Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-09-22 / 114. szám
t>tTt5nkettedik évfolyam. 114. nzám, Kedd, 1931, szeptember 22, Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel. ÜKész évre 10# Kő, félévre 50 Kő, negyedévre 25 Kő. — Külföldön 150 Kő Egyesszám ára 1 korona. Alapította: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA dhr. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29 Megjelenik hetenként háromszor: Főmunkatársak: ALAPY GYULA dr. éa FÜLÖP ZSIGMOND. kedden, csütörtökön és szombaton. POLITIKAI SZEMLE Csúnya kútmérgezés. Komárom, — szept. 21. Európaszerte a legnagyobb részvétet keltette fel az emberi lelkekben a biatorbágyi hallatlanul kegyetlen és embertelen merénylet. A bécsi kétésfeles internacionálé, mely a gyilkos Adler Frigyesek vezetése alatt —ált, lapjában gúnyolódik Magyarország fölött és azt állítja, hogy a merényletet Magyarország rendezte, ott merénylet nem is történt, csak vonatkisiklás és most ebből reklámot akar csinálni. Ez a hang bizonyára Európában a legnagyobb megbotránkozást keltette, hiszen huszonkét emberélet kioltása az emberiség fenevadjai részéről nem olyan csekélység, mint azt Bécsben szeretnék feltüntetni a vörös Adlerek és társaik. Azonban a rossz példa ragadós. íme Csehszlovákiában kormánylapban jelenik meg ez a hir. A pozsonyi szociáldemokrata pártnak egyik exponense szintén Magyarországot okolja és támadja ebből a szerencsétlenségből folyólag. Folytatja régi mesterségét, a kutmérgezést. Nem is lenne szükséges ennek különösebb jelentőséget tulajdonítani, hiszen tudjuk, hogy a csehszlovákiai szociáldemokraták egyetlen témája Magyarország és annak állandó kisebbítése, tervszerű gyalázása, ami feltétlenül elő fogja mozdítani a két szomszédos állam között való jó viszonyt. Az emberi gonoszsággal szemben nem lehet küzdeni, csak hatalmi eszközökkel, ezek pedig a szociáldemokraták kezében vannak. Az, hogy Magyarországnak súlyos milliókat kell kifizetnie a torbágyi áldozatokért, járadékot fizetni a sebesültek számára és ezenkívül a tönkrement szerelvény is milliókat képvisel, ez mind nem elég indok a szociáldemokrácia számára, amelynek perfidiája, úgy látszik, nemzetközileg van megszervezve. Bezzeg másként volt hangolva ez a szociáldemokrata sajtó, amikor Adler Frigyes Bécs legelőkelőbb éttermében lepuffantotta az ott ebédelő Stürgkh grófot, Ausztria miniszterelnökét. Ez hőstett volt a szemükben, mert embert gyilkolni a szociáldemokrata erkölcsökbe Bécsben nem ütközik. Ennek a meghibbant felfogásnak az Európában elkövetett vonatmerényletek talán még Komárom, — szeptember 21. Október 13-ára hívják össze a parlamentet. Az elmúlt hét végén a kormány több tagja tanácskozásra gyűlt egybe Udríal miniszterelnöknél, aki hosszabb megbeszélést folytatott a miniszterekkel. A kormány tagjai reszort ügyekről és az aktuális politikai kérdésekről referáltak és tárgyalták a koalíció és a kormány legközelebbi munkaprogramját. A tanácskozások nem voltak hivatalosak. Megállapították Trapl pénzügyminiszter expozéja alapján a jövő évi költségvetés tervezetét is. Foglalkoztak a tüzkatasztrófa következtében elpusztult Vázsec község újjáépítésének kérdésével is A miniszterek amellett foglaltak állást, hogy még a tél beállta előtt Vázsecben legyen mindenkinek lakása. A kormány hivatalos tanácskozásai közvetlenül a községi választások után kezdődnek meg. Az idei tervek szerint a parlament mindkét házát minden valószínűség szerint október 13-ára hívják egybe. Az első ülésen be fogja nyújtani a kormány az 1932. évi költségvetésre vonatkozó javaslatát. Még osak gondolni sem lehet a katonai szolgálati idő megrövíditésére. A nemzetvédelmi miniszter, Viskovszky dr. nyilatkozott a kormány németnyelvű félhivatalosának a katonai aktiv szolgálati idő leszállítására vonatkozó kérdésben. A miniszter többek között azt mondotta, hogy az állam védelme szempontjából a felelős tényezőknek arra is kell gondolniok, hogy a szolgálati idő leszállítása mily visszahatással lenne a hadsereg minőségére. E felelősség szempontjából kell a szolgálati idő leszállításának kérdését mérlegelni. A tizennyolc hónapi szolgálati idő mellett is nagy nehézségek merültek fel, különösen ami a kiképző altiszteket illeti. A tizennégy hónapra való leszállítás előfeltételeit előbb meg kell valósítani, vagyis kellő számú kiképzőről kell gondoskodni, mert minél rövidebb a szolgálati idő, rokonszenvesek is, hiszen azokat express, nemzetközi gyors és D-vonatok ellen követik el Hogy Torbágyon a huszonkét halott közt hét munkás holttestét is kiterítették, ez nem fáj ennek a közveszélyes társaságnak, mely a legkegyetlenebb gyilkossággal úgy vállal szolidaritást, hogy azokat vonatkisiklásokká egyszerűsíti le és ezért az illető országnak a kormányát támadja. Most az adott esetben Magyarország kormányát, amely az áldozatok temetésén felhívta a világ ifgyelmét arra, hogy itt az utolsó óra, amelyben szövetkezni kell annál több kiképzőre van szükség. A miniszter szerint mindaddig, amíg kellő továbbképző altiszt nem áll a hadsereg rendelkezésére, a szolgálati időt nem lehet leszállítani. Jelenleg 4630 továbbszolgáló altiszt van a hadseregben. Ez azonban még mindig nem elegendő. A hadseregnek legalább 8000 továbbszolgáló altisztre van szüksége. Magyar szalonnáért és zsírért csehszlovákiai épüleija. Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy a Csehszlovákia és Magyarország között folyó kereskedelmi tárgyalások folyamán konpenzációs egyezség jött létre a két állam között a magyar sertés behozatalára és a csehszlovák tűzifa kivitelére nézve. A szerződési tárgyalások legújabb fázisáról a Lidové Noviny legutóbbi számában azt jelenti, hogy most, amikor a tűzifa és a nehéz sertés vámjában a megállapodás már létrejött, a csehszlovák és a magyar kormány képviselői újabb kivételes üzletről tárgyalnak. Csehszlovákia a magyar szalonna és zsír behozatalának engedélyezését ajánlotta fel, ami a magas csehszlovák vámok miatt jelenleg teljesen ki van zárva s ezért cserébe az épületfa magyat vámjának megszüntetését kéri Magyarországtól. A nevezett lap beszámol a kereskedelmi tárgyalások állapotáról és megjegyzi, hogy a magyar liszt kérdésében a tárgyalás jelentősen előre haladt. Vasárnap Királyi községben, mely Mocsonokkal épült össze, jelentek mög nagysikerű népgyűlésen az országos keresztényszocialista párt szónokai: Pigler István dr. körzeti elnök, Alapy Gyula dr. tartományi képviselő, K a r d o s s Győző körzeti titkár, Renczés József iparos, akiket Királyi közaz emberi elvetemültség és gonoszság ellen. A cseh szociáldemokrácia, amelynek a gyomrában van a magyar szociáldemokrata párt is, ezzel az emberiségellenes szolidaritással felbátorítja a merénylőket arra, hogy csak hadd jöjjön a folytatás, mert a vasúti baleset akkor is csak üzemi balesetnek számit, ha azt gyilkosok készítik elő. Ez ellen az erkölcsi felfogás ellen tiltakoznia kell minden embernek, akinek lelke még nincsen megmérgezve, mert ez a felfogás nem egyéb, mint támadás az emberi szolidaritás ellen. Szakadás készül az agrárpártban A köztársasági párt, vagy amint általában nevezni szokták, az agrárpárt — mint jól informált helyről közük, szakadás előtt áll. A megbizható értesülés szerint a Politika c. lap körül új csoport alakult, mely az agrárpárt keretében akar ugyan működni, de aj irányelvek szerint készül eljárni Az uj csoport, tekintettel a közeledő községi választásokra, nem lépett még fel hivatalosan, de hir szerint a választások után az agrárpárt reorganizációjára rá fog kerülni a sor. A szakadásról szóló hirek már a régóta lappangó válság következtében pattantak ki és az agrárpártban uralkodó viszonyok már régen megérlelték a helyzetet arra, hogy a párt tagjai kenyértőrésre vigyék a dolgot. Szüllő Géza panasza a csehszlo vák népszámlálás ellen. Mint köztudomású, Szűllö Géza dr. nemzetgyűlési képviselő, több képviselővel és szenátorral együtt panaszt adott be a népszövetséghez a múlt év decemberében végrehajtott csehszlovákiai népszámlálás sérelmes volta miatt. Ascarate a népszövetség kisebbségi osztályának igazgatója, Genfben szeptember 9-én kelt levelében értesítette Szüllő Géza dr.-t, mint a szövetkezett magyar ellenzéki pártok közös klubjának elnökét, hogy a népszövettség az 1930 évi csehszlovákiai népszámlálás alkalmával jölmerült sérelmek orvoslása céljából benyújtott panasz tárgyalását megkezdte. ségben meleg szeretettel fogadtak. Királyi község a szláv nyelvhatár szélén fekszik, derék magyar és vallásos nép lakja. A népgyűlést megelőzően Alapy Gyula dr. tartományi képviselőt a község keresztényszoeialista pártja nevében pompás versben üdvözölte egy magyar leányka és hatalmas csokrot nyújtott át neki. Majd Tóth Kálmán gazda, a párt helyi elnöke szép szavak kiséretében nyitotta meg a népgyűlést, amelyen felsorakoztak a község lakosainak százai. Az impozáns közönség előtt Alapy dr. tartományi képviselő vázolta közállapotainkat, a gazda helyzetét, a segítés módjait, az adózás nehéz kérdését fejtegette általános figyelem mellett és a munkáskérdésről fejtette ki a párt álláspontját, aztán a mezőgazdasági munkanélküliek segítéséről szólt lankadatlan figyelem mellett. Majd megvilágította a militarizmus és a katonai szolgálati időnek leszállítása körül folytatott kétszínű játékát a szociáldemokrata pártnak, amely mindig megszavazta a katonai terheket, míg kiküldöttjei a második internacionálé kongresszusain a lefegyverzési javaslatokat fogadták el. Szavait, amelyben a községi munka fontosságát hangsu-Királyiban, a magyarság végvárában százakra menő tömegek előtt a legnagyobb lelkesedés mellett beszéltek a keresztényszocialista párt szónokai. ‘Vágselye, szeptember 21.