Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-09-07 / 72. szám
*°?*f> szepfemher 7. KOMAROMI LAPOK* 3 oldat. amelyet a néniéi tengeri fegyverkezésekkel kapcsolatban tanúsított. Köztudomású, hogy Anglia ezt az egyezményt a slresai határozatok ellenére Francia- ós Olaszország megkérdezése nélkül kötötte meg Németországgal. Van olyan magyarázat is, hogy azért egyezeti Anglia bele a német fegyverkezésbe, hogy Németország pénzügyeit még jobban lerontsa, mert a német tengeri haderő felszerelésére kiadott feszegek még jobban gyengítik Németország pénzügyi helyzetét. Anglia Olaszországgal szemben ütőkártyául alighanem felhasználja az osztrák Anschluss kérdést is. Ha Olaszország nem hajlandó békés megegyezésre az abeszsziniai kérdésben, akkor Anglia azzal fenyegetőzhet, hogy nem fogja ellenezni, hogy Németország Ausztriát annektáija. Noha Franciaország is ellenzi Ausztria Németországhoz való csatolását, Anglia azzal érvelhet, hogy Olaszország Afrikában lesz elfoglalva és Franciaország még sem fog az osztrák kérdés miatt háborúba bocsáj tkozni. Az osztrák Anschluss-kérdés a nagyhatalmak közül Olaszországot érinti a legjobban és nem lehetetlen, hogy a Szuezi-csatorna elzárása mellett ez a kérdés is nagyban befolyásolhatja Olaszország végső elhatározását. Persze ez az eshetőség csak egy láncszeme annak a rengeteg bonyodalomnak, amit egy olasz—abeszszin háború felidézhet. Nem olyan egyszerű Anglia elhatározása ebben a kérdésben, mert ha Anglia Olaszország gyarmati igényeit Abesszíniával kapcsolatban elismeri, úgy előrelátható, hogy rövid időn belül a két gyár inál éhes ország, Japán és Németország is fellépnek gv ami a! igényeikkel. * Olaszország maga különböző jogcímeket talál az Abesszínia elleni akcióra. A leggyakrabban hangoztatott érve eddig az volt, hogy Abesszíniát azzal a feltétellel vették fel eddig a Népszövetségbe, hogy megszünteti területein a rabszolgaságot. Persze a támadó háborúra ez gyenge jogcím, mert nem nagyon hihető az a fájdalom, (hogy a rabszolgaság fenntartása Abesszíniában Olaszországnak túlságosan fáj. Sokkal hihetőbbek és elfogadhatóbbak a gazdasági okok, amelyeket Olaszország és nyugodtan mondhatjuk, az egész világ nagyhatalmainak felfogása szerint szabad gyarmatosítani, ha egy ország a népfeleslegét akarja elhelyezni. Továbbá, ha a saját országának ipari túltermelésének értékesítésére szüksége van még gazdaságilag kihasználatlan területekre. És végül, ami a legfontosabb, Olaszország nyersanyagban rendkívül szegény és fejlett iparának szüksége van olcsó nyersanyagra. Csak te utánad.. Irta: Innocent Ernő. — Parancsolj! — De kérlek, kedves bátyám, parancsolj ! — Te vagy a vendég! — De tied az elsőség! — Tessék, tessék! Én itthon vagyok! — Csak utánad, kérlekalássan! Egyszóval ki akartunk menni az ajtón. Sok szó után végre ki is mentünk. De igazán nehezen sikerült eldöntenünk, milyen sorrendben lépjük át a küszöböt. Illem? Udvariasság? Jó és rossz szokások. Például, ha cigarettára gyújtunk, s többen vagyunk hozzá, a legifjabbnak — aki tűzzel kínál, — körmére ég a gyufa, vagjr kialszik az öngyújtója, amig a helyes rágyujtási sorrend eldől. Bosszankodva csattogtatja, s a többiek már rég elszívták fél cigarettájukat, amíg újra lángrakap akanóc. »Három embernek nem szabad ugyanarról a szál gyufáról rágyújtani, mert a harmadik meghal.« Háborús babona. A lövészárokban ugyanis odalőtl az ellenség, ha hoszszabb ideig pislákolt valahol a fény. De a körúti kávéházban? A magánlakás dohányzójában? Ki lövöldözne? Legfeljebb a dühtől robban fel az, akinek meg kell várnia az öngyújtó Abesszíniában pedig vasérc és kőszén igen nagy mennyiségben található, éppen ebben a két fontos nyersanyagban van nagy szükséglete Olaszországnak. A kávé már eddig is fontos exportcikke volt Abesszíniának s végül gyapot is van, az a nyersanyag, amiért lutajdonképen a harc folyik Olaszország és Anglia között. Olaszország textilipara rendkívül fejlett, de nincs saját gyapottermő területe. A gyapotszükséglélét Indiából, Északamerikából szerzi be. Abesszínia éghajlata rendkívül alkalmas gyapotlermelésre, a Tsana ló pedig a gyapottermeléshez oly szükséges vizet, szinte korlátlan mértékben tudja szolgáltatni. Anglia jogosan fél attól, hogy ha Olaszország a Tsana tó birtokába jut, úgy a Kék Nilus vizét duzzasztók segítségével elzárhatja és ezzel a szudáni, sől az egyiptomi gyapottermő területek viz nélkül maradnak. Hogy Abesszínia mit jelenthet, mint gyapottermelő ország, azt abból is láthatjuk, hogy Japán 1933-ban 1 és fél millió hektárnyi területet béreli Afceszsziniától gyapotültetvények számára. Amint látjuk, Anglia érdekei Abeszsziniával kapcsolatban olyan jelentékenyek, hogy egykönnyen nem nyu-A mayeriiiicji tragédiáiéi a újabb lángfakadásál. ILLEM ÉS ŐSZINTESÉG Szó sincs róla, hogy vétót emeljünk az udvariasság ellen. Az illem díszíti a társaséletet. A gyerekszoba eredményei különböztetik meg a társadalmi együttélést a falkáétól, amely ugyancsak együtt él, közösen étkezik, pihen — mindössze illem nélkül. De ne túlozzuk az illendőséget, ne csináljunk paragrafust az illemszabályból, amely ágasbogas mivoltával ráfonódik a társas közösségre. Nehézzé teszi működését, koronként megbénítja. Az illem a társasélet szerkezetének síma alapja. Akkor hasznos, ha észrevétlenül rejtőzik el a gépezetben. A finom udvariasság mindig észrevétlen s addig illem, addig udvariasság, amíg észrevétlen marad. Nem tolakszik, nem tűnik fel. Nem szólal meg. Nem mozdul. A szavakkal, gesztusokkal kihangsúlyozott illemtudásban mindig van egy kis szolgalelkűség is. A mindenáron való illendőség szervilis. Az igazán udvarias ember önkéntelenül, szó nélkül marad hátra az ajtónál, ha nem őt illeti az elsőség. Ha pedig nyilvánvalóan őt illeti, előremegy, anélkül, hogy álszerénységből második helyre iparkodna maradni, csak azért, hogy végül, hosszas közelharc után, mégis csak ő menjen diadalmasan legelői. Szervilis dolog gyufa után kaparászni, ha a másiknak is kezeügyében van a gyújtó. Az igazi udvariasság hangja, mozdugodhal bele abba, hogy. Olaszország uralma alá vegye Abesszíniái. A fehér arany, ahogy a gyapotot nevezik, már sok bajt okozott eddig is az emberiségnek, de ugylátszik a végső nagy harc megindulása csak most van folyamatban. Ami annál meglepőbb, mert. Amerikában állandóan sok millió. bála eladatlan gyapot van. Egyiptom és India sem képesek terményeik tekintélyes részét értékesíteni. Amerika a gyapot árát csak mesterségesen tudta azzal tartani, hogy a gyapot forgalmi árának kölcsönadta nyolcvan százalékát a termelőknek, s a kölcsönt a farmer a gyapot értékesítése után kamatmentesen fizette vissza a kincstárnak. És mégis esetleg milliók vérébe fog kerülni az, hogy az egyik állam megfullad a feleslegeiben, a másik állam ugyanakkor százezreket küld harcba, hogy ugyanezt a nyersanyagot megszerezze. Lloyd Georg híres mondása jut eszembe: Eldobták a követ 1914-ben, kit fog találni, hol fog megállni, azl senki sem tudja«. Az eldobott kő még ma sem állt meg és ki tudja, hogy nem Európa romjain fog-e egyszer valahol felbukkanni ... pápák iróniáig. lata önkéntelen, szinte gépszerű. De az elsőségi sorrendek megállapításában van valami kellemetlen figyelmeztetés is. A túlzott hangsúly, mintha ezt suttogná, mondaná, később kiáltaná, s végül bömbölné: — öregebb vagy, öregebb vagy, öregebb vagy! Hamarább fogsz elpusztulni, mint én! Már régen föld alatt rostokolsz majd, amikor én még mindig lubickolok a földi jókban és szemtelenül udvariaskodom! Hát nem veszed észre, hogy szerénységem csak a diadalmas továbbélést álcázza? Te csak menj előre, légy boldog, fordíts hátat nekem az ajtóban, hiszen neked már régen nem lesz hátad, amikor én még mindig kimegyek az ajtón, te szegény öreg, te! Az igazi úr észrevétlenül engedi előre az öregebbet, a tekintélyesebbet. S ha az udvariaskodik és hátra marad, maga megy előre. Nem követ el »shoking«-ot, hiszen csak feltételezte, hogy az udvariaskodónak oka volt hátramaradni. Aminthogy, bármilyen komikus is, az előreengedés abból a középkori időből származik, amikor fontos volt, ki marad hátra, nehogy tőrt döfjön az előtte haladó hátába. Felvonulásokon, diadalmi menetekben még ma is a triumfáló jön utoljára a sorban, s csak hátát védi egy csapat bizalmasa. Legtöbb illemszabályunk védekező okokra vezethető vissza. A kézfogás. Jó volt megfogni a közeledő kezét, biztosítani magunkat megsegíti az embert egész életére... így jártam én is. 1928-ban, amikor a mayerlingi tragédia felelevenítésének oly nagy divatja jött, támadt egy fixa ideám s volt hozzá 20 pengőm. A mayerlingi kocsma jutott eszembe s úz ,h!ogy egy Kirclioffer Leopold nevű öreg ember mosta fel a vért a tragikus éjjelen s ezt az öreget még nem jutott eszébe megkérdezni senkinek. Megkér deztem én s méghozzá igen eredményesen. Ezzel a riporttal valami 8000 koronányi összeget kerestem, — mert eladtam angol, s amerikai lapoknak, — s ezzel az összeggel startoltam. Aztán német lapoknak írtam s a pénzt mindig újabb riportok megszerzésébe fektettem bele,.. — Mi volt a legjobb »en gros« riportja? — A »Habsburgok trón nélkül« s a »Világ trónja« című sorozatos riport. — Nehéz volt a »Világ trónja?« — Nehéz. Ez a pápai udvarról szólt s én voltam az első újságíró, akit a pápa vendégül látott. Persze, a trükköt, amivel teljes mozgási szabadságot kaptam a pápától, — azt nem árulom el. Roppant érdekes volt a pápai udvar belülről. — Most mire készül? — Abesszíniát, Palesztinát s Egyiptomot fogom meglátogatni a Reuterügynökség megbízásából. — A sok riportot hogyan sokszorosítja? — Viasszal. Hiszen Portugáliában éppen úgy közölnek, mint Varsóban. — Az ötletek? — Maguktól jönnek. A siker titka: a téma a fontos s kell, hogy ez legalább kétmillió embert érdekeljen, azonkívül. hogy még a szakácsné is jól értse meg, amit írok s élvezze is. Tehát: politikai riporttal nem foglalkozom, mert az nem üdíti a tömeget. A riport a ma gyermeke. Egy jó riport sokba kerül. Amikor Bafa meghalt, akkor Velencéből repülőgépen iramlottam Zlinbe, hogy elsőnek