Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-08-05 / 62. szám
1933 augusztus 5. »KOMÁROMI LAPOK* 3. oldal. Ruha teszi az embert — „Wehera“ csinálja a ruhát! Nagy árleszállítás 1 női ruhákban « Ezelőtt 1 79.-99.— 129.— M oa t! 59.— Ke 79.— Ke 99.— Ke 19.-, 29.-. 39 - Ke Látogasson meg minket! ruhaszolgálat. Komárom Bat’a-palota I. emelet Könnyű nyári öltönyök: 69.-, 110.- Ke Tenisznadrág 29.- 39.- 139 - Kashanadrág 59 - 99.- 139.Sport sako 39.- 59.- 99-zászió, csupa kalaplengetés. Belekerülök én is a rohanásba, mert már akkor, mint a Komáromi Lapok alkalmi tudósítója a kordonon kívül álltam, mozogni nem lehet, a tömeg közvetlen a kormányzói páholy elé ragad, irtózatos lökdölődzés, ordítás, éljenzés. Mellettem norvégek állnak egymás nyaltán, odébb az amerikaiak a zászlórudat nyomják a földbe és arra másznak. A rúd mozdulatlanul áll, a tömeg miatt mozdulni sem tud. A cserkészrendőrök kordonja emberfeletti erővel tartja vissza az ifjú sereget, a nap nevetve süt ki, a díszpáholyban a kormányzó, a főcserkész tisztelegve, a kormányzóim és Gömbös miniszterelnök mosolyogva, kalaplevéve nézik percekig a lelkesedésnek ezt az orgiáját. Es ebben a páratlan hangulatban belevág egyszerre a zenekar. Felharsan a Himnusz, mintha elvágták vol-Komárom, — augusztus 4. A cannesi pályaudvar előtti boszuságért bőven kárpótolt a sok szépség, amit Monacóban, Monte-Carlóban és Nizzában láttam. Monte-Carlóban a Suisse Hotelbe szántunk, amelynek portása barátomat a pályaudvaron, mint régi ismerőst köszöntötte és az átkozott öt csomagot fölrakták a szálloda autójára és emelkedő utón tündéries kivilágítás mellett berobogtunk a szállodába, ahol a tulajdonos és családja nagy szeretettel fogadtak bentgammm na, a zaj nem csakhogy elpihen, de egyszerre templomi némaság lesz, — a kormányzó és kísérete levonul s a gödöllői világjamboree megkezdődött. ///. ár. Mohácsi) János. * A Komáromi cserkészek ma küldtek üdvözletei lapunk utján a komáromi közönségnek. Mind a negyvenhe'en kitünően érzik magukat, teljes egészségben s jókedvvel. A komáromi sátraknak is vendége volt Sir Baden Pawell s tetszését fejezte ki. A gyermekváros csodás és benne a komáromiak is becsületet szereztek Jókai városának. A fiuk címe: Gödöllő, VI sz altábor. Csehszlovák kontingens, 6. raj. uünket. Barátom ugyanis sokszor szállott már ide. Szép, kényelmes, erkélyes szobát kaptunk. A szállodás panaszkodott, hogy vége a nagy forgalomnak. A gazdasági válságot nagyon megérzik ők is. A szobák nagy része üresen ásit a vendégek után, de azok csak nem akarnak jönni. Válogathattunk a szobák hosszú sorában. Az elegáns étteremben is csak szórványosan étkeztek a vendégek. Az étlap sok meglepetést tartogatott Egyik nap az áll az étlapon, persze franciául, hogy a „jó asszony“. Kiváncsiak voltunk, hogy mit rejt magában ez a jő aszszony elnevezés? Hát egy sült alma volt. Egyszer szintén valami érdekes név alatt főtt borjú fej rejtőzött ecetes tormával. Vacsora után kimentünk a parkba a játékkaszinó elé. Minden bokorban hatalmas szentjánosbogárként villanykörték szórták a fényt föl a sugár pálmákra, a pálmák lombjai közé rejtett villanykörték pedig a bokrokra, pázsitra szórták pazar fényüket. A játékkaszinó csodálatosan szép stilusu épületét vakító fényű reflektorok világították meg. Az ezeregyéjszakák minden csodáját ide képzeltük. Hiába, meg kell adni. szép helyen fosztják ki az embereket, Maga a játékkaszinó termei hatalmas méretűek és pazar pompájuak, valóságos templomok, a balszerencse istenasszonyának a temploma. A gazdasági válság szülte pangás itt a játéktermekben éppen nem látszott. A rulett asztalok körül, három négy soros gyűrűben lesték a rulettgolyó mindlassudó forgását és végre a megállását. Ha valaki leégett és otthagyta a helyét, sokan siettek oda, különösen, ha az a hely ülőhely volt, de az álldogáló gibicek is törtettek a szerencse után, ám vajmi kevésre mosolygott