Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)

1932-06-11 / 46. szám

1932. junius 11 iKOMÄROMI LAPOK« 5. oldal. Épül az emeletes magyar internátus Beregszászom — junius 10. A beregszászi állami reálgimnázium Ruszinszkó egyetlen megyar tannyelvű középiskolája. 120—150 magyar diák, vonaton, autóbuszon, szekéren, biciklin, gyalog jár be mindennap Beregszászba messze falvakból, esőben, hóban, sár­ban, fagyban. Nem kell-e tönkremenni ilyen élet­mód mellett a 10—18 éves korú, tehát a testi és szellemi fejlődés legkritiku­sabb korában levő magyar fiuknak ? Mondjunk még több esetet? Mert mondhatnánk, de minek beszélni sokat erről a fajunk életerejét sorvasztó ál­lapotról, mikor itt már nem beszélni, hanem tenni kell. Azóta a magyar internátus ügye ro­hamosan haladt előre. A beregszászi járás 100.000, Beregszász város 20.000 koronát szavazott meg a magyar inter­­nátusnak. A társadalmi gyűjtés is ered­ményesen megindult. Egyelőre még szerény keretek között, csak 17 tanulót tudott befogadni és egész évre ellátni a szeptemberben megnyílt internátus. Az Internátus Egyesület vezetősége azóta zajtalan, de egy percig sem szü­netelő munkával viszi előre a magyar internátus ügyét. A mostani szerény internátust első perctől fogva kicsiny­nek és ideiglenesnek tekintette és egy percig sem tévesztette szem elől a végleges célt: egy minden követelmény­nek megfelelő, minden ellátási nevelési eszközzel felszerelt, kielégítő befogadó képességű emeletes internátus megépí­tését. A magyar társadalom áldozat­­készsége még a mostani súlyos gaz­dasági viszonyok között is oly mérték­ben nyilvánult és nyilvánul meg, hogy ez a nagy feladat is immár a megva­lósulás stádiumába lépett. Minden elismerésünk és hálás sza­vunk a magyar társadalomé, amely ilyen súlyos gazdasági viszonyok közt is ál­dozatos tettekben mutatta meg áldo­zatkészségét és azé, amely még ezután fogja meghozni a maga áldozatát a magyar internátusért. Erős a hitünk, hogy a beregszászi sőt az egész kár­pátaljai és szlovenszkói magyar társa­dalom azon tagjai, akik még eddig az áldozatból nem vették ki a részüket, most a legégetőbb szükségben, az utolsó erőfeszítésnél meg fogják azt tenni. Az Internátus Egyesület vezetősége a még ez évben felépítendő magyar internátus céljára tégla-akciót indított. Téglajegyeket bocsátott ki 20,100, 1000 és 10.000 téglára, 5, 25, 250 és 2500 korona értékben. Hogy olyan magya­roknak is lehetővé tegye a magyar in­­termátus felépítéséhez való hozzájáru­lást, akiknek nincs módjukban egy­szerre és egy összegben való adomá­nyozás: csekken és részletekben való befizetést is lehetővé tesz. Kérjük, hogy minden városban és községben, ahol magyarok laknak jöj­jenek össze, azok az agilisabb magya­rok, akiket ez a magyar internátus ügy nem hagyott érintetlenül, indítsák meg saját körükben a jegyzést, azután for­duljanak egy lev. lapon téglajegyekért és csekkért a következő címhez: Orosz György, Internátusi Egyesületi titkár, Beregszász, Rózsa u. 7. Ugyanazt kér­jük minden város és község magyar iskolájának lelkes tanáraitól és tanítói­tól, hogy az iskolák ifjúsága is kivegye részét e nemes nevelő mozgalomból. Ugyancsak kérjük