Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-05-05 / 36. szám
1934 május 5. »KOMÁROMI LAPOK« 3 oldal. világ; mi, magyarok, akiknek Mátyásról alkotott fogalmait összekúszálta a róla fennmaradt sok ízetlen anekdota, valójában sokáig nem is ismertük igazi nagyságát. Ma már tudjuk, hogy korának kétségen kívül legnagyobb uralkodója volt, és közötte van a tiz legnagyobb fejedelmi lángelmének, akiket a történelem egyáltalán fel tud mutatni. És jegyezzük meg jól: mindazt, amit elért, a maga erejéből érte el. Fraknói Vilmos írja róla: Mindenkinek feltűnik az a rokonság, amely Mátyás és I. Napoleon között jelentkezik, mind egyéniségük, mind életpályájuk rendkívülisége tekintetében. Egyik sem tartozik vér szerint ahhoz a fajhoz, melynek dicsőségét képezi. Lelkűkben bírták az elemeket, melyeknek kifejlődése nemzetük géniuszának személyesítőivé avatta őket. Egyik sem az örökösödés lépcsőjén emelkedett a trónra. Nemzetük akarta őket oda emelni, hogy a válságos helyzetbe jutott hazát a külső támadások ellen megvédjék. Mindkettő nagy a harcok mezején. Hatalmas sereget szerveznek, jeles vezéreket nevelnek, diadalokat aratnak, hódításaikkal messzire terjesztik birodalmuk határait. Megalázzák a császárt, bevonulnak székvárosába, — mely kettőjükön kívül más idegen hódítót nem látott falai között — és mindamellett a szövetségét keresik, leányának keze után vágynak. Világuralmi törekvések töltik be lelkűket és sodorják merész vállalatokba. S hogy ezekben ne akadályoztassanak, a korlátlan uralkodói hatalom megalapításán fáradoznak. Szellemük a legkivételesebb sokoldalúságot tünteti föl. A közigazgatás, igazságszolgáltatás és pénzügy kérdéseiben alapos tájékozottságukat jelentékeny reformokkal igazolják. A klasszikái kor szellemének és ízlésének utánzói. A tudomány és művészet pártfogói. Fényűzésükkel elhomályosítják a régi dinasztiák udvarait. Egyik sem ért *ÍÍ5E3! hosszú életkort. Mátyás ötvenegyedik, Napoleon ötvenkettedik esztendejében szállott sírba. Egyetlen gyermekére egyik sem hagyta örökségül birodalmát. Amit fegyverükkel szereztek, elveszett; amit lángelméjükkel építettek, összeomlott csakhamar. De örök értékű kincs gyanánt hagyták nemzetükre nevük fényét, tetteik dicsőségét. A hasonlatosságok felsorolását vég nélkül folytathatnánk. Napoleon azt mondta, hogy ő sárból gyúrta a tábornokait; Mátyás király molnárlegényekből, egyszerű zsoldoskatonákból, köznemesekből és parasztokból. Magyar Balázsért ő is kiürítette volna erszényét, mint Napoleon Neyért. ő is új főnemességet kreált, hogy a régieket, a Báthoryakat, Németujváryakat, Garákat, Cilleyeket, Perényieket, Széchyeket, Szentgyörgyi grófokat sakkban tartsa és ellensúlyozza. Körülötte uj oligarchia támad, csupa alulról jött ember, rokon, testőr, zsoldos, hű katona, udvari ember és püspök,* akinek nagyapja még a földet túrta, apja még királyi cseléd volt. Püspökeit is a legalacsonyabb rendből emelte magas méltóságaikba. Janus Pannonius egy drávamenti falucskában látott napvilágot, majdnem a föld porából került Mátyás király barátai közé. Ernest Zsigmond, a mérhetetlen vagyonú pécsi püspök ősei bankárok, szállítók és tőzsérek voltak, Szatmári Györgynek, a későbbi prímásnak, kiskereskedők voltak a szülei Kassán. Az egyéniség érvényesülésének talán sohasem volt olyan sima útja, és tág tere, mint) Corvinus Mátyás idejében. A nagy király oly roppant magasságban állott mindenki fölött, hogy igazi demokrata lehetett; kiskirályokat teremtett és kiskirályokat zúzott porrá, az igazi testvéreinek a szántó-vető népet és a hadviselésben fáradozó harcos katonáit tartotta. Akárcsak Napoleon. S. M. Igó Endre nyolcvan éves. Kevés közéletü férfiú dicsekedhetik akkora köztisztelettel és olyan őszinte, szivekből fakadó közszeretettel, mint Igó Endre, nyugalmazott adóhivatali főpénztáros, a komáromiak kedves Igó bácsija, aki most tölti be áldásos életének nyolcvanadik esztendejét. Hála a Mindenhatónak, ezt, a kevés ember által megért