Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-04-13 / 29. szám
2. oldai. »KOMÁROMI LAPOK« 1932, április 1T A magyar nemzeti párt komáromi szervezetének közgyűlése. Uj tisztikar és választmány. Komárom, — április 12 A magyar nemzeti párt komáromi szervezete április 9-én tartotta a párt kerületi helyiségében közgyűlését, amelyen a párt uj vezetőségét választották meg. A közgyűlésen a párt tagjai nagy számban jelentek meg és élénk érdeklődéssel vettek részt a napirendre kerülő ügyek megtárgyalásában. ifi. Koczor Gyula kerületi elnök nyitotta meg a közgyűlést, melynek tagjait üdvözölve, beszédében rámutatott arra, hogy a párt újjászervezésére hivatott közgyűlésnek az a feladata, hogy a szervezet élére olyan vezetőséget állítson, amely élénkebb pártéletet teremt és amely a párt tagjainak gazdasági és kulturális ügyeiben mindenkor kész önzetlenül munkálkodni. A vezetőségnek arra kell törekednie, hogy a tagokkal állandóan fentartsa a kapcsolatot, mert csak úgy lesz képes megfelelni azoknak a jogos igényeknek, melyeket vele szemben támasztani fognak, különösen a mostani időkben, amidőn a párt a városi ügyek intézésében nagyobb befolyásra tesz szert. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó után Kalitza Sándor kerületi titkár terjesztette elő a jelölő bizottság javaslatát a választásra vonatkozólag. Javaslatára a közgyűlés a komáromi szervezet elnökéül Fiilöp Zsigmondot, Czike Dénest és Páti Nagy Sándort választotta meg egyhangú lelkesedéssel. A szervezet alelnökeit és tisztikarának tagjait a következő párttagokból választotta meg a közgyűlés: Alelnökök: Anda Lajos, Bajcsy Ferenc, Baranyay József dr., Broczky István, Geöbel Károly dr., Komáromi Lajos, Kovách Tihamér, Tóth Ferenc és Török András. Jegyző Berza János, háznagy Páti Nagy Mihály, pénztáros Komáromi Viktor, ellenőrök: Bakos Károly és Csukás István. A választmány tagjaiul megválasztattak: Bajkay János, Bihary László, Czibor Géza, Czirok Béla, Csonka Sándor, Csukás Sándor, Droszt József, Gulyás Antal, id. Gulyás Lajos, Hodossy István, Joó István, Kelemen István, Király Károly, id. Kaszás József, id. Katz László, Kossár István, Kossár János, Kalitza Sándor, Körös István, Lencz József, Luka Péter, Mórotz Lajos, Mézes Sándor, Mórotz János, Metke Márton, Mórocz László, Mórocz Zoltán, Nemes György, Nagy Sándor, Páti Nagy Sándor (Tolnai-u.), Páti Nagy László, Psenák Ferenc, id. Rózsa Pál, Rácz Benő, Rácz Ferenc, Sebestyén Ferenc, Söröss Lajos, Szénássy Zsigmond, Tóth Lajos (asztalos), Tóth János, Tárnok András, Tárnok Károly, Vály Lajos, Vargha János (kertész), Vargha Dezső, Vargha János, Vörös Sándor. A megválasztottak nevében Fiilöp Zsigmond elnök mondott köszönetét és lelkes szavakban tett indítványt a párt országos vezetőinek a szervezet tiszteleti elnökeivé való megválasztására. A pártszervezet közgyűlése mélységes tisztelete és ragaszkodó szeretete kifejezéseképen egyhangú lelkesedéssel választotta meg diszelnökké Szent-Ivdny József nemzetgy. képviselőt, a párt országos vezérét, tiszteleti elnökké pedig Füssy Kálmán, Richter János, Szilassy Béla dr. szenátorokat, Holota János dr., Törköly József dr. nemzetgyűlési képviselőket, Blanár Béla dr., Jaross Andor, Güter János dr. és ifj. Koczor Gyula országos elnököket. Majd az elnök tömör szavakban vázolta az uj vezetőség feladatait és nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az uj vezetőség van hivatva arra, hogy a komáromi magyar nemzeti párt