Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-11-11 / 90. szám

2. oldal.

»KOMÁROMI LAPOK«

1933. november 11.

TUNGSRAM

SCHAUB

EUNIG

PHILIPS

REL

Legmodernebb csillárok raktáron. Szakszerű rádiójavítás és átalakítások 2 éves garanciával. Költségvetés és rádió bemutatása vidékre is díjmentesen.

Komárom, Vármegye -u.

Ez a szám 5192-vel nagyobb a szeptember hóban kimutatott munkanélküliek számánál. Csehszlovákiában ezidőszerint 57 munkaközvetítő hivatal működik. A közzétett kimutatás szerint Komáromben október végén 1221 munkanélkülit tartottak nyilván, ami a szeptemberben kimutatott 1409 munkanélkülivel szemben apadást jelent.

A katolikus akció egyúttal hitvédelem.

Komárom, november 10.

Baloldali körökben, ahol a vallás egyszerűen csak magánügy, néha »tiszteletreméltó« magánügy, megint kísérlet történik a katolikus egyház nagy akciójának, a vallási aktivitásnak a kisebbítésére. Bármilyen felekezetitek kritika nélkül lehet egyháza érdekében magáról életjelet adni, demonstrálni, gyűlésezni, határozatokat hozni, de ha ezt a katolikus egyház, a számban legnagyobb vallásfelekezet merészkedik megtenni, hogy megmutassa életképességét, élni és tenni akarását, akkor nyomban felhangzik a baloldali szavalókórusnak ismeretes demagógiája. Megindulnak a sajlóblöffök és munkába áll a rabulisztika, mert minden áron diszkreditálni kell a katolikus mozgalmat és ki kell mutatni, hogy annak nincsen létjoga.

A komáromi katolikus körmenet célja minden kétséget kizáróan egyházi célt jelenteti: a katolikus egyháztársadalmi munkának elkezdését ebben a városban. Ezt csak siettette a baloldali provokáció. És hiába fuvolázzák olyan meghatóan, hogy semmi támadás nem történt Komáromban a katolikussá« lelkiismereti szabadsága, vallásos meggyőződése és szabad hitvallása ellen. Sem a szocialista pártok, sem azok sajtója egyetlen szót sem szólt, ami a »védekezési« megokolná tenné. Nézzünk a szemébe ennek az igazmondásnak és lássuk, hogy hogyan is állunk igazmondás dolgában. Hál elég gyengén. Majd beszélünk a kegyúri terhekről is, de első sorban a baloldali szocialista pártokról lesz mondanivalónk. A városházán a mostani rezsim alatt, tehát pontosan tíz esztendő óta folyik a katolikus vallás nvilt gyalázása. Akinek a fülei nem voltak bedugva, azoknak hallaniok kellett, hogy a közgyűléseken a baloldalról hogyan és milyen modorban

tárgyalták a költségvetésnél — rendreutasítás nélkül — a kegyúri kiadásokat. Voltak, akik azt mondották, hogy a papok — mindig csak a katolikus papokról volt sző — menjenek uccát seperni, hogy csak a baloldal válogatott terminológiájának a reprodukálható részeit idézzük. Lehet, hogy ez nem az egész baloldalnak »tiszteletreméltó« magánvéleménye, ámde minden öntudatos katolikus ebben nemcsak annak a papnak személyes ügyét látja, hanem vallásának durva inzultálását is.

Vájjon mi nevelte bele az emberekbe ezt a tekintélyromboló, a köztisztességet sárbatipró gyűlöletet? Mi nagyon jól tudjuk, hogy kik és miféle elemek korrigálják ki a valláserkölcsi és az erkölcsi nevelést is a szakszervezetekben éppen úgy, mint a népgyűlések szónoki tribünjein. Minden május elsején felvonulnak a baloldali szocialista pártok és minden május elsején felhangzik a szavalókórus: le a csukásokkal! Ezt sem a törvényszéki bírák szakszervezete énekli, hanem azok az elvadított tömegek, amelyeknek ezt adják a mélyen tisztelt baloldalon szellemi »felvilágosításul« és táplálékul. Aki egy városházi tárgyalást hall a kegyúri terhekről, amit a város nem fizet ajándékul, hanem némi viszonzásul a nyert javadalmaknak, az percek alatt kiábrándul a demokráciából, amely a városházának egykori komoly tanácskozó termében ezt az új hangnemet honosította meg. Szerencse, hogy a demokrácia nem a szociáldemokráciát jelenti, mert a jobboldali demokrácia több megértést tanúsít a baloldal kérdéséivel szemben akkor is, ha a központi műhely című párlalakulatról van szó, amely a városnak köztudomás szerint a legjövedelmezőbb vállalkozása.