a magyar községek képviselőtestületeit, hogy a költségve­tésbe vegyenek fel egy összeget a be­regszászi magyar internátusra és erről értesítést küldjenek. Téglát kérünk a magyaroktól a ma­gyar internátus falába, nehogy később egy virágszálat legyünk kénytelenek könyörögni tőlük a magyar kultúra — sírjára. A komáromi múzeum érdekes látogatója. Tudományos riport vidámsággal elegyítve. — Amikor a brünni kolléga meglátogatja a komáromi kollégáit. — Egy órás tudományos séta a múzeumban. — Riport a múzeumlátogatások szezonjából. Saját tudósitónktól. Komárom, — június 10 Komárom, junius 11. Minden hónapnak megvan a ma­ga szezonja. Az összes szezonokat per­sze nem sorolhatom föl, igy bocs ás­sanak meg kedves és kedvetlen ol­vasóim, ha csak a fontosabb szezo­nokat sorolom föl. Nagyon jelentős szezon a bibictojás szezon, amelyet az öregedő komáromi urak várnak nagy türelmetlenséggel és élvezik nagy áhí­tattal és nagy bizakodással ennek a szezonnak a gyümölcseit: a keményre főtt és üvegszerű, átlátszó tojásait. Na­gyon népszerű és egyben népszerűtlen szezon a zöldhagymaszezon aszerint, hogy az illető szereti-e a kamocsai déli gyümölcsöt, a zöldhagymát, abez­­dert. Ez a szezon igen sok családi jelenetre, perpatvarra adott már okot. Ha az asszonyka elfintorítja orrát a zöldhagyma szagától, akkor nem egy­szer veszekszik a férje urával, hogy sörözés közben miért evett hagymát. Ilyenkor a finnyás asszonyka, ha a szíve bele szakad is, nem ád hitvesi csókot az uracskájának, bárhogyan ostromolja is az erősebb nem a gyen­gébb nemet. Hogy sok asszony nem bírja a hagy­maszagot, arról eszembe jut valami. A napokban csendesen vacsorázom a Pokolhoz címzett szigetbéli vendég­lőben, persze zöldhagymával elegyítve, amikor odajön egy ismerősöm, akinek a feleségéről tudjuk, hogy nem egy bokorban jött a világra a milói Vé­nusz úrasszonnyal. — Én nem eszem, csak egy po­hár sört iszom és bevágok pár cso­mó zöldhagymát — mondotta és leült mellém. — Nagyszerű, hát maga is szereti ezt az isteni eledelt: a zöldhagymát? — kérdeztem örvendezve, örültem, hogy a zöldhagymaszekta egy új tag­gal szaporodott. — Szereti ám az ördög! — feleli vissza az én nagy bámulatomra. — Hát akkor minek eszi? — Tudniillik a feleségem se sze­reti. Ebben az egyben egyet értünk. — Most még kevésbbé értem — dadogtam én. — Jaj, kedves szerkesztő úr, lát­szik, hogy maga még boldog legény­­ember, nem tudja, milyen trükköket kell kitalálni a szegény házas ember­nek, hogy a feleségétől békén lehes­sen. Én most haza megyek hagyma­szaggal, a feleségem azonnal bezár­kózik egy külön szobába, annyira gyűlöli ezt a kamocsai parfümöt. Reg­gelig a színét se látom, nyugodtan ellóghatok a kávéházba és nyugodtan alhatom. Tegnap találkoztam estefelé ezzel a leleményes ismerősömmel. Hívom, hogy jöjjön velem egy kis zöld hagy­mára. Megtörtén legyint kezével. — Jaj, kedves szerkesztő úr, már a hagyma se használ. Az asszony rá­jött mindenre és ő is eszi a zöldhagy­mát. Kedves szerkesztő úr, maga nagy gasztronómus, nem tud a hagymán kívül valami más illatos ételt? Szóval minden hónapnak megvan a maga szezonja. Most van például a múzeumlátogatások évadja. Vidéki és