Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-10-07 / 80. szám
itfáíL.-üktóber 7. * KOMÁROMI LAPOK« 3 oldai rr n AZELŐTT FÜGGÉS AZ IDŐTŐL ma RÁDIÓN Meri a Nap helyett ma a Rádión mindjárt a kifőzésnél, anélkül hogy megtámadná a fehérneműrostokat, millió finom oxigénbuborékocskát hajt a szövedéken keresztül. Csak essék — a Rádión kényelmesebben, biztosabban fehéríti a fehérneműt, mint a Nap! m *m n Á KATLANBAN FEHERIT 66,387 volt a munkanélküliek száma és október 1-én 69586-ra emelkedett a szám, tehát az emelkedés 3.199 jő. Ha az adatokat összehasonlítjuk a köztársaság tartományai között, meg lehet állapítani, hogy a kereseti lehetőség Csehországban emelkedett, mig a többi országokban s különösen Szlovenszkón csökkent, mert sem állami, sem magánvállalkozás nem volt olyan mértékben, hogy a munkanélkülieknek csak részbeni foglalkoztatása is biztosítva lett volna. A munkanélküliek kimutatásáról a szlovenszkói járási munkaközvetitő hivatalok a következő adatokat közük: Pozsonyban szeptember végén munkanélküli volt 4988, aug. végén 5410, Besztercebányán 2439—2594, Selmecbányán 8 i ö—773, Garamberzencén 36 .;4—3978, Csadzán 1836—1686, Alsókubínban 761—751, Gaigócon 502— 313, Komáromban 1409—1113, Kassán 2297-2362, Körmöcbányán 1432-1473, Korompán 1016—786, Kisuccaujfalu 977—987, Léván 774—626. Liptószentmiklóson 2550 2560, Losoncon 3581 -3714, Malackán 2530-2321, Nyitrán 1107—924, Újbányán 1 88—1270, Érsekújváron 3.81 2852, Párkányon 344 —328, Vágbesztercén 1101 — i 165, Privigyén 2661 2436, Rimaszombaton 1732-1457, Rozsnyón 1902-1876, Rózsahegyen 2069 1554, Szencen 1567 —1141, Iglón 1333 — 1259, Nagytapolcsányon-975 —9i0, Trencsénben 1566 —174'., Nagyszombatban 1911 1578. Turóczszentmártonban 1319 — 1410, Nagybiccsén 1910—1966, Aranyosmaróton 11 0-1056, Zólyomban 2015 — 2029. Megkezdődnek újra a magyar-csehszlovák kereskedelmi tárgyalások Komárom, október 6 Egyik budapesti újság értesülése szerint uj kereskedelmi tárgyalások indulnak meg október 15-én Csehszlovákia és Magyarország között. Egyelőre nincs tisztázva, vájjon a két évi szerződésnélküli állapot megszüntetéséről, vagy pedig újabb két-három hónapi provizóriumról van-e szó. Állítólag népszövetségi körökben súlyt helyeznek arra, hogy a gazdasági helyzet a két ország között megjavuljon. A tárgyalásokra vonatkozólag prágai jól informált körökben is úgy értesülnek, hogy október 15-én Prágába érkezik a magyar kereskedelmi delegáció. A tárgyalások azonban sem a régi kereskedelmi szerződés megújítására, sem uj kompenzációs egyezmény megkötésére nem irányulnak, hanem a meginduló tárgyalásokon a most lejárt kompenzációs egyezmény hátralékos, illetve ki nem használt kontingenseinek ügyét fogják rendezni, lehetséges azonban, hogy ezzel kapcsolatban ideiglenesen uj kontingenseket is meg fognak határozni. Jelentősebb kereskedelmi tárgyalásra ezúttal — sajnos — nincs kilátás. «*****». iítiimm mn iiiwTiimBBWwnMwiiiiiiwr-A vidám Monostor elcsendesedett. Vége a vasárnapi dinom-dánomnak. A vasárnapi tilalom. Nincsenek vidám kiránduló esoporlok Komárom, október 6. A gyönyörű, napfényes délután rácáfol az októberi dátumra, mert ilyen melegek csak augusztusban szoktak ránk köszönteni. Ballagunk ki a komáromiak kedvenc kiránduló helyére, Monostorra, bogy megízleljük a szellő gerezdet, és a szöllőt hámozottan, azaz must és bor alakjában. Barátom mindenáron kocsival akart kirándulni, én azonban a gyaloglás mellett döntöttem és sóba jobb időben még nem gyalogoltam ki Monostorra. Vasárnap délután van. Máskor a kirándulók tarka csoportjától szokott zajos lenni az egész odavezető út. Most pedig néma csend és néptelenség minden felé. Mi történt itt? Hol vannak a kirándulók? A vasárnapi borivók, akik máskor sietni szoktak a monostori borkim érésekh ez ? Itt valami nagy baj történhetett. Monostoron