Hogy soroljunk fel még példákat a katolikus vallásnak, mint »tiszteletreméltó« magánügynek baloldali kezeléséről, arra nézve itt adunk elő egy kis ügyet, amelyből nagy tanulságokat lehet és kell is levonni. Az egyik baloldali szakszervezet határozatot hozott, amely úgy szólott, hogy tagjainak megtiltja a vallási és a polgári egyesületekbe való belépését. Tehát sem a Katolikus Legényegylet, sem a Református Ifjúsági Egyesület, sem az Evangélikus Énekkarnak,sem a Mukkabi tornaegylet tagjai nem lehetnek. A határozatot a többi szakszervezeteknek is megküldték. Megjegyzendő, hogy annak a szakszervezetnek a tagjai talán kizárólag azokból a polgárokból élnek, akiket elkerülni rendel, mint a kolerás betegeket. Szóval a jobboldalnak a pénze jó, ellenben belerúgni, az baloldali szabadalom. És az a legdicsőbb dolog, hogy a jelszó: a vallás magánügy. És pedig »tiszteletreméltó« magánügy. Olyan tiszteletreméltó, hogy bárki beleavatkozhalik ebbe a iegmagánabb ügybe a szakszervezeti gyűléseken. A szakszervezetek azok a bizonyos »gazdasági« szervek, amelyek politikával tudvalevőleg nem foglalkoznak, mint azt a mellékelt ábra mutatja. Ezt a híradást a katolikus akció elindítása előtti vasárnapon olvashatta mindenki és épülhetett rajta. Mindenki tudomásul vehette a lelkiismereti szabadságnak és a vallási magánügynek jogbiztonságát a szociáldemokrata szakszervezetek részéről.

Reméljük, hogy a többi vallásfelekezetek is tudomásul veszik -ezt a szelíd és türelmes állásfoglalást. Mi azt tapasztaljuk, hogy azóta előadásainkon, a Katolikus Akadémián zsúfolásig megtelik az előadóterem és pedig jórészben a munkásosztályhoz tartozó hallgatósággal. A munkásosztálynak is észbe kell kapni, hogy ez a nagy (szociál) demokrácia az egyéni szabadságot és a lelkiismeretet fojtogatja, amelyhez sem Mussolini, sem Hitler nyúlni nem mertek. Hát ha ezekben a dolgokban nem lehet észrevenni a katolikus egyház elleni támadást, akkor szinvakságban szenved a szemlélő. És hiába monologizálnak, hogy a pap nem jelenti a vallást, mert minde^i. vallásfelekezet erkölcsi alapon áll és ennek a legelső paragrafusa, hogy papját — ha az egyébképen erre nem érdeme tlen, — megbecsülje és tisztelje. A papot nem lehet elválasztani az egyháztól, meri annak szolgája és híveinek lelki'gondviselője, aki eljön hozzám, ha influenzáin vagy tífuszom baciüusai biztosan fertőznek is és leül betegágyam mellé, elhozza a vigasztalást.

Végül a sokat vitatott kegyúri terhek kérdéséről is kell néhány szót mondani azoknak, akiknek azt a maszlagot adogatják nap mint nap, hogy a katolikus vallásra százezreket költ a város. Hiszen tudott dolog, hogy ezek a százezrek pontosan 110000 koronát tesznek ki, aminél a központi műhely kanonoki stallumai sokkal jövedelmezőbbek, mert sokkal többet tesznek ki. A kegyúri terhek kifizetése nem azon múlik, hogy a város ma — a szociális áldásos gazdálkodás után vau-e abban a helyzetben, hogy ezeket viselje vagy sem, hanem azon, hogy ez a szerződés alapján jár, amely szerződés pár év múlva kétszáz éve lesz érvényben, tehát azt nem lehet zamatos jogászi hozzászólásokkal kiséri határozattal egyoldalúan megszüntetni. Hiszen minden jogásznak tudnia kell, hogy mi az a szokásjog, mert ha nem tudja, megbukik az alapvizsgán. És borzasztó tévedés az, hogy ebben a közigazgatási bíróság érdemleges határozatot hozhatna. Ezl csak a törvényhozás teheti.

