Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-09-17 / 73. szám
»KOMAROMI LAPOK« 3. oldal. 19o2. szeptember 17. gondosság, amellyel anyagi jólétünkre ügyelnek, ilyen formában megszűnjék. Mi nem sorsjegyhirdetésekért vesszük a lapokat, hanem a cikkekért. S ezeket a cikkeket irgalmatlanul kiirtja az olló, jellemzéséül az 1932-es Középexirópának. Ami a mindenféle könyvek behozatalát illeti, - legyen az akár német, francia, magyar vagy román, annak lehetősége pedig végkép meg van nehezítve. Mint a Metternich korszakában, úgy zárnak el most is a könyvek vásárlásának lehetőségétől s most már elmondhatjuk, hogy adtál uram esőt, nincs köszönet benne: megvan a behozatali rendelet elvben, de gyakorlatban jobban megszorították, mint azelőtt, az „úgynevezett tilalmi időszakban. A gazdasági határvámok és elszigeteltségek -étappját a kulturális határzár követte s az a néhány ember, akinek még életszükséglete a könyv (Komáromban is egyre gyérül a számuk, mert mégiscsak többet ér a jó bor a könyvnél), - az a pár ember is valóságos harcot vív egy-egy könyv megszerzéséül' t. Ez már túlnőtt az úgynevezett kisebbségi magyar kérdés« keretein s ezek a szavak nem gravaminális politika újabb harangozásai. Ismerek embereket, akik a legegyszerűbb könyvet nem tudják megszerezni, annál az egyszerű oknál fogva, mert behozni nem lehet, — nem lehet akár Ausztriából, akár Belgrádból, — mert különféle titokzatos devizaengedélyek és valutanyilatkozatok rubrikáira van szükség akkor, ha, teszem föl, a belgrádi építkezés statisztikáját egy monográfiából megtudni szeretném s különösen azóta lett minden könyvbehozatal nehézkes, amióta a könyvkereskedelmet, mint a dohánytermelést, monopolizálták s egyedelárusítóknak adták, hadd szívja a fogát a többi száz szlovenszkói könyvkereskedő. Bürokrácia és rövidlátás! Nem is lehet erre egyebet mondani. Hanem: ablaknélküli újság s könynyen hozzáférhető könyv, az lassankint az utópiák közé tartozik. írunk pedig 1932-öt, Európa közepén. Háromszáz méter magasan a tihanyi visszhang fölött! Első utam repülőgépen, amelyről ait hi tem, hogy az lesz az utolsó. — A balatonfüredi szénsavas kút. — Itt a repülőgépi — Csaknem fél a szerkesztő úr felszállni? — Két veszedelmes kis lány. — A keszthelyi kert! csiga, az estiai és velencei osztriga, a kamocsai és a gútai ostya. - Amikor a patikárus szórakozott. — Ha szénné ég az ember és eukarbon lesz belőle. — Minden jó, ha jó a vége! Saját tudósítónktól. Éppen a balatonfüredi szénsavas kútnál szürcsölgettem a jéghideg, kristálytiszta, üdítő vizet, amelyet hatalmas poharakban, csinos leányok nyújtanak az embernek, amikor a pompás parti sétány felől lárma hallatszik. — Itt a repülő! Lehet vele repülni — mondogatták az emberek. Természetesen én is odasiettem. A Magyar Légiforgalmi Részvénytársaságnak egyik alumíniumból készült hidroplánja már tényleg olt libegett a vizen, egészen közel a parthoz és várta az utasokat. Tízperces fölszállás és keringés a levegőben 300 méter magasan csekély hét pengőbe kerül. Elvégre, ha elképzeli az ember, hogy potom hét pengőért világhíres lehet az ember olyanképpen, hogy lezuhan, szörnyet hal és az egész világsajtó ír róla, igazán kapni kell az ilyen alkalmon. Az ismerőseim egyre nógatlak, hogy csak szálljak föl, milyen szép riportot lehet majd erről írni. Én magamban a lezuhanás eshetőségét mérlegeltem és arra gondoltam, hogy tényleg szép riportot lehet róla írni még akkor is, ha lezuhanok és szörnyet halok, azzal a külömhséggel, hogy a riportot nem én, hanem —thíjvi barátom fogja megírni a Komáromi Lapoknak és a Prágainak. Sose irigykedtem, ha tlujvi barátom elír előlem valami jó témát, de ezúttal mégis bizonyos irigység fogott el, hogy ilyen jó témát átengedjek a —thíjvi-nek. Tehát haboztam. Közben két huncutul helyes kislány libegett előttünk és kedves szemtelenséggel azt mondották: — Csak nem fél a szerkesztő úr felülni a repülőre? Nagyot néztem, hóimét ismer engem ez a két csinos fruska, de aztán rájöttem, hogy az ismerősök szóiítgattak szerkesztő úrnak, innét tudták meg a kicsikék is. Ha az embernek egy, hátha