az a szeszélyes Fortuna, őt az örök szerelem a bankhoz köti, mert legnagyobb részt a bank nyer csak. Itt láttunk egy csodálatos női ruhát, ügy nézett ki, mint az acélszürke viaszkosvászon, de a hölgy, aki viselte, az igazgyöngynyakéke után dúsgazdag lehetett, s lehetetlen nagy ellentét volt a viaszkosvászon szoknya és az ő gazdagsága között. En megunván a játék nézését, amely hála isten, egy cseppet se izgatott, bementem a dohányzó terembe s leültem egy asztalka elé. Az elég csinos és egész vagyont érő igazgyöngynyakékes hölgy egyenesen felém tart. Egész közel jön és felém hajol. Jaj nekem, mit akar velem ez a nő? A zene nem szól és nem lehet nőválasz? Hozzám hajol és aztán a cigarettáját leütögeti az előttem levő hamutálcába. Hát csak ezért közeledett felém. Ekkor tűnt föl viaszkos vászon ruhája. Utána siettem, hogy meggyőződjem, tényleg az-e a ruhája, aminek látszik. A rulett asztalokhoz sietett és amikor belemélegedett a játékba, nem vette észre, hogy valaki ujjaival megmorzsolja a ruháját. Hát bizony az nem vászon volt, hanem valódi selyem A mai szűk női divat mellett senki se veheti tőlem rossznéven, hogy az ujjaim közé női hús is került. A játékszenvedély annyira elragadta, hogy még ezt se vette észre. A kaszinóba csak kellő igazolás mellett lehet bemenni, rendesen útlevelet kérnek a látogatótól, mivel monacói állampolgárnak nem szabad belépni, csak idegen teheti be a lábát, akinek okvetlen'kell, hogy legyen útlevele. A monacói fejedelem tehát védi az alatvalóit a kaszinóval szemben. Ez is mutatja, hogy ott leginkább veszteni lehet. Emlékszem, gyerekkoromban a magyar kormánnyal is tárgyalt egy pénzcsoport, hogy Budapesten játékkaszinót állíthassanak föl, már a tárgyalások kezdetén kimondták, hogy magyar állampolgár nem léphet be a kaszinóba. A magyar kormány azonban nem adta meg az engedélyt. A monacói fejedelem a játékbanktól befolyt busás jövedelem egy tekintélyes részét a kultúrára és építkezésekre, Monaco, Monte-Carló kiépítésére, szépítésére fordítja. Állandóan robbantják a hátteret képező sziklás hegyoldalt és újabb terraszokat, szerpentin utakat építenek és szebbnél szebb villák, szállodák, penziók épülnek. Most a legmagasabb pontja Monte-Carlónak a Riviera szálloda, ahová merész kanyarulatu szerpentin ut vezet. Gyalog sétáltunk föl a buja növényzetű parktól körülvett szállodáig, ahonnét elbűvölő kilátás nyílik le a tengerparton amfiteáterszerüen épült Monte-Carlóra. Bevártuk fönn a magasban az estét is, amikor a kaszinót és a parkot tiindéri fénnyel kivilágították Csodálatos látvány volt ez. A fölvezető ut mentén bájos apró villák kötötték le figyelmünket és el is határoztuk, hogyha a sors olyan kegyes lesz hozzánk, hogy még egyszer idejutunk, itt a villák valamelyikében ve-Barangolás egy liliputi országban. ii. Kárpótlás a cannesi boszuságérí. — A sült alma inkogniíója. — A tündéri kivilágítás — Fölfelé törtetés robbantásokkal. — A monacói díszszemle. — Amikor a fejedelemnek ízlése van. — Ha mégegyszer idevetne bennünket a sors. — A tenger rejtelmei. — Fókák, rozmárok, tengeri tehenek, jeges medvék. — A csodálatos Aquáriurn. — Államfő, aki nyugodtan alszik. — Saját tudósítónktól. — gése, kissé elérzékenyedett, mintha a gyomorrák szörnyű képzeteket támasztolt volna éleire benne, még egyszer azí nyögte: Képzeld, rák! — és hirtelen kibuggyant a könnye. i; Irén, amikor leadta a dolgot, megint azzal végezte előadását, hogy Malvinnal nem lehet tisztába jönni. A következmények aztán némileg igazolták is Irént, mert két nap múlva zokogva állított be Malvin, hogy: Adj, kérlek, tanácsot, édesem, mit csináljak, szegény asszony meghalt — és egy gyűrött sürgönyt húzott elő a retiküljéből. A sürgöny Berlinből kelt s jelezte, hogy: Elli meghalt, temetése pénteken délután, Oscar. — El kell mennem, ki vigasztalja meg .Oszkárt, ha én nem? De anyám agyonüt, nem tud az egészről semmit, mit hazudjak