Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)
1936-07-11 / 56. szám
1936. július 11. »KOMAROMI LAPOK« 3 oldal. sig havonta 2 koronával emelkedik, a rozs havi pótdija szeptembertől december haváig 50 fillérrel és januártól júniusig szintén 2 koronával emelkedik. Az áremelkedés azonban májusban már véget ér. Az arpa és a zab havipótdijában nem áll elő változás, azonos lesz a tavalyi pótdijakkal. Bár a búza átlagos ára nem változik, az idei rendelet nagyobb árat biztosit a jobbminőségü búzának és csökkenti a silányabb minőségű búza árát. A rendelet ugyanis a legjobb keménybúza és a leggyöngébb lágybuza között több kategóriát állapit meg s a két szélsőséges ár közötti feszültséget a tavalyi 19 koronáról 24 koronára emeli. Hogy a bevásárlási alapárból való levonások összege mennyit tesz ki, az még nem ismeretes. Lassan bár, de mégis szépül a mi öreg Komáromunk. — Hellyel-közzel mégis csak építkeznek, vagy javitgatnak. — Komárom, — julius 10. Komárom sokszorosan megérdemli a „jő, öreg“ jelzőket, nemcsak azért, mert bizony nagyon is öreg, hanem a maradi, konzervatív viselkedése miatt is, amit különösen az építkezés te'én mutat. Igaz, hogy Komáromot a rossz gazdasági helyzet jobban sújtotta és sújtja és kevés komárominak akad pénze az építkezésre, de azért gyorsabb tempóban haladhatna előre nálunk, Komáromban az építkezés, mert régi és adómentességet nem élvező ház valóságos teher nálunk, mert a tulajdonosnak alig marad valami a bérjövedelemből, sőt igen sokszor ráfizet. Tehát nálunk csak az uj házak jelentenek jövedelmet, amelyek 15—20 évig adómentesek. Az uj házak építése másutt, például Érsekújváron és Pozsonyban igen gyakori, nálunk ez is csigalassúsággal halad előre. Oka a rossz gazdasági helyzet és az a körülmény is, hogy nálunk, Komáromban igen kevés a város belsejében az üres telek, ahol épiteni lehetséges. Régi házat a főidig lebontani és helyére egészen újat épiteni már nem olyan gazdaságos, mint az üres telken való építkezés, mert a lebontásból előkerült anyagot nem igen lehet egészen fölhasználni, csak kis részletben és aztán ott van a lebontási költség és az eifuvarczás. Komárom a nedves lakások városa, a Komáromot körülövező vizek bőven adják a talajvizet és volt idő Komáromban, amikor egyetlen egy száraz lakás se volt az egész városban. Jellemző erre, hogy a város legmagasabb része a Kossuth-tér és annak környéke a nedves lakások területe volt még nem is olyan nagyon régen .. . Oda pedig nehezen jutott föl a talajvíz, de a rossz építkezési rendszer mellett mégis csak fölvezette a hajszáicsövesség. A lebontott régi házak anyagát már ezért az évszázados nedvesség miatt se igen lehet fölhasználni az újabb építkezéseknél. Így természetesen sokkal többe kerül nálunk a régi ház helyén az uj ház építése, mint másutt, ahol nincs annyi nedves lakás, mint nálunk. nincs semmi baj, de holnap márnyűgölődik, sóhajtozik a gyerek. Ég a testecskéje, mintha lángokban fürösztenék s az ártatlan, tiszta lelke olt jár valahol az égi mezőkön, mert hol a Jézuskát, hol az angyalkát emlegeti. Akárcsak a Sánla Vera egyetlen fiacskája, az öléves Sándorka, mikor azon a cudar őszön tíz nap alatt végzett vele a vérhas. Azóta mindig ott van a kis koporsó Vera házában; mindig