Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-12-08 / 98. szám
2 oldal »KOMÁROMI LAPOK* 1934. december S. gazdasági szövetkezetek, fogyasztási szövetkezetek, export-import-szervezetek tej-, vaj-, tojás értékesítő szervezetek kiküldötteiből alakul. Ennek a társaságnak kizárólagos joga lesz felvásárolni és szállítani belföldi állatol a felsorolt fogyasztási központokba. E jogot a társaság meghatalmazottaira is átruházhatja. A társaságnak joga lesz szállítani állatokat gyáraknak a hús feldolgozása végett. Ez a társaság lesz felruházva az állat-import kizárólagos jogával és a behozatali alapokkal való kizárólagos gazdálkodás jogával, végül az állat-export kizárólagos jogával. E szervezetnek monopóliumjellegéi az az intézkedés ad. hogy a felsorolt nagyobb városokban a húsvágók és hentesek állatot kizárólag e társaságtól vásárolhatnak, amely maga fogja meghatározni a felhajtás mértékét. A társaság ezenkívül időbeli korlátozásokkal irányárakat szabhat meg és ezeket a földmivelésügyi minisztérium hirdeti ki. A nagyobb fogyasztási köz]>ontokban levágott és a kisebb városokban és falun levágott állatok árkülönbségének kiegyenlítésére a társaság 'külön kiegyenlítési pótlékot fog szedni. A társaság működését kormánybiztos fogja ellenőrizni. Nyilvánvaló, hogy az állatmonopólium rendeletének tervezetét kizárólag a sertéskereskedelemre való figyelemmel dolgozlak ki, míg a többi szakmában, amelyre a monopólium gazdálkodása ugyancsak kiterjed, egyelőre nem tudni az intézkedések terjedelmét. Megérkeztek a szentpéteri kézimunkacsodák a Jókai Egyesület kulturházába. A régi népviselet darabjai szükebben lesznek a kézimunka kiállításon képviselve, de azt mondják, hogy a ruhakiállitást magán mutatja be a lakodalmas násznép. Saját tudósítónktól. Ma reggel fél 10 órakor a kulturház előtt feltűnt Kossányi Józseinek, a fiatal és tehetséges költőnek alakja, nyomában két szentpéteri asszony ballagott, a hátukon színes batyu. Megérkezett a szentpéteri kézimunka kiállítás, — terjedt el pillanatok alatt a hir a kulturház és vidékén. Csakugyan, a menyecskék kicsomagoltak és a kultúrpalota termében valami melegség áradt szét: annyi szépség, amennyi ebben a kézimunkában van, a beléjük dolgozott éjszakák elmaradt és meglopott álmaival mérhető csak meg, amint varrták, varrták a szorgalmas asszony- és leánykezek. Mert Szentpéteren a nyolcesztendős kisleány sem játszik, hanem „varr“, amint ők a hímzést egyszerűen fejezik ki. Lassan-lassan szétterül a nagyértékü batyuk egész tartalma. Káprázatos dolgok jöttek elő a kosarakból. Például egy tizenkétszemélyes asztalterítő, melynek a közepén fut egy kevés pusztaság végig, a többi mind-mind hímzés, a virágoknak, a girlandoknak egész erdeje. A darab nem eladó. Pozsonyból jött vissza, ahol már vevőre talált. Az eredetijét egy hercegnő készittette. Jókai, Komárom és a naszvadi nadrág. Irta: Feszty Masa. Régen vágyódom már leülni és elmesélni, hogy s miként látja a magyar alföldet egy festő. Két éves Szegvári, Szentesi, Debreceni, s végre csallóközi bolyongásom alatt tele-tele szívtam magam nagyszerű színes, érdekes, festői impressziókkal! Talán azért nyílik meg olyan nehezen a lelkem, mert túl sok van benne, — nem tudom, hol, melyik emlékkel kezdjem. Végre is, itt szólalok meg, Komáromban, Jókai Mór és Feszty Árpád szülővárosában. Egészen különös lélektani folyamaton mentem itt át, — ami valószínűleg sok ember