Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-09-14 / 74. szám

4. oídai. »KOMAROMI LABOR« 1935. szeptember 14, dossággal vigyáztak csirkéikre. — Nem ártana, — mondta Williams dr. — ha a mangán hatását némely emberi anyán kipróbálnák. Megláthat­nánk, vájjon a gyerekszoba kedvéért lemondanának-e a bárról, bridsasz­talról és a cigarettáról. Ami pedig a gyermeknevelést illeti, azt kell hang­súlyozni, hogy a fiúkat fikúnak, és a leányokat leányoknak neveljék. Nincs szükség arra a beteges illetlenségre sem, amit nudizmusnak neveznek. Komáromi városi nyugdíjasok és. kegydijasok küldöttsége a járási főnöknél Ismét táviratot intéztek a köztársaság elnökéhez s az országos elnökhöz a nélkülöző s fizetésü­ket nem kapóit nyugdíjasok - szeptember 13. Csütörtökön délelőtt különös kül­döttség indult Novotny Richard já­­rásfönök hivatala felé: a komáromi városi nyugdíjasok és kegydíjasok negyvenlagú küldöttsége kéri bebo­­csátlatást, hogy előadja panaszait. Ezek a panaszok egyetlenegy problé­mában csúcsosodnak ki: ismét nem kapják nyugdíjukat Komárom város volt alkalmazot­tai és tisztviselői. Hónapról-hónapra várják a nyugdí­jak pontos kifizetését, tekintettel azonban a város szomorú pénzügyi állapotára, sem ők, sem a tisztvise­lők nem kapták még meg rendes illetményeiket: a nyugdíjasoknak harmadik hó­napja tartozik a város. A küldöttség szónoka előadta, hogy háromhavi nyugdíjuk kifizetetlen, ez­zel szemben egy hosszú, keserves tél előtt állanak s a téli beszerzés, fűtő­anyag, élelmiszer bevásárlásának ne­héz kérdésén kívül a gyermekek isko­láztatása és a ruházkodás is nagy ne­hézségekbe ütközik. A szónok kiemel­te, hogy a város másfél év óta nem teljesíti velük szemben kötelességeit és a nyugdíjasok sokat nélkülöznek. Gyorssegélyt kérnek legalább. Panaszolták, hogy kokszot sem kap­nak. csak készpénzért, holott kész­pénzük nincsen. A jártásfőnök válaszában elismerte, hogy az alapok hiányzanak s jelenleg a nyugdíj pénzt árban sincs elegendő pénz, Így határozott ígéretei a nyugdíjak kifizetésére nézve egyelőre nem tehet. A küldöttség eredménytelenül távo­zott s elhatározta, hogy mint tavasz­­szal, úgy most is táviratot fognak intézni a köztár­saság elnökéhez s az országos elnökhöz, hogy megkérjék őket, részesítsék a nyugdíjasokat s városi tisztviselőket némi gyorssegélyben. De tervezik ezenkívül azt is, hogy az Emberi Jogokat Védő Ligához in­téznek nagy memorandumot s felhívják figyelmét a Ligának a ko­máromi nyugdíjasok s városi tisztvi­selők szomorú helyzetére. Amennyi­ben ezt megteszik, ez a lépés egyike volna kis városunk legnagyobb szen­zációinak. A komáromi múzeum egy érdekes céhlevéllel gazdagodott. Kalabusz István fazekasmester fölszabadító levele. — Saját tudósítónktól. — szeptember 13. A Komáromi Jókai Egyesület kultur­­házának gazdag múzeuma sok, sok ér­tékes és érdekes tárgynak, régiségnek, műremeknek ad otthont. Ez a gazdag gyűjtemény különösen most lesz majd áttekinthetővé a most folyó rendezés és átcsoportosítás befejezése után. A muzeum látogatóinak mindig fel­tűnik az emeleti belső terem kijárata melletti sarokban álló hatalmas nagy fazék, amely csak első pillanatra