maga elölt látja. Még a két szál gyergyát is, amik ott églek a Sándorka fejénél, épp olyan sárga lánggal, mint amilyen sárga virágot a kis pajtások hoztak neki... Úgy látszott, Sánta Verára is rászakadt a bánat egyszerre. Az ő szíve szorult ossz talán legjobban. Már nem volt az a harcias, elszánt aszszony, aki az. imént bírókra akart kelni Börcsök Tónival, hanem egy szegény, szánandó teremtés, akinek sírástól vonaglik a szája. Sőt a szempilláján már ott is rezeg a könny, hogy lepottyanjon a szomjas homokra... De senki, senki nem vette ezt észre, csak az. a másik öl asszony, aki hallgatagon ott bandukolt mellette. Mert a férfiak nyomban odaseregleltek Tóni köré, aki a nyöszörgő, píhegő gyereket a karján ringatta s rémült szemmel leste minden moccanásai. — Tónikám, kis fiam... — mondta A komáromi belváros aztán nehezen is épül. Ellenben a kültelkeken gombamódra nőnek ki a kisebb lakások és a régi Komáromot valósággal uj városrész öleli át Ezek között az ui építkezések között vannak szerencsétlen építkezések, minő a Kisérsor melletti építkezések, amelyek tövében ott possad, bűzlik és maláriát és egyéb járványos betegséget terjeszt a Kis- és a Nagyér, amelyet még az építkezések előtt csatornázni, szóval befedni kellett volna, hogy a büzhödt mocsárszag ne fertőzze meg a levegőt. Most már utólag valósággal lehetetlenség a viz két partján épült házak föláidozása nélkül, hiszen sok ház nagyon is a vizbe épült.. . Szegényebb emberek építkezései ezek és a szegény embernek szegény a szerencséje itt kétszeresen feltűnik, mert itt egészséges generáció nehezen nőhet fel. E sötét árnyképeken kivül vannak szerencsésebb külteleki építkezések és a kicsi, de csinos házak között jólesik a szemlélődés. A jó öreg Komárom, lassan bár, de azért mégis csak szépül. Itt is, ott is, bár szórványosan, de azért építkeznek, vagy javítják a házakat, uj portálékat készítenek. A Szentháromság szobra mögött most bontják Komárom egyik legrégibb házát, a Tátray-féie házat, amelyről a régi öregek azt mondják, hogy a halhatatlan Jókai egyik legnépszerűbb regényében, Az arany emberben említett Brazovics család ebben a házban lakott és ez a Brazovics ház. Lehet, sőt valószinü, hogy a nagy regényíró fantáziája után tartották ezt a jó komáromiak Brazovics háznak, de annyi tény, hogy Komárom legrégibb házai közé tartozik. Most belevágódott a bontó csákány, hamarosan eitünik a főid színéről és csak a Jókai Egyesület Kuiíurházában őrzött képei fogják megtartani az emlékét. Lebontják, hogy helyébe egy modern, kétemeletes palota épüljön. A Jókai uccának a Városház uccába torkoló elején a Stark-féle ház egy részét is bontani kezdik nemsokára, oda is modern, uj épület kerül. A volt Nádor, most Masaryk uccának az elején ma már alig vannak uccára néző ablakok. Az uccai szobák egyenkint eltűnnek, hogy üzlethelyiségeknek adjanak helyet. Ezen a részen most készül három kisebb és egy nagy portáléju üzlethelyiség. A volt Megye, most Köztársaság uccában is készül egy uj portáié. De ha kissé kijebb megyünk, itt is, ott is, látunk uj építkezést. A Széna téren is épül egy uj emeletes épület a csendörség mellett. Szóval elmondhatjuk, hogyha elég lassan is, de azért haladunk és ez a jó öreg Komárom mégis csak