Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-03-12 / 20. szám
1 Lapunk mai száma a jövő heti teljes Rádió-műsort tartalmazza. Ötvenharmadik évfolyam. SO. s*ám, Szombat, 1933. márciusi IS, ■■MMBM»agKSgSB8SWiBWKHHWW)IBB9BWBBSWBBHBWWBEBBHBBHBWWWBBWBW8WBBWW»)to Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 80 Ké, félévre 40 Ke, negyedévre 20 Ké. — Külföldön 120 Ké. Egyesszám ára 1 borona. Alapította: TUBA JÄNOS. Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Főmunkatársak: ALAPY GYULA dr. és FCLöP ZSIGMOND. wmtsaaGíamKVtKixmKissmst Szerkesztőség és kiadóhivatal Xádor-u. 29. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton Az ipar mélypontja Tessék most beleharapni a viiág-Komárom, március 10. A statisztikai hivatal közlése szerint a munkanélküliség elérte a köztársaság fennállása óta legmélyebb pontját, mert az február végén csaknem a múlt évi munkanélküliség kétszeresét érte el. A prognózist is közli és kilátásba helyezi, hogy az március végén 630JÖÖ-ről (>50.(lÖÖ-rc fog emelkedni, vagyis eléri az összmunkásság negyedrészét. Ez a hivatalos számítás, mert a valóságban egészen másképen fest a munkanélküliek ügye, amelyek közé csupán a szakszervezetekben nyilvántartott és a munkaközvetítőknél jelentkezett szakmunkások vannak számbavéve. Mivel azonban Szlovenszkó területén csak nyolc munkaközvetítő működik, természetesen sántít a statisztika is, amely a szezonmunkások százezreit, akik szintén munka és kereset nélkül vannak, teljesen nélkülözi. A számítások szerint 1930. évben 48 milliót, 1931. évben már 221 milliót költöttek el munkanélküli segélyekre és élelmiszerjegyekre. Ha a munkanélküliség tempója ebben az arányban halad, akkor ötnegyed milliárd rendkívüli kiadással kell számolni az év végéig. Óriási számok ezek, amelyek nemcsak hogy gondolkodóba ejtenek bennünket, hanem egyenesen fclborítással fenyegetik az állami költségvetést is, amelyek kiegyensúlyozása még mindig nem történt meg. Még mindig keresik a fedezeteket és még mindig nem tudják megtalálni. Ha azonban megszólal egy politikus és a krízisről beszél, el nem mulasztja megjegyezni, hogy mi még viszonylag jó helyzetben vagyunk, azonban... Ez az üres és semmitmondó hencegés nagyon hasonlít a sötétben való fütyörészés önbátorításához, amely tudvalevőleg a fütyörészőt legalább megnyugtatja. Mást nem. Az újságok közgazdasági rovata mindig újabb és újabb munkáselbocsátásokról és üzemi korlátozásokról hoz hírt. Mikor az agrárpárt nyomására a kormány felmondta a magyar kereskedelmi szerződést, bizonyára nem gondolta, hogy mi lesz annak a következménye; már közel másfél éve tart a szerződésen kívüli állapot és sokan számítgatják, hogy mit vesztett ezalatt a közgazdaság. De a megalománia mindig visszatér a prágai szerkesztőségekbe, amelyek azt harsogják, hogy a Magyarországgal való szerződés nem jelent sokat, mert a mi iparunk világviszonylatokra van berendezve. viszonylatokba, amikor Anglia védővámjai nem eresztik be többé a cseh textilt, amelynek legjobb fogyasztója volt. Valamivel több józanság és önbeismerésre lenne szükség és a kormánynak sem az lenne a feladata, hogy a közönségnek megnyugtató nyilatkozatokat adjon be, hanem az, hogy a gazdasági helyzetről híven tájékoztassa. A hivatalos pesszimizmust mi sem tartjuk kívánatosnak, de az üres