lát­szik fazéknak, mert az valójában lisz­teshombárnak készült. A diszes dombor ékítmények felett olvasható is, hogy készítette Kalabusz István komáromi fazekasmester és pedig ezelőtt 55 esz­tendővel, 1880-ban. A Komáromban rendezett ipari ki­állításon is szerepelt az a fazekas mű­remek és ott az első díjjal tüntették ki. Magának a hatalmas fazekas műnek nemcsak a megformálása, korongozása tartozott a nehéz feladatok közé, ha­nem a nyers edénynek a kiégetése is. Hiába voltak a komáromi fazekas­mesterek messze földön híresek, de nemcsak az egész Fazekas-uccában, de az egész Komárom városában nem volt akkora égető kemence, amelynek a száján ekkora óriási fazekat bele lehe­tett volna tolni, hogy aztán kiégessék azt. Kalabusz István, neves komáromi fazekasmester ezen a hiányon úgy se­gített, hogy külön kemencét rakatott ennek a fazekas remeknek a kiégeté­sére. De ezt a kemencét is úgy rakták az óriási fazék fölé és amikor a ki­égetés véget ért és a kemence kihűlt, a kemencét kibontották és úgy vették ki a liszteshombárnak szánt óriási fa­zekat, amelynek hatalmas és diszes, fogantyúval ellátott fedele is van. Az ipari kiállítás után a komáromi muzemba került ez az értékes fazekas remek, ahol azóta sok, sok ezer bámu­­lőja akadt. Pár évvel ezelőtt a komáromi fazekas céhnek a céhládáját helyezték el a mú­zeumban. A ládát hozó inasgverek egy­szerre csak kitörő örömmel mutat a nagy fazék felé, hogy: — Nini! Ezt a nagyapám csinálta! Igen, ez a kisfiú Kalabusz Istvánnak unokája volt és büszkén gyönyörködött a nagyapja szép munkájában, amely még az utódainak is csak dicsőséget hoz. A Jókai Egyesület múzeuma most érdekes okirattal gazdagodott. A Kala­busz család szívességéből megkapta a múzeum ennek a fazekas műremek ké­szítőjének Kalabusz Istvánnak a komá­romi fazekas céh áltai kiállított tanuló­levelét. Ez a két tárgy most méltókép­pen kiegészíti egymást. A tanulólevél, amelynek űrlapja a komáromi Szigler Testvérek nyomdájának ékes betűivel nyomatott, képkeretbe kerül és a faze­kas remek fölé lesz akasztva a falra. A 65 éves céhlevél különben igy hangzik: Tanulólevél. Mi fő- és al-céhmester és a többi mestertársak, mint a becsületes fazekas céh tagjai ezennel tudomássá tesszük: hogy Kalabusz István helybeli születésű, egész tanuló ideje alatt magát nemcsak híven és rendesen viselte, hanem mes­terségének megtanulásában kíilönösbuz­­gósággal viseltetett, bizonyítják és ál­taluk felszabadittatott és legénnyé fel­vétetett legyen. Mely végett említett Kalabusz Istvánnak jelen tanuló-leve­lünket kiadjuk és őt mindenkinek mint szorgalmas és becsületes embertajánljuk. Ki is általunk 1863-ban fölszabadittatott és az ő kezesei Farkas János és Lang Márton urak. Kelt Rév-Komáromban jún. 18.1863. Órosy Márton főcéhmester, Lempek Ferenc alcéhmester, Goot Lajos céh­biztos, Pillér Antal céhjegyző. (II. Folytatás.) Balatoni kecskekörmök. Úti naplótöredékek. A cári íábornok és a családja. Hogy a zenénél maradjunk, odébb muzsikált egy valódi cári tábornok: Wsewolodoff a családjával a kitűnő kávéjáról messzeföldön híres Győr­­fyné cukrászdájában. Az egykor a minden oroszok cárja tábornoki ru­háját viselő, már