Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-08-23 / 67. szám

2. oldal.

»KOMÁROMI LAPOKt

______________________________1933. auguszlus 23

8ZE R 13 3^.

ma

Szov jetparadicsom.

zeit dühük annyira elvakította őket, hogy maguk körül agyba-főbe osztják csapásaikat, hogy lehűtsék Szöuljukat, de csapásaik nem érik el a kudarc tulajdonképem okozóit. Az agrár sajtó nem bírálja a belügyminisztert, nem bírálja a szlovenszkói »rendet«, a szlovenszkói országos elnököt és nem bírálja a szlovenszkói közigazgatási apparátusi, nem! De miért is piszkítana saját fészkébe?!

A napos oldalon

Kedves olvasó, aki bizonyára elmerengsz néhanapján az újságok utazási rovatain, észrevetted-e, hogy az utóbbi években negyven fokos utazási láz fogta el az emberiséget? És gondoltál-e arra, hogy ez az utazási hullám éppen akkor borítja el Európát, amikor államok és kormányok rendeletek és törvények drótsövényakatíálvával veszik körül a maguk országát?

Emlékezz csak vissza a nagy háború előtti boldog évekre, amikor senkinek se volt útlevele, potom pénzbe került a vasút és ha a zsebedbe gyűrtél egy ezerkoronást, beutazhattad Európát egyik sarkától a másik-Saját tudósít luktól.

Nehéz feladat bárul az újság krónikása vállaira. Mindig csak gyászról, szomorúságról és szerencsétlenségről kell írnia, mert ebben a lerongyolódott. keserves világban történik-e más, mint gyász és megkönnyezni való szerencsétlenség. Erre a korra is el lehet mondani Kálmán Imre Obsitosával, hogy:

Száll a fekete égen egy sötét madár.

Bánat az utitársa és sötét halál... Megint szomorú riporter kötelességet kell teljesítenünk, amikor az alábbi megrázó szerencsétlenséget megírjuk.

A szomszédos Szőny községben, amelynek templomtornyai idelátszanak, történt a borzalmas dolog.

Süveg János szőnyi gazda udvarán is vígan búgott a cséplőgép, amint ilyenkor nyár idején, aratás és betakarítás után minden gazda udvarán így szokott ez lenni.

Süveg Jánosoknál azonban valamivel vidámabban ment a munka.

Mintha az ördög incselkedett volna, az az ördög, amely aztán a jókedvet borzalmas szerencsétlenséggel hűti le. Amikor azt szokták mondani, hogy valaki a vesztét érzi és azért van olyan bolondos jó kedve, éppen olyan jó kedv tombolt Süveg János cséplőmunkásai közölt.

A cséplés mindig a legkedvesebb foglalkozása a magyar föld népének, mert hiszen az egész évi verejtékes munkának a gyümölcsét szép acélos gabonaszemek képében a cséplésnél önti a gép a zsákokba. Lesz már télire kenyér, mondogatják egymásnak a boldogan dolgozó munkások. E.z az általános jókedv azonban nagyobb mértékben nyilvánult meg ennél a cséplésnél. úgy, hogy a cséplőgép tulajdonosa, Ravasz József már meg is sokallta és nem egyszer rászólt az évelődő. dévajkodó legényekre, leányokra:

— Ugyan, ne bomoljalok már anvviyira. Talán a veszteteket érzitek? Egészen meg vagytok kergülve! Jó lesz vigyázni!

Az okos szó nem használt, a vidám tréfálkozás csak nem csökkent és a fiatalság harsány kacagása nem egyszer túlharsogta a cséplőgép búgását.

— Rossz vége lesz ennek — intett még egyszer Ravasz József cséplőgéptulajdonos, akinek jóslata sajnos, beteljesedett és a fáig. Könnyű és olcsó szórakozás volt az utazás ezekben a boldog időkben — és mégse utazott annyi ember, mint ma. Az átlagpolgár számára expedíció volt egy párizsi út, rendkívüli élmény egy londoni kirándulás, életre szóló kaland egy óceáni út: ma az autarkiás rendeletek égig nyúló akadályán is átveri magát ugyanez a polgár és utazik többet, mint elődje az ezerkilencszáztizes évek kezdetén.

Csendes, de kitartó és konok harc folyik itt az élet és a politika között. Az élet mozogni akar, ismerkedni új világokkal, barátkozni új nemzetekkel. Az élet nem tűri az elzárkózást. Az élet — élni akar, hiába próbál temetőt teremteni a politika.

Minden vonat, amely túristákat visz országhatárakon keresztül, rohamcsapata a huszadik század világának, amely diadalmasan töri át egy száz év előtti politika mesterséges homoktorlaszail. A kontinens miniszteri palotáiban hiába prédikálják az elzárkózást .Az élet nem zárkózik el. A repülőgép és a százötvenkilométeres expresszek esztendejében egy roppant dzsembori lett egész Európa: a világ sokmilliónyi túristájának óriási táborozása.

Egy új és szebb világ szabadságharcosa 1-ctt minden túrista, aki a győzelmében biztos harcos vidámságával dob kesztyűt egy anakronisztikus politika felé.

Komárom, augusztus 22.

dóm kacagást egyszerre velőt rázó. rémületes sikoly némította el

A dévaj legények közül legjobban évelődéit a leányokkal Penthe Zsigmond kéveadogató legény, aki Krunik Juliskának, a falu legszebb leánya, a 17 éves viruló szép hajadonnak volt a legközelebbi szomszédja és neki adogatta a kévét. A kévéket aztán a gépetetőnek adta át a szép Julis, aki a gép dobja mellett állott.

Penthe Zsigmond azzal akarta megbosszantani a szépséges Julist. hogy hatalmas lendülettel dobta a kévét a leány felé, akinek el kelleti kapnia a kévét.

A szerencsétlenség aztán úgy történt, hogy az ostoba tréfát űző legény olyan erővel dobta a kévét a leánynak, hogy az ugyan elkapta azt, de a nagy lendülettől megtáníorodott, megingott és beleesett a bőgő, zúgó Molochba, a gép dobjába. Kéve helyett emberhúst tört össze a gép dobja, egy viruló szép leány hófehér, hab testét.

Velőtrázó sikoly rcszkeltelte meg a levegőt. Véresen, összetörtén húzták ki a szerencsétlen leányt a gép dobjából.

A fiatal leány rettenetes sérülései dacára — csodálatosan — nem vesztette el az eszméletét és a borzalmas fájdalmakat végigszenvedte.

Azonnal a győri kórházba vitték a szerencsétlen leányt. Az orvosi tudomány azonban nem tudott rajta segíteni, mert hiszen

nemcsak az egyik lábát szakította le a cséplőgép, hanem a hasát, gyomrát és mellkasát is összeroncsolta.

A viruló szép Julis eléktelenedett, véres hulláját hazavitték szülőfalujába, Szőnvbe, ahol az egész falu osztatlan részvéte mellett temelték el a falu legszebb leányát és másnap eslére megszületett a legújabb szőnyi népdal és a dunaparti füzesekben, a tarlókon, a mezőkön búsan, szomorúan ezt énekelte a falu ifjúsága:

Három galamb húzza a nagy harangot, Most temetik a legszebbik galambot... Hullik, hullik egész falu könnyárja, Deli legény ráborul a sírjára:

»Későn jött az üzenetem — hiába: Még egy helyet ássanak a sírjába. Még ma engem úgyis megöl a bánat... Temessetek melléje a babámnak a

Oroszországban ezidén éhínség lesz. A parasztok nem jól dolgoztak.

Olyan hidegen, szenvtelenül, az érdektelenségnek akkora mértékével jelentik ezt az újságok, amilyen szenvtelcnségre csak a végsőkig kiábrándult s elcsigázott lélek képes. Úgy jelentik ezt, mintha arról adnának hírt: hétfőn tanácsülés lesz a városházán; kedden érkezik egy külföldi hajó...

Szovjeteknél éhínség lesz, baj van az ötéves tervvel, valahol hiba csúszott a számításba s a számoszlopokat le kell törölni a tábláról.

