Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-09-19 / 76. szám

193 6. szeptember 19.

»KOMÁROMI LAPOK«

3. oldal.

beszédének egyik további részében a belügyminiszter — és a komoly idők minden felelős tényezőt készenlétre intenek. A rosszindulatú pártosságnak, bosszuszomjas egymástütésnek véget kell vetni.

A köztársaságnak olyan államférfiakra van ma szüksége, akik a kor magaslatán állanak. Külpolitikában Csehszlovákia hű marad szövetségeseihez, de ez nem zárja ki, hogy

szomszédainkkal rendes, barátságos és méltóságteljes viszonyt igyekezzünk teremteni.

Nem avatkozunk bele soha idegen dolgokba, nem fogunk provokálni, izgatni sértegetni és így

nem szerzünk magunknak felesleges ellenségeket.

Á főszabály:

vezessük odahaza rendben dolgainkat !

A határok megnyitását követelték a közélelmezési bizottságban.

A képviselőház közélelmezési bizottsága most tartotta első ülését a nyári szünet lilán Necsas és Cserny miniszterek jelenlétében. Az ülésen különböző élelmezési kérdéseket tárgyaltak s a vitában sokan vettek részt. A felszólalók egy része követelte a határok megnyitását, így pl. Batek (cseh nemzeti szocialista) rámutatván a húsárak emelkedésére, a határ megnyitását ajánlotta fiatal igás és vágómarhák részére. Novy (csehszl. szociáldemokrata) fiatal marhák behozatalát sürgette, Luka a szükséges szarvasmarhák vámmentes behozatala mell ett szólalt föl, — Knebert (cseh nemzeti egyesülés) és Lánc (cseh nemzeti szocialista) képviselők szintén a határok megnyitását javasolták.

Közeledés a cseh- és a szlovák néppárt között?

Tudvalevő dolog, hogy a két katolikus felekezeti alapon álló párt, már mint a kormányban is résztvevő cseh néppárt és a huzamosabb idő óta ellenzéki szlovák néppárt között nem nagy volt a barátság, testvéri viszonyról pedig éppen néni lehetett beszélni. Annál feltűnőbb, hogy a napokban a prágai parlamenti klubban megjelent Hlinka András képviselővel az élén több szlovák néppárti képviselő s ugyanakkor a cseh néppárt két papképviselője is bevonult a klubházba. Hír szerint a

cseh és szlovák néppárt képviselői között bizonyos békéltető tárgyalás indult meg a két politikai csoport között fennálló nézeteltérések kiküszöbölésére.

Beavatottak szerint sző van arról is, hogy a szlovák néppárt pöstyéni kongresszusán a cseh néppárt képviseltetni fogja magát. A Lidové Noviny vasárnapi vezetőcikke adott alkalmat a

Ha vannak is okok, melyek miatt a nemzeti kisebbségek szempontjából nem mondható egészen ideálisnak az alkotmányjogi nyelvtörvény (122/20. sz.) és a végrehajtásáról szóló 17/26. sz. kormányrendeletben foglalt szabályozása a kisebbségek nyelvhasználati jogának, — és pedig egyrészt azért, mert megállapított 20°/o-os illetve kétharmad arányszám a járások jelenlegi beosztása mellett túlmagas, másrészt pedig az arányszám kiszámításánál a járási hivatalok és közegeik nem minden politikai célzattól mentes befolyása alatt keresztülvitt népszámlálás adatai a nemzeti kisebbségeknek nem nyújtanak megnyugtató alapot, — ezekbe beletörődni nem volna nehéz, ha egyébként a kisebbségeknek törvényileg biztosított nyelvhasztárgyalásokra, a cikk nagyön békülékeny hangon foglalkozott a szlovák néppárt kormány balé péséne k kérdésével.