kissé görbehátú tá­bornok a zongorát kezelte a jazz, illetve balalajka zenekarban. A fele­sége, aki a cári palotában tartott bá­lokon keringőzött előkelő urak kar­ján, most tamburicán játszik és ked­vesen, szépen énekel. Az egyik fiuk, aki már nagyon jól beszél magyarul, a hangszerek egész légióján játszik, magyar szöveggel énekli a dalokat. Szorgalmas zenészcsoport lelt az egy­kor csak kedvtelésből zenélő család. Érzik, hogy a kenyeret nehéz megke­resni, — sok az eszkimó és kevés a fóka, — alig tartanak szünetet, 5—9-ig szakadatlanul játszanak. E tekintet­ben éles elleniéiben állanak Pcrtis bandájával, akik a zenepavilonban rémhosszú szüneteket tartanak. Sza­kadatlanul játszanak szegény oroszok, hogy' a közönség megelégedését meg­nyerjék, hogy szerződésüket a jövő nyárra is meghosszabbítsa a cuk­rászda lulajdonosnője. A közönség ví­gan szürcsöli a kávét, a csinos süte­ményes lányok mosolyogva, vígan jár­nak az asztalok között, derűs napsu­gár kacag a fedett s a nyílt terraszon, csak a zenélő volt cári tábornok és családja szeméből sugárzik ki a mér­hetetlen szomorúság, a visszaemléke­zés a szebb, boldogabb időkre, ami­kor a zenekar nekik muzsikált. Nagyon megsajnáltam szegényeket, akik nem egy hűvösebb estén orosz­­inges ruhájukban lűdbőrös kézzel játszottak a szabadban szakadatlanul, szünet nélkül. A fényes cári tábornoki uniformist, a drága toaletteket letép­hette róluk az idők kór léibe te ti en - sége, csak egyel nem, azt az előkelő viselkedést, amelyet szegénységükben a közönség között tányérozva se tudta kiölni a sors vihara. Szívemből saj­náltam őket és eszembe jutott egyik komáromi barátom felesége, aki nem igen szokott rádiót hallgatni, de ha oroszok játszanak a stúdióban, hű hallgatója az orosz melankolikus da­loknak. És van is ebben valami vonzó, talán nem is a dalokban, de az elő­adóknak szédületes katasztrófájában. És ez, úgy látszik, minden nőre ha­tással van, mert a háziasszonyom, akinek férjével állandó hallgatói vol­tunk az orosz muzsikának, szintén rajongója lett ennek a zenekarnak. Nem voll veszélyes, meri a tálx>írno­kok nem szoktak már fiatalemberek lenni, amikor a tábornoki egyenru­hába bújnak. De azért én -folyton évclődlcm a kedves háziasszonnyal, hogy a szezon végével még ő is beáll a balalajka zenekarba. Mosolygós, bá­jos arcocskája és kedves hangja, amelyben a komáromiak is gyönyör­ködtek nem egyszer műkedvelő elő­adásokon, odaillesztette volna a zene­karba. A búcsúfellépéskor tréfásan óva intettem a férjét: — Ha én most férje volnék a fele­ségednek, nem mennék el az oroszok búcsújára, tudod, minden asszony hajlamos a romantikára, mi lesz, ha megszökik az asszony az oroszokkal? Mire a férj: Hallod, nincs nekem akkora szerencsém ... vigyázok a vízben a család szemefé­­nyérc, mert a férjuram pár percig szeret csak a vízben lenni, mi azon­ban órák hosszat se tudunk betelni a Balaton csodálatosan kellemes vi­zével. A komáromiak ugyancsak csukjanak, szoktuk mondani fürdőzés, séta vagy a sétatéri pádon való üldögél és köz­ben, meri ugyancsak sokat emleget­jük őket. A kedves, vendéglátó házi­gazdám és háziasszonyom innét, Ko­máromból szakadlak el, tőlem