és széllelbételt optimizmus lidérclángjai után sem indulhatunk bizalommal. Az igazság az egyetlen gyógyszer, amikor bajban vagyunk és bajban van egész Európa. Amit Udrzsal kormányelnök a sajtóval szükségesnek látott közölni, azt nem tarthatjuk államférfim megfontoltságnak, mert ina a hidakat meg keit javítani és nem felégetni. A középeurópai egyezménynek mégis csak meg kell történnie, nem azért, mert azt Páris akarja, hanem azért, mivel erre életszüksége van mindegyik nemzetnek. S ha Komárom, — március 11. Törköly József dr. interpellációja a tavaszi vetőmagakció tárgyában. Törköly József dr. magyar nemzeti párti nemzetgyűlési képviselő interpellációt intézett a földmivelésügyi miniszterhez a tavaszi vetőmagakció pártpolitikai szempontok szerint való végrehajtása tárgyában. Ugyanis több helyen előfordult, hogy úgy Szlovenszkóban mint Ruszinszkóban a vetőmag elosztásánál a végrehajtó közegek irányadó mértéknek azt tartják, hogy az igénylő mely politikai párthoz tartozik. A feledi járás számos községében megismétlődött az az eset, hogy 1—2 holdas törpegazdának 4—5 métermázsa tavaszi vetőmagot juttattak, mig az ugyancsak százszázalékos kárt szenvedett 20 holdas gazda 50 kg. vetőmagot kapott. A véletlen érdekes találkozása minden esetben, hogy az előbbi gazda a csehszlovák agrárpárt tagja, az utóbbi pedig nem az. Törköly József dr. és társai azt kérdezik a minisztertől, hogy hajlandó-e nyilt és határozott utasítást kiadni a járási hivataloknak arra vonatkozólag, hogy a vetőmagsegély akciót kizárólag a gazdasági érdekek és a szociális szükséglet szemmeltartásával bonyolítsák le és hajlandó-e fegyelmi eljárást indítani ama járási főnökök ellen, akik a nyomorakciót közönséges ennek politikai feltételei is vannak, tessék azokkal is számolni a realitások módszerével és nem a fölényes elutasítások alapján, amelynek értékét nagyon is alábecsülj a növekvő munkanélküliség és a helyenként mutatkozó éhínség. A földművelő államok könnyebben viselik el a krízist, mini az ipariak, mert megvan a betevő falatjuk, amit az ipari államokba úgy kell behozni sokszor a tengerentúlról. Ha mi kanadai búzából őrölt lisztből sütjük a kenyerünket, ez azt igazolja, hogy a kormány dacpoliiikája teljesen helytelen akkor, amikor velünk szomszédos államokban búzafeleslegek vannak. A megegyezés elsősorban a szomszédokkal szükséges, mert a világviszonylatok néha megtalálnak bennünket, néha azonban hosszú időkre is kimaradnak. A szomszédok pedig itt laknak körülöttünk. Az elhibázott külpolitika, mely a fegyverkezésre költött milliárdokat nem produktiv célokra használta fel, aláásni engedte a közgazdaságnak védett partjait. Ezek a mjilliárdok ma rettenetesen hiányoznak nekünk akkor is, ha közgazdaságunk ruganyosságát hangsúlyozzák is a hivatalos kommünikék. kortespolitikai eszköznek tekintik s azzal csúnyán visszaélnek a köz megkárosítására ? Nem lehet szó a tényleges szolgálati idő megrövidítéséről. Viskovsky nemzetvédelmi miniszter a napokban expozét mondott a szenátus véderőbizottságában. Beszédében foglalkozott a leszerelés kérdésével, majd a genfi kiküldetésről számolt be. Azután a nemzetvédelmi minisztérium költségvetésében eszközlendő megtakarításról beszélt, ami az 1932. évi költségvetésben 90 millió koronát tesz ki. Majd a szolgálati idő kérdésére