Október közepére várják a parlament összeillését

A parlament munkáját ezidén is bizottsági ülésekkel kezdi meg. Tavaly a népjóléti bizottság foglalkozott a drágaság kérdésével, majd határozati javaslatot hozott, mellyel a kormányt sok mindenre felhívta. Az idén a drágaság problémájával a közellátásügyi bizottság kezd tanácskozni, de valami szenzációs eredmény alig várható a megbeszélésektől. A kormányhoz közelálló Lidové Noviny c. újság úgy értesült, hogy

a parlament plénumát legfeljebb

október közepére hívják össze. Október közepén benyújtják a költségvetési is. A miniszternek a szakminiszterekkel folytatott tárgyalásai anynyira előrehaladtak, hogy a költségvetés idejében való benyújtásának akadályai nem lesznek.

nálati joga a gyakorlatban respektáltatnék.

Ezen a téren a sérelmek és panaszok annyira kirivóak, hogy a magyar partok vezetősége szükségesnek tartotta azokat memorandum alakjában a kormányelnökhöz juttatni, aki közeli orvoslásukat kilátásba is helyezte.

Ámde azok a sérelmek, melyek a magyar nyelvhasználat terén az utolsó évek alatt a magyar kisebbségek lakta területeken működő bíróságok részéről tapasztalhatók, nem olyan természetűek, melyeknek orvoslása és megszüntetése végett a kormányhatóság segítségét kellene igénybe venni, hanem tisztán a jogkereső felek és különösen képviselőik akaratán és erélyén múlik, hogy a magyar

nyelvhasználati fog a törvényes keretek között érvényre jusson.

A komáromi kerületi bíróság felügyelete alá tartozó összes járásbíróságok területén lakik magyar kisebbség,

amelyhez tartozók bármely ügyben saját nyelvű beadványokat nyújthatnak be, ezen nyelven tárgyalhatnak és a bíróság köteles határozatait szintén magyar nyelven kiadni.

E helyett sajnálattal meg kell állapítani, hogy az utóbbi időben a magyar felek ügyeiben sem a tárgyalási jegyzőkönyveket, sem pedig a határozatokat nem szerkesztik magyar nyelven és a perfelek, illetve képviselőik csak ritkán élnek ama törvényes jogukkal, hogy a jegyzőkönyvek magyar nyelveli való felvételét és a határozatok magyar nyelvű kiadmányát követeljék.

Nem is szólva azon joghátrányokról, amelyek a feleket az általuk nem értett nyelvű bírói határozatok kézbesítésével érhetik, itt csak arra a veszélyre akarunk rámulatni, amely a magyar kisebbséget a jövőre nézve fenyegeti az esetben, ha nyelvhasználati jogának érvényesítéséhez szigorúan nem ragaszkodik. Természetesen elsősorban iaz ügyvédi kar és a magyar pártok vezetősége van hivatva a bekövetkezhető veszélyt elhárítani és odahatni, hogy a nyelvrendelet határozmányai pontosan betartassanak. A párt vezet őségnek módjában van párttagjait figyelmeztetni arra, hogy a nekik nem magyar nyelven kézbesített bírósági határozatokat magyar kiadmány kiállítása végett

minden esetben küldjék vissza három napon belül,

az ügyvédek pedig, — még ha teljesen is bírják az államnyelvet — magyar feleik ügyében követeljék a jegyzőkönyv magyar nyelven való felvételét és a határozatok magyar nyelvű kiadmányát.

Igaz, hogy az amúgy is munkával túlterhelt bíróságokra ez jelentékeny munkatöbbletet jelent, de viszont a kisebbségi jogok csorbításának kiküszöbölése és a törvényes előírások betartása-A magyar nyelv használata a hir'osánoknál.

tam!

— Jöjjön liát, Poltzer néni! — szólt Kerekesné és hirtelen karonfogta az öreg asszonyt, másik kezével pedig a sárga cekker után nyúlt, hogy segítsen neki vinni. Poltzer néni azonban visszarántotta a cekkert:

— Nem, nem, ezt nem adom! És különben is! Nem megyek sehová! Előbb hívják ide a húgomat, hogy lássa, hova juttatott a szívtelensége.