A számoszlopok fölé most nyúl a halál hatalmas spongyája. Mi az, ami arra késztet bennünket, hogy ilyen hidegen adjunk hírt erről az eseményről. honnan ez a mérhetetlen fásultság: a távolság teszi-e, avagy a mi magunk sorsának sanyarú volta?

Talán a mérhetetlen, szinte irreális szám, az emberoszlopok sűrűsége készteti a világot ekkora érdektelenségre, — hiszen, ha egyes ember életébe pillantunk bele s ha közel hozzuk magunkhoz egyetlen parasztcsalád mérhetetlen szenvedését, ha az Ivánok, Péterek és Szergejek lassú kínlódását látnánk, ha szemünk előtt folyna le az a kegyetlen harc, amelyet az élet utolsó szikráiért vívnak a Fedorovnák. Marinkák, Tatjánák, bizonyos, hogy könnyes emberi részvéttel rohannánk segítségükre.

Igv azonban, a mérhetetlen távolságon át csak hideg jelentést közvetíthetünk: az Ivánok. Pélerck. Szonják és Marinkák százezreinek sorsa előre meg van pecsételve, tudjuk, hogy segíteni rajtuk nem lehel: a gazdag orosz föld nem adta meg nekik azt az örömet, hogy élhessenek is

— AZ ISKOLAI ÉV KEZDETE A HELYBELI GIMNÁZIUMBAN. Aug. 31-én délután 4—5-ig a tanulók jelentkezése az igazgatói irodában a javító, pótló, különbözeti és felvételi vizsgálatokra.

Azok a tanulók, akik vizsgázni akarnak és nem jelentkeznek a kitűzött terminuskor, nem vehetnek részt a szept. 1-én tartandó vizsgákon, mert nem nyernek beosztást.

Szept. 1-én reggel 8 órától este 7 óráig írásbeli és szóbeli vizsgálatok a fekete táblán kifüggesztett sorrend szerint.

Szeptember 2-án 9—12-ig azok a tanulók, akik junius 28-án, illetőleg július 1-én beiratkoztak az osztályfőnöknél, megjelennek szüleik kíséretében a megfelelő osztályban és ezen alkalommal — a jelentkezésen kívül — befizetik az iskolai díjakat, még pedig:

a) felvételi és mellékdíjak címén 65 K-t, ez minden tanulóra nézve kivétel nélkül kötelező;

b) első félévi tandíj címén 125 K-t (fizetendő szeptemberben);

ej második félévi tandíj címén szintén 125 K-t (fizetendő most vagy esetleg februárban).

Ezenkívül azon tanulók, akik most lettek az intézet növendékei, baleset elleni biztosításra fizetnek 6 vagy 12 K-t. aszerint, hogy melyik csoportba akarnak belépni. A biztosítás a tanév végéig érvényes.

Szeptember 3-án 8 órakor »Veni Sande« istentisztelet, szeptember í-én 8 órakor pedig rendes előadás.

Komárno (Komárom), 1933. aug. 23.

Gidró Bonifác, a gimn igazgatója.

— Az angol ember húsa nem ízlik a

pápuáknak. A newyorki »World-Telegram* nyilatkozatot közöl Charles D. Batchelder amerikai világjárótól, aki legutóbb a Pápua-szigeteken is megfordult.

— Emberevők között is j áriam — mondja az amerikai utazó. — A kannibál törzs tagjai nyíltan bevallották, hogy időnkint embereket esznek. Elmondták, hogy legutóbb megöltek és megettek két angolt, akik támadólag léptek fel velük szemben. Megkérdeztem tőlük: hogy ízlettek a« angolok? Lesújtó véleményt mondtak

róluk. Kijelentették, hogy az angolok nem elég porhanyók. Az angol hús nagyon szívós. Ök ezt a maguk primitív gondolkodásmódján így indokolták: »Az angolok sokai dolgoznak .ugrálnak, ezért az izmaik kemények.« Más szóval azt jelenti ez, hogy az angolok húsát a sport keménnyé teszi. Panaszkodtak amiatt is, hogy az angolok húsának dohányszaga és íze van. Remélem, — írja Batchelder — hogy ezekután azok az angolok, akiknek a pápuákkal van dolguk, kevesebbet fognak sportolni és dohányozni.

