Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-03-12 / 20. szám
tyü2. március 12. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal tották meg, amelybe az egyes pártok küldötték ki képviselőjüket. Legelőször is Fodor dr. főbiztos fölszólította a pártokat arra, hogy igényük-e a törvény által megszabott feltétel mellett a második és illetve az első helyettesi városbirói tisztet. Miután e felhívásra egyik párt sem jelentkezett, az elnök elrendelte az első városbiró megválasztására a szavazást. Az első városbirói tisztre beadatoit az első menetben 35 szavazat, ebből érvényes volt 30, amelyből Csizmazia Györgyre (szoc. dem.) esett 20, a kommunista jelöltre: Bucsi Bélára 10 szavazat Minthogy az első menetben egyik jelölt sem nyerte el az abszolút többséget, a két jelölt között újra elrendelték a szavazást. A második szavazásnál beadtak 33 szavazatot, ebből érvényes . volt. 30. E szavazatból Bucsi kapott 10 szavazatot és Csizmazia György 20 szavazatot, melynek alapján az elnök Csizmazia Györgyöt megválasztott városbirónak jelentette ki. Az első helyettes városbiró választásnál beadatott 33 érvényes szavazat. Ebből az első menetben Fülöp Zsigraond magyar nemzeti párti jelöltre esett 23 szavazat, Tóth István kommunista jelöltre 10 szavazat és igy a város első helyettes városbirájának már az első menetben Fülöp Zsigmondot választották meg. A második helyettes városbirói tisztre a csehszlovák szocialista Vitek Ferencet 22 szavazattal az első menetben megválasztották. A szavazásban a keresztényszocialista párt tagjai nem vettek részt, a rokkant párt csak az első városbirói tiszt betölténénél adott be borítékot, a többinél nem szavazott. A kommunisták a harmadik városbiró választásnál Major István volt kommunista nemzetgyűlési képviselőre szavaztak, ami természetesen érvénytelen volt. A városbirák megválasztása után a tanács tagjainak megválasztása, illetve bejelentése következett s a választást vezető főbiztos felhívta a pártokat a kapcsolásra. A tanács összeállításánál bejelentett kapcsolások figyelembevételével a tanács tagjai lettek: Csizmazia György városbiró, Dénes Emil, Tarícs István (szoc. dem.), Fára Ferenc, Vitek Ferenc másodhelyettes városbiró, (csehszlovák pártok), Loránd István (rokkant és zsidódemokrata), Csevár Ferenc, Trencsik János, Vidák Vince (kommunista), Fülöp Zsigmond első helyettesvárosbiró, Komáromi Lajos (magyar nemzeti), Fried Jenő (zsidógazdasági), Horváth István, Zechmeister Az autóbusz némi habozás után elindul a Kossuth-térrői. Halk vasárnap délután van, nincs sok utasa a kocsinak, amint a hetényí utón szalad. Finom hó hull az útra, a gazdaember, aki a termes kocsiban velünk van, sóhajtva néz a hóra s nagy kívánságot fohászkodik: vajha nedvesség jönne már a fagyott földekre. Nem lehet zab alá szántani. Ócska fűzfák, — Gödör tanár ur szellemes megjegyzése szerint csallóközi mahagóni fák, — unatkoznak az út szélén. Verebek tartják konferenciájukat. Unalmas vasárnap délután a Kisalföldön. Hetényben alighanem templomban van még a nép, mert ugyancsak üres a falu. Kurtakeszin most mennek létániára. Marcelházán, a vidék egyik legszegényebb falujában, most énekelnek éppen a templomban. Sok-sok gyerek játszik az utón. Marcelháza: egy perc. Marcelházán látom leginkább azokat az ősi házakat, melyeket még olvasókönyvben tanultunk: zsupfödeles, kétablakos vályogház, a szelemenfa-tartőval, ezzel az ágas gerendával. Zöld, meg kék néhol a gerenda. Az etnográfus azt mondja: jaj, de szépek ezek a kis kunyhók, csak minél tovább fönnmaradnának. — A nemzetgazdász azonban igy szól: bezzeg, jó lenne, ha minden zsupfödeles kis ház helyett tornácos kőház mosolyogna az utasemberre, mert ez legalább jómódot mutatna ... Mert szegény nép ez a hajdan-zsellér marcelházai. S mint néhány embere saját szavából megértettem, egyúttal roppant okosnak is tartja magát. .. Sándor (orsz. kerszoc.). Az alakuló közgyűlést ezután a korelnök bezárta, amely déli 12 órakor oszlott szét. — Nem kell nekünk kultúra, — mondta egy becsipett atyafi annakidején,— mer ölig okosok vagyunk mi ahho... Most a gazdasági válság tengerében vesződik ez a jobb sorsra érdemes falu is. Tavalyelőtt történt, hogy a Pálffy birtok felosztásával munka nélkül maradt számos gazdasági cseléd, zsellér. „Nemzetünk gyökere“. A birtokot az Agricoia r. t. vette meg, hogy majd jó üzletet csinál vele, de nem sikerült 700 holdon túladni. A birtok műveletlen maradt, az emberek kenyér nélkül tengődtek. Végre is, egy deputáció ment föl Pozsonyba, hogy mitévők legyenek. Azt felelték bölcsen: vessen be mindenki magának annyi földet, amennyit tud, meg akar. Művelje addig is. Erre visszamentek busán az emberek, mert Ígéretet, azt kaptak, csak vetőmagot nem szereztek hozzá. Hogyan bírtak megélni azóta, csak a Jóisten tudja. Nem nehéz a népet mindenféle szép szavakkal egy hold föld bérbeadásának ígérgetésével bármi párt számára azonnal megvenni. Még gyermekét is kiveszi a magyar iskolából. Szól ez rengeteg falujára Szlovenszkónak. Madari délután. Innen a madari tiszteletes ur kocsiján ballagunk tovább. Kellemes, hideg szellő fujdogál, dimben-dombon kocogunk, futunk, végül feltűnik magosán vigyázó templomával a nevezetes Madár. Ez a falu még néhai való Igazságos Mátyás király madarászáról vette e nevét. Ide szeretett járni a király, hogy sólymászással pihenje az országiás gondjait. Török ellen volt végvár Madar, mecset is állott egyidőben benne, mikor a török bejutott minden védekezés dacára a faluba. Tűzvész pusztította földrengés sújtotta a falut, még ma is hall a nép „sustorgásokat“ az ingoványbán. De felépült többször is és ha nem volna ez a mindenfelé kiterjedt válság, békésen s boldogan élne jó búzájával, borával, erdejével. Legkorábban arat a Kisalföldön s legkorábban csépel. A maga-termesztette bort megissza a Sutyú völgyben, a máséért pénzt nem ád. Lótenyésztése kitűnő volt, különösen, amig Bábolnáról s Kisbérről kapott méneket, most azonban, amióta Nyitra selejtes lovakat küld, hanyatlott a lótenyésztése Kun, besenyőivadékok. Kun, Édes, Édes-Szuri famíliával van tele a falu. Artikoláris hely volt, ami kiváltságos helyet jelentett a vallásüldözések idején. A Sutyú völgy. A gazda-emberek kinn vannak a nevezetes Sutyú völgyben. Pincéznek. Olcsó a bor, sok is termett s amit nem adtak el, megisszák. Vasárnap az öregek kimennek a pincékhez s vendégeskednek. Egy kis disznótor mindenütt akadt, van kolbász, szalonna s bor is hozzá. A bor mellé dal. Milyen dal vájjon? Zsoltár! A madari ember zsoltárt énekel a pincében s ezt olyan tudománnyal mivelik, hogy a zsoltárismeretben egymást fogdossák. Madari séta. Vasárnapi út a csendes Mátyusföldjén. — Zsoltárt énekelnek pincézés közben a madari magyarok. olyan kemény volt, mint ez a bécsiszelet’ Persze, mindnyájan nagyot nevettek ezen, még Klockné is, csak Annusba mondta fitymálva: Járt is maga Indiában! Azt se tud ja tán, hogy merre van ... , — Nézze, én már családokat irtottam ki, felelte Bodroska — az én szavamon ne kételkedjék, mert ha én megmérgesedek, nincs kegyelem! Akkor aztán magának is vége van. ' így szokott tréfálkozni Bodroska és Bogner tanár úr is csak azért kötődött vele, hogy valami tréfát kiugrasson belőle. De ez egyszer nem sikerült. Lehet, azért, mert a szerelemben Bodroska se értette a tréfát. Súgva mondta neki: — Én és a szerencse? Hű, de mesz.sze lakhatunk mi egymástól! Sohase találkoztam még vele. Pedig bár csak egyszer láttam volna, sohse nősültem volna meg! — Mi:cso-da? Maga nős, Bodroska? , , —- Még pétiig hét esztendeje már, —• bólintott Bodros. — Tudja mennyi az, hét esztendő? Sieben. Sept. Sette. Szegyem. ' — Na és? — Na és! Hat és fél éve nem ’lakunk együtt. Csak ügyvéd utján érintkezünk. De nem akar válni, néni, az istennek se... Állítólag van egy gyerekünk is ... Nem láttam még. Nem is akarom. Nem vagyok kiváncsi... Hogy én nekem hol volt a szemem, amikor elvettem!... No, igyék maga is egy pohárral. Szóval, ne féltse tőlem Kloeknét... Azért mégis minduntalan a Klockné szoknyája körül forgolódott, illa a sört és tréfálkozott. Sindbád, a tengerész, alighanem feleannyit se utazott, mint Bodroska, sőt néha úgy tetszett, mintha az, öt világrész is kevés lett volna neki s ha utazásokon eltöltött idejét életkorával összevetette volna az ember, fantasztikus zavarokba bonyolódott volna. Klocknénak rendesen a szervesen asszonyokról beszélt. — Tudja, Afrikában nyolc feleségem volt. Vasárnapra kettő, hétköznapra meg egy-egy. Aztán, hogy megismerjem őket, mert a fizimiskájuk rettentően egyforma volt ám! — fehér festékkel számokat írtam rájuk... Kloeknét rázta a kacagás.-- Jaj, Bodroska úr, maga egy nagy gánef. Miket kitalál! De egyszer ebéd után, amikor már csak maga volt ott a vendégek közül és üli élményeivel mulattatta Kloeknét, gyászruhás asszony lépett be minden bejelentés nélkül. —■ Bodros urat keresem, mondta halkan s már rá is szögezte tekintetét Bodroskára. — Engedelmet kérek, de... Igen... ., . Bodros előtt felkarikáztak az összes égitestek. — Úristen, mi van itt? Világvége, vagy annál is rosszabb? Piát csakugyan? G az? Klockné zavarodottan nézett hol az asszonyra, hol Bodrosra. Mi tetszik? Tudniillik, én a felesége vagyok Bodros úrnak ... Ugy-e, ez nagy meglepetés? Bizonyára sose beszélt rólam ... Klockné a szerecsen asszonyokra gondolt és hirtelen az jutott eszébe, hátha csakugyan nyolc felesége van ennek az embernek? De nem sok ideje maradt a tűnődésre, Bodrosné leejtette. a fejét és sírva szólt az urának: — Kerestem a hivatalában, a lakásán is... Muszáj volt idejönnöm. Meghalt a fiúnk ... Bodros föl se álIL a székéről. Hallgatott. Csak egy-egy gyanakodó pillantást vetett a feleségére: Na, mit fundált megint ki? — Mert a gyerekkel minduntalan történt valami nagy baleset, a melyei csak pénzzel lehetett rendbehozni. Kicsi korában legföljebb a manduláit kellett sürgősen kivétetni, meg aztán a vakbelét, de később kirakat-táblát vert be véletlenül. a lakást gyújtotta fel s egy szál ingben csak nem élhetünk!' — Bodrosnak kellett a pénzt előteremtenie. Nőm hiszi?! — kiáltotta az aszszony. -T- Maga kegyetlen ember... Ide nézzen — s hivatalos iratot lobogtatott feléje. Bodros hűvös nyugalommal bontotta szét a halottvizsgálati bizonyítványt és végigolvasta. A szive kissé összeíacsarodott. De megkutyálta magát:. Nem, az ő fájdalmából ne lásson ez az asszony semmit! • Mennyi pénzt akar? — kérdezte halkan s a pénztárcájába nyúlt. — Holnap majd a többit is elküldöm, most csak ennyi van nálam ... A temetésre eljön?. — kérdezte az asszony és begyűrte;a, pénzt. Bodros bólintott Ismeretien kis-fiának a temetésére. Mennyi megálmodott öröm száll vele sírba. Soha nem látta, nem ölelte, nem csókolta... De. hiszen. Az ablakhoz ment és sokáig nézett az uccára. Nem is hallotta, mikor ment el a felesége. Csak Klockné vigasztaló szavára fordult hátra. Istenem, mennyi baj... És én nem is tudtam, hogy Bodroska úrnak fiacskája is van. És , mindig1 fizetett, mindig? j . ? Bodros ki törülte szeméből a lecsüngő hajat s vele a könnyét is. ' Adjon egy. üveg sert, — mondta halkan és tovább nézte az uccát. Aztán, amikor télétőltófté a poharát: Jó, hogy Annusba nem votl itt. s Klockné szaporán bólogatott. Mert tudja, csak asszonynéppel ne legyen az embernek baja! - mondta bölcselkedvC és lehajtotta a sört. '— Az ember sohse tudhatja, mikor mondanák igazat. De most csak igazat mondott, — próbálta Klockné az asszonyt védeni. Jó-jó.!. Lehet, hogy a,bizonyítvány nem'' volt ' hamis — legyintett Bodros. de; a’fiam!. ... Vajjön az én fiam volt-e? A '