magas évfordulót jó egészségben, szellemi frisseségben, a tőle mindig megszokott jóságos mosolygós arccal ünnepli meg a népszerű férfiú. Komárom városának és a régi Komárom vármegyének egyik legnépszerűbb közéleti embere, Igó Endre Mathuzsálem-kort elért életéből több, mint felét, 46 esztendőt itt, a kék Duna habjai mellett, Komáromban töltötte és ebből 30 évet, mint a komáromi adóhivatal főnöke töltött el. Az ő finom, megnyerő úri modora olyan lebilincselően hat a vele érintkezőkre, hogy az első öt percben már beevezett az emberek rokonszenvébe, szeretetébe és képzeljük el, hogy a közel félszázadot kitevő komáromi itt-tartózkodása alatt mennyire megszerették ezt a végtelen becsületes, kötelességtudó, mindenkivel előzékeny udvarias úri embert. Régi mondás, hogy a számok emberei kimért, rideg lelkek, akik szivébe a nemesebb érzések nem igen tudnak belopódzani. Igó Endre régen megcáfolta ezt a balhitet, mert bár egész életében a számokkal dolgozott, szivében nemcsak helyet foglaltak a nemes, emberbaráti érzések, hanem mint a bőségesen megrakott kaptárból, ő öntötte ki szivének nagy-nagy szeretetét az embertársai részére. Nagy hivatali elfoglaltsága mellett minden humánus, emberbaráti intézményben vezető szerepet visz. A Hadigondozó Hivatalnak közel 10 évig hivatali igazgatója, a Népjóléti Központnak, mint igazgató több, mint 10 évig vezette ügyeit. Áldásos munkásságával sok, sok könnyet felszántott és sok bánatos arcra varázsolta vissza a mosolyt. Az ő finom, érző lelkét az is szépen tükrözi vissza, hogy vallásos ember, jó templombajáró, de nem elégszik meg a lelki munkával egyháza iránt, mert egyháza életéből is kiveszi a maga oroszlánrészét, a komáromi református egyháznak nemcsak köztiszteletnek örvendő presbitere, de az egyháznak főszámvevője is immár több, mint tiz esztendeje Egyházának anyagi gondjaiból kiveszi szeretettel a maga részét magas kora dacára. Hivatalos tevékenysége alatt a közönséggel való érintkezését is éppen olyan, az Igókat jellemző előzékenység és udvariasság kisérte, mint a magánéletben. Azon ritka agilis emberek közé tartozik Igó Endre, aki a nagy elfoglaltságu hivataloskodása mellett nem tért ki a közélet egyéb szolgálatai alól se. Hosszú ideig volt pénztárosa a Csallóközi Ármentesitő Társulatnak hivatalos funkciója mellett. Amikor 1915-ben nyugalomba vonul, eredménydús hivatali működése elismeréséül a király a Ferenc József rend érdemkeresztjével tünteti ki Igó Endrét. Nemcsak Komáromban ismerik és szeretik őt, hanem a régi Komárommegye egész területén, hiszen, amikor a vármegyei pénztár megszűnt, ő vette át annak vezetését és akkor a megyeházán levő hivatalában megfordult az egész vármegye közönsége. Amikor ezelőtt 46 éve Komáromba került, nem sokáig ette a rideg legényélet Ízetlen kenyerét, két évre rá, megnősült és feleségül vette Schnell Ilona urhölgyet, akivel immár 44.-ik esztendeje éli a legboldogabb családi 1 PERESZLÉNYI-TÉGLA i PERESZLÉNYI - CSERÉP árban és minőségben vezet. Garantáltan sa!é*rommentes I Mindenütt kapható! lukra kanyarítva, kilépnek az ivóból. Ott állott, amíg a szánok elindultak és a hangos csengők szava elveszett a korai sötétségbe, azután hazament, hogy egyék valami keveset és átaludj a az időt másnap reggelig. De mindez már régen történt... V. Ki foglalatoskodik a konyhában olyan szorgalmasan kora hajnal óta? Az edények már tükörfényesek, a gazda ruhái tisztán ragyognak és a padló olyan síma, akár a tündérkisasszonyok fogadóterme. A konyhában az öreg Mária lakik és ő tartja ilyen csodálatos rendben birodalmának apró dolgait. Az öreg Mária szeme gyenge már és nehezen ismeri meg az embereket, de a keze, két keményen kidolgozott, megeresedett asszonykeze most is a régi fürgeséggel munkálkodik egész estig. Belépek a konyhába és csendesen megállók az ajtó mellett. — Jó reggelt Mária, de korán keltél ma reggel. — Jó reggelt neked is, — mondja Mária és egy pillanatra megáll a munkájával — szép reggelünk