Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-30 / 44. szám
2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1936. máius 30. csolatbän — folytatta beszédét Esterházy — engem természetszerűleg elsősorban a magyar kérdés érdekel. Ezzel kapcsolatban előre kell bocsátanom, hogy a csehszlovák köztársaságban élő magyarság úgy mint eddig is, teljes nyugalommal várja sorsának jobbrafordulását, ami azonban nem jelenti azt, hogy egy alkalmat is elmulasztana jogos követeléseinek előterjesztésére. — Az előttünk fekvő javaslattal kapcsolatban legyen szabad rámutatnom arra, hogy nem vagyunk ellenzői semmiféle olyan intézkedésnek, amely az ország belső nyugalmát kívánja, de kötelességünk fajunkkal szemben ugyanakkor rámutatni arra, hogy a belső béke és a belső konszolidáció csak akkor érhető el, ha azok a sérelmek, amelyek egy tollvonással eliminálhalók volnának, megszűnnének. Ezután felsorolta Esterházy azokat az ismert sérelmeket, amelyek 17 év alatt a magyarságot kulturális és gazdasági téren érték. Még ma is 100 olyan magyar község van, ahol nincsen magyar elemi iskola, 12500 magyar gyermek magyar iskola hiányában kénytelen más tannyelvű iskolába járni. A magyarlakta vidékeken a földreform által elvett 130000 hektárból 11000()-et csehszlovák nemzetiségűnek osztottak ki csak azért, hogy a Szlovenszkón tömör egységben élő magyarság néprajzi térképét megváltoztassák. Az 1919-ben működő 72 magyar jellegű pénzintézetből ma mindössze csak tízet mondhatunk magunkénak, a magyar kézben levő kisipart és kereskedelmet koldusbotra juttatták s a földreform végrehajtása folytán magyar területen 42.000 földmunkás vált munkanélkülivé. Végül Esterházy kijelentette, hogy csak abban az esetben tudná szavaza-A dilettáns iró. Irta: B. O. Kay Mindenekelőtt a kételyek eloszlatása végett: a dilettáns író csalhatatlan bizonyossággal megkülönböztethető a hivatásos írótól. Néhány lényeges különbség: A dilettáns író hosszú szónoklatot tart előbb a maiga kiválóságáról és irodalmi múltjáról, majd a fölötte ítélkező szerkesztő erényeit dicséri, s csak aztán nyúl a zsebébe és húz elő egy gondosan összehajtogatott, szűztiszta, kérvénygyanus miniszterpapirost, melynek belsejéből gyöngyszemű betűkkel virít elő a korszakalkotó novella. Pénzről, honoráriumról csak búcsúzáskor mer beszélni, összeszorult torokkal, mint a szerelmes kamasz, amikor egy számára utolérhetetlen dolgot kér az imádottól. Ezzel szemben a hivatásos író csak a honoráriumról beszél, kézirata egyáltalában nincs, azt Ígéri csak és soha be nem küldi. Ha vidéki a dilettáns — ami gyakori eset — és postán küldi kéziratát, használatlan bélyeget mellékel a levélhez, míg a hivatásos író, ha levélben előleget kér, még a borítékra sem ragaszt bélyeget. A dilettáns író, ha a szerkesztő végső kétségbeesésében, csak hogy szabaduljon tőle, elfogadja alkotását, naponta telefonál, ír, a megjelenést sürgetve, a hivatásos író azonban, ha már megkapta honoráriumát, nem törődik többet kéziratával. A leglényegesebb különbség természetesen: a dilettáns nem tud írni, a hivatásos pedig mai fogalmaink szerint mégiscsak tud valahogyan, vagyis a dilettáns úgy ír, mint egy rossz hivatásos író ötven évvel ezelőtt, a hivatásos író pedig, mint egy jó dilettáns esetleg ötven év múlva. A dilettáns jószívű, együttérez az egész emberiséggel, sokat sóhajtozik, fogékony a természet szépségei iránt, rendkívül meleg lélek, a hivatásos ezzel szemben éppenséggel nem széplélek, inkább gonoszlelkű, aki az emberi gyöntával támogatni a javaslatot, ha az illetékesektől garanciát kapna arra, hogy a kölcsönből befolyó összegből számarányuknak megfelelően legelsősorban és egyedül a szlovenszkói és kárpátaljai őslakos munkások fognak kenyeret kapni, mlamint olyan vállalatok szállításhoz jutni, amelyek tisztán őslakosok kezében vannak és nem affiliált cégei valamelyik történelmi országban élő vállalatnak. Holota János dr. nemzetgyűlési képviselő állásfoglalása a felhatalmazási javaslat ellen. A képviselőház alkotmányjogi bizottsága letárgyalta a kormány felhatalmazására vonatkozó törvény hatályának meghosszabbítására vonatkozó javaslatot. A javaslatot az ellenzéki képviselők erősen támadták s a vitában részéve tt Holota János dr. nemzetgyűlési képviselő is, aki az egyesült magyar pártok nevében utasította viszsza a javaslatot. Holota dr. beszédében