Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-09-16 / 74. szám
»KOMÁROMI LAPOK« 3. oldat 1933. szeptember 16 fehérneműben dén a.munkába! Mennyivel jobban tud dolgozni, amíg egészséges! Egészségét tisztasággal óvja meg legjobban. Sokszor váltson fehérneműt-— ez egészséges, ez üdít! A gyakori mosásnak egyáltalán nem kell sokba kerülnie. A takarékos Szarvas szappannal könnyen és gyorsan mos, a fehérneműt pedig kíméli! SZARVAS VÉDJEGY SCHICHT SZAPPAN ségletél. Érezzük, hogy például a borbélyéi fodrász iparra lehetetlen azon rendelkezés, hogy csak reggel 8-tól 12-ig és délután 2-től 7-ig dolgozhasson, amikor a tisztviselő, az alkalmazott, a tanulóifjúság, szóval mindazok, akik az ő munkásságukat vennék igénybe, szintén a saját munkájukkal, elfoglatságukkal vannak lekötve, amit nem hagyhatnak ott és eddig vagy 8 óra előtt vagy a déli órákban, a pihenő idején, használhatták a borbélyt. Ezek az erős hibák, amelyek szerintem a kormányrendeletben foglaltatnak, nem érintve a kisebb dolgokat. amelyek szintén kiküszöbölhetők volnának. Igaz ugyan, hogy a járásfőnökségnek módjában és jogában van, de már csak a Kereskedelmi és Iparkamara véleménye alapján eltolásokat eszközölni, de mindig a 2 óra szigorú betartásával, azonban lehettel- Iennek látszik, hogy annyiféle kereskedő és iparos érdeket úgy tudtunk volna összeegyeztetni, hogy azzal a gondjaikra bízott érdekeltek egyön-Bizony nem hittem volna, hogy Orth Jánosról írott riportom olyan nagy érdeklődési vált ki az olvasók között. Hiába, még hála Isten elég sokan élnek az öregek között, akik János Szalvator főhercegre, aki öl esztendőt töltött itt Komáromban, még jól emlékeznek. Ezek kértek, hogy térjek még vissza erre a közkedvelt férfiúra és a sok emlék közül frissítsek föl még néhányat. Szívesen teszem, mert a reá vonatkozó följegyzések, megemlékezések mind arról szólnak, hogy rokonszenves ember volt és nagyon szerette a magyarokat, amit kevés Habsburgról lehet elmondani. Amikor én Komáromba kerültem, nem egy nőről suttogta a fáma, no meg ia kávétraccsok pletykája, hogy János főherceg udvarolt néki. A szépségük már mutóban volt, de azért leheteti rajtuk látni, hogy valamikor nagyon szépek voltak, olyan szépek, hogy még a főherceg szeme is megakadt rajtuk. Ha élnek még a régi ideálok közül, ma már öreg matrónák. hiszen maholnap hatvan éve lesz annak, hogy a daliás főherceg leíüen meg lettek volna elégedve. Mielőtt e kormányrendelet napvilágot látott, fél év óla a kamarák véleménye az illetékes minisztériumok révén beérkezett, a kamarák az ő szerveik révén minden egyes jelentékenyebb helyről pontos kívánságot kaptak és adtak és ezen alapos előmunkálat után nem érthető, hogy a kormányrendelet ilyen eredménytelenséget produkált, amely szerintem, hosszabb időre nem lesz fenntartható. Úgy a mi grémiumunk, mint Szlovenszkó területén lévő hasonló hatáskörrel felruházott többi 1 kereskedelmi grémium, valamint ja két kamara is, máris megkezdte erélyes munkáját, hogy a hibák kiküszöböltessenek és határozottan kívánatos és valószínű, hogy nem hosszú időn belül ezen munkának kellő látszata lesz és végeredményben a tényleges szükséglethez fog alkalmazkodni az újabb kormányrendelet. itt élt Komáromban. Balkay Adolf, Komárom egykori rendőrkapitánya, aki bizalmas viszonyban volt a főherceggel, mond el igen sok kedves epizódot a főhercegről. Balkay, mint tartalékos éppen Komáromban volt bevonulva és esténként a Fábiánná »Jó Pásztorhoz« cimzetl vendéglőjében szokott borozgatni tisztiár,saival és a századosával. Egy este, már jócskán elmúlt éjfél. amikor belép a vendéglőbe, a komáromiak kedvenc találkozó helyére Pollák főhadnagy, a főherceg végtelen kedves adjutánsa és borozgatás közben elmondja, hogy délután a főherceggel bejárták az ujszőnyi határt, ahol holnap reggel gyakorlatozni fognak. Amint a vasúti pálya keresztezi az országutat, az árok nagyon mélyre ki van ásva. Éppen a napokban árkolták föl. Amikor a főherceg meglátta a friss árkolást azt mondotta: Kiváncsi vagyok, hogy holnap hogyan fog ezen az árkon az ágyuiitegünk átugratni! Ebből a megjegyzésből azt látom mondotta a főherceg adjutánsa —, hogy kedves századosom, Iiolnap az ágyúid kerekei erős próbára lesznek kitéve. Jechel százados, akihez a szavak intézve voltak, nem szólt semmit, csak borozgatott tovább. Kél órára járt már az idő, amikor fölcihelődtek és elhagyták a vendéglőt. Balkay már a kapunál el akarl búcsúzni a századostól, de az titokban intett, hog,y menjen vele. Amikor már mindenki elvált tőlük és ketten haladtak a néma éjszakában. igy szólalt meg Jechel százados : Ráérsz? Igen! — felelte Balkay. Reggel hatig, a rukkolásig szabad vagyok. Menj ki kérlek az erődbe. Nyerge Hess föl pár lovat, vigyél magadhoz pár tüzért ásóval, kapával és egyenlitesd el simára az árkot ott, ahol át kellene ágyúinkkal rajta vonulni. Másnap reggel, amikor a főherceg az árkon vonultatta át az ágyuüteget, az olyan gyorsan ment, hogy szinte látszott rajta a bámulat. Később azonban valamit észrevett, mert érthető nyomatékkai mondotta, hogy kapitány ur, ez nagyon szép volt. A kapitány és Balkay sejtették, hogy a titok kipattant, amit az is bizonyított, hogy a mocsai határban a főherceg egyenesen egy mély árkon való átkelésre adta ki a parancsot. Az ágyuk recseglek, ropogtak, pár ágyukerék és rúd eltörött, de azért átjutottak. A főherceg megint valami gyilkos gúnyával megjegyezte: Érdekes, hogy ez az átkelés nem ment olyan simán, mint az előbbeni! Két hél múlva ismét vidám poharazás volt a »Jó pásztorban«. Ott volt a főherceg is, amint oly sokszor, most is kedélyesen elbeszélgetett, és adomázott a tisztekkel. Amikor már emelkedett volt a hangulat, megkérdi a főherceg Jechel századostól, hogyan kerülhetett az ujszőnyi ut árkába az a pompás átjáró, ami az előző este még nem volt ott? Négy Iüzérkatoná és ugyanannyi ásó munkája volt az fenség — vallotta be a százados. — Mert vérünket szívesen áldozzuk a hazáért fenség, de ha én gyakorlat közben pár ágyurudat és kerekei eltörök, egy esztendeig perlekedhetem a katonai számvevőséggel, amíg azt a tételt elfogadják. Mindjárt gondoltam, hogy iiyesvalami van a dologban. Tüzér tiszt nem szeret írni. Ez nem baj. Jobb szeretem, ha jól lőnek, mintha jól Írnak. Ezentúl azonban még az adjutánsomnak sem árulom el a haditerveimel... Jóízű történetet mond el Balkay Adolf a boszniai hadjáratból is, amelyen a főherceg, mint vezető dandárunk vett részi. Egyik garnizonban Balkayval, aki tartalékos hadnagy voll, együtt szolgált az ő testi-lelki jóbarátja, Feszty Lajos, komáromi ügyvéd és városi ügyész, de csak szerény sarzsival, mint tartalékos tűzmester. A civil világban Balkay segédtisztje volt Fesztynek, de ill katonáéknál Balkay leli a felettes. Egyszer csak betoppan hozzájuk János főherceg. Mindenkivel barátságosan kezet fog és az éppen távollevő Feszty iránt, akit szintén nagyon szereteti, kérdezősködött Amikor előkerüli Feszty, nagyon megörült neki és évelődni kezd vele: No Feszty, a volt segédje, a Balkay most a föllebbvalója lett, most tudom, agyon szekirozza magát a régi bánt almakért. Nem baj fenség, majd a háború után visszadom én néki kamatostul, mert nemcsak az én uccámba jön be, hanem az irodámba is. Nagyot nevetett erre a főherceg. Feszty kérem, maga pompásan tud ebédeket rendezni. Itt a vendéglőben rendeljen az én számlámra számunkra valami jó ebédet. Én addig kíséretemmel körülnézek a táborban. — szólt a főherceg. Feszty a nagy gunnau, az adott helyzetben a legjobb ebédet rendelte. FRIED JENŐ a Komáromi Járási Kereskedelmi Grémium elnöke. Még egyszer a komáromi kőszííz lovagja! A komáromiak egykori daliás főhercege emlékének fölujitása visszhangra talált. — A régi ideálok már öreg anyókák. — Egy éjszaka titka. — Amikor a hadnagyocska nagyon is elképedt. Saját tudósítónktól. Komárom, szeptember 15. Imre levelet írt a grófnak és fontos családi okokból kérte áthelyezését Zimankósra, amely az ország másik végén volt. A családi ok: Zsuska volt. Úgy akarták felnevelni, mint a saját gyermeküket, soha nem szabad megtudnia a nagy titkot se neki, se másnak