Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-09-14 / 74. szám
1935. szeptember 14. »KOMAROMI LAPOK« 5, oldat Egyre szaporodnak a vásári lopások Délszlovenszkön Uj fogással csalják lépve a körmönfont tolvajok a hiszékeny gazdákat. Bérmálás Komáromban és környékén, % Az Alsócsallóköz és a Mdtyusfölde népének osztotta ki dr. Iantausch Pál prieneipüspök és nagyszombati apostoli adminisztrátor a bérmálás szentségét. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — szeptember 14. A katolikus egyháznak ritkább időszakonként visszatérő ünnepe a bérmálás szentségének kiosztása, melyet ez idén is ár. Jantausch Pál nagyszombati apostoli adminisztrátor püspök végzett, aki ebből a célból a múlt szombaton a késő délutáni órákban érkezett Komáromba, ahol ünnepélyes fogadtatásban volt része. A püspök első útja a templomba vezetett, melynek ajtajában a papság élén dr. Majer Imre prelátus-plébános üdvözölte. Rövid ájtatosság végzése után a püspök szállására, a plébánia épületébe tért vissza. Másnap, vasárnap reggel a püspök ünnepélyes szentmisét pontifikáit nagy papi segédlettel, mely alatt szentbeszédet intézett a bérmálandókhoz. A nagymise után került sor a bérmálásra, melyben a megjelent vidékiekkel együtt több mint 1600 bérmálandó vett részt. Komárom város forgalmas képet mutatott, mert a hozzátartozókkal együtt a környékbeli községek bérmálkozói (Keszegfalva.lzsa) szintén Komáromban jelentek meg ebből a célból. Délben dr. Majer Imre prelátus-apátplébános a püspök tiszteletére ebédet adott, melyre a világi hatóságok fejei közül hivatalosak voltak: Novotny Rikárd közigazgatási főtanácsos, járási főnök, dr. Machdcek Pál rendőrtanácsos, a helyi rendőrbiztosság vezetője, Markovics Ede állami tanfelügyelő, Dosztdl Jakab templomgondnok, Gidró Bonifác bencés házfönök és mások. A püspök másnap, hétfőn délelőtt is folytatta a bérmálást, mely a déli órákban ért véget. Ez alkalommal a cseh és szlovák hívek vették fel a kiszolgált szentséget. Hétfőn délután a püspök megtekintette az átvett egyházi javakat és meglátogatta a helybeli r. k. intézeteket. A hét következő napjain Ekel, Nagymegyer, Gúta, továbbá az ógyallai járás községeiben osztotta ki a bérmálás szentségét. — Szép Ernő: „Ádámcsutka.“ Ádámcsutka a cime Szép Ernő legújabb regényének, mely az iró gyengéd és mégis erőteljes művészetének legérettebb termése. A megöregedéstől való félelemnek és az elmúlt ifjúság fájdalmának regénye ez. Hőse maga az iró, másik hőse egy kis szininövendék, harmadik hőse az ifjúság felettük lebegő árnyéka. Az iró csak barangol a kis növendékkel, moziba viszi, vacsorázni viszi, segít neki a szerepét tanulni, de az utolsó percben megfutamodik a veszedelmesen közeledő viszony elől, hogy megőrizze ennek a barátságnak gyengéd tisztaságát. Az elbájoló regény az Athenaeum két pengős regénysorozatában most jelent meg. Ara 12'— Kő Kapható a Spitzer-jéle könyvesboltban Komárno-Komárom. Vendéglősök és kirándulók figyelmébe! J. SATRAPA húskonzervek úgymint: dobozos konserv-virstlik, pástétomok és gulyás konservek gyári lerakata füszerkereskedőnél Komárom. Naponta friss pasterizált teavaj. 206 — szeptember 14. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a nagyvásárok alkalmával egy-két nagyobb lopásról kell beszámolnunk. A jó vásárt, ősi szokás szerint, áldomással kell megülni és boros fővel az ember nem nagyon tud vigyázni a bugyellárisára. Most, hogy a pénznek sokkal nagyobb lett az értéke, a vásáros gazdák is sokkal jobban vigyáznak rája és mégis a délszlovenszbói vásárok krónikája soha nem jegyzett fel annyi vásári lopást, mint épp ebben az évben. Nehezebb lett ugyan a vásári tolvajok sorsa, de annyira mégsem, hogy körmönfont ravaszságokkal ne tudnának hozzáférkőzni a zöld és kék színű betétekkel kibélelt bukszákhoz. Ott kell megfogni a dolgot, ahol lehet. Jobban vigyáznak a gazdák kis pénzükre, mint azelőtt, tehát jobban is vágynak utána. Ki ne szeretne minden fáradság nélkül a mai nehéz világban pénzhez jutni? Erre az emberi gyöngeségre építették fel a ravasz vásári tolvajok új rendszerüket és, hogy mennyire bevált ez az új módszer, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a vásári lopások nagy elszaporodása. A LOPÁS ÜGYES MÓDSZERE. Két »minden hájjal megkent«, kipróbált cimbora összeáll és megkezdik a munkát. Először is kiválasztják a megfelelő alanyt, azaz egy gazdát, akinek a zsebe tele van a frissen eladott barom vételárával. Követik őt és amikor az bemegy az áldomást meginni a kocsmába, egyikük udvariasan letelepszik az asztalához. Kikérdezi pontosan, hogy merre megy haza és azonnal ajánlkozik kísérő társnak, hisz ő is arra tart. Az amúgy is hiszékeny gazda semmi különöset nem lát ebben és * * A gimnázium udvarban terebélyes diófák állanak. Ezek azok a fák, amelyeket a régi romantika száll körül, a „vén diófák árnyékában“ pihentek és álmodoztak a régi emberek. Ma reális hangulat veszi körül, mert az iskolák tanulói minden tilalom ellenére dobálják, ráncigálják ágait a dióért. Kicsit éheznek. * Két fényes levonó. Az egyik mezőt ábrázol, közepén fával, felette madár repül. A másik kis gyermeket mulat, kezében mackó. Levonó: gyermekkor leghűségesebb barátja, fantáziát jelentett és dús örömet sikerült „levonás“ után. Egy fél kifliért cserélte el fiatal barátom azt a két levonót. Micsoda változása ez a gyermekléleknek. A fél kifli eltűnik a szájban, a levonás megmarad! Micsoda változása ez a gyermeki testnek: a gyomor éhes, a „múlandó“ kifii jobban kell neki, mint a „maradandó“ levonó. Tehát tapasztalatok alapján merem javasolni: irka és ceruza, toll és radir vásárlásakor Ievonó-ajándék helyett fél kiflit adjunk a gyermeknek. * Az erdélyi irodalom ma „népszerű“. Nem lehet azt mondani az irodalmi szempont tárgyilagosságával, hogy minden könyv, mely Erdélyből jön, irodalmat jelent. Kétségtelen az is, hogy jól szervezett, adminisztrált az erdélyi alkotások célja a vásárlóközönség felé. Van négy-öt egészen kivételes tehetségű erdélyi iró, a többi művelt ember, történelmet tanulmányozó készséges elbeszélő. Az erdélyi irodalom nem problémafelvető, nincsen benne ekuptiv erő, a sokat emlegetett transzolvanizmus nem program ott, de történelmi tradíció stílusban s az emberi lélek belső karakterében. Ebből a szempontból a bizalmát új barátjával szemben nagyon emeli az, hogy nem potyázik, hanem még, ha engedi, neki is fizet. A másik társ ezalatt előkészíti az utat. Kihallgatva a szomszéd asztalnál ülve azt, hogy merre mennek hazafelé, előremegy és elejt egy üres bugyellárisl. Ezt azután a tolvajok hálójába már belekerült vásáros gazda új barátjával együtt megtalálja. A barát az ügyesebb, gyorsan felkapja, belekukkant és már hívja is félre a gazdát osztozkodni: »Van benne vagy nyolcezer korona.« Letérnek az útról vagy egy kazal, vagy egy egymagában álló csűr mögé és ott megindul az osztozkodás. Azaz csak megindulna, mert ebben a pillanatban megjelenik a másik tolvaj, aki mint a talált pénztárca jogos tulajdonosa lép föl és visszaköveteli a pénzét. A megrettent gazda ugyan szabadkozik, hogy nála ugyan egyetlen vas sincs belőle, csak a saját tárcája nyomja a zsebét. Elő is veszi, meg is mutatja, hogy abban bizony csak az ő jogos pénze van, amit marhájáért kapott a vásáron. Kezébe veszi a tárcáját a károsult embert játszó tolvaj forgatja, nézi, azután átkutatja a gazda zsebeit is. Mikor — természetesen — olt nem találja meg a keresett pénzéi, visszaadja a gazda tárcáját. Az örülve, hogy szabadult, siet el és még némi lelkiismeret furdalást is érez, hogy lám, majdnem eltulajdonította annak a becsületes embernek a pénzét. A »becsületes ember« pedig ezalatt barátjával együtt ott a kazal, vágj» csűr mögött meg is tartja az osztozkodást és azután gyorsan elpárolog, még mielőtt a más pénzét megkívánt gazda rájönne arra, hogy üresen kapta vissza a pénztárcáját. A trükk bevált ... szlovenszkói irodalmi regionalizmus harcosabb és hatékonyabb. Az erdélyi iira mégcsak nem is kor-lira, a meditáló érzékeny lélek valami zárkózott beszéde. Rengeteg irás jön felénk Erdélyből. Történelmi regények sorozata. Korszerű, történelmi valóságot árasztó levegő, ez igaz, — de a kompozíció, Íráskészség sokszor gyenge. Az erdélyi irodalom gazdagsága, bősége ma már megengedi az erő, tárgyilagos, irodalmi szempontoktól vezetett kritikát az erdélyi Írásokkal szemben. S hol vagyunk mi még ettől Szlovenszkón, ahol egyelőre még az alkotások is hiányoznak. • A Gyöngyös bokréták nagy divatjához is lenne néhány szavunk. Szép a népi értékek felmutatása, a népi karakter megőrzése. Lelkes hivei vagyunk ennek. Csak óvatosan és komolysággal kell bánni ezzel az üggyel A nép nem színházi attrakciók szubjektuma. A nép élete nem mindig vasárnap, díszes, csinos ruhák, mulatság, sőt a legritkábban mostanság. Egyes „Gyöngyösbokréták“ ivóversenyt, mulatozást, boros hangulatot „mutatnak be“. Hát ez az, ami nekünk egyáltalán nem tetszik. A falu évszázadokon keresztül kénytelen volt megszeretni az alkoholt, mert szellemi kiélés hiányában primitiv.öröm és bánat érzelmeinek ez volt a kiélési lehetősége. Hol van az uj szellem, uj nevelés és a felszabadult lélek demokráciája? Ma a falu hétköznapokkal küzd, ma az alkohol mámoros éltetését — arról az ünnepi pódiumról száműzni kellene. A duhajkodást hozzák csak magukkal a városba? Hogy este 9 órakor részegen, kiabálva menjenek végig a városon és a „testvérek“ úgy nézzenek rá uk, mint trópikus újdonságra, — kinevessék őket? A népi karakternek is meg ke'l változni a szebb, szabadabb gondolatokkal együtt. A jobbágy-századok teremtette szokásokat megkritizálni és megváltoztatni, a falut komoly gazdasági és kulturtényezővé s csak igen óvatosan