neki? — zokogta Malvin és zokogva felülmúlta csúnyaságban önmagát is. Hogy Irén milyen tanácsokkal látta el. az talán nem is fontos, mert Malvin csakugyan Berlinbe utazott s amikor visszatért, néhány napig nálunk lakott, mert a szülei elutaztak valahová valamilyen sürgős ügyben és ő, amint kiderült, fél egyedül otthon maradni. Néhány nap múlva haza_ ment, de csak egy délelőttre, mert délután már megint nálunk volt s vagy egy hétig maradt is, mert a szülei igy, úgy, megint elutaztak, satöbbi. Ezekben az időkben Irén is szörnyen diszkrét volt, ha kíváncsiskodtam, leintett és én csak később tudtam meg hogy Malvin már menyasszonyként jött haza a temetésről, de a dolgot titokban kellett tartani. Pedig ilyen titkot, amely karikagyűrűvel is bizonyítható volt, nagyon nagy dolog volt megtartani. Akkor kezdtem belátni, hogy milyen határozott karakter ez a Malvin. Ott van a karikagyűrű a retiküljében s nem húzná föl a világért se, meg ott van az a finom aranylánca, amelyről egy kiskörömnyi szoliter úgy csüng le, mint valami tündér könnycseppje, azt is Stróbl tói kapta és senki se tud róla, csak Irén. Csak akkor kezdte ezeket viselni, amikor már nyilvánossá lett a dolog. Ez pedig közel félév múltán történt. Természetes, hogy Stróbl feleségül vette Malvint, még pedig szerelemből. Úgy szerette ezt a csúnyaságot, ahogyan nőt egyáltalán szeretni lehet. Lehozta az egyik üzletét Pestre és Malvinnak minden óhajtását boldogan teljesítette. Persze, Malvin is szerelmes volt, még pedig nagyon szerelmes. Amikor viccelt, pöntyögött, amikor a csúnyaságával hencegett, minden rendben volt, de amikor érzelegni kezdett — és valahányszor társaságban voltak, ezt sohase mulasztotta el — elviselhetetlen volt. De Oszkárnak így is tetszett. Boldogságát akkor vonta be az első felhő, amikor Olga hozzánk érkezeit. Ilányi-vetett sorsú szegény leány volt, aki ma ennél, holnap amannál a rokonnál húzóit ki néhány hónapot Senki se szerette, mert... mert méltó pendant ja volt csúnyaságban Malvinnak. Amikor Malvin először találkozóit nálunk Olgával, valósággal megdöbbent: féltékeny lelt Olga csúnyaságára. Talán arra gondolt, hogy Olga még elhódítja tőle Oszkárt. De rövidesen leküzdötte rossz érzéseit, kedveskedni kezdett neki és szinte behálózta szeretetével. Végül aztán meghívta vacsorára is. Olga nem tudta mire vélni ezt a nagy szeretetet, de a meghívást elfogadta. Pedig kerülte az embereket és egyáltalán nem voll se közlékeny, se szives, se szeretetreméltó. Ebben ellentétes természetű volt Malvinnal. És Olga csúnyaságát, mi, rokonok, már megszoktuk volt. Nem is láttuk olyan csúnyának, mint amilyennek Malvin láthatta. Dehát minden a világon relatív. A vacsorán ott voltunk mi is. Valamennyien csodálkoztunk Malvin fölvillanyozott kedvességén. Csak úgy csordult ki a méz a száján: Édesem, drágám, aranyom ... Oszkár maga is bámult azon, hogy miért kell igy hízelegni egy ilyen jelentéktelenségnek, mint ez az Olga? Aztán vacsorához ültünk. Malvin odatessékelte Olgát Oszkárral szembe. — Ide ülj, gyémántom, ide... És engedd meg hogy én oszthassalak ki, mert te túlszerény vagy. Végül már Olgának is föltűnt ez a túláradó kedvesség. Eleinte csak szabadkozott, de egyszerre csak nyíltan föltette a kérdést: — Miért vagy te olyan kedves hozzám, Malvin? Hiszen semmivel rá nem szolgáltam ? Malvin illegett egy darabig, aztán ő is szint vallott. — Az uramnak akarok kedvezni, tudod... ö a legaranyosabb ember a világon, mindent megtesz nekem, amire kérem ... Hát egyszer hadd kedvezzek neki én is ... — De mivel? Nem értelek... — Hát... hadd lássa Oszkár, hogy van nálam csúnyább nő is a világon, — felelte Malvin szerényen és lesütötte a szemét. Nem, nem lett ebből tragédia, még Olga is elnevette magát, Oszkár meg fölugrott, hátba böffentette, aztán öszszecsókolta Malvint. Csak Irén jegyezte meg, amikor hazafelé tartottunk : — Hiába, Malvinnal nem lehet tisztába jönni...
