Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-03-11 / 20. szám
2 ü Ga* »KOMAKOMI LAPOK< 1933 március 11. világ nagy kulturális és szellemi áramlataiba Az uj folyóirat hasábjain Sziklay Ferenc dr. nagyon helyesen fejtegeti a magyar kisebbség tudományos kiképzésének fontosságát és a magyar tudományosság művelésének lehetőségét s kereteit. Elsősorban a mi legvitálisabb problémáinknak kell a tudományos vizsgálat és feldolgozás tengelyébe kerülniük, vagyis ki kell építenünk a csehszlovákiai magyar kisebbségi tudományos munkát. A gyakorlati életre alkalmazott tudományos munka ez, nem laboratóriumi pepecselés és nem elvont esztétizálás. Óriási a terület a jog, politika, történelem, közgazdaság, etnográfia, statisztika, irodalomtörténet számtalan relációjában. Ezerszer hangsúlyoztuk, hogy nélkülözhetetlen szellemi fegyverünk a kisebbségi élet tudományos módszerrel és lelkiismeretességgel elkészített katasztere. Van itt egy másik konkrét feladat: a magyarság életének szociográfiai vizsgálata, ami nem lehet még a legnemesebb szándék feltételezettsége mellett sem kezdő fiatalemberek munkaterülete. Azért mondottuk el a fentieket, hogy ezzel rámutassunk a most megindult folyóirat életes hivatására. Az első füzet áttanulmányozása arról győz meg, hogy a folyóirat szerkesztősége felismerte nagy feladatait. A munkatársak közös munkaprogram alapján végzendő jövőbeli munkája érheti el a nagy célt: kisebbségi tudományos életünk összes határkérdéseinek kitűzését és munkába fogását. Aiapy Gyula az Alsócsallóköz lovasnomád településeit ismerteti, Eíhey Gyula régi kastélyainkról mond el eredeti dolgokat, Haiczl Kálmán dr. XVII. századbeli szlovenszkói magyar főúri család ingóságainak leltárát közli: ez mind olyan kérdés, amely a kisebbségi tudomány körébe tartozik. A folyóirat egyéb tartalma is gazdag és változatos, /ankovics Marcell gyönyörű bevezető szavai megérdemlik, hogy a nagy nyilvánosság is tanuljon és lelkesüljön beiőlük. lakács Menyhért dr„ a jászóvári premontrei kanonokrend tudós főpapja a jövőbelátás problémáját fejtegeti a kereszténység szempontjából és elitéli a jövőbelátás kétes és az egyénre sokszor végzetes eszközeit, főleg a spiritiszta kísérleteket. Karsay Ervin jászóvári premontrei kanonok a tiszta logika problémájával foglalkozik a Sigwart-féle divatos teória alapján, Melich János dr. budapesti egyetemi tanár a magyar nyelv jövevényszavainak átvételi módját ismerteti, Császár Elemér dr. budapesti egyetemi tanár Az ember tragédiájáról ir tanulságos esszét, Sziklay Ferenc dr. a kisebbségi magyarság tudományos életének feladatait fejtegeti, Pécsi Gusztáv Komáromi földink, Darida Zoltánnal az élén a magyar kolónia tehát kivándorol Délamerikába, Kolumbia államba. Az ut hosszú, fáradságos és sokba került, de mindezekért kárpótlást találnak abban a könnyekig megható fogadtatásban, amelyben a kolumbiai ismerőseik fogadják őket. Megmutatják a kis magyar telepet benn az őserdőben, ahol erdőirtással és fafeldolgozással foglalkoztak a már előbb odavándorlók. Verne, Cooper és Max regényeiben annyiszor olvasott őserdei élet most a valóságban állt előttük. Vadállat, vadász és egyéb kaland is akadt elég gyakran, szóval az utolsó mohikánok, a vadölők, vadfogók és útmutatók regényalakjainak képzelhették magukat. Kolumbiában rendes famegmunkáló, deszka, léc, zsindely készítő telep még nem igen volt, dacára annak, hogy ezek a cikkek keresettek voltak. ltjaink üttörők akartak lenni ezen a téren és meg akarták alapítani az első kolumbiai gőzfürész vállalatot. Ami kis pénzük még volt, összeadták és levelezésbe bocsátkoztak egy német céggel, amely vállalkozott arra, hogy famegmunkáló gépeket szállít nekik. Közben munkásokkal erősen döntetik a százados fákat, hogy a felállítandó fűrésztelepnek bőségesen legyen anyaga. Kihirdetik az egész országban, dr Michelsonnak, Einstein előfutárának alaptévedéseit fejtegeti. Az irodalmi rovat Takáts Sándor és Péter Mihály emlékével foglalkozik, majd Brokyányi Kálmán „Festőművészet Szlovenszkón“ és Haiczl Kálmán „Léva története a XVI. század végéig“ cimü műveinek bírálatát adja. hogy magyar munkásokat keresnek és a munkásfelvételeknél elsősorban a magyarokat vették figyelembe. így igen nagyszámú magyar gyűlt össze telepükön. A fából épített munkásházak száma egyre szaporodott a telep körül. Csak ha magyar munkás nem akadt, fogadtak föl más nemzetiségűt és igy volt közöttük szép számban szerecsen munkás is, sőt a szakácsnéjuk is egy Herkuleserejü szerecsenasszony volt, aki azzal dicsekedett, hogy nagy úri házak konyhájában is kevergette a rántást. Ezt szó szerint tessék érteni, mert ennek a Natasának a rántás volt a főmániája. Ez például négy ember számára készített rántott levest, 2, mondd kettő kiló lisztből csinált rántást. Persze a leves sürü volt, mint a harmadnapos krumpli csúzpeiz. A magyar fiuk a magyar konyhaművészet titkaiba is be akarták Natasát avatni, de e téren Natasa antitalentum volt és produktumait csak fajrokonainak, a szerecsen munkásoknak a gyomra vette be. Később már csak a szerecseneknek főzött. Végre megérkeztek a gépek, amelynek árát persze előre kellett kifizetni egy messze eső város bankjában. Az őserdőben nincs hitel. A gépek ugyan megérkeztek, illetve a magyar kolónia a telepre vontatta azokat, de nem érkezett meg az a mér-Komáromi földink kalandjai a kolumbiai ífcprrinhpn A magyarok kis kolóniája messze idegenben. — De- UöGl UUUull. rüre ború. — A magyar gőzfiirésztelep szomorú sorsa. — A vándorbotot megint kézbe kell venni. Saját tudósítónktól. Komárom, március 10 Erzsébet szigeten lévő lakóházunkban 1933. májusi-éré A lakás áll: 4 szoba, fürdőszoba, előszoba és konyhából. Közelebbi felvilágosítást készséggel megadunk 79 Fried Kálmán és Fia nők, akit a cég kiküldeni ígért, hogy a gépek fölállításánál, mint szakember segít és a gépek kezelését megmutatja. Hiába írtak a szállító cégnek, az hallgatott, mint a sir. Közben a kolumbiai forradalom újra föllángolt, a különböző pártok embereket toboroztak a saját zászlójuk alá. A magyar kolónia munkásai nagyrésze elment szerencsét próbálni A gépeket az ottmaradottak összeállították úgy, ahogy tudták. Akkor aztán kitűnt, hogy a gépeket szállító cég rossz gépet küldött, azért nem jött el a mérnök ur. A gép működött, de nagyon keservesen és nagyon lassú munkával. A készített deszka, léc és egyéb hasonló dolgok olyan kapósak voltak, hogy bámulatos, Ekkor tűnt ki, hogy Kolumbiában egy ilyen fűrésztelep valóságos aranybánya és gyorsan meg lehet belőle gazdagodni. Igen ám, de a gépek rosszak voltak. A gépszállitó cég közben megszűnt, ez a rosszgép szállítás volt a hattyúdala. A forradalmi állapotok mind rémesebbek lettek, mindenki menekült, aki csak tehette, A magyar kolónia, amely hivatva lett volna a magyar névnek, szorgalomnak, becsületességnek ott messze földön hirt és elismerést szerezni, könnyezve hagyta ott a fa-A néni nem siet. Én sietek, te sietsz, ő siet. Mindenkinek olyan sürgős az útja, hogy alig győz a végére érni, csak a néni nem siet, aki most féllábával %z autóbusz felhágóján az utazás legcélszerűbb beosztását spekulálja kifelé. A néni szép öreg uriasszony, párnásarcu, fehérhaju, kő vér kés, talán egy kis asztmája is van, mert szabályos időközökben sóhajt, fuj és nyög egy verset, miközben a csevegést persze beszünteti. Nahát, most megállóit az autóbusz, a néni féllábával a felhágóra lép és szépen megkérdi a kalauztól: Mondja fiam, ez a kocsi megy a Bicsérdyuccába? — Ez nem, — feleli a kalauz, de át lehet szállni a tizenötösre. A néni gondolataiba mélyed: nem szívesen száUok én át fiam. Anélkül nem lehet? — Ez a kocsi nem megy oda, a tizenötösre tessék átszállni a gróf Becskereky-téren. A kocsiban mozognak az utasok. Mi az! Miért nem megyünk? Mi történt? Gázolás? Kalauz, talán nem ilyenkor tárgyalná a privát ügyeit? — És a kalauz rászólt a nénire: Tessék kérem felszállni, itt nem állhatunk órákszámra. — Akkor inkább a tizenötösre szállók, — véli a néni és görcsösen kapaszkodik az autóbuszba. — Hol áll meg a tizenötös? — A gróf Becskereky-téren, ott tessék átszállni. — Inkább itt szeretnék. Ámbár a fiam azt mondta, hogy a kilencessel menjek. Ez nem a kilences? — Ez a ftizennégyes, de a kilencesre is át lehet szállni a Ficzere Ronalduccánál. De tessék elengedni a kocsit, indulunk. Az utasok bent üvöltenek. — Kalauz, azonnal indítson, disznóság, Ázsia, feljelentem, élcsapatom, majd én megmutatom magának. A kalauz kétségbeesetten mentegetőzik: De ha féllábbal a hágcsón van, nem indíthatok. Aztán a nénihez: — Tessék felszállni, vagy leszállni, én elcsengetek kérem. A néni megmakacsodik: — A fiam azt mondta, hogy a kilencessel menjek. — Az nem itt jár. — Hát hol jár? Rossz már az én lábam, hogy megyek én oda fiam, gyalog? — Hát tessék velünk jönni. Majd szólok az átszállónál. Az utasok toporzékolnak, a kalauz pedig hirtelen felkapja a nénit a kocsiba, csönget és a soffőr úgy rákapcsol, hogy az utasok keresztülbuknak egymáson. Megy a kocsi és a néni láthatólag valami akciót készít elő. Hirtelen föláll és megy kifelé: — Én mégis inkább leszállók fiam. — A kalauz csitítja: — Most nem lehet, majd a megállónál. — Olt kapom a kilencest, ugye fiam? — Olt nem, majd a Ficzere Ronalduccánál. A kocsi megáll. A néni félig lelép: — De az ugye még messze van, az a Ficzere Ronald ucca? — Tessék feljönni, majd én szólok. — Inkább leszállók! A fiam nem mondta a tizennégyest, ez pedig ugye a tizennégyes? Ez nem megy a Bicsérdy-uccába. Az utasok visítanak odabenn: indulás, mit akar, megőrült, lökje le, lemaradok a vonatról, fél nyolc elmúlt, ezt nem lehet kibírni. És a kalauz csakugyan lelöki a nénit, gyöngéden, óvatosan, de lelöki, és csönget és a kocsi valósággal megszökik a nénitől, aki még mondana valamit, de szava elvész a dühös motor ordításában. Egy pillanatig látom a nénit, aki nem siet látom, ahogy fogja vissza és egy helybe rögzíti az autóbuszt, mely vasból és gummiból és lihegő robbanásokból azért van összerakva, hogy siessen. És elgondolkodom egy kicsit, hogy hát én miért sietek? És miért siet ez a sovány úr, aki az imént úgy sivalkodott türelmetlenségében, mintha nyúznák és miért siet ez a bundás hölgy, aki most áradó szóval szidja a kalauzt a késedelemért? Az autóbusz siet, mert ez a természete, de mire nekünk az ilyen siető alkalmatosság? Egy perccel később érünk célhoz, semmi bajunk belőle. És mégis leugrálunk a megálló előtt , tíz méterrel, hogy egy század percet nyerjünk és a nyakunkat reszkírozzuk, hogy három rolianó autó közt 'kígyózván ,két másodperccel előbb jussunk az ucca másik felére. Ki hajt, ki üldöz, miért sietünk ennyire? Végeredményben miről van szó? Az ember vesz valamit, vagy elad valamit, beül a hivatalába és a végén kijön a hivatalából. Az eredmény ugyanaz, mint volt akkor, midőn lóvonaton döcögtürík a tett színhelyére és telefon helyeit hordár röpítette mondanivalónkat. Akkor is csak eladott az eladó egy vagon tétel savanyúkáposztát és a vevő megvette és a hivatalnok aláírta az aktát, semmivel se hamarabb, mint ma. És mégis aki elad valamit, annak ma százszor annyi dolga van és aki vesz, annak is és a hivatalnoknak is ugyanazzal az üggyel százszoros a dolga. Eladok valamit: engedély, igazolvány, deviza, kiviteli, behozatali illeték, erkölcsi bizonyítvány, iktatás, kiadás, kerek és poligon bélyegző, lilabárca és nyilvántartási hitelesítmény és perforált melléklet és sárga vámtanusítvány előttemezve, láttamozva, felbélyegezve és mellékletezve és lebélyegezve. Nem csak nálunk, Amerikában sem értem ezt a sietést. Ott is csak az történik, hogy valaki valamit elad és valaki, valamit megvásárol, de ezzel annyi mellékes tennivaló jár, hogy megőszül az eladó, a vevő, a hivatalnok és rohan, hogy mindent elvégezhessen, amiből aztán kijön az a szimpla tény, hogy egy tétel fogkefe átment a [mister Soott tulajdonából a mister O’ Hara tulajdonába. Ez a pesti néni, aki nem siet, hatalmasan demonstrálta az ember igazságát, mert az ember csakugyan nem siet, minden dolgát egyszerűen és nyugodtan elvégezhetné. De siet az autóbusz, a gép, mely az öncélú sietségért lett, azért a töméntelen bonyodalomért, amiben a civilizáció rendje az egyszerű történeteket felbontotta. Minden nap tíz új gép születik, hogy mind az életet siettesse és az embert elkapja a gép, siet, rohan, fuldoklik és csinál magának bonyodalmakat, hogy valamire használni tudja egyre bőségesebb idejét. Egy századrésze nem hasznos munka annak a rettentő munkamennyiségnek, amit ilyen eszeveszett hajszában végzünk, nincs haszna a hajszolt termelésnek, nem nyer többet a kereskedő és nem gazdagabb a hivatalnok, csak mindenkinek sokkal több a dolga, mert a civilicáció irtózatos munkaképességére az embernek nincs szüksége, tehát az egyszerű munka adminisztrációját bonyolítja annyira, hogy az élet csupa sürgős tennivalóból álljon, annak egyre kisebb hányada lesz a kenyéradó munka. Egyre fulladtabban sietünk és egyre szegényebbek leszünk. Elgondolkodom, hogy hát miért is sietek én olyan veszettül? És most látom, hogy nem is én sietek, hanem az autóbusz. A gép diktálja a tempót és a végén annyi időt fogunk megtakarítani, hogy a végén semmire se érünk rá és éhen halunk, mert egy darab kenyérért hat napig kell rohannunk repülőgépen hatszor a föld körül. Bizonyisten a néninek van igaza. Inkább az időt pocsékolnánk, mint az életünket. M. L.