kifejtette, hogy a demokratikus elvek minden korlátozása az alkotmánytörvény intézkedéseit keresztezi, mert az alkotmánytörvény intenciója és tartalma az, hogy az állam összes ügyét a népképviselet intézze. Az a gyakorlat, hogy a törvényhozás felhatalmazást ad a kormánynak az állam bizonyos ügyeinek rendeleti úton való elintézésére, nem demokratikus és a magyarság pártjai minden ilyen intézkedést elvben elleneznek, mert ez jogmegszorítást jelent és alkalmat szolgáltat a diktatórikus kormányzati rendszer kialakulására, mely a nemzeti kisebbségeknek a szabad parlamenti kritikára és sajtókrilikára vonatkozó amúgy is csekély jogát úgyszólván teljesen megsemmisíti. Ezért bejelenti, hogy a meghosszabbítási javaslatot elvi okokból nem szavazhatja meg. geségekre vadászik, a holdfénytől és a tavasztól pedig, mint irodalomtól, már gyermekkora óta ösztönösen irtózik. Még egy lényeges különbség: a dilettáns hisz abban, amit ír, a hivatásos író nem hisz. A dilettáns a szerkesztők égverése. Ha rossz a lap, ha elúszik (későn jelenik meg), ez mind csak azért van, mert délutánonként átlag hat dilettáns átlagosan fél óra hosszat ül a lapszerkesztő nyakán. Nincs az a titkárnője a világnak, aki távol tudná őket tartani a szerkesztői szobától. A zsebükben lévő kézirat fűti őket és a tehetetlenség erejével minden párnázott ajtón áthatolnak. És dilettáns író rengeteg van. Több, mint festő, szobrász, vagy muzsikus. Mert írni, ugy-e, mindenki tud. Az első elemiben megtanulta. A zeneszerzéshez mégis fütyülni kell tudni és fütyülni nem mindenki tud. A festés pedig pénzbe kerül és a vásznat nem lehet a kabátzsebben hordani. Egyetlen emberfajta van csak — Isten áldja meg —, aki nem tud írni, vagyis írását maga sem tudja elolvasni és ez az ember — az orvos. Amíg nem ülnek patikusok a szerkesztői székben, addig dilettáns orvosírók veszélye nem fenyeget. Pontos statisztikai adataim szerint hitelesen megállapítom, a dilettánsok 72 percentje nő, 28 percentje férfi. Nők mindenféle korban 14-től 100-ig; társadalmi, vagyoni, családi és egyéb állapot mellékes. A férfiak zöme nyugdíjas tisztviselő: többnyire postás és tanító. A postás zsakettben jön, a tanító ferenejózsefben. Kor hatvantól felfelé. Gyerekesség tíztől lefelé. Ezzel szemben a fiatal dilettánsok javarészben futuristák. A nők prózát írnak, legszívesebben regényt, a nyugdíjazott férfiak verseket, a legmagasztosabb hangnemben. Az ifjak tizenhat évtől lefelé kizárólag politikai vagy társadalomtudományi cikkeket. Amelyik még nem érte el tizedik tavaszát, az filozófiát ír. Jellemző példaként leírok egy jelenetet a szerkesztő és a dilettáns Megszavazták az államvédelmi kölcsönt. A kormány kedden beterjesztette az államvédelmi kölcsönről szóló törvényjavaslatot és a képviselőház gyorsított eljárással le is tárgyalta azt. A képviselőház szerdai ülésén Teplanszky költségvetési bizottsági elnök referálta a javaslatot, melyet elfogadásra ajánlott. A javaslat vitájában részlvett Esterházy János nemzetgyűlési képviselő is, aki a magyarság jogainak az alkotmány szerinti megadását követelte és egyenlő elbánást sürgetett a magyar nemzeti kisebbség számára. Még nyolc képviselő vett részt a vitában, kiknek beszédei után a képviselőház a késő délutáni órákban — május 23. A képviselőház és a szenátus külügyi bizottságainak csütörtökön tartott ülésein Krofta dr. külügyminiszter expozét mondott, melyben ismertette a nemzetközi politikai helyzetet s az ebből az európai államok elé fölhalmozódott nehézségeket. A külügyminiszter többek között előadta, hogy a múlt év őszén meghiúsult leszerelési tárgyalások óta nem javult a nemzetközi helyzet, sőt az azóta lejátszódott események az az európai népek életébe a nyugtalanság bizonyos elemeit vitték be. Ezek az események és a gazdasági válság elhomályosítják a politika egét és felhőbe burkolják a jövőt. Ha a nemzetközi helyzet nem is ad okot közvetlen komoly konfliktusra, mégis a legnagyobb figyelemmel kell azt követni. között, amilyenhez hasonló naponta párszor megismétlődik, különböző szereposztásban. Ezúttal a dilettáns hatvanéves férfi. Az ajtóban megáll és hajlong. Miután nagynehezen elfoglalja a felkínált széket, a legválasztékosabb szavakkal magasztalja a szerkesztőt, az egyetlen embert a világon, akinek az ítéletében megbízik. Mehetett volna másokhoz, többfelé csábították már, kívánatos Ígéretekkel, de ő csak idejött, mert írói kvalitásának csak ez a magas szellemű újság felel meg. Aztán előadja, hogy ő már dolgozott a lapnál, az ötven évvel ezelőtt elhunyt híres főszerkesztője idején, aki nagy rajongója volt. (Ebből megértheti a szerkesztő, hogy ha jó volt ez a rau gyogó író világhírű elődjének, jó kell legyen neki is.) Végre a tárgyra tér: — Hoztam egy költeményt — szól átszellemült arccal. — Uram — feleli a rutinos szerkesztő, megfogva a csuklóját: — tegyé vissza gyorsan, verseket nem közlünk. — Tudom — mondja ő finom mosollyal, — de ez nem olyan, mint a többi, ez költemény, nem vers. Korszakalkotó költemény. Aki olvasta, sírt fájta. X. kormányfőtanácsos, a sógorom, el volt tőle ragadtatva. Éppen tegnap olvastam fel családi körben. Az unokám úgy tombolt, hogy alig tudtuk lecsillapítani. Ez a költemény nem írásmű, hanem egy tény, egy tett, egy sarokkő az irodalom országútján. Olvassa és látni fogja. — Uram — mondja a rutinos és ravasz szerkesztő — én nem olvasom el a versét. Mert, ha elolvasom, azt mondom rá, hogy rossz, azt gondolja rólam, hogy nem értek a mesterségemhez. Ha meg látatlanba adom vissza, legfeljebb konoknak tart. Ez az utóbbi a jobb. De a dilettánsnak is van rutinja: — Szerkesztő úr, addig el nem megyek innen, míg el nem olvassa a költeményemet. — És a tapasztalt szerkesztő tapasztalatból tudja, hogy a dilettáns valóban szavának áll. a törvényjavaslatot megszavazta. Pik és Remes kormánypárti képviselők a szavazás előtt eltávoztak, ami feltűnést keltett. A javaslat mellett szavaztak a koalíciós pártok, a szudétanémet párt, a német keresztényszocialista párt s a cseh nemzeti egyesülés pártja. A szlovák néppárt és a magyar pártok törvényhozói tartózkodtak a szavazástól, s egyedül a kommunisták Szavaztak a javaslat ellen. Az államvédelmi kölcsönnek a költségvetési bizottsági tárgyalásán nehézségek merültek fel a koalíciós pártok között és pedig az adóamnesztia kérdésében, de Kalfus pénzügyminiszter felszólalása után a bizottság eredeti szövegében magáévá tette a javaslatot. Az Olaszországgal fennálló viszonyra nézve Krofta dr. kijelentette, hogy Csehszlovákia igyekszik nemcsak korrekt, hanem barátságos viszonyt fentarlani Olaszországgal. A mai helyzetben csak az a kívánatos, hogy Angolország és Franciaország hamarosan megegyezésre jussanak Olaszországgal. A Németország szomszédai határainak biztosításáról való tárgyalásokon az az álláspontja a köztársaságnak, hogy a tárgyalások csak európai alapon és Németország nyugati szomszédai halárainak biztosításával összekötve történhetnek, mert a béke Európában oszthatatlan s a csehszlovák köztársaság és Lengyelország már most részesek a nyugati biztonsági rendszerben a Franciaországgal kötött biztonsági egyezmények által. Majd Németország vá— Adja ide azt a verset — mondja komoran és olvassa a költeményt: OH, Te... Oh, l® felhő fenn az égen, Kis angyalok uszálya, Vajh kit csókol súgd meg nékem, Hű galambom habszája... — Hű, — mondja a szerkesztő is undorral és minden bátorságát összeszedve: — nem közlöm a verset. Gyönyörű, de nem nekem való. — Szabad legyen megjegyeznem,— mondja a dilettáns édeskés hangsúlylyal — negyvennyolc éve előfizetője vagyok és hetvenhat barátomnak meg ötvenhárom rokonomnak jár az újság. — Nem — mondja a szerkesztő elszántan — akkor sem. Különben ez a finom kis vers elvesznék egy napilapban. Szépirodalmi folyóiratban a helye. De a dilettáns nem enged: — Ragaszkodom hozzá, hogy az ön lapjában jelenjék meg. Ha atLól tartana, hogy túlzottak az igényeim, megnyugtatom, a honorárium nekem nem fontos. Kétszáz koronáL kérek mindössze — Nem, — mondja a szerkesztő és játszani kezd a papírkéssel. Most fölényes arccal mondja a dilettáns: — Ha éppen tudni akarja, tegnap olvasta el művemet az Akadémia elnöke és el volt tőle ragadtatva. — Nem. — Nem? — Nem. — Igazán nem? — Nem. Erre felkel a dilettáns, végignéz a szerkesztőn és megvetéssel mondja: — Ez jellemző az országunkra. Mindenki olyat csinál, amihez nem ért. Senki sincs a maga helyén. Ilyen emberre bíznak egy nagy fővárosi újságot. Az én elvem: »The right man on the right place.« Kirohan a szobából és átadja a kilincsel a következő dilettánsnak. Krofta külügyminiszter expozéja az európai helyzetről. A kisantant-államok politikája. -- Csehszlovákia viszonya az egyes európai államokhoz.