A kalolikusság nem felvonulást tartott, hanem egyházi körmenetet. Ez a körmenet fogadalom volt, hogy annak tagjai harcolni fognak a katolikum jogaiérl és egyúttal öntudatra ébredésük külső jelét is adták ennek a körmenetben, amelyben másfél óráig mosta őket az eső, de szétmosni nem tudta az egységes katolikus akaratot. Ez a katolikus akarat nem állítható semmiféle politikai párt szolgálatába. Aki ezt hirdeti, az tudatosan téveszti meg azokat, akiket felvilágosítani akar. A katolikus akció ellenben önvédelem is mindennemű provokációval szemben. Ha a vörös oldal támad, meg fogja kapni rá a feleletet. Eddig a katolikus valláshoz tartozók némán

Burkus halála.

Irta Terescsényi György.

Tavasszal két lúd. aratáskor a boglya tövében felejtett szűr, hordáskor egy kerékszög, kél napra rá a tejessajtár, most az ősszel meg éppen három sor krumpli tűnt cl. Közvetlenül a tanya mellől, az udvarról, szinte szemlátomásra, kézvégről, az orruk elől.

Vértkavaró nagy mérgek, zavarok és veszedelmek támadtak ebből. Nem annyira a kár miatt, hiszen semmit sem érő volt az a keshedt szűr, lyukas a sajtár, görbe a kerékszög. Elő is kerülhet később egyik-másik. Teszem a kisrosta, vagy az ásókaparó. Róka vagy görény is elvihette a hidakat, apróbb tolvajlások máskor is történnek. De ez több volt a soknál és félő, hogy a lopok egészen rákapnak az őrizetlen tanyára, amely távol esett a járt úttól, távol a majoroktól, közel a nagyerdőhöz, meg a tópart nádas sűrűségeihez.

Bárkányi, a gazda sötét haraggal járt-kelt hetek óta, riadt és félénk szótalansággal tettek-vettek az asszonyok. Sándor, a liu semmi kis dolgok miatt veszekedett feleségével, a fiatalasszony a napával^ a napa mindegyikkel. Mintha sötét felleg bocsájtkozott volna alá közéjük, a kistanya ingerült szóváltások, dühök és szitkok prédája lett és szinte perceken, pillanatokon múlott a lélekveszedelem kirobbanása.

Nem tudtak a tolvajlások nyomára jutni. Cigányok, kóválvgó szegényemberek, csavargó kölykök máskor is jártak a tanya körül. Máskor is lába kelt ennek, amannak. De így, ilyen szemtelen szaporasággal még sohasem. Nem lehetett tovább tűrni, nyomra kelleti jutni, gátat kelleti vetni az egésznek hamarosan.

Kisasszonynapra aztán elkötölték a borjút. Ez a lopás felülmúlt, betetőzött, felrobbantott mindent.

Az esetei jelentették, kiszállott a csendőrőrs, kutatlak, kérdeztek, írásokat csináltak és végül is azzal távoztak el, hogy a nyomozás megindult^ várjanak és jobban őrködjenek.

Dermedt, hideglelős feszültségben tíz nap telt el ezután. A tizedik napon valamennyien megegyeztek az elhatározásban: Burkusnak meg kell halnia!

Burkus volt a házőrző komondor.

Lompos, nagy, fekete állat. Nem is tudták már,

hány esztendős, kölyökkorában került a tanyába, együtt nőtt fel a legényfiúval és szinte észrevétlenül vénült meg. Okos, nagy pofáján a szeme körül, a füle tövében, bajusza tájékán és az álla alatt egészen megőszült. Valamikor karcsú és izmos lábain az ebcsúz gumói pókosodtak, tekintetében az öreg állatok mélakóros szomorúsága borongott. Ellustult, megfáradt, megvénhedt szegény, már csak a falatért kullogott elő, torkában elernyedtek az ugatószalagok, ténfergett, rugdaltatta magát, mindig elhevert és nagyon sokat aludt.

Szó sem fért hozzá: ő volt a másodlagos oka az egész gyalázatosságnak. Valami lopó észrevette a tehetetlenségét, kitapasztalta megtompult hallását és visszaélve a gyámoltalan, agg eb helyzetével, fosztogatni, rabolni kezdte a tanyát.