aztán megtudjuk a rejtély nyitjái, a monostori úgynevezett uccára való borkiméréseknek vásárim]) délután szünetelniük kell. Igv aztán érthető, hogy senki se siet vasárnap délután Monostorra, mert hát nincs itóka és ennek lóján nincs kedv és nincs móka. Mi is szomorúan ballagtunk végig a szöllőhegyen, mert nem igen remélhettük, hogy részünk lesz a tervezett mustozásban, mert hiszen az alkalmi kocsmák zárva vannak. A monostori szöllőbirtokosok közöli is akadtak azonban Vas Gereben idejére emlékeztető házigazdák, akik ősmagyaros szívességgel hívlak a szolid lugasok alá és a mézédes musttal és a pompás csemegeszöllővcl ugyancsak nem fukarkodtak és így a már nem is reméli mustkóstolás is valóra vált. Aztán pezsgő jókedvvel, hangos szóval még jártunk egyet a szöllőhegyen. Hangos szóval, hogy azok a vendégiszonyban szenvedő monostori szőlősgazdák még idejében meglapulhassanak a vendégveszedelem elől, mert hát mi tűrés, tagadás benne, Monostoron ilyenek is vannak. Ezekhez csak rémítgetés, megrökönyítés, megijesztés végett köszöntünk be vább is mentünk. Szinte hallottuk azokat a nagy kőzuhanásokat, amelyek jelezték, hogy mekkora kő esett le a fösvények szívéről, hogy csak a kerítésen át köszöntünk be és tovább haladtunk. De most hagyjuk ezeket a köveket hullajló szíveket. Inkább megrovást kalandban részesítjük azokat, akik a vasárnapi borkimérést betiltották. Mennyi kedves vasárnap délutánt tett tönkre ez a rendelkezés. A kirándulók százai és százai sietlek ki a szabadba, ahol jó és tiszta bort ihattak olcsó pénzen. A monostori kedves vasárnap délutánok és esték eltűntek, pedig mennyi romantika volt egy holdvilágos vasárnap estében, amikor a legények karonfogva jöttek haza felé, ki-ki a párjával. Mennyi örök hűséget fogadó eskü hangzott el a csobogó Duna partján, ján. És ennek most már mind vége. Monostor a vasárnapokon megszűnt kedélyes kiránduló hely lenni és csak az menjen ki vasárnap Monostorra, aki szíves meghívást kapott azoktól, akikben még ott lobog a magyar vendégszeretet melegítő, szelíd lángja, hangos szóval, de aztán sietve lohogy a biciklikerék el ne kapja a nadrágszárát És csak nevetett, csak zötyögött hozzá. Hogy hiába próbáltam vele viccelni: megfelelt nekem! Nagyot néztem hát, amikor pár nap múlva kisírt szemekkel állított be. Valami baj van talán? — kérdeztem óvatosan. — Jaj, nagyságos űr! Az a csirkefogó!.!. A Csupka ? ... Megjött Becsből ?... Ingerülten legyintett a kezével. Hogy ki gondol már a Gsupkára?!... — A Flórián!... Hát ehhez szóljon a nagyságos úr! Hogy azt mondja, hogy nem vesz el! Magam is meghökkentem. Ejnye, ejnye... — csóváltam a fejemet. — Aztán miért nem? Hogy ő még fiatalember: neki még jövője van! Ezt meri mondani!... És az én jövőm, kérem?!... Hát akkor mért tartottam? Mért etettem-itattam?!... Meg az a tengersok pénz: a télikabát?! Ötvenöt pengő!... És mibül?!... Ebbül, nagyságos úr. Ebbül, ni... És kilódította a két csontos-bütykös, vörös kezét. — Ebbül!... — kiáltozta szinte magánkívül, az egyik kezét a másikhoz csapkodva. — A véres-verejtékes keresetembül!... Szegény, bolond, jó Csupkáné! Szivemből sajnáltam. — Hát beszéltek maguk tényleg házasságról ? — kezdtem komolyan firtatni a dolgot. — Kifejezetten házasságról?... — De, nagyságos úr! Hogy ilyet még kérdezni is lehet! — Hát mért szereztem be a postára?!... — Jó, jó, — próbáltam vele megértetni magamat, — de volt-e formális Ígéret? Tud-e erről valaki? Vannak-e rá tanúi? — Az egész ház! És akkorát kanyarított a kezével föl, meg körbe, mintha legalább is egy felhőkarcolóba laknának. — Hiszen nálam hál! Hát lehet azt csak úgy, hogy senki se tudjon róla? Kisebb' dolgot is kilesnek, kérem, a szemtelen emberek!... — Be kell porolni! — mondtam határozottan. Csupkánénak fölcsillant a szeme. — És tetszik gondolni, hogy megítéli a bíróság? Hogy ő nekem jogos? Hogy muszáj neki engem elvenni‘1... No, ezt éppen így nem fogja kimondani a bíróság. — kezdtem magyarázni a törvényt, de ha magának vannak rá tanúi, akikkel bizonyítani tudja, hogy ő magának házasságot ígért, akkor a bíróság feltétlenül elítéli öl házasságszédelgésért. És becsukják... Csalódottan rántott egyet a vállán. Mi van nekem abból?! Ha fölakasszák is?!