szépül, ha lassan is, de azért építkeznek itt is, ott is. Ragyogó fényt csak a „BOHEMIA“ 92 cipőkrém ad. A világtörténelem legnagyobb csalása. Uj adatok Potemkin minden mai rendezőt túlszárnyaló trükkjeire»!. A mostanában divatos regényes életrajzok közül is kiválik Gina Kaus könyve Nagy Katalinról. Rendkívüli, csodálatos asszony volt ez. Nem csak azért, mert 61 éves korában le tudott kötni egy alig húszéves fiatalembert, Zubovot, s élete végéig rabszolgájává tudta tenni kora legszínesebb, legkülönösebb emberét, Potemkint, — de többek között azért is, mert ez az orosz császárnő megírt vagy egy tucatnyi rendkívül mulattató vígjátékot, amelyek közül a »Megcsalt«-at és a Csalódolt«-atnagy sikerrel játszották a moszkvai színházakban s mert fantáziájában, akaraterejében felülmúlta százada legtöbb férfiát, beleszámítva királyokat, hadvezéreket. Mégis legnagyobb szinjátéka az volt, amelyet Potemkin rendezett, amikor a Krímet, amelyet nemrégen hódítottak el a törököktől, négy hét alatt paradicsommá változtatta az odaérkező cárnő tiszteletére. Potemkin nevét erről az óriási blöffről ismerik, de nem eléggé. Lássuk, hogyan is nézett ki ez az elképessztő inszcenálás: Katalin februárban indult nagy útjára. Negyvenezer főnyi hadsereg gondoskodik a cárnő s kíséretének biztonságáról. Szánkója olyan nagy7, mint egy kisebb ház, minden oldalán három ablak van és nyolc ló húzza. Minden postaállomáson ötszáz pihent ló várja. Az utón kis közökben lobogó, óriási máglyák világítják meg az éjszakát. Katalin ilyen módon tizennégy nap alatt eljut Moszkvából Kievbe. Potemkin előreutazott, hogy megtegye a »szükséges intézkedéseket«. A városokban minden háziúr paran- Add oda, Tóni, — mondta szelíden. Hátha az Isten akarja ezt így. No, add oda hát... — Úgy, úgy, Tóni, — rimánkodlak az asszonyok is, — ez lösz a legjobb. Töprengett, tépelődött még egy darabig, majd odanyujlolta a gyereket az asszonynak: — Hát vidd el! Csak aztán, — mondta még, de ekkor elcsuklott a szava. Feje lekókadt s szólalan lépkedett vissza a kaszához. Vera meg nyomban elindult s ahogy távolodott egyre messzebb, csak a szoknyája libegett vissza, meg valameddig a sötétbarna fejkendője. Később azt is elnyelte a por, a távolság és a messze kékség. A többiek is beálltak mind a sorba s ment a munka serényen. Börcsök Tóni, bár szakadt róla a verejték, két ember helyett dolgozott. Mikor kivágta a maga rendjét, sarlót fogoll a kezébe s szedte a markot Sánta Vera helyett. Délidőben sem piheni, akkor is dolgozott. És nem szólt egy szót se, sem a fiáról, sem a Veráról. Csak estefelé, mikor már az alkony barna fátyla hűvös párát szórogatott a tájra, tekingélt gyakran az út felé. Aztán egyszer csak eldobta kezéből a kaszát és szaladt a nyárfák irányába. Ottan Vera jött feléje, ahogy kézenfogva vezette Tónikát. csőt kapott, hogy házát mázoltassa be újra — többnyire csak az országút felé eső homlokzatot festették persze be — a falvakban pedig a csúnya, kidőlt-bedőlt zúgok elé mesterséges facsoportot állítottak, az ütöttkopolt háztetőket színes papírlemezekkel borították be. A lakosság szigorú utasítást kapott, hogy legjobban öltözködjék fel, a lányok fésülködjenek meg, tűzzenek virág# t a bajukba és hintsenek virágot az országúira. A beteg és rongyos embereknek öltben kellett maradniuk. A koldulást s kérvények átnvujtását a legszigorúbban megtiltották. Az emberekre ráparancsoltak, hogy »mind derült arckifejezésükkel, mind mozdulataikkal« láthatóan mutassák örömüket. Katalin negyven évvel ezelőtt mint fiatal trónörökösnő is járt ezen az utón, akkor csupa koldusokkal, nyomorultakkal, éhezőkkel találkozott s megfogadta, hogy helyzetükön javítani fog. Nemes elhatározása füstté foszlott, nem tett semmit a jobbágyságért s ime, most úgy látja, hogy mégis minden megváltozott... Kievben nagyszerűen érzi magát. A régi palotákat rendbehozták. Katalin megparancsolja, hogy mindenki tegezze egymást, ele őt csak Ligne herceg, követ, meri visszategezni: >Ta Majesté . Esténként különféle ünnepségek szórakoztatták a vendégeket, de Katalin inkább kártyázik. Tíz óra felé visszavonul. Hálószobájában, az ágya mellett, tükörfal áll, mely egy gombnyomásra eltűnik és egy másik ágy, legújabb kedvesének, Mamonovnak az ágya válik láthatóvá. Ez is Potemkin tengernyi figyelmességének egyike, útközben akárhol bál is meg Katalin — Édös apám! — kiáltotta meszsziről a gyerek. — Cukrot adott Vera néni! Nézze kend, milyen szép piros cukrot. Börcsök szíve úgy dobogott, majd szétvetette a keblét. S mikor közelebb értek egymáshoz, akkor látta, hogy a fiát nemcsak tisztára mosdatta Vera, hanem a haját is szépen lefésülte és olyan vigyázva lépeget a gyerek mellett, mintha csak a szemevilágára ügyelne. — Hál nincs semmi baj? — kérdezte, ahogy rásimult tekintete az aszszonyra. Vera szeme meleg derűvel csillant az előtte álló emberre: — Nincsen, Tóni, — felelte. —Sok epröt övött, attul vót rosszul... De mán nincsen baj, bála Istennek! — Hála Istennek... mög neköd is, Vera, hogy elmöntél, — dobban meg a szív Tóniban. Majd az asszony keze után nyúlt s odalépett melléje. Úgy látom, Vera, szeretőd a fiamat! — nyílott mosolygón a szeme az aszszonyra. S mialatt a két megbékiilt ember közelebb simult egymáshoz, a gyerek nagy, bámész szemekkel nézett rájuk, miközben boldogan szopogatta a cukrot, ami egész piros tócsát rajzolt a szája körül a képére. T A gyerek csak értelmetlen hangot nyöszörgőn. — Orvoshon vidd, Tóni — mondta az öreg Tandari. — Azonnal orvoshon ! — De Imre bátyám, — csapott ki a panasz Börcsök ajkán, — ki arat akkor? Mit őszünk a télön, ha én most nem dolgozok? A perzselő levegő mintha jéggé változott volna ebben a pillanatban: szinte lúdbőrös lett mindenki a Börcsök Tóni fájdalmas, igaz szavától. A fejek lekókadtak, mint a jégverte vetés, a tekintetek odatapadtak a földhöz, mintha onnan várnának jelt vagy biztató szót. De csak addig tartott ez, amíg egy sóhajtás ellebbent a Tónika cserepes ajkáról. Ekkor már Sánta Vera odafurakodott Tóni mellé s a karjával nyúlva a gyerek után, így szólt: — Tóni, neköm mán nyomja egy kis koporsó a szivemet, mer vol a házamba... ne akarja kend is megüsmerni. Adja ide a gyerököt, majd én elviszöm az orvoshon. Könnyes szemmel nézett az emberre, de az haragosan villant rá. A szája is megmozdult, ahogy tekintetével elfordult az asszonytól, de nem tudott szólani, csak a sóhaja szállott el. De annak ez volt a jelentősége:- Nem adom! Nem én... öreg Tandari rátette most a kezét a vállára:
