Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)

1933-03-11 / 20. szám

1933. március 11. 3 oldal. »KOMAROMI LAPOK« telepet házastól, gépestől együtt. Azóta eszi a rozsda és ha valamikor arra vetődik egy kutató, csodálkozni fog, hogy hogyan került oda az az érdekes gép. A forradalmi zűrzavarban nem menekülhetett egy csoportban a magyar kolónia. Búcsút, valószínűleg örökös búcsút vettek egymástól és ki-ki me­nekült arra, amerre tudott, amerre lá­tott. A mi jobb sorsra érdemes földinket, Darida Zoltánt Panama köztársaságba veb.-tte a sors. A Panama csatorna Csendes óceáni torkolatánál telepedett le. Jelenlegi foglalkozása: házgondnok. Egy többszörös háziúrnak nem keve­sebb, mint tizennégy házára ügyel fel. és, ha valahol tatarozni kell, azt ő in­tézted el. A munkálatoknál szintén magyar munkásokat vesz fel első sor­ban. És ezért kap szabad lakást és annyi fizetést, hogy abból szerényen megélhet. Az elfoglaltsága nem olyan nagy és van ideje az ottani életet tanulmányozni, hiszen a Panama csatorna valósággal vándorutja a világ mindenféle népsé­gének. A mi kedves földink, Darida Zoltán ott messze, a föld másik oldalán pedig tovább szövi terveit és azok közül bi­zonyára meg fogja valamelyiket való­sítani, mert az ő tetterejét, munkaked­vét nem elégíti ki az, hogy tizennégy házmesterrel és vicével veszekedjen naponta, az bizonyos és fogunk mi még Darida Zoltánról sok érdekeset Írni. (bj) Meggyilkolta a lányát s aztán öngyilkos lett egy megháborodott tatai asszony. Borzalmas gyilkosság és öngyilkos­ság történt Tatán, özvegy Nagy Sán­­dorné varrónő, Erzsébet nevű lányával s két fiával lakott együtt. A két Nagy fiú este jókedvűen ment el otthonról, hogy résztvegyenek egy mulatságon, mikor hajnalban hazatértek, véres lát­ványra nyitottak: huszonkétéves nővérük vértócsában holtan, édesanyjuk pedig haldokolva feküdt ágyában, szintén hatalmas vérveszteségekkel. A nyomo­zás kiderítette, hogy özv. Nagy Sán­­dornénak régebbtől fogva kisebb elme­zavarai jelentkeztek s ugylátszik, egy ilyen pillanatában konyhakést ragadott s gyomron szúrta a mellette alvó leá­nyát. Nagy dulakodás támadt erre, amit a nyomokból következtetni lehet. A leány több vágást kapott a kezén, ami az elkeseredett harcra mutat. Végül is az anya győzött és agyonszurta a leányt. Ezután önmagával végzett: először fel­vágta a hasát, majd a torkát is elvágta, de még életben maradt néhány óráig, eszméletlenül. A vizsgálat folyik annak megállapítására, milyen körülmények kényszerithették Nagynét véres tette elkövetésére, mert anyagi gondjaik nem voltak. Polgár Lajos napszámos egy nap alatt 4000 Kc-t keres. üCMTMUg; .-síi Tele van a világ nyomorúsággal, bajjal. Különösen érzik ezt a szegény napszámos emberek úgy téli időben. Érezte ezt Polgár Lajos magyarországi illetőségű, Szentpéteren tartózkodó nap­számos is és gyakran eltűnődött az élet rút igazságtalanságai fölött. — Nehéz ez a cudar élet — sóhajtotta és ha a kis árendás ház szépszámú gyerek­lakójára nézett, fájt a szive, igen fájt. Mert hát nagyon köllene már egy kis gúnya ezekre a gyerekekre, egy kis liszt, zsír, fűtő is szükséges a háznál igy ünnepek előtt — morfondírozott Polgár Lajos napszámos, — de hát honnan, mikor munka egyáltalán sehol sincs. — A nyomorúság, a munkanél­küliség rossz tanácsadó. S hosszú téli estéken, a homályos, kis szobában, az öreg mestergerenda aiatt furfangos ter­veket főzögetett Polgár Lajos napszá­mos. Aztán egy szép napon gondolt egyet, kapta görcsös bunkóját és a csupasz, szomorú akácok között fel­­sántikált Ógyallára. Malovecz dr. közjegyző ajtaján kopognak. Megállt a közjegyzői hivatal előtt, felsóhajtott egy keserveset az ólmos, vigasztalan égre, szorosabbra markolta fütykösét, beljebb került és elszánt