Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-11-16 / 92. szám

1935, november 16. »KOMaHOMI lapok« A konyhakéssel, amellyel két embert megölt, a gyilkosság után jó étvággyal szalonnát evett az elvetemült gyilkos. Nappal a padláson rejtőzködött, tette a szépet. — Konyhakés Saját tudósítónktól. Borzalmas, még a rémregényekben is szokatlanul rémes eset törént a ko­máromiak kedveuc kiránduló helyén, közeli Tatán. A tatai Káivária-uccában a járókelők arra lettek figyelmesek, hogy az egyik házból f jjtó füst tódul ki. Behatoltak a házba és ott borzalmas látvány tárult eléjük. Az Ckylk szobában az ágyon feküdt özv. Megyery Gergelyné 74 éves asszony félig már elégett holtteste a mellén mély kés-szU’ásókkal. A másik szo­bában feküdt a padlón özv Megyery Gergelyné 24 éves leánya, Lidia holtan, a nyakán szintén mély kés­­szurások. A holttest mellett véres pezsgés üveg, az Áldomás jegyű pezsgő üvegje feküdt. A rémes tett fölfedezése után a gyanú az első perctől fogva Nagy József bu­dapesti szobafestősegédre terelődött, aki régóta udvarolt már Megyery Lí­diának és gyakran lejárt Tatára a csa­lád meglátogatására. Nagy József a gyilkosság után eltűnt. Négy napig bolyongott a Vértes erdeiben, amikor aztán megjelent a tatai csendőrségen és mindent bevallott, hogy ő ölte meg Megyerynét és leányát. Elmondotta, hogy régóta udvarolt a leánynak, akit szeretett és a lány is szerette, már rég óta házasságot akartak kötni, de a leány anyja ennek mindig makacsul ellenszegült Megyeryné ki nem álhatta leánya udvarlóját és ha Nagy József lement Tatára, nappal mindig a pad­láson rejtőzködött, hogy az öregasszony meg ne tudja ottlétét. Éjjel beszélget­hetett csak szerelmesével. Ez az állapot annyira elkeserítette éjjel a hálószobában és a pezsgős üveg. — november 15. Nagy Józsefet, hogy elhatározta, hogy végez az öregasszonnyal és a leá­nyával. A kritikus napon is a padláson rej­tőzködött, este azután lejött a padlás­ról és a hajnali órákig enyelgett a lánnyal, jól szórakoztak, még pezsgőt is ittak. Amikor a lány bóbiskolni kezdett, a kiürített pezsgős üveggel úgy vágta fejbe Lídiát, hogy az eszméletlenül rogyott a földre. Majd a konyha­késsel többször beleszurt a leány nyakába. Aztán áirohant a másik szobába és az alvó öregasszonyt szintén jejbesajtotta a pezsgős üveg­gel és aztán a konyhakéssel öt is agyonszurkálta. A gyilkosság után nem mert kimenni a házból és egy egész napot töltött abban a házban, ahol áldozatai véresen, holtan fe­küdtek. Délben nagyon megéhezett és az embervértol csepegő konyha­kést megtörölte és azzal szalonnát evett. Estefelé leöntözte a holttesteket és a bútorokat petróleummal és azután tüzet gerjesztett. Nagy József azt állítja, hogy öngyilkos akart lenni, magára is lőtt, de a golyó célt tévesztett A győri törvényszék Nagy Józsefet kétrendbeli gyilkosság és egy gyújto­gatás miatt életfogytiglani fegyházra ítélte. A most megtartott fellebbviteli tárgyaláson a iábla az előző Ítéletet teljes egészében helybenhagyta. A gyilkos megnyugodott az Ítélet­ben, de a védő és az ügyész feleb­­beztek. Vasárnap, az SE Komirno—KFC mérkőzéssel befejeződik a KFC őszi szereplése. — Saját tudósítónktól. — Minden házban telefoni A posta propagandája olcsó telefon bevezetésére. — Félútig már el­jutott a posta. A napokban számos komáromi lakás asztalára odakerült egy érdekes pro­paganda-nyomtatvány. A posta kül­dözte szél mindazoknak, akikről fel­­tehette, hogy érdeklődik a telefon iránt. Kétségtelen, hogy a csehszlovákiai telefon statiszti­ka nem magas s niég a nagyobb városokban sincs bevezetve sok olyan helyre a telefon, ahol pedig föltétien szükség volna rá. Mi ennek az oka? Elsősorban az, hogy a telefont nem tudják illetékesek kellőleg népszerűvé tenni: nem mulattak rá, hogy a telefon ma­napság feltétlenül szükséges mecha­nizmus s minél több van belőle, an­nál nagyobb az értelme a bevezetés­nek. Míg más országokban megértik a telefon föltétien szükséges voltát, addig nálunk a telefon nem tartozik a mindennapos használati tárgyak közé. Másodsorban pedig a telefon iáinálunk meglehetősen drága. Drága a bevezetése s drága a fenn­tartása. Tudjuk, hogy néhány évvel ezelőtt, a telefondíjak felemelésekor igen sokan leszerel tették a telefonju­kat: nem bírva fizetni a magas díja­kat. Azóta sok díjtételt alacsonyabbá tellek: 15 km-es távolságra igen ol­csón lehel beszélni, külföldre egyper­ces kvótákban beszélhetünk, van esti olcsó díjszabás és ezenkívül számta­lan könnyítés, ellenben, valljuk meg őszintén, maga az évi előfizetés még mindig tetemes s tulajdonképen ez ne­hezíti meg a telefon-előfizetést. A posta most ügyes propagandával el akarja érni, hogy minél több te­lefon bevezetődjék. Akciót indít az egyes városokban, most pl. Komárom­ban is, amely szerint ötven százalékos árengedmény t ad ad annak, aki újonnan vezetteti be a telefont. Ez az árengedmény a bevezetés költ­ségei re, vonatkozik, de nem az elő­fizetési díjra. Ámde, már ez is erős haladás: a telefonvezetéket feleáron szere­lik fel, ha most valaki bekapcso­lódik hálózatba. Tizenkét új telefonelőfizetőnek kell lenni, Komáromban, hogy ez az olcsó bevezetési lehetőség meg legyen. Ha tizenkét új jelentkező akad, akkor a bevezetési s a felszerelési költség az eredetinek csak a felét teszi ki. A telefonelőfizetőknek azonban azt is kell kérni, hogy az évi előfizetési díj is olcsóbb legyen. Ez nemcsak a telefonelőíize tőknek az érdeke, hanem érdeke a postának is: csak így érhető el, hogy minél töb­ben kapcsolódjanak be a hálózatba! A kölcsönösség elvét vállalja magára a posta is. Az eddigi csak félül! A KOMÁROMI LAPOK is csatla­kozik a posta felhívásához s ma­gáévá teszi az eszmét. Minél löbben kapcsolódjanak be a te­lefonhálózatba, annál nagyobb az ol­csóság a telefondíjakban. Remélhető­leg. az előfizetési díjak is csökkennek, mert sokakat ez fart vissza a telefon bevezetésétől. Mivel azonban a bevezetés díja igen olcsó: kérjük mindazokat, akik új te­lefont akarnak bevezettetni, értesítsék szerkesztőségünket, hogy egységes le­gyen a fellépési Apró hirdetések. Gummi különlegességek. Árjegy­zék ingyen. Képes katalógus 5‘— Kő. Levélbélyegek. Hydiko, Prága II. Spá­­lená 34 355. Eladó családi ház. Komárnoban, Király püspök u. 29. sz ház, mely áll négy szoba, veranda, fürdőszoba és mellékhelyiségekből,nagy kerttel, eladó. 335 A KFC a sikeres Ligeti elleni mér­kőzéssel be akarta f.jezni az őszi szezont, az aránylag kedvező időjárás miatt és a szurkolók kívánságára azon­ban most vasárnap mág egy utolsó mérkőzést játszik s utána pihenőre tér a csapat. Természetesen arról nem lehetett szó, hogy idegen heiyről vaiő együttessel mérje össze az erejét, mert hiszen ez anyagilag biztos kudarcot hozna, igy jónevü helyi riválisnak, az SK Komárnonak ad revánsot az ok­tóber 28 án rámért 3:1 arányú vere­ségért. A két csapat találkozása — annak ellenére, hogy a KFC valójában nagyobb játékerőt képvisel — mindig érdekes és nyílt szokott lenni. A katona játékosokkal megerősített — Saját tudósítónktól. — Megemlékeztünk már arról, hogy a KFC megóvta az 1:0 arányban elveszí­tett Dunaváros—KFC 11 mérkőzést. A kerület intézőbizottsága azon az alapon, hogy a Dunaváros jogta­lanul szerepeltetett egy játékost, megsemmisítette a meccset és an­nak újrajátszását rendelte el. Az uj mérkőzésnek holnap, vasárníp kellene lebonyolódnia, értesülésünk sze­rint azonban a Dunavdrc s nem hajlandó kiállítani a csapatát, mert a kerület döntését magára nézve sérelmesnek és SK Komárno most különösen ambi­cionálja a győzelmet, hogy a szerinte irreális