- Meg a költségekért is pörölheti! — folytattam. — Amit ráköltött... Lobogó szemekkel kapott Csupkáné a veszett fejsze nyele után: — Hát azt le is húzom róla: a téli kabátot! Szűzanyám: ötvenöt pengő!... — és a fejét a két keze fölé fogta. — Én, bolond!... * Másnap reggel, — éppen menőben voltam, — csöngetnek. Csupkáné... És a karján egy fekete férfi télikabát. — Egy kis szívességre kérném a nagyságos urat. Tessék megengedni, hogy ezt a kabátot itthagyhassam ... — Itt, nálam?... Biccentett a fejével. — Csak amíg fordul az ügy valamerre. Mert pörölök, kérem! És a hangja határozott volt. Az arca is már nyugodt, elszánt. Mint, aki már elvégezte magában ... Mivel pedig mindjárt nem feleltem, megismételte: — Pörölök, kérem!! — Hallom, hallom, — válaszoltam, — csak azt nem értem, hogy mit akar itt ezzel a kabáttal? Minek hozta ezt ide? — Mert tőlem biztosan ellopná az a betyár! De ide nem mer begyi'mni... Térültem-fordultam a szobában. Kezdtem föl- és alásétálni. A kutyafáját... Hogy mibe nem keveredik az ember?!... — Tiszta ez a kabát, nagyságos úr! — szólalt meg Csupkáné a hátam mögött. — Nincs benne... — és itt hirtelen elharapta a szói, hogy aztán illendőbbre fordítsa: — Féregmentes ez, nagyságos úr!... Erre az utolsó szóra lettem tulajdonképpen csak figyelmes. Mert egészen másutt járt az eszem. — Mi az?!... — Azt mondom, kérem, — magyarázta szapora szóval, — hogy nem csinál ez a kabát semmi bajt se a lakásban... Meg nem is úgy gondolom, hogy a ruhái közé akassza be a nagyságos úr. Csak bedobni valahová: akárhová! Csak tessék bátran!... Bosszúsan legyintettem a kezemmel. — Nem erről van szó! De nézze, Csupkáné, — próbáltam szépen lerázni, hogy ne bántsam — én nem szoktam a mások dolgába avatkozni. — Nem is kívánom én azt a nagyságos úrtól! — sietett megnyugtatni. — Ne tessen félni: nem adom azért be mindjárt a nagyságos urat tanúnak... Tyű, a teremburáját!... No, még csak ez hiányzik! ... — Ilyeneket aztán már igazán ne beszéljen! kiáltottam rá most már nyersen. •— Érti?! Még csak álmodni se merjen erről!... Csupkáné egész testével, — fejével, derekával, kézzel-lábbal, — igyekezett biztosítani róla, hogy ettől egyáltalában ne féljek. — Hát olyan buta asszonynak tetszik engem gondolni?!... Csak éppen ezí a kabátot, nagyságos úr!... — és megint nyújtogatni kezdte felém. — Ez még nem törvényes ügy... — Ugyan, kérem!... És intettem a kezemmel, hogy most már aztán igazán távozzék. Meghókkenve meredt rám. Csak nézett, nézett egy-két pillanatig csodálkozva, nem értve, — sehogyan se értve! — a váratlan ridegségemet. És ezért csak állt mereven, mozdulatlanul, mintha még mindig reménykedne. Mert talán csak roszszul adta elő a dolgot. Mert hiába van az uraknak a sok tudományuk, a szegényember gyerekét néha mégis olyan nehezen tudják megérteni!... Mondom: csak állt és nézett. Egyszer-kétszer még a szájaszéle is megrándult: kereste a szavakat... De hogy én még mindig félig-meddig föllódított karral álltam ott vele szemben, végre hát megfordult a bizonytalan tengelye körül. És lassan, lehajtott fejjel, megindult az ajtó felé. Ahogy a kezét a kilincsre tette, mégegyszer visszanézett. Ekkor már tele volt a szeme könnyel. És a könnyei mögül, szinte megvető csalódás sütött rám vissza. Hogy ezt mégse hitte volna rólam! Hogy még ennyit se teszek meg neki!... És begörbített háttal, magábaroskadva kacsázott ki a szobából. Mint akit mindenki elhagxmtt.