emlékezetében fog rokon érzéseket felidézni. Az Ufficit, Müncheni Pinakothéket, a Louvre-t úgy ismerem, mini a tenyeremet. De a Nemzeti Múzeumban életemben egyszer voltam, tiz éves koromban. — A várpalotát kél éve láttam először, mikor olasz ismerőseimet kalauzoltam. (Pedig Papának freskója van benne.) Viszont nagy műveltségű firenzei barátaim restelkedve mesélték, hogy biz ők az Ufficibe csak az iskolapadból jártak. Dehát kinek nincs egy ilyen túlközelségénél fogva elérhetetlen messziségű Múzeum, vagy Ufficije?... Körülbelül húsz év óta majdnem minden nyáron keresztül utaztam, órákat, napokat töltöttem Komáromban, — Gyallára utazva, az oly forrón szereteti, vendégszerető, gyallai famíliához, — de sokszor jutott eszembe, hogy tulajdonképpen Komáromban nekem látogatások, comissiók elinté-Kotnárom, — december 6 Az ára pár ezer korona csak, de álló esztendeig „varrta“, aki most kiállítja. Ilyen szépet vagy ehhez hasonlót sem látott még Komárom. Előkerülnek a népviselet régi darabjai, valóságos szinorgiák, többnyire sötét, fekete alapból kivillogó tüzes vörösszinüek, vagy enyhébb lilás tónusuak. Ha meglátják a festők ezeket a darabokat, egészen bizonyos, hogy nem megy vissza Szentpéterre egyetlen darabja sem. Hogyan dekorálnak ezek egy szép, művészi lakást bútorokon vagy falfelületeken, azt csak a művészi Ízlés tudja megálmodni. Azt kérdezzük a kézimunkakiállitás szállítóitól, hogy miért ilyen kevés az anyag? Egyszerű a válasz: — A java rajta lesz a lakodalmas népen, hiszen húsz szebbnél szebb és mutatósnál mutatósabb szentpéteri leány és menyecske öltözik fel szombaton délután ezekbe. Majd megláthatják azokon. Megkérdezzük Kossányi Józsefet, a lelkész-tanítót, akit bálványozva szeretnek Szentpéteren, mivel szabad idejében a néppel foglalkozik, azok kulzésén kívül, más dolgom is volna. Itt nekem nemcsak élő kedveseim, de egy óriás halottam is van, — akinek épp úgy keresnem kellene a lába nyomait, mintahogy Gyallán, az Apáméit keresem. Nekem Jókai, épp azért, mert túl közel áll hozzám, bár csak nevelt unokája vagyok, — oda koncentrálódik, ahol a térdén, életre ébredtem, négy-ötéves koromban. — Az a rengeteg elmosódott emlék mégis oly intenzív bennem, annyit foglalkozom vele még ma is, hogy eszembe sem jutott: Jókai azelőtt is élt, mint mikor »Camika« nagypapája lelt — és tulajdonképpen hol is élt? — Annyit olvastam ,annyit hallottam a centennáriumkor erről a fogalomról: Jókai és Komárom«, hogy végre valami halálos unalmat, könyvszagol, theoriát, gyűlések fojtott levegőjét éreztem, ha ezt a két (pedig oly szép) nevet egymás mellett láttam leírva. Komárom pedig egy édes, kedves rokon-családot, Csepyéket és pár nagyon értékes ,kedves jóbarátot leszámítva, a világ legunalmasabb fészkének tűnt fel, ahol áldozat egy fél napol is eltölteni s szinte friss levegő után kapkodtam, ha a kocsi újból begördült velem a gyallai drága, öreg kúria pitvara elé. És most a következő csoda történt velem. Pár napra megszálltunk Komáromnak központban fekvő (de aztán nagyon rendes, meglepően tiszta, kedves) kis hoteljében. Tegnapelőtt reggel nagyon korán ébredtem. Mise csak fél nyolckor van az öreg Szent Andrásban, volt egy órám addig, bolyongni kezdtem. Eszembe jutott, azt mondták Gyallán, a Jókai uccában túráján dolgozik, szavalni, verset mondani, énekelni tanítja őket, úgyhogy a szentpéteri ifjúság nem a korcsmákba jár, hanem az iskolába esténként, ahol