Az amerikai utazó elmondta, hogy őt egyáltalán nem akarták elfogyasztani a pápuák, mert jó és barátságos volt hozzájuk. Járt a Fiilöp-szigetcsoport egy elhagyott kis szigetén is, ahol egy hónapig élt egy ugyancsak teljesen primitív törzs körében. Furcsa táplálékon élt: egy hónapig egyebet sem kapott, mint sült kutyát és sáskát.

— Szarajevóban évenle 172 nap ünnepelnek és szünetelnek. Jugoszláviában komoly akciót indítottak a naptárreform

sürgős megvalósítása érdekében. Kiszámították ugyanis, hogy a mostani kettős, illetve néhol hármas naptárrendszer mellett egyes vidékeken évente 172 ünnepnapot tartanak, azaz 365 napból 172 napon nem dolgoznak.

A hivatalos naptár ilt is a Gergelynaplár. Amikor a mi kalendáriumunk vörösbeiíís ünnepet mutat, egész Jugoszláviában is szünetet tartanak az állami intézmények és bezárnak a boltosok.

De ezenkívül érvényben van a pravoszláv naptár, ami 13 nappal jár a Gergelynaptár mögött. A görögkeletiek így abban a különös helyzetben vannak, hogy 13 nappal később újból ünnepelnek. Egyszer a Gergely naptári karácsonykor zárnak he az üzletek és hivatalok, egyszer pedig a görögkeleti karácsony alkalmával, mindkét esetben két vagy három napra.

Mindennek tetejébe jön, hogy sok helyütt nagy tömegben élnek mohamedánok. Ök pedig vallásos emberek és szigorúan ragaszkodnak a saját ünnepeikhez. így aztán az a furcsaság következik be, hogy Szarajevóban egy évben pontosan 172 nap ünnepelnek és szünetelnek.

Romániában és Görögországban éppen ezért megcsinálták a naptárreformot ésmost Jugoszláviában is végre akarják ezt hajtani.

Borzalmas szerencsétlenség.

Lábát tőből leszakította a cséplőgép. — A falu legszebb lánya a szerencsétlenség áldozata. — Az egész falu könnyezve kísérte ki utolsó útjára- — Hogyan terem a népdal?

rajla. VérLeleri csalában hullanak el: Iván novemberben. Tatjána decemberben, Szergej januárban pusztuld, kínlódva, sápadt arccal, végsőkig elgyöngülvc, nem volt mit ennie.

Nem volt mit ennie, mint annyi millió kínai szomszédnak nem volt mit ennie. El kellett pusztulniuk, mert a tervek •nem sikerültek s mert Braziliában a tengerbe kellett dobni a kávét, mert Kanadában búzával fűiének, mert a gabonatermelést szabályozni kell, annyira olcsó, hogy már dömpingölni is lehetetlen...

Szovjeték pedig koplalnak. A paradicsomból keserű vadkörte lett, a gazdasági tervek befagytak. Ki tudna itt orvosságot találni: az egyéni gazdálkodás nem felel már meg, a tömegtermelés, a kollektív módszer túlrohant önmagán s pusztulásba kergetett milliókat, honnan jön hát a megváltás? Hol történt a hiba szovjeteknél, hogy olyan mérhetetlen országban, kitűnő földeken, »tervszerű« gazdálkodással milliók halálos ítélete fenyeget? A termelés rossz talán, az elosztással akadtak meg, avagy a reklám túlzott s ismét csak Potemkin falvak színes erdeje nyúlik a külföld felé s a díszletek mögött nyugodtan halnak az emberek?

A reklám kedvéért s a dömping búza kedvéért milliók halnak meg az országban. Szovjeték földi paradicsoma ugyanazt tudja mutatni, mint az eddigi igéretköny vek: túl világi életben van az öröm. Holott ők az itteni örömöket hirdették. A túlvilág azonban mégis biztosabban Ígérkezik öröm szempontjából s nem is olyan felelősségteljes az itteni világ urai számára, így aztán a milliónyi kulak »vígan megy a halálba...«