a kisebbségi nyelv használata azokra a külföldiekre is vonatkozik, akik valamely elismert kisebbségi nemzethez tartoznak. Ez gyakorlatában annyit jelent, hogy külföldi állampolgárok az olyan járásokban, ahol a kisebbség elérte a húsz százalékot, a közhivatalokkal való érintkezésben használhatták annak a kisebbségnek a nyelvét, feltéve természetesen, hogy maguk is ahhoz a nemzethez tartoztak. így például magyar állampolgárnak joga volt a komáromi bíróság előtt magyarul tárgyalni. A közigazgatási bíróságnak ez az álláspontja sok vitára adott alkalmat és a brünni legfelső bíróság a közigazgatási bíróságéval ellentétes álláspontra helyezkedett s így a két legmagasabb bírói fórum ugyanabban a kérdésben ellentétes nézetet vallott. A legfelső közigazgatási bíróság plénuma most újra megvizsgálta a kérdést és úgy döntött, hogy a külföldi állampolgárokat elvben nem illetik meg a kisebbségi jogok. Besorozott katonák szolgálati viszonyának védelme. A népjóléti minisztérium törvényjavaslatot dolgozott ki a besorozott s. bevonulás előtt álló katonai szolgálatra köteles személyek szolgálati viszonyának védelméről. A javasolt törvény szerint a munkaadó a besorozás napjától a bevonulásig nem mondhat fel besorozott alkalmazottjának, csak abban az esetben szüntetheti meg a munkaviszonyt, ha az alkalmazott okot adott a felmondásnélküli azonnali elbocsátásra. A javaslat jelenleg észrevételezési eljárás alatt van. ösztönök élnek az emberben: egyszerre ingerelni kezdett valami, hogy megüssem ezeket a fekvő embereket itt, a csontos arcúnkat, az éles orrúakat, az idegeneket, hogy megfáj asszam őket, bitang dolgok ezek, de őszinték, vallomás ez — s egyszerre mindazokról a dolgokról, amelyeket az előbb még untam és amelyek nem érdekellek, kezdtem mondani, szívből mondani, lelkesen, igazán őszintén, hogy milyen szépek. Hogy milyen vidámak a fiatalemberek odalent, hogy olyan a moziportás, mint egy líbiai tábornok, csupa dísz és valami száz kiló, remek filmek mennek a mozikban, aprólékosan elmondtam az öszszes filmek tartalmát, amelyeket láttam, hogy a kávés ott állt a kávéház ajtajában, cigarettázott és olyan élvezettel fújta a füstöt, mintha mézet fújna, édeset, beszéltem a sofőrökről, a ü'anszparensekről, hogy a héten utaztam és hogy most, mikor feljöttem, a villamosban kedvesen és igézőn rámmosolygott egy barnaszemű, melegarcú nő. Igen. Kilőtt tűk voltak a szavaim, hántások, ingerkedések és beszéltem, beszéltem, beszéltem, most már biztosiul és fölénnyel s a szemek lassan kihűltek körülöttem és hidegen nézlek rám. Mereven búcsúztak el tőlem s bizonyos, hogy mindegyik meggyűlölt és megutált. Mikor kimentem és kezdtem az esti félhomályban ballagni lefelé, magam is utáltam magam és nem értettem, mi volt velem, mért bántottam én ezeket a beteg embereket. Mert bántottam. S akkor egy villanás alatt egyszerűen rájöttem, hogy azért, mert féltem. Féltem tőlük. Idegen voltam, ma-Esterházy János nemzetgy. képviselő, az egyesült > párt ügyv. elnöke a képviselőház költségvetési bizottságának ülésén felszólalt és alapos bírálatban részesítette Hodzsa miniszterelnök kisebbségi reformtervét. Beszédében rámutatott arra, hogy Szlovenszkóban a régen kenyeret jelentő gyárakat maga a kormány már 10 évvel ezelőtt teljesen leszerelte, ami nagy előmozdítója volt a munkanélküliségnek. A szlovenszkói kisgazdák súlyos helyzetére utalva, felidézte a földreformnak a magyarság rovására történt végrehajtását és a földreformmal kapcsolatos telepítéseknek Szlovenszkón való revízióját gános és egyedülálló egészséges közöttük és az egészségem védekezett ellenük, öten voltak és én egymagám: a túlerőt rohamoztam. Az egészségem védekezett az arcuk hangsúlya, a ragály, a láthatatlanul lappangó bacillusok ellen, amelyek bennük voltak. Nem az embert bántottam: a betegséget, a mozdulatlanságot, a sápadságot, a lázt, a kereszlkötést, az izzadást, az aggodalmat, azeket, az élet ellenfeleit. Ezeket. Ezek előtt voltam pökhendi. Ezeket vágtam. Az ellen küzködött az életösztönöm, hogy veszendő az ember, elrútuló betegségben az ember és a törvény ellen, hogy mindenkinek meg kell halnia. Hogy ez legyőzhetetlen, hát: pimasz, eb ura fakó! Élek és utállak! Ez volt. Egyszerűen csak ez. És mentem lefelé és néztem mohón az utcák embereit: ni, jampec, ni, púpos, ni, moziportás, ni, vasutas, ni, soffőr, ni, katona, ni, hivatalnok, ni, kereskedő, ni, politikus, ni, mesterember, ni, kávés, ni, villamoskalauz és ni, nő, nő, szép és meleg és barnaszemű és kékszemű és kacér és szende és mindegy milyen, csak nézzen rám és mosolyogjon és: de szép! Kedves, fiatal, idegen nő! — Köszönöm! Friss volt a világ, éltem, idegben, izomban, vérben, szerettem ezt a vacak, koszos, pimasz, aljas és fárasztó, de élő életet, durván, mohón, de a szabaduló rab vagy az éhes paraszt erejével, széles ajtót tártam odahaza és csiklandozott torokkal nagy hangon mondtam r — Itthon vagyok. De furcsa odafent! Adjatok valami jó erős vacsorát nekem. A régi és a mostani Hodzsa dr. és a telepesek között kiosztott földeiének magyar kisgazdák kezébe juttatását követelte. Rátérve a nemzeti kisebbségi kérdés megoldására, polemizált a miniszterelnök beszédének erre vonatkozó részével a járási hivataloknak! a kisebbségek nyelvén való levelezésére nézve megjegyezte, hogy ez a rendelet valószínűleg Genf számára készüli, de egyébként »Nesze semmi, fogd meg jól!« A magyar Mensa Academica kilátásba helyezett kormánysegélyeért köszönetét mondott Esterházy, aki az »aktivista magyar törvényhozók «-at mutatta be azután frappáns vonásokkal a képviselőháznak. Fejtegetései során idézett Hodzsa Milán dr. miniszterelnöknek harminc évvel ezelőtt, a nemzetiségi kérdésről tartott beszédeiből, s nyilatkozatait összehasonlította Hodzsa miniszterelnök mai felfogásával s mostani nyilatkozataival és arra a megállapításra jutott, hogy a miniszterelnök akkori álláspontjának megvalósítása ma is alkalmas volna a kisebbségi probléma megvalósítására. 1906 november 24-én a budapesti országgyűlésen a következőket mondotta: »Nemzetiségiek vagyunk azért, mert a nemzetiségi kérdés akkor, ha demokratikus a kormányzat, könyvedben oldható meg. Magából a demokráciából következik az, hogy az egyesnek és társadalomnak minden joga, tehát a nyelvnek és a nemzetiségnek joga is respektáltassék.« 1906 december 17-én a költségvetési vitában pedig a következő kijelentést tette: »A XX. században népeket nemzeti jellegüktől megfosztani nem lehel. Miért igyekszik a kormány politikája oly irányban érvényesülni, hogy a perifériákat mégis csak magyarosítani akarja?« — Én pedig azt kérdem, miért törekszik erre a mindenkori csehszlovák kormány, természetesen csehszlovák irányban? Maga Hodzsa minisz. . . Ha gyenge a kávé, úgy Franck való bele. Ezért gabonakávéba valódi Franck, leginkább Karo-Franck való. terelnék úr is kijelentette 1919-ben, hogy tíz év nuilva a perifériákon már nem lesz magyar, mert gondoskodik erről telepítés utján. Tíz évnél több is eltelt azóta, magyarok még mindig vannak a perifériákon és lesznek is mindig, mert nem az új Ilodzsának van igaza, hanem a réginek. Ugyancsak 1906 december 17-én mondotta ezeket: »A kormánynak nem csupán az a kötelessége, hogy békében hagyja a népeket, hanem az a kötelessége, hogy a közös pénzekből és eszközökből éppen úgy támogassa a nemzetiségi, mint a fajmagyar törekvéseket.« Akkor Magyarországot nem kötelezte erre semmilyen kisebbségvédelmi szerződés, ma Csehszlovákiát erre kötelezi a Saint Germain en Layeben kötött szerződés, de kötelezi erre a miniszterelnök urat a múltja is. Hiszen ugyanakkor még a következőket is mondotta: »Az a kívánságunk, hogy a mi törekvéseinket is támogassa, hogy a mi iskoláinkat is támogassa, esetleg fenntartsa a kormány, mert a mi kultúránk is megérdemelte azt mindig, hogy támogassa a kormány.« Utóbb kijelentette: »A politikai egyenlőség alapján állunk és ha támogatjuk az egyiket, támogatni kell a másikat is.« — A mai viszonyokra alkalmazható Ilodzsának ez az 1906 december hó 17-én tett megállapítása is, természetesen némi névcserével: »A magyar nép érdeke nem követeli meg azt, hogy a tótok ne tótul beszéljenek, hogy tót vidéken magyar és kizárólag magyar legyen az oktatás. A magyar nép érdeke nem követeli meg ezt a kérlelhetetlen szigorral üldöző politikát.« Ugyanúgy mondhatjuk, Fogy sem a cseh, sem a szlovák nép érdeke nein követeli meg, hogy a magyar népet bármiképpen is üldözzék. Idézte Esterházy Hodzsának a politikai függetlenségét és meggyőződését áruba bocsátó emberekről 19(17. február 18-án mondott beszédét, melyben a legalávalóbb embernek jelentette ki azt, aki politikai ellenszolgáltatásért magát megfizetteti. Végül a magyar tanszék felállítását és az állami iskolákba járó magyar gyermekek részére a vallástannak anyanyelvükön való tanítását követelte a szónok. Kisázsiai szmirna szőnyeg ■CJBBnBMBHraHSraBDHmnBHI kb. 3X4 méteres nagyságban, k i tü n ő karban, jutányosán eladó. Ugyanott eladó egy alig használt petróleum- 352 kályha. Cim a kiadóhivatalban