legyek ott az újságírók közül. — Legjobb tippek? — Öl év óla mindig Pöstyénből kerülnek elő. — Legérdekesebb interjúi? — A pápával. Schnitzler Artúrral. Roppant érdekes volt a dán trónörökösnővel Salzburgban, egészen véletlenül. Vagy például Masaryk Jánossal az apjáról, éjjel félegykor egy bárban. — S most? — Pihenek. Tisztára pihenek. Elárulom, csak pihenni akart, perminden váratlan támadás ellen. Kalapemelés? Valaha a sisakroslély felütése volt, hogy lássák arcunkon a békés szándékot. Angliában nincs kézfogás. Amerikában nincs kalapemelés. Ellenben mind a két birodalomban elhangzik a »halló«. Köszönés, de nem különböztet meg senkit a másik rovására. Rövid, nincs tartalma, nem lehet félremagyarázni. Üdvözlés, semmi több. Ideális. FRAUENDIENST Az angol, amerikai és orosz illem fokozottabb szolgálatra kötelezi a férfit a nővel szemben, mint nálunk. Mig nálunk csak az italt tölti be a férfi a nő poharába, s a tálat legfeljebb elébe tartja, Angliában és a békebeli Oroszországban mindig a férfi tálalt hölgye számára. Logikus! Mi kényelmetlenebb? Tölteni, vagy estélyi ruhában, agyondíszített, mesterkélten csoportosított ételkülönlegességek halmazában kutatni? Nálunk, Középeurópában, a férfi mindig jobboldalára engedi a nőt.. Holott azt kellene néznie, hóimét fenyegeti »veszély«. Hiszen ez a szokás eredete: védeni az asszonyt. A gyalogjárón példáid az a helves,, ha a nő megy belül, a fal mellett, s a férfi az út felőli oldalon jár még akkor is, ha a nő jobbjára kerül. Hiszen óimét jöhet a veszély egy autó, vagy autóbusz behemót kerekeinek sárfröccsenései, egy ittas kocsis trágár Ezúttal mi interjúvoltuk meg Paál Jóbot. A „magyar száguldó riporter“ érdekes élményei. A magyar újságolvasó közönség kitünően ismeri Paál 36b névéi- a legfürgébb magyar ujságiró ő, idei ma Pesten van, holnap Bukarestben, hagy a hét végén Varsóból foglaljon szobát Badenben magának. Cikkeit jelenleg nemcsak a pesti lapok s az utódállamok lapjainak nagyrésze közli, hanem — mint bevallja, — mintegy ötven különféle európai lapnál van »bevezetve« s nevét minden európai szerkesztőség igen előnyösen ismeri. örökké úton van s örökké témákat keres, — s mivel pompás szimata, nagy ötletgazdasága van, talál is. A mai toll legjobban riporlokban tudja kifejezni önmagát. Nos, Paál Jób nagyszerűen rátalált a műfajra: hivatott művelője a riport műfajának s mindig talál olyan témát, amelyből sorozatot készíthet, mint legutóbb a ma élő Habsburgokról, vagy a kártyajátékokról. Eltalálja, mi kell az olvasóközönségnek, költséget nem kímélve kutatja fel a »lelőhelyeket« s nagyszerűen tálalja fel a riport csemegét. Ez a beszélgetés Temesváron készüli, a »Temesvári Hírlap« munkától pattogó szerkesztőségében, — ahová »egy kis dohányért« jött Aradról, azóta azonban egyszer már Badenből, másodszor Trencsénteplitzről írt levelet. Nos, térjünk vissza a Temesvári Hírlaphoz. Míg a főszerkesztő megírja a cikkét, beszélgessünk. — Hadd Jegyen most Paál Jób az, akit itt meginterjúvolnak! — mondom. — Persze, — feleli s mosolyog. — Most azt illenék mondanom, hogy kérdezzen s felelek!« De én tudom már kérdezés nélkül is a leckét. A szakma« gyakorlottá teszi az emberi ... — Tehát... — Nézze, éltem huszonnyolcig Pesten s néni tetszett az egyszerű szerkesztőségi munka. Nem is nyújtott elég keresetet. Tudja, néha egy ötlet