szívvel keményen kopogott s ott állt Malovecz dr. előtt. — Gerendás János szentpéteri gazda vagyok — mondta — 6000 Kő-t kér­nék kölcsön a közjegyző úrtól. Teher­mentes földjeim vannak, meg lehet nézni a telekkönyvi hivatalban. — Mig ezeket mondta, sárgásbarna góbéarcán egy izom sem rándult és nagy becsü­letesség, józan tisztesség áradt minden porcikájából. Malovecz dr. megnézte a telekköny­vet és úgy találta, hogy nagyon ren­des, tisztességes gazdaember ez a Ge­rendás János. Kifizetett azon melegében 4000 Kő-t s azzal, hogy a hiányzó 2000 Kő-t majd Gerendás gazda után küldi, szívélyesen elbúcsúzott vendé­gétől. Az igazi Gerendás János módfelett elcsodálkozik. Pár nap múlva Gerendás János gazd­­uram felszólítást kap dr. Malovecztől, hogy a hátralévő 2000 Kc-ért baktas­son föl Gyallára. Tiszta szivéből el­csodálkozott ezen az érthetetlen fel­szólításon Gerendás János gazda, és sehogy sem tudta kiokoskodni a dol­got, de hát azért csak felcihelődött Ógyallára. Kölcsönös magyarázkodások után minden kivilágosodott s Malovecz dr. látta, hogy ármányos furfang áldo­zata lett. Minden sánta ember jöjjön le a községházához. Dr. Malovecz nem vesztegette az időt. Autón szaladt ki Szentpéterre s a községházához lecitáltatták a község összes sántáit, mely esemény humoros epizódokban bővelkedett. Malovecz dr. azonnal felismerte Gerendás Jánost — alias Polgár Lajost. Hiába volt minden tagadás, Polgár Lajosnak be kellett rukkolni a fogházba, hogy ott várja be a bíróság ítéletét. Nem rajta múlott, hogy a történet nem happy enddel végződik,mint ahogy ő azt hosszú téli estéken, az alacsony mestergerenda alatt főzte ki, furfangos, nagy cselekedetek végrehajtására fö­lötte alkalmas eszével ... Szentpéteri. Irodahelyiség utcára nyiló legjobb helyen teljes berendezéssel azonnal átadó. Ajánlatok „Modern“ 83 jeligére a kiadóhivatalhoz. KÉT KÖLTÖ. — Falusi költők Akinek már nyomtatásban is megjelent. Két költő is járkált ezen a héten a komáromi uccukon, mindaketlő úgy­nevezett falusi költő-ember, — a vé­letlenek sosem járnak egyedül. Ezek is kettesben jelentkeztek. Az első: szerdán délután kopogott be a Kultúrpalota hűvösébe, szomorú szemű falusi költő, huszonnégyéves és katonai felülvizsgálatra jött Ko­máromba a falujából. Bejött tehát egy kis ismerkedésre, mert írtunk róla annakidején mi is. Amig a katonai irodákban sorsa felett döntenek, be­járja a várost. A kötele tavaly jeleni meg: »Bará­taim kényszerítésére« — mint annyi sok százan mondani szokták, de a nyomdának még most is tartozik ezer koronájával, ami arra mutat, hogy hogy a világ nem nagy érdeklődéssel viseltetik a lírikusok iránt. A költőnek öt elemije van és fel­tűnően intelligens fiatalember, jó meg­jelenésű, rendes fiú, nem olyan zilált, mint általában a falusi költőket el­képzelni szokták. Iparos foglalkozása van a 'költőnek, de nem megy az ipar, nem csináltatnak az emberek semmit, igy hát mi marad hátra? Verset írni a ládafia számára. Minden este ne­kibúsul és versel ír, aztán gondosan elteszi a ládába. Nehéz az élei! — mondja bána­tosan, - legalább a négy polgárit letehettem volna, de sose volt rá pén­zem. Most, nagy unalmamban leten­ném, de nincsen pénzem könyvekre. Nem különös jáléka-e a sorsnak? Könyvet írni tud, könyvből tanulni már nem. A könyvekkel gyűlt meg a baja, most közibük került, fojtogatják a könyvek, amikből tanulni szerelne s amit írni szeretne: se előre, se hátra, nyakonragadta őt a betű. Nem aktiv ember: mint a legtöbb költő, bánatos passzivitás él benne, ez a passzivitás készteti arra, hogy csak elmélkedjen a dolgokon, de nem vegyül közéjük. Látom élete vonalát, nagyot akarva indul, csalódások érik, önmagába zárkózik, bánatos lesz, — vájjon tovább merre visz az útja? Ki tudna kölcsönözni a költőnek polgári iskolába szóló tankönyveket? Most huszonnégyéves, még van benne ambíció. Később, ha sok minden nem sikerül neki, úgyis a gonosz világot fogja okolni. Nem tudja még, hogy a világ: min­dig önmagunk vagyunk. Csakhogy ez nagy titok, sok szenvedés után jön rá az ember. A krizis-oldó költő. Csütörtökön következett be a szímői költő, akiről szintén megemlékeztünk már, mert házihasználatra igen talp­raesett versezeteket szokott faragni. Vidám arccal kopogtatott. Módosabb paraszti ember, füle mögött egy kis huncutsággal. Pénzt szerető, pénzt megtartó, szorgalmas gazda, tavaly el­­haatározta, hogy a téli időket versírás­sal fogja átmulatni s kanyarított is olyan verseket, hogy a szomszédok csudájára jártak. — Csak a feleségem nem tudott róla sokideig! — hunyorogja rava­szul, — mert a feleségemet is megír­tam, hogy milyen szigorú egy asszony, volt a fiatalabb időkben. De így van az, ha ember birtokba házasodik. Nem tud beletörődni az asszony a kisebb­a láthatáron. — ségbe, ha az ember beleházasodák a birtokba... Most mi szél hozta Komáromba? Jöttünk elintézni a krízist! — ne­vetgél a bajusza alatt, — egy kis adó­hivatali krízisünk volt. Nem megy ki a bajból a falusi nép soha! Tele van mindenki adóssággal, veszedelemmel.- Hát verset ír-e még? Most nem igen! Nem volt rá idő a télen. Havat kellett hányni, fát kellett ásni, az állatok körül lenni, hát nem tudtam az idén egy verset se költeni. Csak egy szlovák verset köl­töttem, mert a katonaságnál megtanul­tam szlovákul, azt elküldöm Hlinká­­nak. Hát ilyen okos ember ez! A felesége tudja-e már. hogy ver­set ír? Már tudja. De, hogy róla is ír­tam valaha, azt nem tudja. Most is azt kérdezte: Ugy-e, verseket viszel be Komáromba? No, ha ilyen nagyon bántja, újra fogok írni. Megírom vers­ben, hogyan kell megoldani a világ­válságot. Ha ezt meg tudja csinálni, mil­lió koronát kereshet. Hát én meg is írom, — mondja bizonytalanabbul, — ha leközlik az újságba. Csak még azt nem tudom, mi az a próza, meg mi a líra, meg a vers? Rövid, de szakszerű magyarázat kö­vetkezik a prózáról és a líráról. Rendben van, — bólint, — meg­írom lírában. A közeli napokban tehát lírai vers fenyegeti az emberiséget, a válságról. Mi hír egyébként? — Köszönöm, a dalárda is működik, szövetkezeteket is alakítják. A világ gondjához meg azt szólom, hogy saj­nálom Hitlert! — Sajnálja? — No, hallja! Mennyi gondja lehet és igen haragszanak ám rá Szímőn a komenisták! Szegény Hiller, még ez kellett neki: Szímőn is haragszanak rá. — Mi lesz ebből a világból! (thyvi) Hamis aláírása volta a váltónak, vagy eredeti? — március 8. Bonyolult váltóhamisitási port tár­gyalt a komáromi kerületi bíróság. Magánokirathamisitás vádjával vádolta az ügyészség Haber Lajos volt kétyi kereskedőt, aki jelenleg Komáromban lakik, hogy Suba János gazdálkodó nevét irta alá egy 7000 koronás vál­tóra, le is számitoltatta a Hontmegyei Népbanknál Párkányban. A vádlott azonban nem érezte magát bűnösnek s azt állította, hogy az aláírás Subától származik. Suba János azért nyilvání­totta hamisnak saját aláírását, mert közben Haber fizetésképtelen lett. Suba viszont azt állítja, hogy bár sok váltót irt alá Habernek, a 7000 koronásat nem s akkor értesült csak a hamis váltóról, amikor Haber Palesztinába ment. Erre azonnal gyermekeire ruház­­tatta át összes ingatlanait. A kihallga­tott Harmos Károly Írásszakértő való­színűnek tartotta, hogy az aláírás Ha­ber kezétől származik, de a tanuk a vádlott javára vallottak s a vádlottat a bíróság fel is mentette azzal, hogy va­­lósziniileg Suba János maga irta alá a váltót és hogy a felelősség alól ki­bújjon, gyermekeire ruháztatta át in­gatlanait. Az államügyész felebbezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom