Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-12-19 / 152. szám
f. oidaí. »KOMAROMI LAPOK« 1^31. december 19. niszíerelnökség felhívja az egyes tárcákat, hogy az év végéig igyekezzenek megtakarításokat eszközölni és semmi körülmények között ne használják föl az egyik tétel megtakarítását más tétel szükségletének fedezésére. Eddig ugyanis az volt a szokás, hogy a maradékot a minisztérium költségvetési keretein belül olyan tételnél használták fel, mely az év végénél hamarább kimerült. Ezt most elvileg megtiltják s csak kivételes esetekben, a pénzügyminisztérium előzetes jóváhagyása mellett lehet az uj szabálytól eltérni, de csak akkor, ha az állam már jogilag kötelezve van a kiadásra. A ki nem merített tételek maradékainak más tételekbe való álvitele egyszersmindenkorra tilos s a maradvány az év végén az állampénztár javára Írandó. Városi tanács, képviselőtestület, pénzügyi bizottság nélkül hatvanezer koronás épületet emeltetett a városbiró. Az árlejtést kötelezettség, a városi tanács utalványozási joga, a költségvetési fedezet kérdése mind felesleges kerékkötők a szocialista rezsim számára. — Saját tudósítónktól. — A szocialista rezsim gazdálkodási rendszerét akarjuk megvilágítani gyakorlati példákban és ebből a célból bemutattuk már ennek több, a nyilvánosság elé kívánkozó példáját, hogy az egész városi közteherviselő közönség lássa, helyes-e, célszerü-e ez a gazdálkodás, amely azzal dicsekszik, hogy „alkotott“ ennek a leszegényedett város adózóinak a közpénzeiből, amelynek még a későnemzedékei is fizetni fogják a felvett adósságok kamatait Mi semmit sem akartunk és akarunk bizonyítani, mint azt az állításunkat, hogy ez a rezsim a legdrágább minden közül és a íeszegényedett polgárság nem bírja ezt az iramot, a komáromi házingatlan nem bírja el az ezerszázalékos közterhet, amely formailag pőtadóban „csak“ négyszázszázalék ugyan, de a dijakban: a csatorna, vizdij és szemétfuvarozásban további hatszáz százalékot kénytelen viselni. És ezt akarja a szociálista rezsim most tett indítványával a házbérek újabb pótadóztatásávai megadóztatni, a komáromi „gazdagokat“,.. De hát kik azok a gazdagok? Jelentkezzetek, míg nem késő, Komárom hiv benneteket! De térjünk inkább rá arra a várospolitikára, amelynek módszereit akarjuk Szeplős a gyerek. irta Török Sándor. Egész úton alig szóltak egymáshoz két szól. A gyermeket az ember cipelte a parkettgyárig, ott már nagyon kiállóit a karja, hát odaadta az aszszonynak. Onnantól az asszony hozta jó darabon, majdnem a vasúti hídig, akkor az ember elkérte. Nem szólt most se, csak megállóit s a karját od any uj tolta: Hagyd, — azt mondta az aszszony. — Hagyd csak. Add ide. Elvette s cuppogtak befelé a hideg, téli latyakban. Hogy az Isten má’ ezt a kutya időt! azt mondta egyszer az ember Egyszer meg azt — No! Hogy fújja. Hogy köpi, — tudniillik a füstöt. A vonat. Akkor jártak a vasúti hídnál. A gyermek úgy' feküdt a karján mint valami kis csomag. Csak az or ra, meg a szeme látszott ki a mindenféle' riiigy-rongyból, kiskeudőből, nagvkcndőből. Az ujját szerette volna i szájába dugni, — a balkeze hüvelyk ujját, mindig is azt szopta de úgy: be voli bugyolálva, hogy nem tudta előkeríteni. Sírni meg hideg volt, hát csak nézegetett az apja háta mö< ahogy ott ült a karján. Amint az rtVíber néha átváltott, hát zökkent egyel a rongycsomagban s pillanatra behunyta a szemét. Aztán tovább né< ze lödéit. Mikor beértek a pesti aszfaltra, éppen delet harangoztak. Dél van, — azt mondta az ember, kicsit í-vel beszélt, díl van, ilyenformán s lepakolta a gyereket, kezét lábát kioldotta hadd járjík most Komárom, — december 18. megvilágítani. A város szegényeinek ellátására népkonyhát állított fel, amely a közteherviselők adójából van fentartva. Ez a népkonyha kifogástalan módon bonyolította le forgalmát a múlt évben a városi leányiskola pincéjében. Most a népkonyha kibővítésével kellett volna foglalkoznia az erre hivatott szeivnek, a városi tanácsnak és a képviselőtestületnek, azonban a képviselőtestület