Zimankós lényegesen kisebb birtok volt, kezelése kisebb javadalmazást biztosított csak Imrének. Ilona azonban örömest mondott le a megszokott pesti utazásokról, egy cseléddel dolgozott, boldog, megelégedett volt, mert volt egy Zsuska nevű kisleánya. Ez a Zsuska nevű kislány úgy nőtt, olyan gyorsan és gyarapodón, mint az esőben ázott tavaszi virág és hamarosan nagy Zsuska, Zsuska kisasszony lett belőle. Az angol kisasszonyok intézetéből járt haza nyári vakációra. Karcsú, fiús alakja remekül érvényesült a sportkosztümben. Fehér arcát aranyszínűre sütötte a nap és keskeny kezében úgy tartotta a tenniszütőt, mint egy kis hercegnő. Ezt anya állapította meg róla és nem törődött azzal, hogy Zsuska szívesebben fogja a rakettet, mint például a főzőkanalat. Zsuska szeretett délig heverészni az ágyban. Szeretett lovagolni, hajtani, kitünően golfozott, Bovárynét eredetiben olvasta, kívülről tudta Anyegin Eugént, viszont a harisnyáit anya stoppolta ésmeszsziről elkerülte a konyhát. Szeretett ábrándozni, csak ült a kényelmes kereveteken, finom metszésű szája körül örökös mosoly virágosodon, de ezzel ellentétben, feltűnően nagy, fekete szeméből valami öntudatlan, mélyreágyazott szomorúság sugárzott. Anya kora reggel munkába állt már a cseléddel és apa, amikor délben terítetlen asztalt talált, szinte könyörgőn mondta: — Eredj kislányom a konyhába, segíts kissé anyának... Futok apa, — készségeskedett Zsuska, ledobta a könyvét, de tíz perc múlva jött vissza. — Ne haragudj, apa, én nem bírom a konyhaszagot. Próbáld megérteni, hogy én — én másfajta vagyok... én nem bírom az ilyen munkát. Fekete szemében elmélyült a szomorúság és apa szinte vigasztalón simogatta a konyha-fűztől kipirult arcot.- Annyi baj legyen, kislányom. Nem is neked való a konyha, őszre javítást ígért a gróf, fogadunk még egy cselédet, aztán élhetsz a kedvteléseidnek. El is kelt az új cseléd, amikor Zsuska véglegesen otthon maradt. Zsuska nem tehetett róla, de egy tányért nem tudott föltenni az asztalra, a ruháját nem akasztotta a szekrénybe, nem érdekelték a tortareceptek, melyeket anya vágott ki a hetilapból, viszont az őszi falkavadászaton, amelyet az öreg gróf rendezett, ő terítette le a rókát. * Télen bejártak a városba a színházba, kaszinóbálra és Zsuskának egy-kettőre udvara akadt. Farsang végén kérőként állított be a házba Colder, a tiszti főorvos, de kosarat kapott. Anyát bántotta az eset. — Nem értelek, Zsuska. Colder rendes ember, nem iszik, nem kártyázik, művelt okos... Zsuska azonban büszkén fölvetette szép fejét. Ugyan anya, csak nem képzeled, hogy a felesége lennék! Az apja kályhásmester volt. — Tisztességes iparos, — vágott közbe apa, de Zsuska sírvafaadt, boldogtalan volt, sértődött, mert a szülei nem értik meg, mert feltételezik róla, hogy ilyen ember« felesége tudna lenni. A kukoricával remekül spekulált Imre, tekintélyes összeget nyert és a nyárra elküldte feleségét Zsuskával a rég áhított tengeri fürdőre. Zsuska boldog volt. Gyönyörű — mondta, amikor alkonyati fényben meglátta a végtelen tengert és szép, szomorú szeméből kigördült a könny. Egyik délután tenniszről mentek hazafelé, amikor a szálloda előtt nagy csoportosulást láttak. Percy Griffith, az angol őrnagy újságolta: — Anasztázia főhercegnő most vonul be udvartartásával. íme, hölgyeim, ott jön ... Imre felesége ámuló szemmel nézte a gyönyörű főhercegnőt és könnyű szédülést érzett. Anasztázia nyúlánk alakján sötétkék angol kosztűm feszült. Finomívelésű szája körül mosoly langyosodon és különleges kontraszként, feltűnően nagy szemeiből mély szomorúság sugárzott. Közvetlen előttük volt már a főhercegnő. Ránézett Zsuskára és ekkor... ekkor sötét vérhullám öntötte el fehér arcát. Szája felnyílt, talán egy szót mondott ki, vagy talán csak könnyű sóhaj szállt belőle. Anya kinyújtotta kezét Zsuska felé, ijedten szorította magához, mint egy féltett kincset, amelyet évekig őrzött és most megjelenik a jogos tulajdonítsa. Még aznap este hazautaztak Zimankósra. Az őszi falkavadászatok után Zsuska férjhezment az öreg grófhoz.