van. Mária a piroslábosba felteszi a tejet, aztán vajat, meg mézet készít elő reggelire. A tálcát kiviszi a verandára és megterít. Felrakja a csészéket és poharakat, meg a sárga asztalkendőket. A kis mázas parasztcsuporba virág is kerül és Mária elégedetten néz végig az asztalon. A kanalak csillognak a meleg napsugárban. Két fáradt fekete rigó Mária szeme. VI. Ki tudja, mi lakik Mária szívében? Én nem tudom, és te sem tudod, ha látod fekete síma ruhájában, fehér kötőjében, amint ügyesen és szeretettel forgolódik az asztal körül. Ki tudja, mire gondol, amikor künn dolgozik a tavaszi kertben. Elülteti a palántákat, elfészkeli a burgonyát és kezére ragad a meleg fekete föld. A kis kertre élesen lesüt a nap és ő kendőjét mélyen arcába huzza, mert gyenge szemét bántja már a fény. Ilyenkor félhangon énekel és nem szívesen indul el, ha felhívják a szobába. VII. Ivetten ülnek a verandán és reggeliznek. A fák már jó régen felébredtek, megmosakodtak a napfényben és most az alig mozduló, hűs és ártatlan szél játszadozik fiatal lábaik között. Madarak csaponganak a levegőben, a fecskék sima ívben suhannak el az oszlopok előtt, egyre feljebb szállanak, hogy aztán hirtelen lebukjanak és eltűnjenek a hosszú folyosó mélyében, ahová a fészküket rakták. A szél, amely most megerősödött, idehozza a közeli városrész harangjainak búgását. Erőszakosan fiatal, szinte nyers a városi harangok reggeli szava; végigzeng a fák között, egészen betölti a bokrok alját, foritó és vad rohammal legázolja a rózsákat, meg a szekfűk tarka csoportját és diadalmas végső kondulásában megrázza az elnémult kertet. A városban még oly idegen az Isten és olyan fiatalok a harangok. A leány megborzong, fázósan összehúzza könnyű kabátját és hátradől a fonott karosszékben. Álmos szemei lassan lecsukódnának és lankadt kis testét, amelyből az édes tej langyos melegsége árad, már megint odaadná a kibeszélhetetlen félálom hatalmának. Mennyi megejtő titok, a reggeli varázslatnak mennyi titkos parancsszava üli meg az ilyen szótalan egvüttléteket. Az izmok játéka még puha és bágyadt, a vér örömteli fáradsággal, ólomnehezen hömpölyög tova az erekben, az emberek arca álmodozó, befelénéző, bizonyára mindnyájan az éjszaka homálybafulladt óráiról gondolkodnak; felmérik a bűn, vagy a szerelem erejét, végigvizsgálják a lélek elrejtett menedékhelyeit, amelyeket megszállottak az elmúlt órák életrekelt szellemei. A test még telített az álom ízével és névtelen eseményeinek emlékével. A szenvedés és megbocsátás, ezek a szótalan s komoly nővérek ülik körül a reggeli órák embereit, hatalmukba tartva a szívet és gondolatot. A kikötőből most indultak el a hajók, a szél meglebegteti a zászlókat, egy asszony búcsút int a partról, a leány itt a verandán betölti a hideg teát és vajat ken föl a kenyérre. VIII. " De én csak beszélek itt a mi városunk dolgairól, az ácsmester hazugságairól, meg hogy mi történik a verandán, pedig ezalatt odabenn felébredtek. A nappali szobában csend van, csak a fény meleg madarai suhannak köröskörül, egyik faltól a másikig. A könyvek ragyognak a polcon és a zongora felett láthatóan reszket a langyos levegő. A hálószobában most felhúzzák a redőnyöket. Vidám asszonyhangok felelnek egy, Kisgyermek tej szagú nevetésére. Mária' is odajön és inkább csak a szemével kérdezi: bemenjünk-e? Szélesre tárom az ajtó két szárnyát. A szobában a feleségem játszik kislányunkkal és ahogjrnn lehajolt a gyermekhez, könnyű ruhájából eíőbuknak vallónak meghatott vonalai. A gyermek talpraállította nagy barna medvéjét. és érthetetlen madárnyelvén felelget az édesanyjának. " A szoba mélyéből két széparcú, komoly ifjú közeledik, majd kézen fogják egymást és fénnyé válnak a ragyogásban. Az anyaság s a megismerés angyali hírnökei ők... Nyugodt tengeren ringatódzom egészen a sziget előtt. Arcom egyre világosabb és szívem könnyű, akár a gyermekek éneke. Mária az ajtónál támaszkodik és résztvesz a mi örömünkben. így kezdődik meg a reggel...