városi műkedvelői, szórakoztató „népiu témává tenni: ez lenne a mi igen indokolt aggodalmunk, — illetve kívánságunk. (e. h.) Egy kisleány bérmálására Keresztanyád nevedben megtagadta Gonosz hatalmak kisértéseit... Most bérmálásod erős hitnek adta Kicsiny szivednek megsejtéseit. Csak így maradj — a lelked teli hittel -Hazug szavak szép bókjait ne tűddel És tiszta légy... ne csak az első bálig, Vigyázz szívedre... légy jó mindhalálig! Neved egy régi szent leáng viselte. Ki nem nézhette már a kínokat — S jutalmazását keszkenőjén lelte: Az üdvözítő arcvonásokat... Viseld szívedben ezt a kendőt mélyen És jóság-kincsed osztogasd kevélyen, Áldás fakad, ha szétszórod egy szálig... Szeresd az embert... légy jó mindhalálig! Szeresd az embert és ne nézd ruháját, — Sok érték i>an a külső rongy alatt — Könnyíts szívén és vedd le kín igáját, Ha szenved és reménye elmaradt... Kezed legyen sebet tapasztó, könnyed, A szenvedőkért ne sajnáld a könnyed, Bár kinevetnek érte majd, de váltig Szeresd az embert! Légy jó mindhalálig! Csalódni fogsz az emberekben sokszor, Mint mindenki, ki jóért jóra vár. A könnyeid zsilipjét húzd fel akkor S tisztára mosdik fájó szív-határ... Bár csüggedés felhőzi tiszta arcod, A szépért jóért álld tovább a harcot És küzdelmedben Grál-edénnyé válik A szived, lelked. Légy jó mindhalálig! Nézd kisleányom, én alulmaradtam, A mellemen ül győzedelmi tort A sátánfaj, de szívem el nem adtamt Bár tűrnöm kell az ördögi vigyort. Jób-sorsomért az Úrral nem vitázom, Mert pálma vár rám túl a másvilágon És hirdetem egész halálos ágyig Szünetlenül, hogy légy jó mindhalálig! Éppen olyan mint a legtöbb koldus, megrokkant lábát görcsös bottal segíti előbbre, zsebébe nem tud semmit sem rakni, mert régen elveszítette azt, aki bevarrná a tengérnagg lyukakat, hajának színét kiszívta a nap és keze éppen úgy megmerevedett rongyos, zsíros kalapjának tartásában, mint a legtöbb koldusé. Mégis van valami, ami megkülönbözteti, kedvesebbé teszi, mint sorstársai. Ott áll évek óta a Kórház uccában a fogház falához támaszkodva esőben, hóban és rekkenő hőségben mindég. Csak akkor mozdul el, ha a túlsó oldalon jön a gazdag, a tehetős ember. Ilyenkor szégyen nélkül kiegyenesßr dik és hetven vagy nyolcvan évével a vállán fiatalosan átsiet a túlsó oldalra, ahol azután éppen olyan únottan, beesett arccal köszönt rá az arra haladóra, mintha régi ismerőse volna. Sa legtöbbször sikerrel — kalapjában meg-megcsendül az apró rézpénz. Tegnap azonban — nem tudom mi okból — későn vette észre, hogy egy ismeretlen jótevő közeledik a túlsó oldalon, előbbre járt, észre sem vette, hogy a közelében valaki mennyit gondolt, mennyit számított erre a találkozásra. Tálán a mindennapi kenyér első falatja lett a semmivé, köddé, foszlányokká, csak azért, mert pár pillanatra mélyebben merült el gondjai közé az elhagyatott, kiöregedett koldus. S ekkor láttam az arcán, hogy keserűen csalódott, önmagában és a világban is ... Hányszor vagyunk így mi is. Meglátjuk a felénk közeledő csillogó jövőt, s mire érte megyünk, hogy megragadjuk, valami lekéstet bennünket s az idegen tovább megy mellettünk anélkül, hogy tenyerünkbe, zsebünkbe csúsztatna néhány fillért... (véső) Komáromi heti szemle.