még két csinos nő azt mondja, hogy csak nem fél, akkor már föllép bennünk a férfibüszkeség és a legveszedelmesebb dologra is képesek vagyunk. Emlékszem rá, amikor Keszthelyen jártam gimnáziumba a premontreiekhez és a nagynéném, akinél kosztban voltam, egyszer tavasszal, kertásáskor a még ki nem bújt kerti csigákat összeszedette azzal, hogy meg-Komárom, szeptember 16. főzve én megizlelem. Erre a nagy esetre összejöttek az ismerősök, az unokanővéreim barátnői, köztük volt az ideálom is. Sokkal idősebb volt, mint én, de hiszen a fiatal gimnázista gyerek első ideálja mindig az idősebb nők közé tartozik. Amikor a megfőtt csigát villával kicuppantották a héjából, bizony én megrázkódtam. Uram-Isten, ezt nekem le kell nyelnem? De mikor az ideálom rám nézel! azzal a széj) ibolyakék szemeivel és azt mondta: — Józsi csak meg meri enni!- bár elsötétült körülöttem a világ, de azért lenyeltem vagy öt főtl kerti csigát és azóta szeretem is. Hát mikor pár éve az én gyáros barátommal Rómában jártam és bará lomnak, aki azelőlt tengerész volt, nagy örömet akartunk szerezni és az ott tartózkodó Győry Dezső költő barátunkat is belévonván, hölgyekkel együtt kiutaztunk Ostiába, Róma kikötő városába, mert volt tengerészünk már tiz esztendeje nem látott tengert. Sírva is fakadt, amikor meglátta régi szerelmét, a csodaszép, fenséges tengert. A parton osztrigát árultak. Amikor az osztriga házát fölnyitották, e magánlaksértés után az osztriga, valószinüleg emiatti fölliáborodásában nagyon undorítóan nézett ki. A hölgyek egymást bíztatták, hogy ki merné megenni. Ekkor vesztemre egyik tüzes szemű menyecske azt mondja: Remélem, szerkesztő úr meg meri enni?! Mit tehettem mást, lenyeltem pár darabot az ocsmány állatból és anynyira megszerettem, hogy Mesti'ében, Velence elővárosában annyit bevágtam belőlük, hogy volt tengerész barátom azt mondta, hogy akkora adag még egy őstengerésznek is a dicséretére vált volna. Kiskoromban szülőfalumban, Kamocsán, erős lázam volt és az orvos kinint rendelt, de aj, gútai patikus elfelejtett ostyát is küldeni és az én gyerekkoromban Kamocsa messzebb volt Gutától mint most és a sok ingovány, dzsindzsár miatt nem lehetett csak úgy visszaszalaszlani valakit, hogy a feledékeny patikustól elkérje az ostyát, hát inkább a Józsi gyereknek kellett szenvednie és a keserű kinint csak úgy, natúrszeletként bevenni. Bizony, én be nem vettem Uagy itikßerL-könnyű moónL Az esővíz lágy. A Föld rétegein át megtett út folyamán különböző ásványi anyagot, mint mész, gipsz stb. . . . old fel és aztán mint kemény kút- vagy forrásvíz kerül napvilágra. Fehérneműmosáshoz azonban lágy víz szükséges, mert ellenkező esetben még a legjobb szappan ellenére is szürkés-sárga foltok maradnak a ruhán, öntsön tehát a mosó- és első öblítő vízbe az új vízlágyító szerből: a CLARAX-ból! 1 csomag mindössze 1.50 Kc-ba kerül és 200 liter víz meglágyítására elegendő. Ezáltal szappant takarít meg és a ruha fáradság nélkül hófehér lesz. Kérjen az üzletben, ahol vásárol, egy ingyenes mintacsomagot! CLARAX meglágyítja a . volna soha, ha nincs ott a szomszédék leánya, aki megint azt a varázsmondatot mondotta: Józsi, csak nem félsz bevenni ezt a kis vacak orvosságot ... Szóval Balalonfüreden is elmondták ezt a varázsigét és beszálltam a hat üléses hidroplánba. A beszállás kissé körülményes volt. A partot szegélyző virágokat át kellett lépni. A virágok között liliomok is voltak és vigyáznom kellett, hogy ne legyek liliomtipró. Akkor egy kis tutajról egy szál deszkán az ember feljutott a repülőgép szárnya tövébe, ahonnét nyílt az utasok fülkéje, amely kényelmes autófülkéhez hasonlít. Négyen ültünk a bőrlótelos kis siralomházban, mert ki tudja, nem lesz-e belőlünk halott:egy angol, én, meg az a két imposztor kis lány. Őket azóta többször láttam fölszállani. Nagy a gyanúm, hogy ők voltak az utasok toborzói, a gyáva tépelődők buzdílói, mint nálam is. A mi fülkénk előli künn ült a pilóta és kísérője. Az aluminium szárnyak két csücske közötti távolság 20 méter volt. Az egész repülőgép hat utassal együtt 22 métermázsát nyomott, az én súlyomat is belekalkulálva... Mielőtt elindultunk volna, a két hölgy azt mondta a pilótának, hogy mutasson meg mindent a szerkesztő úrnak, szóval nekem, mert biztosan riportot fog az útról írni. Szóval angyali kedvesek voltak ezek a nők. Meg is mutattak mindent, még a pilóta helyére is beültettek. Persze, nagyon vigyáztam, hogy a kezemmel, a lábammal, a könyökömmel meg ne nyomjak valami gombot, mert akkor baj lesz. Elmondották, hogy télen a csónakokat leszerelik a gépről és kerekeket kap és akkor a szárazföldről indul és a hidroplánból aeroplán lesz. Vesztemre magyarázat közben azt kérdeztem, hogy hol van a benzin? Öh, minek is kérdeztem ezt. A benzin kérem? A fotelek alatt, a fülke burkolatában, a szárnyakban, szóval köröskörül, mert a hellyel takarékoskodni kell — válaszolta az udvarias pilóta. Most értem, hogy miért olyan veszedelmes a repülés. Egy kis eltévedt szikra és a szempillantás ezredrésze alatt lánggá és szénné válik minden. Hiszen az utas valósággal a benzinben ül. Elgondoltam, hogy még én is szénné éghetek és széndarabok alakjában hullok a kék Balatonba, ahol a halak eukarbon. meg citrokarbon alakjában nyelnek el. Ekkor már szerettem volna leszálini, de a parton sok száz, ezer ember is állt. Innét már nem volt többé visszatérés. A tömegről nem is beszélvén, mit szólt volna az a két kis fruska, ha kiszállok. Az ismerősök és a nagytömeg nem is sejtették, hogy micsoda drámai eggyüttes játszik a lelkemben, én a világ előtt hős voltam, és bár nem mondtam fölrepülésünk elölt, hogy ilyen bátorság megérdemli, hogy le a kalappal, a kalaplevevés mégis megtörtént Amikor a pilóta megindította a motort a légcsavar olyan légáramlatot csapott, hogy a parton állók kalapjait mind lekapta az orkánszerű légörvény, természetesen megfelelő kiabálás, sikoltozás közölt. Egyideig a balatonfüredi jachtklub elült siklottunk a vizen, majd az uszoda felé kanyarodtunk és akkor jött az isteni érzés: fölfelé kezdtünk szállni. 3000 méter magasságban párszor íveket írtunk le Tihany fölölt. Ilyen szédítő magasságban, hatszorosan nagyító Zeiss-távcsövemen nézve, soha el nem feledhető látvány nyűgözött le. Az egész Balatont leheteti látni, egészen Keszthelyig. Nem tehetek róla, de nekem, mint szerkesztőnek, mindenhol nagyobb adagot adnak. Itt is a 10 perces időt még 5 perccel megtolclották az én kedvemért. így mind a két part fölött többször keringtünk. N agyon szép volt a Füred fölötti keringés is. Aztán egyszerre csak elállt a motor őrülten siketítő zúgása. Megállt a motor és siklórepüléssel szépen leereszkedtünk a Balaton tükrére. Újra megindult a gép és visszaúszott velünk a kiindulás pontjára. A kiszállás az egyszál deszkán megint idegesített, de végre a parton voltam, ahol az ismerősök, mint hőst ünnepeltek. Én persze hallgattam, hogy micsoda gyávaság fogott el az elindulás előLt a fülkében. A következő elindulás előtt hallottam a két kis leányt, amint egy termetes urat főztek: — Ugyan, tanár úr, csak nem fél fölszállni? Szóval, a színjáték kezdődött elölről ... Faun. A Duna hármas aratása. Egy osztrák család egyik nőtagja véletlenül belefuit a Dunába, másik nőtagja pedig gyermekével együtt öngyilkos lett Bécsben s mindnyájan Komárom körül vetődtek partra. A páti sirásó kegyeletes munkája Saját tudósítónktól. Komársom, szeptember 16. A Duna ezidén különösen sok áldozatot szedett. Alig múlt el nap, hogy Szlovenszkónak a Duna által határolt részéből ne jelentettek volna egyegy vízbefultat. Részint az öngyilkossági statisztika könyveli el a dunai tragédiákat, részint pedig a fürdőzők vigyázatlanságának rovására írhatjuk a sok szerencsétlenséget. E számtalan tragédia közül különösen kiemelkedik egy osztrák családnak szomorú históriája. Ennek a családnak rövid idő alatt három tagja a vízbe fulladt s mindegyik Komárom körül került felszínre. Még augusztus 21-én történt, hogy Komárom közelében, Pat pusztán kifogták egy fiatal leány holttestét. A leány fürdés közben pusztult a Dunába. A páti lakosok kihúzták a hullát, a sírásó nagyon tisztességesen, gondosan ettemteMe s a maga egyszerű módján virágot is ültetett a
