Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)
1935-02-16 / 14. szám
1935. febiuár 16. >KOMÁROMI LAPOK* 3 oldal Vigyázz - a „nagy mosásiba minden belekerül! Összekeveredik benne a porruha és sikálórongy a fehérneművel — a poros fehérnemű vagy a beteg emberé az egyéb ágyneművel. Milyen kőnynyen átkerülhet valami veszedelmes, fertőző szennyrészecske a fehérneműbe, ha nem mossák kifogástalanul higiénikusan. Ezért való RÁDIÓN a „nagymosás"-ba. A főlő RADION- oldatban millió finom oxigénbuborékocska hatja ét és mossa valóban csírameniessé a fehérneműt. Télen különösen fontos a tiszta - egyúttal csíramentes - f ehér nemű! Ha hiányzik a nap és vele együtt sugarainak mind a testre, mind a fehérneműre gyakorolt higiénikus hatása, akkor segít a R A D 10 N : KIFOGÁSTALANUL HIGIÉNIKUSAN MOSS KAPJON mogéféi mos!| A csallóközi vasút szörnyszülött utasa. Egyik komáromi bádogosműhely titka. — Amikor már az orvosi tudomány se tud segíteni — Műtét a bádogosműhelyben. — A titokzatos rejtély megoldódik. Saját tudósítónktól. Egyik este Nagymegyerről Komárom felé robogó (no, már amennyire robogásról lehet szó) csallóközi vonat utasai között futótűzként terjedt el a hir, hogy a vonat egyik harmadik osztályán egy szörnyszülött gyermek utazik. A gyermek hat éves lehetett, teste minden része korához mérten szabályos és arányos volt, csak a feje rémitett el mindenkit, mert akkora volt, mint egy nagyobb söröshordó. A fejet, illetve az arcot nem lehetett látni, mert a szerencsétlen gyerek hatalmas feje nagy berliner kendőkkel, sálokkal volt beagyabulálva, ami még nagyobbá tette a szörny fejet. Bizonyosan olyan rettenetes tbrzfeje volt szegénynek, hogy el kellett azt takarni. A szerencsétlen gyerek néha hangokat hallatott, amelyek olyanok voltak, mintha koporsóból, vagy kriptából hangzottak volna föl. A szerencsétlen gyerek kíséretében egy idősebb falusi asszony ült és egy nyolc éves fiú, akinek ruhájáról lehetett — február 15. látni, hogy testvére a torzszülöttnek. Mind a két kisérö könnyezett és megtagadtak minden fölvilágositást. Az utasok valóságos körmenetet tartottak ezen a szakaszon keresztül, mindenki látni akarta a szerencsétlent és mindenki sopánkodott a szegényen, akiről különben semmi közelebbit nem tudtak. Amikor aztán az utasok a kielégítetlen kíváncsisággal visszatértek kocsijukba és leültek a helyükre, akkor indult csak meg a a találgatások zuhataga. Voltak, akik azt mondták, lehet, hogy a család szerencsétlen, hogy ilyen szörnyszülöttei verte meg őket az Isten, de ezzel a gyerekkel nagy vagyont lehet keresni, mutogatni kellene, mint valamikor a szőnyi ikreket. A szerencsétlen gyereknek mindegy, hogy egyszerre hányán nézik, de legalább a családja meggazdagodik. A csallóközi vicinális végre is beért a komáromi állomásra. Szerencsére, hogy már késő este volt és a szörnyA közgyűlésen jelen volt járási főtisztviselők elismerték, hogy az itteni gazdasági állapotok csakugyan olyanok, mintahogy a felszólalók ecsetelték, belátják, hogy a polgárságot a pótadóemelés nagyban terheli; de megvilágítják a helyzetet abból a fontos szempontból, hogy a város jelenlegi költségvetése szeriül a város a banktartozásainak annuitáséit sem tudja megfizetni, s hogy mindaddig, míg a város önmagára nem vállalja a törvény által előírt legmagasabb önadóztatást, amíg ennek behajtását meg sem kísérli: addig lételes törvény szerint nem tarthat igényi államsegélyre, szanálási összegekre. Ha magára vállalja a maximális adót, úgy meg van az alapja, a joga és reménye az állam segítségére. Ez a száraz tény, erre a megállapításra szűrhető le a pro- és kontra elhangzott felszólalások. Ezek alapján kell határoznunk. Egy bizottsági tag sem merte vállalni az adó felemelését, egy sem merhette megtagadni a kért adó felemelést. Ez volt a nyugodt felfogás eredménye; gondolkozni, latolgatni és azután határozni. A tanács a napokban összeül. Rakosgassák a számoszlopokat mindaddig, mig mindkét célnak valahogy megfelelnek. A 180°/o-tól a 250 és 350°/o-ig nagy az út. Ezek a legmagasabb és csak rendkívüli esetekben alkalmazandó póladó kulcsok. Ha a 180°/o helyett nem 250%-ot, hanem 200»o-oL és a másik adónemnél I8O0/0 helyett nem 350°/o-ol, hanem SOOo/o-ot javasol a tanács a képviselőtestületnek, akkor megközelíti a méltányosságot, törekszik keresni a megállapodást. Sajnos, még mindig erősen deficites lesz a költségvetés, még mindig nehéz lesz a város háztartása. Ha a tanács összeül, gondoskodjék oly bevételekről, melyek nem terhelik az itteni lakosságot, találhat ilyeneket is. A keddi közgyűlés nem volt elfecsérelt idő, nem voltak üresek á szavak, amelyeket a hatóság és képviselőtestületi tagok váltottak. Megértésre törekedett mindenki, meg is kell találni az utal, amelyen ezt elérjük. Egy nagy adófizető. ITöbb évi gyakorlattal ||f perfekt könyve lő u 6 || óra-könyvelést vállal, m Cím a kiadóhivatalban rátett kézzel sétált egyre át a két szobán és nézte, szépen játszanak-e a gyermekek. Ha valahol sírás támadt, megsímogatta a buksi fejeket és elintézte a dolgot, legtöbbnyire egy-egy szelet csokoládéval. Délelőtt egy órácskára kivitte az egész bandát jó időben a kertbe, hógolyózni vagy fogósdit játszani, ha esős vagy zimankós idő volt, a folyosóra szembekötősdire, utolsó pár előrére. Ezalatt a nagyobb leányok segítettek benn .kitálalni az ebédet: gulyáslevest, meg mákostésztát, mézzel. Ebéd után a plébános úr elmondta az asztali áldást és odaült a gyerekek közé, a földre terített szőnyegre. Most körüliilték valamennyien, fiúk, leányok. Ott szoronkodtak és figyeltek. Mert tudták már, mi következik. — Mikor en kicsiny gyermek voltam, az édesanyám mindig megünnepelte ezt a napot, a születésem napját. Ott fenn, a harmonium felelt látjátok a képét az édesanyámnak. Kpra reggel misére mentünk és megáldoztunk. Aztán meleg kakaót, meg kalácsot adott az édesanyám reggelire és a bögrém mellett oda volt készítve egy szép piros alma. Utána játszott velem az én jó édesanyám. Ezen az egész napon nem dolgozott. Ebédre már előző napon megfőzte a gulyáslevest, a mákostésztát is előkészítette, hogy lassan melegedjék fel minden a kályha tetején, s mire ebédelnünk kellett, csak odaültünk ketten az asztalhoz. Ebéd után zongorázott nekem az én jó édesanyám és én táncoltam. Néha abba is hagyta a zongorázást és velem táncolt és énekelt hozzá. Mikor uzsonnára került a sor, megint meleg kakaót kaptam, kaláccsal és egy almát, meg annyi diót, ahány éves voltam. És egészen estig megint csak játszottunk, este pedig mesélt. így telt el az én születésnapom. Ti azt hiszitek, hogy én boldog voltam, ugy-e, mint most ti? Nem édes gyermekeim, nem voltam boldog tízéves koromtól kezdve. Mert akkor a városba kerültem, nagy iskolába és azt hittem, hogy más gyerekeknek sokkal szebb a születésnapjuk. Irigykedtem azokra, akiket a színházba vittek ilyenkor, akik drága játékokat kaptak. És csak rosszkedvűen mentem haza erre a napra, két órát kellett gyalogolnom esőben, sárban, hogy az édesanyámmal lehessek. Mert ezt a napot előre elkérte a tanáraimtól és én örültem ugyan a vakációnak ,de szégyeltem is, hogy én külön hazamenjek. Ilyen ostoba és rossz gyermek voltam. Bólogatott az öreg plébános és felsóhajtott. — Mikor aztán a harmadik osztályba jártam és tizenhárom éves voltam már, — éppen mint te, Sulyok Pista, aki hallom, tegnap nem engedelmeskedtél az édesanyádnak, — úgy gondoltam, nem megyek haza. Tanulni valóm is volt, aztán egy pajtásom hívott el magukhoz játszani délutánra, ahol sokkal finomabb csokoládét főztek, mint amilyent az én szegény édesanyám tudott nekem adni. Éjszaka nem valami jól aludtam ugyan, de reggel elmentem az iskolába és csak egy levelezőlapot írtam haza az édesanyámnak, hogy sok volt a leckém, nem tudtam hazajönni. Harmadnap megkaptam a levelezőlapomra a választ. Az volt benne, hogy az édesanyám egész nap várt, oLt ült az ablaknál. Megfőzte a kakaót, megsütötte a kalácsot és én nem jöttem haza. Elkészítette előre a gulyást, meg a mézes-mákostésztát, és én nem jöttem. Odakészítette a kottákat a zongorára, hogy táncoljunk és én nem jöttem. Nem haragudott, csak nagyon nagy szomorúság volt a levelében. Nagyon nehéz volt nekem végigolvasni ezt a levelet és hogy minél hamarább elfelejtsem, bedobtam a kályhába. De nem feledtem el. Nemsokára karácsony lett, hazamentem az édesanyámhoz. Egyetlen szóval sem emlegette a születésnapomat. De én magamtól mondtam neki, hogy jövőre eljövök, ő csak mosolygott és megsímogatta a fejemet. A következő évben aztán hiába szerettem volna eljönni, nem jöhettem már, mert meghalt az édesanyám. Akkor megfogadtam, hogy ha majd megnövök és tehetem, minden esztendőben annyi gyermeket hívok el magamhoz a születésem napjára, amenynyit csak lehet. Adok nekik reggelire meg uzsonnára kakaót kaláccsal, meg almát, diót. Ebédre gulyáslevest és mákostésztát. És elmondom, mit tettem én valamikor és kérem őket, nehogy ők is szomorúságot okozzanak valaha az édesanyjuknak. Ugy-e,. ti mindig jók lesztek? — Igen! — hallatszott karban. Ha öt perc múlva el is feledték a fogadást, a szívük mélyén abban a pillanatban őszinte volt az érzés talán. A plébános úr most felkelt, a harmóniumhoz ült és játszani kezdett. A gyermekek pedig táncoltak, daloltak egészen sötétedésig. Most megszülött gyerek kiszállása nem járt akkora csődülettel, mint ha az nappal történik. Különben is a család várt addig, amíg az utasok leszálltak és néptelen lett a pályaudvar. A torzszülöttet kézen fogva vezette az asszony és a nagyobbik gyerek és igyekeztek mielőbb ki a néptelen útra. Olt aztán a kevésbbé kivilágított részen megszólítottak egy lassan kocogó öreg bácsit: — Bácsi kérem, mi ismeretlenek vagyunk Komáromban, nekünk egy bádogos műhelybe kell minél előbb eljutnunk, ahol ilyenkor, késő este is vállalnak munkát. Olyan bádogos kell, akinek a műhelye ott van a lakásán és igy biztosabban otthon találjuk. Az Isten szerelmére, sürgősen vezessen el bennünket ilyenhez, nem sajnálok pár koronát a fáradságért. Az Isten is megáldja jóságáért, mert igen nagy bajban vagyunk. A jó öreg bácsi szívesen vállalkozott erre és megállt egy kapu előtt, ahol erősen bekopogtatott. A szerencsétlen családnak nagy szerencséje volt, mert a mestert otthon találták. Az udvaron, a sötétben kezdték már a beszélgetést. — Az orvosunktól jövünk — mondotta az asszony, — aki nem tudott segiteni ezen a szerencsétlen gyereken és azt mondta, hogy itt már csak egy ügyes bádogosmester segíthet. A bádogosmester a sötétben nem látta jól az alakokat és gyanakodva kérdezte: — Micsoda dolog ez asszonyom? tréfa ez, vagy gúnyolódás, hogy én segítsek egy beteg gyereken, akin már az orvos se tud segiteni. Vagy annak az orvosnak ment el az esze, hogy a betegeit bádogosmesterhez küldi? — Engedjen be bennünket a világosságra és majd mindent megért. Dehogy vagyunk mi tréfáló kedvünkben — szólott siránkozva az asszony. A bádogosmester elszörnyedése csak akkor volt igazán nagy, amikor bent a szobában, lámpavilágnál meglátta a nagyfejü gyereket. — Majd meg fog minket érteni kedves uram, ha lebontom ezt a sok kendőt a gyerek fejéről — szólott az asszony és el is kezdte kibontani a nagy fejet a kendők és a sálak halmazából. Végre is szabadon állott a gyerek feje és akkor látszott, hogy egy rendes gyerekkel állunk szemben, akinek a fején egy füles bádogedény van, ami inkább éjjel szokott forgalomban lenni. Az edény egészen a gyerek válláig bele volt nyomódva a fejébe. ették az uzsonnát, aztán összerakták a játékokat és a plébános úr bezárt mindent a faliszekrénybe. Elköszöntek a gyermekek és indultak hazafelé. A gazdasszony néhány nagyobb leánykával leszedte az edényeket, a nagyobb fiúk visszacipelték a padokat az iskolába és helyrehúzogatták a bútorokat. Csend lett a parókiában. A plébános úr ott ült a karosszékben, a kályha mellett és az édesanyja képét nézte. Most a mese következett volna, — a mese, amit az édesanyja mondott valaha neki. De ez elmaradt. Elmaradt immár sok-sok esztendőn Keresztül. A gazdasszony a konyhában a surolóasszonnyal beszélt. Minden évben úgy intézte a nagytakarítást, hogy a születésnap utánra essen, nehogy a sok kölyök tönkretegye a tiszta padlót. A plébános úr hallgatózott... de nem a konyhából beszűrődő beszédet hallotta. Mintha valami édes hang jött volna a messziségből... Tisztábban hallotta évről-évre. És úgy érezte sokszor: minden esztendőben közelebb ér hozzá. Ha pedig egyszer egészen közeh’e ér, ha annyi gyermeket vendégelt meg a születésnapján, hogy letörlesztette az édesanyja régi bánatának minden könnyét, akkor egy születésnapon, — ilyenkor este, átöleli majd az édesanyja, elmondja a legszebb meséjét és elalvás elölt együtt fognak újra imádkozni. Vájjon mikor lesz az?... Csak ne kívánnának neki az iskolásgyermekek olyan nagyon-nagyon hosszú életet.
