Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)

1932-10-12 / 80. szám

ötvenharmadik évfolyam €30. szám, Szerda, 1938. október 18. Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 80 Ké, félévre 40 Ké, negyed­évre 20 KC. — Külföldön 120 K5. Egyesszám ára 1 korona. Alapította: TUBA JANOS. Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA dr. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. Főm unka társak; ALAPY GYULA dr. és FCLÖP ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor-u. 20. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton A komoly pénzügyi gondok. Komárom, október 11. Megérkeztek. Itt vannak, azt sem kérdezték, hogy: szabad és leül­lek az állam minisztertanácsába. Benes sem mosolyog, mini ami­kor még jó pár hónap elölt is azt hajtogatta, hogy »nekünk nincse­nek olyan súlyos gondjaink, mint egyes országoknak; a gazdasági krí­zis nálunk sokkal enyhébb, mint egyes államokban...« Most már a lovas mögé letelepedett a sötét Gond, mint a köllö mondja, és lovának kantárszára is a Gond ke­zében van már. Az illúzióknak és az illúziókeltéseknek vége van, a derűs optimizmusnak hasonlóké­pen, mert mi is épen úgy szenve­dünk már, mini szomszédaink. Épen úgy. A krízis, a bizalomhiány elölt nincsen akadály, átlépi a vámso­­rompőkal és a spanyol lovasokat és átlépi a derűsen fogalmazott pénzügyi expozékat. És a pénzügy­­miniszter keze olt van a zuhany fogantyúján, meghúzza az álmodo­zók fejére: »remunerációkról szó sem lehel, a fizetéseket már no­vemberre le kell szállítani...« — »csökkenteni kell az üzemek lét­számát ...« Mi ez a kemény pa­rancsszó, hiszen a szakszervezetek nem mondták még rá az ament! Úgy látszik, nem is mondják és a harminekilcncezer fölösleges vas­­ulas létszáma csökkenni fog, mert ezen is sok-sok milliót meg lehet lakarítani, ha elmennek a jól meg­érdemelt nyugalomba. Most már nem kiváncsi senki sem a határokon belül, hogy kül­ügyminiszterünknek mi a vélemé­nye a krízisről, mert mindenki tud­ja, hogy az a kép, amelyet elébe rajzolt dús fantáziájú Benesünk, az egy álomvilág, tűnő délibáb, fata morgana, amelyet egy hűvös szellő elí'ujt a helyéről. Mosl már az ön­­bátorítás korszakán túlvagyunk. A betegnek is kell tudnia, hogy mi a baja, a jó orvos nem íilkolózik. A miniszterelnök ezeket mondja: A nemzetközi gazdasági élet le­­gyengülését huzamos állapotnak kell tekintenünk. Ez őszinte be­széd és olyan diagnózis, hogy nem vezet félre senkit. E szerint kell felkészülnünk bajaink ellen. Tehál nem átmeneti állapot, mint azt legutóbb még maga a minisz­terelnök is szépítgette, hanem hu­zamos állapot. És ez egészen más. Az álmeneii állapot az időleges várakozási jelentett, amelynek rö­videsen itt lesz a vége. A huzamos állapot, az már helyzet, mely új medret váj magának és abban uj irányt vesz a gazdasági életnek fo­lyama. Nekünk tehát egy huzamos állapotra kell felkészülnünk. Sok homokzsákot a léghajóba, ha majd emelkedni kezd velünk életünk és gazdasági léliink nívója, akkor mi is vele emelkedni tudjunk, legyen mit kihajigálni az élet ujjálendülé­­se idején. Sok ivóvizet és kétszer­­süllel a hajóra, mely ismeretlen utakon megy felderítő céllal új tá­jak felé. Az utasok ne szenvedje­nek hiányt és legalább legyen meg az, ami nélkül nincsen élet, csak vegeláció. De iie hiányozzanak a inenlőővek sem, ha ismeretlen vi­zek mélységei fölöli futunk és a mélységnek látszó vízfelület alatt zátonyok lappangónak. Reánk is olyan következmények háramolnak, amiket a legjobbaka­rat melleit sem nevezhetünk kel­lemeseknek, folytatja az őszinte miniszterelnök. Tehát fizelésleszál­­lítás, mini azt már Németország és Magyarország elvégezte, mini ab­ban a krónikus betegségben ro­mán szövetségesünk már eszten­dők óla végletesen szenved és be­tegsége átragadt már a szomszéd­ságra, Jugoszláviára is, amely elölt a hilel boltjára lehúzták a rolókat. Komárom, október 11. Az országos keresztény szocialista párt elnökválasztása. Az országos keresztényszocialista párt elnöki bizottsága ülést tartott, amelyen az elnöki bizottság vezetőjévé Gros­­schmid Géza szenátort egyhangúan megválasztották. Az elnöki bizottság behatóan megtárgyalta a folyóügyeket és elhatározta, hogy a párt eddigi be­vált programjának és irányának meg­felelően a pártélet felélénkitése érdeké­ben megteszi a szükséges lépéseket. Az országos pártkongresszust novem­ber 30-án, Érsekújvárba hívják egybe és az erre vonatkozó részletes intézke­déseket az előkészítő bizottsággal fogja az elnöki bizottság megtenni. A no­­vomber 30-án megtartandó pártkon­gresszuson fogja a párt országos elnö­két megválasztani. A pártvezetőség elé terjesztendő javaslatoknak kidolgozá­sára az elnökség Aixinger László dr. országos pártigazgatőt kérte föl. Megbetegedett a miniszterelnök; Karlsbadba utazott. Udríal miniszterelnök megbetegedett és orvosi tanácsra többnapi tartózko­dásra Karlsbadba utazott, ahol gyógy­kezelés alá vették. Helyettese Bechyne miniszter vette át a kormány vezetését. Bechyne most tért csak vissza üdülési szabadságáról, amelyet a Tátrában töl­tött. November l én fogják az állami alkalmazottak fizetését leszállítani Trapl dr. pénzügyminiszter hosszabb nyilatkozatban tárta föl a sajtó képvi­selői előtt az állam súlyos gazdasági Bizony, ez nem kellemes. A kapi­talizmus döglődik, mondják kár­örömmel az orruk hegyén túl nem látó szociálforradalmárok, akik munka helyett az orruk hegyét nézhetik, ha ez a nem kellemes állapot újabb fázisához érkezik. Azon nem lehet segíteni mással, mini a Pénz őfelségével, melynek idáig engedelmes és hű alattvalói voltunk. Mert a szociális termelés­ből fakadó jólétnek nagyszerű pél­dái világítanak ide épen annak ha­zájából és klasszikus földjéről, ahol most már megindul a magánkeres­­kcdelmi forgalom és az mindenki­nek juttat kenyeret, nem pedig ke­nyérjegyet, mint a szociális terme­lés. Az egyensúlyt igen fájdalmas in­tézkedésekkel kell megtartanunk, a megegyezés nem egyszerű és nem könnyű, szól tovább ez a minisz­terelnök, aki tekintélyes öregúr, de még életében sem volt ilyen őszin­te, mint most. Ezt még a külügy­minisztériumban is meghallják és megérzik. Talán feljegyzik a leg­közelebb esedékes külügyi expozé margójára is. helyzetét és az 1933 évi állami költ­ségvetés egyensúlyának megtartására irányuló pénzügyi terveket. Nyilatko­zatában a fizetések leszáliitásával kap­csolatban kijelentette, hogy az eddig életbeléptetett intézkedések még mindig nem képesek ellensúlyozni a terheket. Egy ut van még hátra: az állami ki­adások további csökkentése, hogy a megfogyatkozott bevételek tételét ellen­súlyozhassuk. A kiadások csökkenté­sét mind a személyi, mind a dologi tételeknél megejtettük és a csökkentést elsősorban az utóbbiaknál vittük ke­resztül. A személyi kiadások csökken­tését ez évben különösen abban az esetben érjük el, ha egyáltalán nem számituuk a karácsonyi pótlék kifize­tésére. Ez azonban legfeljebb 200 mil­lió koronás megtakaritást jelent. Az állami alkalmazottak számának csök­kentését csak az állami üzemek reor­ganizálásával egyidejűleg és arányosan vihetjük keresztül. Már a nyár elején is elkerülhetetlennek tekintette a pénz­ügyminiszter, hogy az állami alkalma­zottak fizetéséhez is hozzányúljanak A pénzügyminiszter az 1933. évi állami költségvetés összeállításánál azt java­solta, hogy e költségvetés egyensúlyá­nak biztosítása céljából a dologi ki­adások további csökkentésén kívül az alkalmazottak fizetésleszállitását is végrehajtsák. A miniszter elkerülhetet­lennek tekinti, hogy a fizetésleszállitás a karácsonyi pótlék felfüggesztésén kí­vül már ez év novemberében megtör­ténjék. Kétségtelen, hogy az állami al­kalmazottak ezen rendelkezés követ­keztében érzékeny veszteséget szen­vednek, de ez az áldozat okvetlenül szükséges, hogy az állam a legsúlyo­sabb válság idejét létének veszélyezte­tése nélkül átélhesse. Nem f izetik ki a kulturális é* szociális segélyeket. Mint minden évben, úgy az idén is igen sok kérvényt intéztek az országos hivatalhoz, amelyekben különböző er­kölcsi testületek, kulturális és szociális egyesületek és intézmények anyagi se­gélyt kérnek. A kérvények ott feküsz­­nek az országos hivatalban elintézetle­nül, aminek az az oka, hogy az ország gazdasági válsága miatt a pénzügymi­nisztérium már eleve megvonta minden kulUirális és szociális intézménytől a segélyezést, sőt a már megszavazott tételeket sem fizetteti ki, — amint azt a Národni Denik írja. Miután a Szlo­­venszkón működő egyesületek és in­tézmények legtöbbjét éveken keresztül állami szubvenciókkal segélyezték, most ezeknek az egyesületeknek működése a támogatás elmaradásával meg van bénítva és sok egyesület máris azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a se­gély elmaradása folytán kénytelen lesz beszüntetni működését. Elkerülhetetlen a kormány válsága. A miniszterelnök szombaton várat­lanul megbetegedett és hazahívta tátrai üdüléséből helyettesét Bechyne minisz­tert, akinek átadta az ügyek vezetését, ő maga pedig Karlsbadba utazott kú­rára. A kormány válságos helyzetét ez a fordulat csak nehezebbé tette és fo­kozta azt a bizonytalanságot, amely a belpolitikában hónapok óta fennáll. Azt, hogy UdrZal miniszterelnök meddig marad távol, senki sem tudja és van­nak, akik azt hiszik, hogy a minisz­terelnök a válság megoldását Bechyne kollégájára bizza, amit semmiesetre sem lehet a helyzet javára írni. A kor­mány mostani szorult helyzetét egyes ambiciózus koalíciós vezérek arra sze­retnék fölhasználni, hogy kierőszakol­ják a kormány lemondását. Megújultak és megszakítás nélkül folynak a ku­lisszák mögött az intrikák, amelyek egyes miniszterek megbuktatására, sőt az egész kormány felcserélésére irá­nyulnak. Hogy lesz-e ezeknek a machi­nációknak eredménye, előre senki sem tudhatja, de vannak olyanok is, akik megelégednének már azzal is, hogyha Udríal miniszterelnök távozna. Az ag­rárok azonban kitartanak a mai kor­mány mellett és nyomatékosan hang­súlyozzák, hogy nem lehet UdrEalnak a kormány éléről távoznia, mert akkor még nagyobb lenne a káosz. Politikai körökben úgy beszélik, hogy Masaryk köztársasági elnök szerdán érkezik meg Kistapolcsányból Prágába és visz­­szatérte után meg fognak kezdődni a politikai tanácskozások, amelyektől vár­ják a helyzet javulását. Sokan azonban meg vannak arról győződve, hogy da­cára minden kísérletnek, a kormány­­válság elkerülhetetlen. Sírnia 8« iarjegsso £ isgjo&fo iapt Komárom! Lapokat POLITIKAI SZEMLE

Next

/
Oldalképek
Tartalom