helybeli iskolák jönnek a múzeu­mot meglátogatni. Apró kis emberkék nagy elemózsiás csomagokkal páro­sával jönnek a »mujzeumba«, hogy, ott az ember elmagyarázza nékik a látnivalókat. Némelyik áhítattal hall­gatja a magyarázatokat, a legtöbb­nek azonban azon jár az esze, hogy, hol lehet már kicsomagolni a hazait és falatozni belőle. Tegnap éppen háromszor mondot­tam el a mondókámat három külön­böző iskolának, hát, hogy úgy mond­jam, egészen svungban voltam és még vagy tiz iskolának is elmagyaráztam volna a mi érdekességeinket. Ilyen muzeális hangulatban voltam, amikor kopognak és belép egy jómegjelené­sű, jól öltözött és jól fésült úriember és németül kezd beszélni. Nem tud­ván jól németül, átszóltam a szemben levő szobába Szombathy Viktor bará­tomhoz, aki több nyelven beszél és megkértem a tolmács szerepére. így aztán megtudtuk, hogy a jól fésült úr a múzeum vezetőségét ke­resi. Mondottuk, hogy most csak mi ketten, az egyesület titkárai vagyunk kéznél és szívesen állunk rendelkezé­sére. Azonnal lekollégáz bennünket és azt az óhaját fejezte ki, hogy sze­retné a múzeumot megnézni, amely­nek jó hírneve még hozzájuk, brünni szakemberekhez is eljutott. Szóval brünni múzeum igazgató le­het a látogatónk, állapítjuk meg ma­gunkban. — No thyvi-kém — mondottam, — tegyünk ki magunkért, mutassunk meg mindent ennek a tudós kollégá­nak ,hogy kellemes emlékekkel men­jen el innét. A brünni kolléga a figyelem, az előzékenység kvintesszenciája volt, gyakran hangoztatta, hogy ha a kol­léga urak — már t. i. mi — Brünnbe kerülünk, feltétlenül az ő vendégei leszünk. Mi túl akartuk licitálni a kolléga urat a kedvességben és ugyan­csak nagy bőbeszédűséggel magya­ráztuk néki a múzeumi tárgyakat, a mammuth lelettől egészen Kalabusz István fazekas remekéig, a nagy cse­rép lisztes hombárig. A brünni kol­léga ugyan többször hangoztatta, hogy nem akarja drága időnket annyira igénybe venni és nem kívánja a rész­letes magyarázatokat, de ha mi ketten svungba jövünk, akkor nem ismerünk irgalmat. A végén megmutattuk a vá­rosi könyvtárat is, ahol leültettük a holtra fáradtnak látszó brünni kol­légát. No, ez biztosan meg fogja írni komáromi tanulmány útját a brünni Tárogatóban és bizonyosan pár me­leg szóval megemlékezik a mi tudo­mányos vendégszeretetünkről is. De hallga, csak haliga, megszólal a brün­ni kolléga: — Kedves kollégáim, addig is, amig Brünnben viszonozhatom az önök pá­ratlan szívességét, amely a hagyomá­nyos magyar vendégszeretet egyik fé­nyes tanujele, nem mehetek el anél­kül ,hogy már most ne viszonozzam valami csekélységgel nagy szívességü­ket — és ezzel a belső zsebébe nyúl és egy hatalmas, duzzadt tárcát vesz elő. — Te jó Isten! — mondja Viktor barátom — ez azt hiszi, hogy mi pénzért mutogattuk a múzeumot. — Nem baj, ha pénzt ád, elfogad­juk a könyvtár javára — feleltem én. A brünni kolléga mélyen és nagyot markol a tárcába, de pénz nem ke­rül elő, hanem kockás, csikós és pety­­tyes zefir ingminták és melegen ajánl­ja, hogy rendeljünk nála ingeket. — Ejnye a zanyád meg ne sirasson — tört ki belőlem és valósággal úgy roskadtam le a székre. A brünni kol­léga kibújt a gubójából és a múzeumi szakemberből egyik brünni textilgyár vigéce lett, aki a nehéz viszonyokban ilyen trükkökkel dolgozik, mindenütt adja a kollégát, hogy annál nehezeb­ben lehessen visszautasítani a rende­lést. De kolléga úr ide, kolléga úr oda, mi nem rendeltünk. Ez mód fe­lett bántotta, szinte lerítt az arcáról az a fájdalmas panasz, hogy hát hiá­ba szenvedte végig a mi hosszú lére eresztett magyarázatainkat. Mi volt a mi boszuságunk az övé­hez képest? Távozásakor azonban adtam néki még egy kegyelemdöfést. — Kedves kolléga úr, ne siessen annyira, rendelni ugyan nem rende­lünk, de a múzeumunkat még nem mutattuk meg egészen, a képtárat még nem látta. Dühösen nézett rám és elrohant. Nem szeretném, ha beteljesednék az, amit ez a kolléga kívánt nekünk. — ayjó — Kőműveskalapáccsal ütötte agyon veszekedő sógorát. Néveri Miklós gútai építőmester ösz­­szeveszett a sógorával. A sógor, Kürti Ferenc, veszekedő természetű ember volt és állandóan békétlenkedett a családban. Egyik éjjel Kürti Ferenc ismét összeveszett valami kis kölcsön­­ügyből kifolyólag a nővérével, aki Né­veri Miklósnál volt férjnél és meg­verte. Később a veszekedést ismét foly­tatni kezdték s akkor Kürti Ferenc nyitott bicskával támadt az asszonyra, aki sikoltozva menekült a szobából és az uccára szaladt, Kürti Miklós utá­na ugrott. A nagy kiabálásra a szom­szédság is összefutott. Egy ideig visz­­sza tudták tartani Kürti Ferencet, de mikor a sógora, Néveri is kérlelni kezdte, újból dühre lobbant nagy or­­dítozások kíséretében, kitépte magát íssiaamrasHBraaemOTfflmgcHnMBBMH a szomszédok kezéből azzal, hogy meg­öli a nővérét. Néveri meg akarta vé­deni a feleségét s eléje állott Kürti­nek. Kürti ekkor a sógorára támadt s Néveri, hogy megvédje magát, fel­ragadta a mellette heverő kőműves­­kalapácsot s úgy ütötte vele fejbe a sógorát, hogy az szörnyethalt. A komáromi kerületi bíróság most tár­gyalta dr. Soós Imre felsőbirósági ta­nácsos elnökletével az ügyet. Néverit az államügyészség erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés miatt helyeztette vád alá. A bíróság azon­ban a tanúvallomások alapján meg­állapította, hogy. a jogos önvédelem esete forog fönn s Néverit felmen­tette. Titokzatos gyilkosság Gútán. Félfejét levágták egy gútai embernek s nem akad a csendőrség a tettesek nyomára. Saját tudósítónktól. Gútán ismét emberhalál történt. Ez az emberhalál azonban kiemelkedik a sablonos gútai emberölési krónikából. Nem egyszerű verekedés, amiről hirt adunk, hanem egy titokzatos gyilkos­ság, mely még megfejtésre vár. A gútai virtus ismét kitört. Szerdán reggel a gútai földművesek, akik az örtényi tanyák felé igyekeztek, borzalmas leletre bukkantak. A Vág gátjának mentén egy ret­tenetesen megcsonkított hullát ta­láltak. Gúta, — junius 10 A hulla feje szét volt roncsolva, olyan dühve!, hogy a fél fejét nem is találták meg. A járókelők felismerték a hullá­ban Mészáros József huszonhat éves gútai embert, aki fiatal házas és egy gyermek atyja volt. Azonnal értesítették a csendőrséget. A komáromi csendörség nyomozóosztálya is megjelent, Lednik Mátyás csendőr­őrnagy vezetésével és hozzáfogott a ku­tatáshoz. Kiszállott a kerület vizs-T

Next

/
Oldalképek
Tartalom