térve át, kijelentette, hogy mindaddig, amig a továbbszolgáló altisztek létszáma nincsen betöltve, nem lehet szó a tényleges szolgálati idő leszállításáról, habár a minisztérium minden előkészületet megtett erre. A nemzetvédelmi minisztérium nem azért nem szállítja le a költségvetést, mert nem akarja csökkenteni a tényleges szolgálati időt, hiszen a szolgálati idő csökkentése révén nem érhet el valami jelentékeny megtakaritást. Az egész megtakaritás ezen a téren mindössze 10 millió (?) koronára becsülhető. Az alkotmányjogi bizottság megszavazta a bank javaslatot. A képviselőház alkotmányjogi bizottsága egész napon át tartott ülésében foglalkozott a banktörvénnyel, valamint a módosító javaslatokkal. Tulajdonképen csak szavazás folyt az egész ülésen, mert a benyújtott módositó javaslatok egész tömege felett kellett dönteni. Az ellenzék indítványait elutasították, a koalíciós pártok által benyújtott módositó javaslatokat elfogadták. Nagyobb nehézséget egyedül az összeférhetetlenségi kérdés támasztott, amelyben a koalíciós pártok nem tudtak megegyezni. Mivel e kérdésben a koalíciós pártok elnökei megegyezésre jutni nem tudtak, a politikai miniszterek ültek össze és elvben megegyeztek abban, hogy a törvény ki fogja mondani, hogy a nemzetgyűlési tagság összeférhetetlen a bankigazgatósági tagsággal, ami azonban más szóval azt is jelenti, hogy a nemzetgyűlés tagjai helyet foglalhatnak a bankok felügyelő bizottságában. A cseh néppárt még ez ellen a módosítás ellen is állást foglalt, úgyhogy a bizottság a délutáni ülésen a banktörvényjavaslatot csak a huszadik cikk kivételével szavazta meg. Pénteken a költségvetési bizottság tárgyalta a banktörvényjavaslatot. A szocialisták az ipari üzemek megrendszabályozását közetelik. A prágai lapok jelentése szerint a szocialista pártok törvényjavaslatot terjesztenek a parlament elé, amely felhatalmazná a kormányt arra, hogy olyan gyáraknál, amelyeknek tulajdonosai szabotálják az adófizetést és az adóbehajtás ellen üzembeszüntetéssel védekeznek, kényszerigazgatást rendelhet el az illető gyáros veszélyére Ezzel a gondolattal foglalkozott a gazdasági miniszterek bizottsága is és a Pravo Lidu értesülése szerint Bechyne szoedem miniszter tette az indítványt, hogy az üzem beszüntetés megakadályozására és az adókövetelés biztosítására a koalíció törvényt alkosson. Trapl dr. pénzügyminiszter elhatározta, hogy adószabotázzsal szemben adminisztratív intézkedéseket fog tenni. Egységes pénzügyi terv szükséges a válság megoldására. A cseh nemzeti demokrata párt törvényhozói Kramár dr. elnöklete mellett ülést tartottak és ezen az ülésen Matousek dr. kereskedelmi miniszter felvilágosítást nyújtott a francia kölcsönről és a forgalmi adó fölemeléséről. Azután vita következett a mai pénzügyi helyzetről, amelyen egyhangúan leszögezték, hogy a cseh nemzeti demokratáknak követelniök kell a kormánytól egy egységes pénzügyi tervet, amellyel meg kell oldani az állam mai pénzügyi válságát. A párt hivatalos lapja, a Národ azt Írja erről, hogy a demokraták készek mindent elkövetni, hogy az állam ne kerüljön valamilyen pénzügyi romlásba. A lap szerint szükség van egy idejekorán életbeléptetendő beruházási tervre, amellyel szembe lehetne szállni mindjárt a tavasz elején a növekvő munkanélküliséggel. POLITIKAI SZEMLE ■SS&DR