csak jót és szépet tanul. Ez a lelkes fiatalember a rendezője a lakodalomnak. Nem röstellette a fáradságot, hogy kitanulja az öregektől, hogyan folyt le a régi lakzi, mi volt annak a módja, a csinja-binja. És az útmutatások alapján megértette a rendkívül értelmes, okos szentpéteri nép, miről is van szó: a falu becsületéről! Negyven szereplő helyett lett volna négyszáz is, de ki kellett válogatni azokat, akik a legjobbak és a legügyesebbek voltak, énekelni és táncolni is tudnak. Hogy az hogyan megy, azt meg kell nézni szombaton délután pontosan hat órakor a kultúrpalotában. Egy iskátulyában gondosan elcsomagolva egyszerre csak elővillanik egy csodaszép szentpéteri baba, csupa rózsaszínben pompázik. Ezt nézi majd sok kisleány a kiállításon. Azt mondja a varró nép tapsaztalt vezetője, Mari néni: — Hát ippen ilen lesz a menyaszszony is. De még sokkal szebb, mert eleven lesz. ügy látszik, maguk is büszkék a menyasszonyra, mert Szentpéter ezen a napon kitesz magáért, az szent egy igaz. Különben az egész falu lázban ég, hogyan sikerül a lakodalom. Majd meg is nézi jóegynéhány, amint ma is csupa kíváncsiságból biciklire ült Igar Vilmos derék elöljáró ember és be is érkezett tiz órára a kulturházba, hogy megnézze, mit is csinálnak a szentpéteri menyecskék? Hát dolgoztak, rendezték a kiállítást, amely szombaton délelőtt kilenc órakor nyílik meg és délután öt óráig lesz nyitva. No meg másnap, vasárnap egész nap. Van itt angyalfia elég, lehet a karácsonyfa alá tenni belőle szebbnélszebb asztaldíszeket, csodálatos finomságú női zsebkendőket — mind egy szálig el fog kelni, egészen bizonyos — miliőket, abroszokat, térítőkét. A szentpéteri csuda-kézimunka remekjeit. Mi ez — kérdezzük az asszonyoktól — kitől tanultak ilyen szépen „varrni“? — Hát Toledó, kérem. Idesszülénk is varrott, meg mi is varrunk . . . Tehát Komáromnak itt van már a szenzációja, megnézze mindenki a szentpeteri kiállítást és ha szombaton este hat órától fél nyolcig jól akar mulatni, vannak a parasztboltok és én egy naszvadi kisfiúnak akartam bársonynadrágot venni. Amint megyek, mendegélek a lármás, poros Jókai uccán (hetivásár napja van, hétfő, s akkor azon át bonyolódik le a nagy szekérforgalom a dunaparti piac és a Rozália tér között) szóval, amint megyek a nagy zűrzavarban, egy fehér templom elé érek. Be van zárva. Felnézek a tornyára: csillag. Kálvinista templom... a komáromi kálvinista templom ... Ejnye, hiszen ... nézem a táblán a dátumot. Latin felírás, régi belük. Annyit veszek ki belőlük, hogy József császár alatt épült. Hiszen akkor ez a templom ipár 200 éves! Hiszen akkor itt keresztelték Nagypapát, — ide járt minden vasárnap az édesanyjával kézenfogva — hiszen ... »Persze, hogy az«... persze, persze, mennyi természetes, magálólértetődő persze van ebben a szóban, ebben az uccában és mégis milyen meglepő, milyen új, milyen élményszerű minden. Ugyanazt érzem, mint amikor Firenzében felfedeztem Papa műtermét. Azl, azt tényleg felfedeztem. De hányszor robogtam át, Gyalláról jövel, autón vagy kocsin e között a két, eddig oly hideg épület között! Megint Mikszáth jut eszembe. Ili kell lennie a közelben a lakóházuknak is! Sarokház, földszintes sarokház volt, amire emlékszem ... Stop! Tényleg sarokház, nagy emeletes ugyan, de ennek kell lennie, mert rajta a tábla: itt nevelkedett szüleinél Jókai Mór. Bemegyek és a nagyon kedves háziúr segítségével már ott is állok az