Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-11-14 / 92. szám

4. oldal. »KOMAROMI LAPÖKc 1986. november 14. Komárom, Érsekújvárt laptársunk, a Slovensky Juh, bennünket is figyelemben része­sít általában s alig van hét, hogy esi-' pős és szúrós megjegyzéseit el ne he­lyezze rólunk. Hogy most mi is foglal­kozunk egynémely megjegyzésével, nem azt jelenti, hogy különösképen vitába szállani óhajtanánk vele, akár most, akár a jövőben is: néha mégis illik az audiatur et altera pars elvét érvényesíteni, különben azt hihetné valaki, hogy mindent elfogadunk s mindent helyeslünk. amit az idézett lap a maga türelmetlenségében megír. Röviden: A SI. J. egyik multheti cik­kében a Komáromban megalakult »Alkotás« nevű ifjúsági egyesülettel kapcsolatban ezt írja: »A komáromi magyar fiatalság úgy­látszik, nincsen megelégedve a komá­romi egyesületi élettel. Ennek bizo­nyítéka az »Alkotás« c. ifj. egyesület megalakítása is. Aki a komáromi ma­gyar közéletet figyeli, az ezt csak he­lyeselheti is. Hiszen közismert, hogy az időseWb s a fiatalabb magyar veze­tők között nincsen harmónia. Az idősebb vezetők a fiatalokat, — ha azok nem illeszkednek megfelelően dolgaikba, vagy nem táncolnak poli­tikai elgondolásaik szerint, — szóhoz sem engedik jutni. Természetesen az ifjúság e mohó vezetőknél, akik nyug­díjuk és gazdaságuk jövedelme mellé néhány mellékfoglalkozást is szerez­tek. sőt a kulturegyesületektől is ren­des fizetést húznak, — semmi megér­tést sem szerezhet céljai és szociális követelései részére, hiszen még a lét­minimumot sem érik el és semmi kö­zös sincsen közöttük, hiszen egy vi­tát állott közéjük. A jóllakottak nem hisznek az éheseknek. Ebben az érte­lemben fogjuk fel a K. L. siránkozá­sait is, amelyekben az új egyesülettel szemben bizalmatlan, mert megbízha­tósági igazolványt nem kértek tőlük. Az egyesület elnöke a magyar fiatal­ság agilis munkása, dr. Alapy Gyula.« Eddig a cikk. No már most: különös, hogy a SÍ. j. nagyon sokat foglalkozik a magyar kisebbség saját dolgával, — epés meg­jegyzések kísérőiében. — noha sem a K. L., sem más vidéki lap nem szokott a szlovákok beleidével foglalkozni, mert azt tartja, hogy a belélet min­denkinek saját ügye. A kitüntető figye­lemnek örvendünk, de nem hisszük, hogy a fentihez hasonló cikkek azért íródnának, mert a magyarokkal szem­ben óriási a lap megértése. Milyen jó, hogy más portán minden rendben van, a generációs harc is elmúlt s az összefogás ideális! Mi az evolúciós tan értelmében természetesnek is tartjuk, hogy a fiatalság és az idősebb generá­­ráció között évszázadok óta megvolt a világnézeti különbség s úgy gondol­juk, hogy a világ előhaladása mindig e kél összetevő eredője. Cáfoljunk pontról-pontra? Mond­juk azt. hogy a komáromi egyesületek is, mint a többi egyesületek szintén: szívesen fogad ják maguk közé a fiatal­ságot s teret engednek neki. Ha a S. J. cikkírója jobban körülnézne, látná, hogy az egyes egyesületekben meny­nyi a fiatalember s azok dolgoznak is. Csodálatos, de így van. Akár a Le­­gényegylel. akár az Iparoskor, akár a Munkásakadémia, akár a cikkíró sze­rint meg nem nevezett, de gondolt Jókai Egyesület portáján nézünk szét: mindenütt sok a fiatal s például a mú­zeum rendezése néhány lelkes fiatal­ember önzetlen fáradozásának ered­ménye. S látta valaha