Nem használt semmi kérés: makacsul ragaszkodott hozzá, bőgj' ott várja be a húgát, csak menjenek érte. Úgy, hogy végül is ketten, Schwartzné és Bokorné vállalkoztak rá, hogy Poltzer Malvint előkerítik. Elmentek együtt a megadott címre és közben alaposan megbeszélték, hogy mit fognak majd mondani a szívtelen gazdag rokonnak, aki dúskál minden földi jóban, mialatt szegény nénije fázik és éhezik.

— Hát én majd megmondom neki a magamét! — erősködött Bokorné. — Tőlem aztán megkapja!

Schwartzné a fejét rázta:

— Ne, ne, inkább ne! Akkor éppen nem fog segíteni... És még minket is kiutasít. Maga nem ismeri az ilyen gazdag embereket. Gőgösek mind és szívtelenek... Nekem volt velük dolgom elég... Ilyen, palotában lakó népséggel!

Feltűnő volt, hogy a ház, amelyben a rokoni kellett keresni, egyáltalán nem volt palota. Majdnem olyan bérház volt, mint az, amiben ők laktak. És még feltűnőbb volt, hogy a gazdag rokon az ötödik emeleten lakott, hátul, egy udvari lakásban. A konyhán át eresztette be őket, ahol, bár dél volt, nem égett a tűz, de hideg volt a félig üres, szőnyegtelen szobában is, annyira, lrogy Poltzer Malvin kisasszony télikabátban üldögélt benne ,egy vastag kendővel a térde körül és mint az asztalon szétszórt holmik elárulták, éppen harisnyákat stoppolt a vendégek érkezése előtt. Félreértés azonban nem lehetett a dologban. Az ucca és házszám egyezett és a hölgyet Poltzer Malvinnak hívták.

Bokornét ez a meglepetés, hogy a gazdag rokon ilyen szegényesen lakik, egészen kihozta a sodrából. Anynyira, hogy nem is tudta elmondani, amit akart, teljesen megrémült és átengedte a szót Schwartznénak, aki szépen, világosan elő is adta küldetésük célját.

Poltzer kisasszony nem felelt azonnal. Csak csendesen ingatta a fejét és mosolygott. Majd el is nevette magát és azt mondta:

— Érdekes...

Ez a cinizmus visszaadta Bókoménak a hangját és felháborodásának az erejét.

— Engedjen meg nagysád, — szólott, — de ezen nem lehet nevetni. Az ön nénjének a helyzete nagyon szomorú. Csak az szomorúbb nála, hogy vannak gazdagabb rokonai, akik ahelyett, hogy segítenének rajta, még ki is nevetik!

— Engem tetszik gondolni? — kérdezte Poltzer kisasszony szelíden.

Bokorné harciasai! felelte:

— Akinek nem inge, ne vegye magára...

— Hát rendben van, kérem. Felveszem a kabátomat, aztán mehetünk.

Levetette a kabátot, amelyben otthon stoppolt, kivett a szekrényből egy másikat és felvette. Mialatt a tükör előtt kalapot tett, Bokorné odasúgla Schwartznénak:

— Tessék! Két kabátja van! De a szegény rokonán bezzeg nem jut eszébe segíteni!

Schwartzné azonban megrázta a fejét:

— Ajjaj! — súgta. — Nekem most már ez az egész gazdag rokonság gyanús! Szegény Poltzer néni... Ettől vár segítséget?

— Mehetünk! — szólt Poltzer Malvin és kiengedve a két vendégét, gondosan bezárta maga után kulccsal az ajtói. Aztán, ahogy mentek le hármán

együtt a lépcsőn, azt kérdezte Bokornétól:

— Hát csakugyan annyira szegény a néni? — és megint mosolygott.