igen ritkán ül össze, a nyáron sem volt eleget foglalkoztatva és így az történt, hogy a városmajorban saját hatáskörében elrendelte az építkezést a városbiró és sem a városi tanácsnak, sem a képviselőtestületnek nem jelentette be. Az építkezés mintegy hatvanezer koronába került. A közszállitási szabályrendelet szerint az ilyen középitkezésekre árlejtés hirdetendő. Erről természetesen szó sem volt. Megkérdeztek ugyan egy-két iparost, akik ajánlatokat adtak be és a városbiró egy harmadikat bízott meg a kivitellel, ami természetesen nem egyezik meg a középitkezések körül követendő szabályokkal. Mi nem azt kifogásoljuk, kogy egyálraá' egyet. — Nem fázol, te? — az asszony is hozzáhajolt s a kendőket eligazította. Most látszott meg, hogy olyan másfél, kétesztendős a gyerek. Leány. Szökés seszínü, a szeme meg olyan kék, mint az anyjáé s két-három szeplőcske ül az orra körül, de nem rútílja. Inkább élénkíti. Az asszony odaneszelt a harangszóra. — Nem késünk el? — Nem. Hogy egy órától. Úgy szól az írás. Hát má’ innen csak nincsen messze. — S visszanézett Kerepes felé. — Jó másfél órát gyöttünk. — Csak ne hiába — mondta halkan az asszony s kézen fogta a gyereket. Az ember nem szólt. Elindultak. Ivetten kétfelől fogták a gyereket s jöttek befelé a városba. Ez már befejezett dolog volt. Itt már nincs apelláta. A gyerek örökbe adódik. Megmondta Bcncsákné — az pedig okos asszony, az ura altiszt volt a városnál s tanácsosnék. igazgatónők s más naeeságák, akiknek finomabb holmiját mosatni, vasalni hazahordja, mái napig is csak édes Bcncsákné lelkemnek szólítják — mondta: Nézze, Filep úr, magának van esze. ha falusi volt is. Nyűg ez a gyerek maguknak. Iszen nem tudnak tőle meg se moccanni. Lássa, az asszonya nem mehet munkába, hát hol adnak munkát, hogy a gycrckit is ott tarthassa? Hogy meg elmennének lakásért takarítani, mert vannak olyan finom úri helyek, magam is tudnék szerezni olyat, de ott is megkérdik ám: van-e gyerek? Adják örökbe! Maguk is jól járnak, meg a gyerek is. S hogy ellene vetettek, hát csak talált kádenciát mindenre Bcncsákné. t-LT jól tálában ilyen épület készült. Ha erre szükség van, azt bizonyára az illetékes fórum, a képviselőtestület is megszavazza. De miért megkerülni ezt a testületet és a törvényes útjait egy ilyen kisebb építkezésnek is? Miért szükséges megsérteni a közszállitási szabályzatot, mely minden köiségre nézve kötelező ? Ha egyszer vannak szabályzatok és törvényes rendelkezések, azokat be kell tartani. Ez a törvényes rend alapvető fogalmához tartozik, amelyen nem teheti túl magát sen'cisem, legkevésbbé a városbiró, akinek ezen a téren példát kellene szolgáltatnia a közönségnek. Másodszor, ki biztosit a felől, hogy nem került-e többe az építkezés mint ha az annak rendes útja és módja szerint vállalatba adatott volna. És legyen szabad megkérdeznünk teljes tisztelettel, miért élnek és fizetnek itt adót a különféle iparosok, ha nem azért, hogy ők is juthassanak a várostól valamelyes megbízatáshoz? Ha azt a legolcsóbb ajánlattevő kapja meg, akkor a többi pályázónak egy szava sem lehet, mert meg volt adva a tnód arra, hogy a közszabályok szerint bárki vállalkozhassál Felrúgnia azonban ezt a közszabályzatot senkinek sincsen jogában. Most ebbe a kérdésbe bele kell kap csolnunk a felügyeleti hatóságot is, hogy az heiyesli-e azokat az intézkedéseket, amelyek a törvényes rendelkezések figyelmen kívül hagyásával történnek a város gazdasági és vagyoni kezelése körül és tudomásul fogja-e venni azt, hogy ezt az építkezést költségvetési előirányzat nélkül és árlejtés kiírása nélkül az összes erre illetékes szervek figyelmen kivül hagyásával végeztette a városi tanács elnöke, aki ezt nem tartotta szükségesnek a városi tanács tagjaival sem közölni. Ha igen, akkor a járás összes községei példát vehetnek Komáromról és építkezzenek a községi birák a maguk szépen fésült lengő szakállára, vagy annak helyére, mert a felügyelő hatóság ebben a kérdésben a leg iberálisabb álláspontra helyezkedik. Hogy az adófizetők, akik