a cikkíró, hogy ezekben az egyesületekben valakitől, is politikai igazolványt, párt-bevallást kértek? Nem. Ha a fiatalság a magyar nemzeti kultúra ápolásának elve mel­lett van; minden egyesületben meg­találja a helyét. Azt mondja a jólértesült SI. J., hogy a mohó vezetők a kulturális egyesüle­tektől fizetést húznak. Itt nagy bakot lőtt. Miért ne valljuk be: itt éppen a Jókai Egyesületre s talán annak el­nökére is gondolt, holott soha ebben az életben a Jókai Egyesület eluöke nem kapott egyetlenegy fillért sem, semmiféle elnöki funkcióért, leg­feljebb sűrűén áldozott a magáéból. S ha a SI. J. venné magának azt a fá­radságot: megtudhatná, hogy a Jókai Egyesületben egyetlenegy funkcioná­rius sem kap egv fillért sem, bármi­lyen tisztséget visel is. A gyanúsítá­sokat tehát hagyjuk csak el, nem érünk vele célt. Hogy a fiatalság s idősebb nemzedék között egv egész világ áll? Abban az esetben, ha mindakettő a magyar nem­zeti kultúra s az egymással való szoli­daritás alapján áll: akkor sohasem. S mivelhogy az újonnan alakult* egye­sület is ezt hangoztatta megalakulása­kor, hisszük, hogy komolyan gondolta szavait s így ezen az alapon mindig kezet nyújthatnak egymásnak. Külö­nösen akkor, amikor az új ifj. egyesü­let elnöke lesz éppen a Jókai Egyesü­let keddi megbeszélései során az elő­adó. Kár a fejét fájdítani a SÍ. J.-nak a magyar kulturális életért. Bármilyen megtisztelő is, hogy gondosan figye­lemmel kisér bennünket, hogy állan­dóan kilátásba helyezi a »figyelést«, (milyen hatóság a SI. J.?) hogy tilta­kozik a konszolidáció megakadályozá­sa ellen: — tisztelettel kérdezzük még­is, hogyan gondolja a konszolidációt s az egymással, valamint a különféle nemzetiségekkel való megértést az idé­zett lap, ha megjegyzéseivel inkább Olaszország, Magyarország és Ausz­tria külügyminisztereinek Becsben tar­tott kétnapos konferenciája november 12-én este ért véget. A bécsi tanácsko­zásokról a következő hivatalos jelen­tést adták ki: Schussnigg dr. osztrák szövetségi kancellár, Schmidt dr. osztrák kül­ügyi államtitkár. Ciano gróf olasz és Kánga Kálmán magyar külügyminisz­ter november 11-én és 12-én lefolyt bécsi találkozója újra teljes összhangra vezetett a há­rom kormáng között és pedig agg az általános érdekli, mint a há­rom állam különleges érdekeit érintő kérdésekben. A külügyminiszterek leszögezték, hogy továbbra is folytatni fogják a meg­értés jeggében (illő eddigi együtt­működésüket, amely különösen a gazdasági kapcso­latok kiépítése terén máris jó ered­ményekre vezeteti. A három kormány újra leszögezte azt az elhatározását, hogy más államokkal való gazdasági kapcsolatait kétoldalú megállapodá­sokkal kívánja fejleszteni. Megelége­désüket fejezték ki amaz eredmény fe­lelt, amelyet máris sikerült elérni an­nak a hathatós támogatásnak a se­gítségével. amelylxni az olasz gazdasági élet az osztrák és magyar gazdasági életei részesítette. Megelégedéssel hang­súlyozzák a római jegyzőkönyv har­monikus működését és megállapítják, hogy ez a jegyzőkönyv teljes mértékben helyesnek bizonyul a Dana-me­dence gazdasági újjáépítése tekin­tetében. Az olasz és magyar külügyminisz­terek megelégedéssel vették tudomásul Komárom, november 13. A magyar egység régóta hőn óhaj­tott vágya ment teljesedésbe ez év június havában Érsekújváron, ahol a két