Hát ezen segíteni kellelt nagyon gyorsan, ki ludja, mi következik be a borjú-elkötés után. Ki tudja, mikor törnek rá baltával az asszonyokra, hiszen hetivásárokat is járnak a férfiak és néha éjszakára odamaradnak.

Kutyát kellett keríteni és a kivégzés napját arra a napra halasztották el, amikor majd az új házőrző hivatalba lép.

Csakhogy nem olyan egyszerű ez a dolog. Uj kukutyának előbb szokni kell a házhoz és legjobb, ha kiskorától ott nevelkedik. Ahány eb, annyi a természete. Vannak nagybélű, konok és ostoba dögök, mások gyávák és szemtelenek, megint mások gonoszak, mindenkil-harapósák, használhatatlanok. Nagyon ritka az igazi jó kutya, majdnem olyan ritka, mint az Igazi jó ember. Ha rossz a ló, rúgni még mindig tud rúgásra, verésre; a komisz természetű szarvasmarha tejet, borját, bőrt mégis csak ad. De ha az eb Jellem nélkül való. ha nem tud felemelkedni hivatásának magaslatára, ha nem bírja megszerezni a tökéletes nyelvismeretet, mi több, ha értelme nem telik meg valóságos bölcsességgel, ha nem tudja megérteni gazdája mozdulatában a gondolatot, ha nem hasonul teljesen és tökéletesen az emberi élet, a gazda környezetének minden megnyilvánulásához, akkor csak nyűg és vesződség. láb alalt ténfergő kuvasz, de nem illeti meg fajának tiszteletreméltó neve: a házőrző kutya.

Burkus a legkifogástalanabb példánya volt a jó

kutyának. Hosszú életében számtalanszor bebizonyítana rendkívüli képességeit, hűséges, ében, derült kedélyű, okos volt. Szemrebbenésre ugrott, füttyentésre engedelmeskedett és egészen bizonyos, hogy a maga módján megértette az emberi beszédet. Illedelmes, komoly, fáradhatatlan, egyszóval minta eb, aki már-már személynek számít, értelemnek és lelkes társnak, nem állatnak, fűnek, vagy fának, hanem valakinek.

Most meg kelleti halnia, mert betelt és visszafordult öreg feje felett a végzet: állati mivoltának rettentő tragédiája.

Bárkányi szól értett Vetró Mártonnal, a csőszszel és egy napon beállított az új kutyával.

Ez a kutya túl volt már a kölyökkoron, afféle surbankó ebecskének tetszett, hím volt, mint Burkus, bundája fekete, kél fehér folt a pofáján, négy fehér harisnyácska a lábai végén, farka kurtára csípve, két füle hegyesre nyisszentve. Úgy hívták, hogy Citrom és a nevét szeme színe miatt kaphatta: két ragyogó, világossárga golyóbis világított a sötét szőrpamacsok tövében.

Amikor eleresztették az udvaron, az új állat játékos kedvvel fid kozott körül. A disznóól tövében egyszerre csak rátorpant Burkusra, az öregre.

A vén állat egész testében összeborzadt, felugrott és szembefordult vele. A háznép csoportba gyűlve szótlanul szemlélte a különös jelenetet, a halálraítélt vénség és a hivatalba lépő ifjú találkozását.

Darabig mindkettő mozdulatlan volt, előrenyuj- Loll orruk majdnem összeért, csak a cimpák remegésén és a négy szembogár kitágulásán látszott, hogy két szervük működik csupán: az orr és a szem.

Bárkányi, az öreg, oldalt az eperfa alatt állott, mellette Sándor, a fia. odébb a menyecske, amellett Bárkányiné, az anya. Mind á négyen feszülten figyelték a jelenetet, mert érezték, hogy valami egészen különös, szokatlan dolog történik ott az ól mögött, ritkán szemlélhető jelenség, semmiségekben felvillanó titokzatosság, a lét rejtett mélységéből felszínre vetődött hullámfodor. Egy villanás, egy nyomban becsukódó rés, valami, ami szóval ki nem mondható, kézzel meg nem foghaló és ami csak úgy végiglúdbőrzik az ember hálán,'és kicsit felborzolja a hajszálakat.