a számlákat fizetik, mit gondolnak, arról most hallgasson a krónika. JCajrácAüru/i örömöt Megalakult a járási pénzügyi bizottság. Nagy fenő bankigazgató lett a bizottság elnöke. Komárom, — december 18. A komáromi járás pénzügyi bizottsága most alakult meg. Három éve működik már a járási uj közigazgatás, de a pénzügyi bizottság ez alatt az idő alatt nem volt képes megalakulni. Annak egy részét ugyanis az országos választmány nevezi ki és ebből a célból két ízben is foglalkoztatta ez az ügy az országos hivatalt. Végre a tagok létszáma választás és kinevezés utján teljessé vált és igy semmi sem állott már többé a megalakulás útjába, amely pénteken folyt le Novotny járási főnök elnökletével. A megjelent tagok közül Király József plébános és lapszerkesztő (keresztényszocialista) Nagy Jenő bankigazgatót, mint pénzügyi szakembert ajánlotta az elnöki tisziségre, akit erre a bizottság egyhangúlag megválasztott. A pénzügyi bizoitságnak fontos szerepe nyílik a járási közigazgatásban és a községek vagyoni ügyeinek az elbírálása körül. * S — Mert az úgy van, hogy aki gyerekét fogad örökbe, hát az tud is neki enni adni. Igaz-e? Urinépek megteszik, hogy odaveszik, adoftálják, aztán urikisasszony lesz az Annuskából, de olyan, hogy no. Csak a gyerek útját vágják be, ha meg nem teszik. Szó szó után. Kereset meg nem akadt. Az ember gyalog járt be kora reggel a városba s levelezőlapot, tűzkövet árult, dugva a sarkokon, zsebből. Éjjel vetődött haza s karéj kenyeret hozott. A szakmában — suszter volt — nem kapott munkát. Rongyosodtak, sáppadtak, krajcáros adósságok — házbér, kis tüzelő, falás kenyér — nehéz pengőkre nőttek. Hát Isten neki. Menjen az Annuska. Menjen. Tényleg, nekünk is jobb s neki is űgv lehet. Na, Bencsákné megörült, hát csakhogy megjött a jobbik eszük Fiiepéknek. Tudott ő históriákat, gyönyörűeket, szegény ember örökbeadott leányáról, akit grófok vettek feleségül, hercegek, iktatóhivatali főnökök, egyet meg kivált egy valóságos csendőr őrmester, de az még békében volt. Hát jó. Menjen az Annus. De most már hogyan? Hirdetni kell az újságban. Az meg pénz. Hát nem kell hirdetni. Előbb ő — Bencsákné — körülnéz az ismerősei között a helyeken, ahová házhoz jár. Itt is tudnak valamit, ott is; több szem többet lát, több fül többel hall. Ebbe is beletelt vagy két hét s Filep Jánosék már úgy várták az Annuska szerencséjét, a Bencsákné híradását, mint valami főnyereményt. Százszor megvitatták és százszor elveszekedtek rajta. — Jaj, — azt mondta az asszony, de akárhányszor, éjjel, mikor az ura megjött, földig roskadtan cs remények nélkül — jaj — azt mondta neki — én menten meghalok, ha az Annuskát elviszik. Hogy' én már sose lássam! De az ember a könyörtelen utcáról jött, halálra fáradtan. — Csak vigyék mán — mondta, — vigyek, mert... mert Isten úgyse!... S ilyenkor nagy csönd lett. Csak később sírt az asszony. Most hát itt jöttek már befelé. Az ember zsebében olt az írás az újságból kiszakítva, de Bencsákné is megmondta. — Erzsébel-körut ötvenhat. Dr. Kelemen ügyvéd úrék. Ó, hogy nem vitt oda az érzésem. Iszen olyan jóba vagyok velük, mint szinte jómagámmal. Áldott, derék jó emberek, nagyon finom úriemberek. Ó, hogy nem mentem előbb. Most már meghirdették az újságban. Nekem a Kleinhempei tanácsosné naccsága mondta, akkor rögtön odaszaladtam és megmondtam, hogy ne vegyenek még gyereket magukhoz, mert én küldök egyet. Ritka, finom urinépek ezek. Aztán nincs nekik gyerekük. Nem lett nekik. Olyan dolga lenne otl az Annusnak, mint a királykisasszonyoknak. Adoftálnák. Persze a gyereknek tudni se szabad többet magukról. Dehát Istenem! A szerencse! Kleinhempei tanácsos, a Bencsákné közbenjárására, még egy cédulát is adott a községi orvosnak, aki megvizsgálta Annuskát s írást adott róla, hogy' egészséges. Most hát rendjén volna minden. Jöttek, jöttek befele. A Rákóczi-útnál. az ember megállóit, kigombolkozoü s elővette az apróhírt. — Erzsébet körút ötvenhai. A másik oldal. Egy' órától kettőig, — s felnézett az órára — hát lépjünk.