előtt az ajtó előtt, amit ő körülbelül el ne maradjon a lakodalomból, mert olyan szép még sohasem volt Komáromban. Ézt nemcsak a szentpéteriek mondják, hanem megerősítjük mi is, komáromi gyükerek. Kukkó. Ady^est a Kultúrpalotában. December 15-én, szombaton ünnepi estje lesz Komárom kultúrát kedvelő közönségének. A Komáromi Magyar Akadémikusok Egyesülete fogja emlékest keretében megünnepelni a nagy magyar költő, Ady Endre halálának 15. évfordulóját. Az ifjúság megmozdulása élénk érdeklődésre tart számot a közönség minden rétegében, mert még ma is benne él Komárom közvéleményében a nemrég lezajlott kultur-ankét, melynek keretében épen az ifjúság képviselői mutattak rá arra, hogyha eredményt akarunk elérni, elengedhetetlenül szükséges az ifjúság bekapcsolása a kultúrmunkába. A nagy körültekintéssel és hozzáértéssel összeállított műsor igazán ritka élvezetet igér a közönségnek. A legnagyobb sikert ismét városunk régi kedvence, a mi messze földön hires Dalegyesületiink fogja aratni, mely Ady—Schmiedt-szerzeményeket fog előadni. Erős konkurrense lesz azonban siker tekintetében Matzon Ernőné, a pozsonyi Toldy-kör népszerű tagja és rendezője, akinek Ady—Reinitz és Ady— Kurucz dalai bizonyára felejthetetlen élménnyel fogják megajándékozni Komárom közönségét. A főiskolások három előadással és szavalatokkal szerepelnek. Neuwirth Béla elnöki megnyitója, Zombory György és Nagy Barna előadása épugy sikerre tarthatnak számot, mint Radó Nusi, Nagy Jenő és Basilides Ábris szavalatai. A nagy siker igazán nem jelentene különösebb anyagi megterhelést a közönségnek, mert a körültekintő rendezők ismerve a nagy pénztelenséget, nem szednek belépődíjat, hogy igy a legmostohább anyagi viszonyok között élők is részesülhessenek szellemi táplálékban. — Karácsonyi olcsó árusítás dec. 31-ig ELBERT divatáruházában. KOtőtt áru, erszény, retikűl, manikűr, babakocsi, szánkó, selyemernyő, férfi fehérnemű, stb. öt éves korától fogva, mikor már elérte a kilincset, — húsz éves koráig oly nagyon sokszor nyitott ki és csukott be. Végtelen kegyeletiéi, szeretettel, virágoktól körülvéve, ott áll a kis kert közepén a régi Jókai-ház, egész Jókai, azelőtt Szombathy uccára néző frontja. A zsaluk leeresztve, mintha benn pihenne valaki... Korán van még, reggeli álmát alussza Móricka... Szinte hallom Veresnét énekelni, vagy híres meséit mondani... Milyen nagyszerű is az a Mikszáth életrajza! Egyszerre hogy zsibong, él útin den alak körülöttem. Megáll az óra, nincs idő, tér, 100—200 esztendő kiesik a fogalmaim khaotikus forgatagából. Állok, állok, bámulok lélekzetviszszafojtva és talán most értem meg élelemben legelőször igazán, ki volt az, akit én Nagypapának nevezhettem? Ki volt az, aki lelki örökségét még mindig szórja utánam csodásnál csodásabb emlékek, impressziók formájában!? Az emberek sajnálnak, lekezelnek, mint egy fanatikus bolondot, aki oktalan ajándékozásával, szerencséjének^ összeköttetéseinek ki nem használásával rontja, szétforgácsolja életéi. Mind igaz, tudom, de megéri az elrontott élet hzokat az érzéseket, amiket viszont azok, akik okosan élik le az életüket, érezni sohse tudnának. Még mindig állok és bámulom a kaput. És olyan intenzíven érzem azt is, amit még soha, hogy milyen nagyon közel állok Hozzá és milyen nagyszerűen megnöveli »nevelt unokája vágyók. Szomorú (és mégsem adnám sokért) példája annak, amit Mama mondott bakfis korában: »inkább V. Margue-