életébe eleven életet vigyen bele és a szervezetet megerősítse. Felhívta a párt tagjait, hogy a legteljesebb bizalommal forduljanak a párt vezetőségéhez s városi ügyekben a párt képviselőtestületi tagjaihoz, akik mindenkor a legnagyobb készséggel állanak igazságos ügyükben segítségükre. Beszámolt az elnök arról is, hogy a párt az egyes városi bizottságokban is megfelelő számban nyert képviseletet s igy is erősödött a párt tagjainak városi érdekképviselete Hogy a vezetőség a tagokkal a kapcsolatot állandóan fenntartsa, indítványozza, hogy hetenként egyszer, minden szombaton este tartson a választmány tagösszejövetelt, amit a közgyűlés egyhangúan elfogadott és határozatiig kimondott. Broczky István alelnök indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a tagösszejöveteleken a fölmerülő különböző gazdasági kérdésekről előadásokat fognak tartani, amelyre szakképzett előadókat kér föl az elnökség. Majd Kopócs Gyula, Czike Dénes elnök, Tóth Lajos és mások felszólalása után a közgyűlés megbízta a választmányt, hogy megfelelő munkarendet állapítson meg s annak értelmében járjon el a szervezet ügyeiben. A komáromi izr. hitközség elnökségének és vezetőségének megalakulása. Komárom, — április 12. Az izr. hitközség vezetőségének mandátuma lejárt, így tisztújító közgyűlést kellett tartania, amely folyó hó 9-én folyt le és a hitközség tagjainak váratlan meglepetést hozott. Egyhangúlag és nagy lelkesedéssel ismét és ez alkalommal ötödször Fried Jenő eddigi elnököt választották meg elnöknek, akiért nyomban dr. Singer Dezső főorvos, Zsombor Kornél, Nádor Ernő képviselőtestületi tagok kis deputációban elmentek. Amikor Fried Jen!p a tanácsterembe lépett, nagy' éljenzéssel fogadták őt s a taps elcsendesülésével Kellner Gyula vál. elnök meleg szavakkal köszöntötte, mint újból egyhangúlag megválasztott elnököl. Az újból megválasztott elnök a következő meglepetésszcrű szavakkal válaszolt: Köszönöm uraim a képviselőtestület bizalmát, azt megtisztelésnek veszem. érzem, hegy e megbecsülést kiérdemeltem, azonban az elnöki tisztet ez alkalommal semmi körülmények között nem fogadom el. Amire vállalkoztam, azt a jó Isten és önök segítségével elvégeztem. Évtizedes vágyakozásunk: az új székház, készen áll; húsz év hullámzása után békés együttességben megválasztott új főrabbink van, az adminisztráció síma, a financiális helyzetünk acceptábilis, nincs számomra újabb feladat s kell, hogy a munkában más váltson fel. Elhatározásom végleges, minden beszéd, szó, felesleges és eredménytelen lesz, itt maradok mint képviselőtes tiileti tag, de feltétlenül más, új elnököt kell választaniok. A képviselőtestület mély csendben, meglepetésben hallgatta az elnököl, Krausz Béla képv. tag megdöbbenésének adott kifejezést, a képviselőtestület, — úgymond — mint egy ember áll mellette, a 8 nappal ezelőtt lefolyt évi közgyűlés óriási többséggel helyeselte az elnök eddigi minden munkáját, miért akar itthagyni bennünket az elnök? Weisz Pál ugyanilyen értelemben szólalt fel s kérte az elnököl 4 maradásra. Nádor Ernő felszólalásában kiemelte, hogy mióta az ő emlékezete a hitközséget figyeli, senki anynyit és oly eredményesen nem dolgozott a hitközség érdekében, mint Fried Jenő, de nem is becsülték senkinek munkáját oly nagyon, mint a búcsúzó elnökét. A hitközség ezért hálás és ennek kifejezést is fog kellő módon adni. Mindezek dacára Fried Jenő megmarad elhatározása mellett és kéri a gyűlésnek fél órára való felfüggesztését. Az egész képviselőtestület le akar mondani, de megindul a kapacitálás. Fried Jenő rámutat a megoldásra, mindenki elfogadja és a közgyűlés egyhangúlag megválasztotta az elnököt dr. Krausz Arthur személyében és alelnöknek egyhangúlag A belesz Ernőt. Nagy kérésre és Fried intervenciójára Király Károly, a hitközség pedáns, hű pénztárosa tovább vállalta a pénztárosi lisztet, amelyet már nagy megelégedésre tíz év óta lölt be. A képviselőtestület dr. RaúL Mihály eddigi alelnöknek tevékeny működéséért, önzetlen munkájáért háláját, köszönetét jegyzőkönyvben fejezi ki. Már máskor is volt elnökválasztás, évről-évre ismétlődik a tisztújítás, de még ilyen esete nem volt a komáromi hitközségnek. Elmaradt a kortézia, nincsenek pártok, nincsen harag, a régi elnök csak más székre ült és dolgozik a képvise_ lőtestülettel tovább a hitközség javára. Kereskedők napja. — A grémium közgyűlése. — Kamaranap — Jelentős és eseményteljes napja volt az elmúlt vasárnap városunk kereskedőinek. A megalakulása óta lefolyt esztendő munkájáról, tevékenységéről beszámolni kívánó gremiumi vezetőség e napra hívta össze a komáromi járási kereskedelmi társulat első évi rendes közgyűlését, a meghívóval együtt minden egyes tagnak nyomtatásban megküldött terjedelmes jelentésben tárva fel az egy évre esett munkaanyagot. A délelőtti 10 órára meghirdetett közgyűlés az összehívás időpontjában még határozatképes nem lévén, Fried Jenő grémiumi elnök az elnökség s tisztikar tagjainak, Soltész Pál a járási hivatal képviselőjének s iparhatósági biztosnak jelenlétében 11 órakor nyitotta meg a kultúrpalota képtártermét egészen megtöltő gremiumi tagok előtt a közgyűlést, akik között a járás kereskedői is képviselve voltak. Az alapszabályok előírta formaszerüségek elintézése és Soltész Pál járáshatósági képviselő üdvözlése után elnök a közgyűlést megnyitó beszédében az általános gazdasági helyzetről szólva a következőket mondotta: —Amikor időközönként ideülök az elnöki asztalhoz, mindig az az érzésem, hogy ahány kereskedő kolléga várja a gyűlés megnyitását, mind azt gondolja magában, egy kis üzlet többet érne a legszebb elnöki megnyitónál. Uraim, én teljes mértékben igazat adok Önöknek különösen most, amikor az üzlettelenség, a pangás veszedelmesen járványos betegsége dühöng. E betegség okát, forrását keresik nagy tudományu nemzetközi közgazdászok, próbálgatják gyenge orvoslással államférfiak; de amig a politika — ez a mindent megrontó méreg — a kór asztalához közelfekszik, addig sajnos nincs gyógyulás és sorvadunk tovább. Milyen rossz érzés, hogy tehetetlenül állunk itt és nem tudunk segíteni; nem a világ, nem az országok baján, hanem itthon legszűkebb megélhetési helyünkben sem, sem másokon, sem magunkon. A testületek vezetőségének munkaköre és szerepe lecsökkent a vigasztalás enyhe talajára és legfeljebb vezeti az általános panaszok rettenetes koncertjének dirigálását. Tény azonban az, hogy a közönség és a benne rejlő tömörült erő fellépése enyhíti, csökkenti, valahogy elviselhetőbbé teszi a bajokat s úgy hiszem, hogy a grémium érzi, látja és tapasztalja, hogy amit az ember a közösség javára önmagából kifejthet, az nálunk megtörténik. Majd egyes elégedetlenkedő kereskedőkkel szemben a következőkben nyilvánította meg álláspontját: Ezek a tagtársak úgy képzelik a jó vezetést, hogy csak az ő ügyükkel foglalkozzunk, csak ő vélük töltsük az időt, s ha törvényes a kívánságuk, ha nem, mégis az ő javukra intézzük azt el. Mi mindaddig, mig a lelkiismeretünk szerint és semmi más által elbírálva úgy érezzük, hogy emberileg iparkodjunk jól végezni a reánk bízott vezetést, addig helyünkön maradunk, ha a grémium korábban venné észre hibáinkat vagy mulasztásainkat, szóval ha nem lesz megelégedve vezetésünkkel, szívesen adjuk át helyeinket azoknak, kikkel szemben nagyobb a bizalom. Hogy mit végeztünk a múlt évben, elmondjuk jelentésünkben. A jelentés csak a főbb momentumokat sorolja fel, de nem mondhatjuk el, nem Írhatjuk le azon számtalan kisebb-nagyobb dolgot, amit naponta a közösség, egyes csoportok, egyes kereskedők érdekében végeztünk. A hatóságokkal természetszerűleg az őket megillető teljes tisztelettel viselkedve, napról-napra iparkodunk megértő viszonyt teremteni. Itt is jól megfontoljuk eljárásainkat, nehogy zaklatásnak lehessen minősíteni túl sürü jelentkezéseinket. Az elnöki megnyitó későbbi folyamán a zárszámadásokhoz fűz felvilágosító, magyarázó észrevételeket. Kiemeli a komáromi kereskedők fizetési készségét, mely az őket terhelt tagsági dijak 90%-os befizetésében jutott kifejezésre szemben a járási tagokéval, akik csak 60°/0-ban feleitek meg tagdíjfizetési kötelezettségüknek. Végül kérte az elvök az évi jelentés és zárszámadások elfogadását s a szokásos felmentvény megadását. Az évi jelentéshez elsőnek Ivánji Géza grémiumi tag szólalt hozzá minden tekintetben tárgyilagos és szakszerű beszédében a szakmavédelem fontosságát és szükségességét fejtegette. E célból alakíttattak meg a szakosztályok, élet azonban nem volt bennük, a tagok hibájából. Így a tejkereskedők szakosztálya többszöri öszehivásra sem jött össze. Elismeréssel nyilatkozik az adóhátralékosok érdekében a vezetőség által kifejtett akció nagyvonalúságáról és eredményeiről, de a szépséghibát abban találja meg, hogy nem tudott elérni hoszabb moratóriumot s most a megegyezésben a hátralékos adók részletfizetési kötelezettségén kívül a folyó adók fizetési kényszere is bennfoglaltatott, ez ellen a grémiumnak szavát fel kell emelnie, mert mindezek fizetését nem bírják. S innen, a közgyűlés nyilvánosságából hívja fel a pénzügyi hatóság figyelmét és megértését, hogy a múlt esztendő az előző éveknél még rosszabb lévén, ne kívánjon a folyó adóknál oly magas részleteket, mint a tavalyiak voltak. Majd az önállóak aggkori és rokkantsági biztositásáról hét évvel ezelőtt meghozott, de még életbe nem lépett törvény hatályosításának s a biztositandókra méltányosabb rendelkezések törvénybeiktatása érdekében kéri a vezetőséget, hogy foglalkozzék a kérdéssel. Úgyszintén a tanoncoktatás nagyobb méretű segélyezését ajánlja a választmány figyelmébe. A továbbképző tanonciskola lelkes igazgatója s tantestülete megérdemel minden támogatást. Üdvözli a kereskedelmi iskola felállítása iránt indított mozgalmat s végül kijelenti, hogy az évi jelentést tudomásul veszi. Miután elnök az elhangzott beszédre észrevételeit megtette, Neuhauser Jenő papirkereskedő szólalt fel, hogy a tárgyhoz nem tartozó, izetlen személyeskedéssel, állítólagos egyéni sérelmei hangoztatásával háborítsa fel maga ellen a közgyűlés hangulatát. Elnök többször megkísérelte a közgyűlés felzúdulását szóló ellen Iecsendesiteni, de a személyeskedést tovább folytató kereskedő ellen végre is a közgyűlés általános felviharzó kívánalmára kétszeri figyelmeztetés után a jelenvoltak egyhangú helyeslése mellett a szómegvonás jogával élt. Ez után a közgyűlés az évi jelentés és zárszámadás elfogadásával betöltötte