Bokorné egész úton magyarázta neki, hogy hogyan segélyezte a nénit az egész ház és végül azt mondta:

— Ezt mi továbbra is nagyon szívesen tesszük kérem... De a lakbér már nem telik ki tőlünk. Hát azt legalább a rokonságnak illenék fizetni.

De Poltzer kisasszony csak tovább mosolygott:

— Majd mindjárt meglátjuk, mit lehet iit tenni! — mondta végül titokzatosan. Aztán, mert hogy már elértek a házhoz, egyenesen odaszaladt a nénihez:

— Jaj, kedves néni! — kiáltotta.

— Hát hogy esett ez meg magán? Mondja lelkem?

Poltzer néni hangosan felzokogott:

— Malvin! — tördelte. — Hát mégis eljöttél? Ó, most már jól van minden. Látod, hová jutottam, látod? Hát nem borzasztó?

— Ne tessék most már keseregni!

— szólt a rokon az egész udvar, sőt ház fülehaltatára. — Velem tetszik jönni és... A többit majd meglátjuk. Jöjjön lelkem tüstént. A holmiért meg majd elküldünk később. Jöjjön, néni.

És, hogy segítsen, ő is megfogta az egyik fülét annak a sárga cekkernek, amit az öregasszony a kezében szorongatott.

Ekkor történt a katasztrófa.

Poltzer néni — aki már felállott, — ijedten és akkora lendülettel rántotta vissza a cekkert, hogy annak a füle elszakadt, sőt a lendülettől ki is repült a néni kezéből, el néhány lépésnyire s (ott a földre puffanva kinyílt a zárja.

És akkor az elszörnyedés hangja süvített végig az udvaron. A táska ugyanis telisteli volt pénzzel. Bankóval, ezüsttel, arannyal. Nemcsak magyarral, de idegen valutával is.

Poltzer néni fürgén ugrott utána, hogy felvegye és elzárja a táskát és

főleg, hogy elrejtse a kiváncsiak elől annak tartalmát, de már késő volt. Már látta mindenki. Az egész ház. Mindazok, akik őt hónapokon át eltartották, abban a hitben, hogy semmije sincs.

— Ez tudniillik... — próbálta mondani, de nem jutott eszébe semmi. Semmi a világon. De nem is volt rá szükség sem, mert egy pillanat múlva már nem is volt körülötte senki, akinek beszélhetett volna. Senki a világon!

A rokont kivéve, aki most egyszerre valóban gyöngéd lett hozzá és vigasztalni kezdte:

— Sose törődjék vele, néni. Hiszen elköltözik innen úgyis hozzám. Mert én most már viszem magamhoz. Nálam fog lakni. Meglátja, milyen jól gondját viselem... Jöjjön!

Poltzer néni felszedte ekkorára az utolsó elgurult aranyat is és már indult volna is, de ekkor hirtelen honnan, honnan nem, ott termett előtte a házfelügyelő és mi több, maga a háziúr is. Mind a ketten vigyorogtak, ami a Poltzer néni szemében csak ellenszenvesebbekké tette őket. Nem is akart velük szóbaállni, de hiába, mert útját állták és szelíd erőszakkal betessékelték a házfelügyelő lakásába.

Hogy ott mi történt, nem tudható, mert a lakók közül nem volt benn senki. Azok csak a kiabálást hallották és azt látták, mikor Poltzer néni végül kilépett újra, kezében a sárga cekkerrel és taxiba szállt a kapu előtt, amit a húga hozott oda időközben.

Nem búcsúzott tőle senki. Szóba se állt vele se Kerekesné, se Bokorné, se Scliwarczné, se a többiek. Elfordullak tőle valamennyien.

Mert nem igaz, hogy az emberek rosszak és csak a gazdagoknak hízelegnek, a szegényt pedig elkerülik. Nem! A Poltzer néni esete pontosan az ellenkezőt bizonyítja.

1