magyar párt, az országos ke­­resztényszocialista és magyar nem­zeti párt tagjai impozáns módon pe­csételték meg elválaszthatatlan test­véri kapcsolatukat azzal az óriási lel­kesedéssel meghozott egyhangú ha­tározattal, amelyben a több ezerre menő magyar őslakos tömegek ki­mondották, hogy megalakítják az egyesült országos kereszlényszocialis­­ta és magyar nemzeti pártol. Az egyesült párt megalakulása után or­szélválasztani. mint egyesíteni igyek­szik? Nem rekriminálunk s ezentúl is keveset fogunk foglalkozni szúrós meg­jegyzéseivel. Megváltjuk, nekünk is vannak egyéb gondjaink és problémá­ink, minthogy hétről-hétre válaszol­­gassunk a SÍ. J.-nak. Csak éppen ide­iktatjuk egy nyitrai szlovák lap né­hány sorát: »Hangoztatjuk, hogy minket nem iz­gat, fel nem háborít a magyar nyelv, mint olyan. Nálunk mindenki minden lépés ulán használhatja azt. akinek ez az anyanyelve. A mi törvényeink meg­engedik, sőt demokráciánk meg is követeli, hogy az igazi magyarok ápol­ják nyelvüket, ezen képezzék magukat, ezt tanítsák iskoláikban, melyekből elég van nekik. Nagyszámú újságot mondhatnak a magukénak, kultur­­egyesületeiket be nem tiltják nekik, stb. Hogy jól megértsenek minket: a magyar nyelv éppen olyan megbecsült előttünk, mint saját szlovák nyel­vünk.« i \ Ez a nyitrai lap felfogása. Csak pél­dakép idézzük, nem mintha a két idé­zett cikk között valami összefüggés volna. De így is lehet írni. S figyel­je meg a SI. J., hogy mi a szlovákok­kal szemben szintén így írunk. S kérd­jük szeretettel: melyik írás hozza kö­zelebb azt a sokat emlegetett konszo­lidációt? az osztrák kancellár közlését az Ausztria és Németország kö­zött fennálló kapcsolatok fejlődé­séről. Az olasz külügyminiszter tájékoztatta Ausztria és Magyarország megbízot­tait azokról a megbeszélésekről, ame­lyeket Hitler kancellárral és Neurath birodalmi külügyminiszterrel folyta­tott. Ausztria és Magyarország megbí­zottai megelégedésüket fejezték ki az olasz külügyminiszter által elért ered­mények felett, amelyek abban kulmi­nálnak, hogy a Duna-medence problémáit bé­kés együttműködés szellemében kezelik Németországgal. Leszögezte az értekezlet a fegyverkezési egyenjogúság kér­désében elfoglalt osztrák és ma­gyar álláspont jogosultságát és megállapította, hogy az egyenjogú­ság egyik alapelve az igazságos­ságnak. A három kormány az egyenjogúság megvalósítására állandóan tájékoztat­ja egymást. Az osztrák és magyar kül­ügyminiszterek közölték kormányuk elhatározását, mely szeriül formailag is elismerik az etiópiai olasz császárságot. Az olasz külügyminiszter czérl a leg­­szivélyesebb formában mondott köszö­netét és leszögezte az olasz kormány­nak azt a kívánságát, hogy az osztrák és magyar gazdasági élet is vegyen részt Abesszínia gazdasági kiaknázásá­ban. A megvitatott kérdéseket és az elért eredményeket jegyzőkönyvbe: fektet­ték le. Végül elhatározták, hogy a há­rom külügyminiszter legközelebbi kon­ferenciáját egy később meghatározan­dó időben Budapesten tartják meg. szágszerle megindult a szervezkedés és a magyar városok és magyar fal­vak népe egymásután alakította meg a helyi szervezeteket és kapcsolta be magát szervesen az újonnan megala­kult országos pártba. A komáromi keresztényszocialista és magyar nemzeti párt vezetősége már hetekkel ezelőtt feloszlatta szer­vezetét, de ugyanakkor kimondotta mindkét párt választmánya, hogy tag­jai belépnek az egyesült párt köte­lékébe. A pártok saját tagjaik sorá­ból egy előkészítő bizottságot kül­döttek ki, amelyek november 10-én egy közös értekezleten beszélték meg azokat a teendőket, amelyek az egye­sült párt komáromi szervezetének megalakítására vonatkoznak. Így meg­állapították a vasárnap, délelőli 11 órakor, a Dózsa-féle Vigadó nagytermében megtartandó alakuló taggyűlés napirendjét és megállapodtak a párt­szervezet tiszti kara és párt vezetősé­ge tagjainak liszlújában, amelyet mint javaslatot fognak a taggyűlés elé ter­jeszteni. Az alakuló taggyűlésnek különös jelentőségei ad az a körülmény, bogy azon megjelennek az egyesült párt országos elnökei és vezetői is, így jelen lesz Jaross Andor iiemzeLgvűlé­­si képviselő, a párt országos elnöke, Esterházy János nemzetgyűlési Ívé [»vi­selő. országos ügyv. elnök, Füssy Kálmán szenátor, Áixinger László dr., Koczor Gyula országos központi párt­igazgatók és Kristóf Sándor kerületi pártigazgató. A törvényhozók fontos politikai beszámolót tartanak, a párt­igazgatók pedig szervezési kérdése­ket ismertetnek. Az alakuló taggyűlésen csakis a párt tagjai vehetnek részt, akik erre kiiiön meghívót kaptak, mely a gyűlésre belépőjegyül, illetve ideiglenes igazolványul szolgál. Az alakuló gyűlés Komárom magyar lakosságánál nagy érdeklődéssel ta­lálkozik és a polgárok nagy tömegei fognak résztvenni az egyesült párt m egalakí tásában. TÁRSADALMI NAPTÁR November 8. A Karitász Emlékező estje. November 1 1. Iparoskör operettelő­­adása a Katii. Legényegyletben. (Premier.) November 15. Ugyanaz. No vend »er 15. Szinielőadás az Iparos­körben (premier). November 20. Missiós est. November 21. Szinielőadás az Iparos­körben. November 22. A Jókai Egyesület jubi­láns közgyűlése délelőtt. Liszt ün­nepély délután. November 28. Szinielőadás az Iparos­­körben. November 29. »Az ifjúság Jókaiért«. (Ifjúsági est a Kultúrpalotában.) December 5—8, a »Tavaszi Parla­ment« téli ciklusa, 5-én este kultur­­esttel. December 5—6 Mikulás-vásárok, ün­nepélyek az egyházakban. December 8: a főgimnázium Imma­culata előadása. December 26. Zsidó Nőegylet teadél­utánja. (Kullurpalola.) Kutturestek, összejövetelek: Hétfőn és csütörtökön a Dalegyesület próbái. Minden kedden a Jókai Egyesület vita­estje. (Tagok számára.) Minden szerdán a Munkásakadémia előadása. Minden pénteken Katolikus Akadémia Jövő évi naptár: Januárban, péntek esténkint vitaest az Iparoskörben. Január 2. Jótékony Nőcgylet teaestje. Január 10. Prol. Jótékony Nőegylet szereld vendégsége (Ref. Kollégium). Január 16. Karitász táncmulatsága (Kullurpalota). Január 17. Iparoskor táncmulatsága (Kultúrpalota). Február 7. Katii. Legényegylet bálja. * Kérjük az összes rendező egyesüle­teket, hogy rendezéseik idejét naptá­runk számára, úgy komáromi, mint vidéki viszony latban, idejében közölni szíveskedjenek. Ha netalán ütköznék két dátum: a Jókai Egyesület szívesen közvetít. A komáromi egyesületek leg­közelebbi műsormegbeszélésc decem­ber közepén lesz. Ki a konszolidáció akadályozója ? november 13. Teljes összhang a bécsi hármas konferencián. Vasárnap alakul meg Komáromban az egyesült országos keresztényszocialista és magyar nemzeti párt helyi pártszervezete

Next

/
Oldalképek
Tartalom