körülmények között elszenve­dett vereséget három hét után egy szép eredménnyel elfelejítesse. Á KFC csapata nem fog eltérni a Ligeti ellen szerepelt együttestől: Szi­­gety — László, Hadanich — Molnár, Simon III, Simon II. — Drózdy, Csivre, Vitálos, Tóti), Kovács. Az első félidőben azonban — ha beválik, akt or az egész mérkőzés alatt — egy jóhirll budapesti centercsatár — próbafátékos — fogja irányítani a tdmadósort. (A tavaszi csapatból már csak egy jó center és egy edző hi­ányzik.) A mérkőzés mérsékelt helyárak mel­lett a vár melletti pályán kerül le­bonyolításra. alaptalannak tartja. A KFC 11 annak ellenére, hogy a Dunaváros mint pályaválasztó nem tett eleget a mérkőzés előtt szokásos for­malitásoknak, teljes dreszben meg fog jelenni a pályán a kerület által meg­állapított időpontban s az előirt vára­kozási időig ott fog maradni. Hacsak a Dunaváros időközben meg nem változtatja álláspontját, a mér­kőzés két pontja minden valószínűség szerint a KFC 11 birtokába jog menni, nem lehetetlen azonban az sem, hogy a kerület határozatával szembeszálló 9. oldat. egyesület még más büntetésben is fog részesülni. A magunk részéről semmiképpen sem tartjuk sportszerűnek a Dunaváros állás­­foglalását. A vesztes csapat mindig keres egy olyan okot, amellyel esetleg megváltoz­tathatja a mérkőzés eredményét. A KFC- nek rosszul esett a Dunavárostól el­szenvedett vereség s a labdarúgásban minden egyesületet megillető jogánál fogva kereste az okot, amelynek alap­ján óvást nyújthasson be a mérkőzés ellen. Az okot erre maga a Dunaváros szolgáltatta egy játékos jogtalan szere­peltetése által, igy tehát viselnie kell annak következményeit is. Tehát feltétlenül sportszerűtlen a Dunaváros viselkedése, ha 8 megismételt mérkőzésre nem állítja ki csapatát, mert igy azt a látszatot és következ­tetést kelti az emberben, hogy fél erű nek a mérkőzésnek az eredményétől. Pedig amit egyszer sikerült megtenni, az másodszor is megismétlődhetik. — Egy tehénvásár szomorú kö­vetkezményei. Mráz Alber-, naszvadi gazda tehenet vásárolt az érsekujvári vásáron. Ugyanezt megtehette volna Naszvadon is, mivel az eladó is köz­­ségebeli volt: Geliei Ferenc. Ezernyolc­­százötven koronát fizetett ki Mráz a tehénért s az üzlettel kölcsönösen meg voltak elégedve. Otthon azonban azt gyanította Mráz, hogy a tehén beteg. Felbőszült s elküidötte fiát Gelleihez, hogy az adja vissza neki a pénzét. Geliei késznek nyilatkozott a pénz visszaadására, ötszáz korona „bánat­pénz“ levonásával, ha a tehenet vissza­kapja. Mráz ezzel az Ígérettel nem elé­gedett meg. A tehenet beszolgáltatta a hatóságnak, maga pedig tehén nélkül felkereste a Gellei-portát, két társával együtt s elvitték Geílei 1350 koronáját, a tehén passzusát s a tehenet mégsem kapta vissza előbbi tulajdonosa. Geliei feljelentette rablás miatt Mrázot. Ügyük már a komáromi ügyészség előtt van. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdá­jában, Komárom. Rádióié cli is a system Telefunken GRAND Koncert Kő 2460 — GALA Koncert Kő 1750 — TRIO Koncert Kő 1190 — bemutatja és kapható részletre is Mórocz Péter Komárno, Masaryk ucca 15. telefon 44. rádió, elektro és mechani­kai szaküzletében. Komárno városi teljes renoválás, fertőtlenítés és festés után NYITVA Gőzfürdő: minden pénteken: 7—19 óráig férfiaknak szombaton: 7—12 óráig férfiaknak „ 12—17 óráig nőknek „ 17—19 óráig kedvez­ményes munkás fürdő­jegy férfiaknak vasárnap: 7—12 óráig férfiaknak. £ napokon a kádfürdőkállandóan nyitva. — Mintaszerű tisztaság és kiszolgálás. — A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok mély tisztelettel Széles Gergely 83 í bérlő. Mi lesz a megsemmisített Dunaváros—KFC 11 mérkőzéssel? A Dunaváros nem hajlandó kiállni a vasárnapra kiirt újabb bajnokira.

Next

/
Oldalképek
Tartalom