kérde­zősködnek a régi, kedves ismerősök­ről. Sajnos nem egyről azt ,kellett mondanom, hogy: — Már meghalt szegény! Itt is találkozunk ismerősökkel. A már előbb említett Gácsér K. József kormányzóval naponta többször is ta­lálkozunk. A füredi plébános: Babies Endre is régi ismerőse a komáromi­aknak, itt káplánkodott. Gyönyörű plébánia lakban lakik, stilszerű az új templomhoz, amely hatalmas kettős tornyával nagyon hasonlít a szegedi dómhoz, amely előtt a szabadtéri elő­adásokat tartották. A füredi templom tt is lehetne tartani ilyen előadáso­kat. Nagyon hatásosak lennének a gyönyörű milliőben. A füredi gyógy­szerész is erről a vidékről való. Egyik bazárüzletben komáromi a tulajdo­nosnő. Amikor este a szemben fekvő Ti­hanyban reflektorok fényében úszik a tihanyi apátság kolostora és hatal­mas temploma, ez a lebilincselő lát­vány' még sok ismerősünket eszünk­be juttat, akik oltlaknak és ottlaktak, köztük szegény7 Karle Sándor bará­tom is, akit már tavaly hiába keres­tem a tihanyi apátság épületében. Ehelő balatoni kocskekörmöb. Ha már Tiliapynál vagyaink, tép­jünk át a balatoni kecskekörmökre, amelyek a tudósok szerint édesvizü tengeri kagylónak a maradványai, amikor a régi Magyarország egész te­rületét az úgynevezett aquitaniai, édesvizű tenger borította és csak a Kárpátok magas csúcsai és a Balaton melletti hegyek: Tihany, Badacsony, még pedig mint. tűzhányók, emelked­tek ki a tenger hullámaiból. Ebben az édesvizű tengerben élt egy kagyló­­faj, amelynek vékonyabb kagylóré­szeit a millió esztendők clporlasztot­­ták és csak a legvastagabb csücskei maradtak meg és ezek azok a kagyló­maradványok, amelyeket balatoni kecskekörmök név alatt ismer a bala­­tonmelléki nép és amelyből legtöb­bet Tihany7 körül találnak, de van eb­ből a kagydómaradványból Komárom közelében, Kömlődön és Bokodon is bőven. Az inyencmesterség művészei ezeket a balatoni kecskekörmöket is rácsempészte az étlapra is és pedig az egyszerűbb nép után és a sült ba­rátfüléhez hasonló és a kecskekör­möket utánzó linzi tésztából való sü­teményt kecskekörmöknek nevezik. A linzertészta omlós és porhanyós vol­tával gyakran a megfulladás tünetét okozza nálam, mert elég egy morzsa­szilánk, hogy az ember köhögési ro­hamot kapjon, ilyenformán az ehető kecskekörmök nem eveztek be a ked­venceim közé, a barátomnak enged­tem át. (bj) A való tényállás megismerése érde­kében le kell szögeznem, hogy ezt csak mint viccet mondta, mert tudta, hogy ez nem fog bekövetkezni és ő siratná meg igazán. Hiszen ha séta­közben elmaradt a feleségétől, úgyr keresett bennünket, mint az elvesztett félteit kincsét, persze ez a keresés csak a bájos asszonynak szólt és nem nekem, bár talán engem is sajnálna egy kicsit, ha elvesznék, mert hiszen boldog szerelmes korukban én vol­tam az elefántjuk és amint még most is hálásan emlegetik, pompásan betöl­töttem ezt a testhez álló szerepet. A násznagyuk is én voltam, a beígért kereszt apaságra azonban ligy látszik, hiába várok. Helyette már pár éve az úszómester szerepét töltöm be és (Folytatjuk.) Megvételre keresünk jó állapotban levő íllliW. Cim a kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom