Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-09-19 / 113. szám
1931. szeptember 19. »KOMAROMI LAPOK« 3 oldal, Iparosok és kereskedők tiltakozása a túlzott adókivetések ellen Komárom sorsa nem egyedülálló. — 1930 év után 100 — 3OO0/0-aS magasabb adókat vetettek ki, mint az előbbi években. — A tiltakozó gyűlés. — A gyűlés kezdetekor lezárták az összes üzleteket, megállítottak minden munkát. — Követelik a kivetések felülvizsgálását. Ipolyság, — szeptember 18. Első pillanatra azt hinné az ember, hogy kevés városnak jutott olyan súlyos auyagí gond, mint Komáromnak. Pedig tévedés, mert Komáromnak vannak testvérei is a bajokban. Az ő bajaik, tehát a mi bajaink is. Ipolyság is azok közé a városok közé tartozik, melyek az országhatár szélére kerültek s ezzel elvesztették piacaikat. A forgalom a minimálisra csökkent, az idei katasztrófális termés pedig az eddig meglevő csekélységet is megszüntette. Az iparosnak nincs munkája, a kereskedőnek pedig nem akad vevője. Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között milyen hatást váltott ki az 1930. évi jövedelmi adó fizetési meghagyások és a forgalmi adó megállapítás kikézbesítése, mely a múlt évivel szemben legtöbbször duplájára, sokszor azonban négyszeresére emeli az adót. Az elkeseredett hangulat folytán a járási ipartársulat ipolysági kirendeltsége az adók igazságtalan és tulmagas kivetése ellen folyó hó 16-án d. u. 3 órára rendkívüli közgyűlést hivott össze Ipolyságon, melyre meghívták Lyska cseh iparospárti képviselőt és ifj. Koczor Gyulát az Orsz. Iparos lesz föllenditő hatással, Magyarországnak pedig alkalmat fog adni arra, hogy hizlalt sertéseivel ismét fölkeresse a csehszlovák piacot. A kormány németnyelvű félhivatalosának értesülése szerint nagykereskedői körökben már szombatra várják az első magyarországi sertésszállitmányt. A nagykereskedelem csupán a valutanehézségektől tart, miután a magyar valuta rendelkezések a szabad kereskedelmet még mindig megkötik. lyen anya Mari mama volt. Marika nőtt, nőtt és a babából kisleány, a kisleányból bakfis lett. Tanulóéveinek egy részét ő is az Angolkisasszonyoknál töltölte, ahol őt is Marynek hívták, de amikor onnan hazajött, másképp élt. mint annakidején az édesanyja. Marika olvashatott, zongorázhatott, festhetett, amennyit csak akart. Igaz, hogy úszni, vívni, tenniszezni mindennél jobban szeretett, de anyja igyekezett rávezetni arra, hogy lelke mélyén a művészetek iránti szent rajongás él, amelyet ő, az anya, egyáltalán nem szándékszik elnyomni. Marika igazi mai leány: karcsú, fehérbőrű, nagy pirosajkú, fekete bubihajú, kerek szemei, mint két golyóbis az arcában, lába, keze, mint hajlékony elefántcsont, izmos, rugalmas, fess kis nő. És anyja árgus-szemekkel vigyázott rá, nehogy bármilyen szenvedélyét is el merje nyomni. Ha néha-néha könyvet látott a kezében, megsimogatta a haját és azt mondta: — örülök, hogy ennyire elmerülsz egy-egy regényben, kisleányom... pedig az a regény valami véres detektív história volt. Örült annak is, amikor a kisleány zongorázott, ha csak jazzt is és valósággal boldogan adott neki pénzt, valahányszor színházba akart menni. — A színház, Marikám, a mi álomvilágunk, ott éljük ki rejtett énünket, ott vetjük le a hétköznapot és ott valósul meg a bennünk lappangó művészi véna. — Igen, mama... Ugye, le is érzel magadban titkolt vágyat a színpad iránt? — Azt hiszem, mama... — Csak ne rejtegesd, kicsikéin. Én Szövetség elnökét, volt nemzetgyűlési képviselőt. A gyűlés d. u. 3 órakor vette kezdetét a városháza tanácstermében s ekkor Ipolyságon megállott minden munka, az üzletek lehúzták redőnyeiket az iparos abbahagyta a munkát, a kőművesek letették a szerszámot s mind tódultak a gyűlésre A gyűlést Tréber János a társulat elnöke nyitotta meg és üdvözölte a megjelenteket valamint ifj. Koczor Gyulát és dr. Molnárt a kirendeltség vezetőjét. Lyska képviselő kimentette elmaradását. A gyűlés előadója Marczi Gyula iparos volt, aki ismertette az 1930 évre szóló, az előző évek sokszoros összegében kivetett adók igazságtalan és elviselhetetlen voltát és hibáztatta, hogy ez akkor történt, amikor a kereset a felére csökkent s amikor az iparosok és a kereskedők amúgy is már teljesen kimerültek. Dr. Molnár a pénzügyi kirendeltség vezetője enyhíteni igyekezett az elhangzottakat s kijelentette, hogy mindenkinek panaszát szívesen meghallgatja, mert nem hiszi, hogy igazságtalanságok történtek volna, mert ők a rendelkezésükre álló adatok alapján dolgoztak. A gyűlés ezután drámai fordulatot vesz, mert egymásután állnak elő az iparosok és kereskedők és elmondják panaszaikat, amely igazán megdöbbentő képet fest azokról a hibákról, melyeknek a korponai pénzügyi kirendeltségen történni kellett. Az egyik iparos könnybelábadt szemekkel, sírva panaszolja, hogy 1929—30 ban fizetésképtelen lett, ma a kiegyezési rátákat sem tudja fizetni, s 1929-re mégis 29000 1930 pedig 560C0 korona után adóztatták meg. Jön a másik, mondja, hogy 1929-ben segédje volt és autófuvarozási vállalata. Ekkor 14000 korona alap után adózott, 1930-ban se segédje, se autója nincs már, de 4 és félszer annyi modern anya vagyok. Én meg foglak érteni, ha egyszer magához vonz a rivalda. Én nem váglak pofon a kulisszák mögött, mint engem egyszer a le nagyanyád. —- Szegény mama... 4 És történt, hogy a Nővédő Egyesület jótékonycélú előadásra készült. Az elnöknő a Gyurkovics-lányokat tűzte műsorra. Marikára esett választásuk, hogy Miéit, a főszerepet eljátszsza, Marika oly nagyszerű sporilady, oly pompásan táncol, oly ügyesen mozog a társaságban, hogy nála megfelelőbbet erre a szerepre keresve se lehetett találni. Marika maga se tudta, örüljön-e, vagy se, ennek a kitüntetésnek. Hiúságának hízelgett ugyan a főszerep, de másrészt nem túlságosan érdekelte a színház és sajnálta azokat a strandolásokat, amelyek a próbák miatt elmaradtak. A próbák azonban szorgalmasan folytak és Marika csakugyan ügyesen oldotta meg feladatát. Mariska néni lángolt a lelkesedéstől. — Ne félj, kisleányom, — mondta — nem lesz semmi baj. Nem tartalak vissza... egy igazi anya együtt érez a leányával. Ha művészi ambíciói vannak, hát legyen művésznő. Valóban, az elnöknő, aki az együk próbát végignézte, kijelentette: — Vétek, ha ez a kisleány nem értékesíti a tehetségét. — Hallod, Marika? — mondta örömrepesve a mama. — Tehetséges vagy. Szeretnél színésznő lenni? Csak egy szót szólj és már beíratlak a sziniiskolába. Ilyen anya vagyok én. De Marika nem szólt egy szót se. Hanem, ahogy közeledett az előadás íllanian fellif legal mint 15 éve használjuk. Még sohasem csalódtunk benne! Mindég fehér fogunk, és kellemes szájízünk vö t, annál inkább, mert Chlorodont-szájvizet is használunk. Egész családunk Chlorodont-fógkefével mossa fogát.“ C. Cliudoba, Fr. . . . Csak valódi Chlorodont-fogpasztát fogadjon el és utasítson vissza minden után-atot. íubusa l és 6 Ke. adót vetettek ki rá. Jönnek tovább: 1929- ben összes adója 1500 korona volt, 1930-ban üzletének forgalma 40 százalékkal csökkent, adója azonban 2500 koronára emelkedett. Egy vendégtős 1929-ben élelmezés után 8000 K. forgalom alapján adózott, 1930-ra pedig 87000 koronában állapították meg kosztosai után forgalmát, holott ebédet 5 -8-at, vacsorát pedig 3-at szolgál ki naponta. Egy kereskedő panaszkodik, hogy 1929-ben mindenét elárverezték s most 100,000 korona után követelnek rajta forgalmi adót 1930- ra pedig 1400 korona adóval rótták meg. Nagy adókkal terhelik a tönkrement lábbeli készítő iparosokat is, holott a legtöbbnek betevő® falatja sincs. A szobafestők is előállanak panaszukkal, mert amint mondják, névszerint felsoroltak mindenkit vallomásukban, ahol dolgoztak, s ezt mégis duplájára emelték. Sok a panasz a kirendeltség adminisztrációja és különösen egyik referense ellen. Fölhívtak egy 80 év körüli iparost, hogy adja be forgalmi adó vallomását. Az iparos erre írásban közölte, hogy iparát nem folytalja, tehát forgalma sem lehetett, amire válaszképen pár napra 200 K. büntetést róttak rá. Egy másik 500 K. büntetetés terhe alatt beidéztetett a kirendeltséghez s a Korponára való utazás belekerült neki vagy 60 koronájába, a munkaveszteséget nem is számítva s amikor jelentkezett a referens egyszerűen azzal utasította el: nem tárgyalok. Egy kisiparos feleségét operáltatta s amikor a törvény alapján ennek a körülménynek a figyelembevételét kérte, azzal utasították el, hogy ne operáltassa feleségét. Nagyon sok lenne a gyűlésen elhangzott panaszokat mind felsorolni, de ez a gyűlés szomorú bizonyságát szolgáltatta annak, hogy a mai adózási rendszer fenn nem tartható és sürgősen a legmesszebbmenő takarékosság útjára kell lépni, hogy a teljes összeroppanás elkerülhető legyen. A gyűlésen ezután ifj. Koczor Gyula szólalt fel, aki elsősorban a felizgatott napja, annál jobban drukkolt a fellépéstől. — Marikám, ha sikered lesz, már másnap szininövendék vagy. — De mamám, én jobb szeretnék orvosnő lenni, vagy professzionista tenniszező. — Csacsi, te magad se látsz a telkedbe... — Én azt hiszem, anyuka, egy mai leánynak reálisabb pályára kell mennie és csak az abszolút tehetségesek készüljenek szinésznőnek. Énrám nem hat a szinház romantikája... — Ki nem állhatom ezeket a modern elveket. De én majd felszínre hozom igazi vágyaidat, amelyek téged is a színpad felé vonzanak. Fel a fejjel, kisleányom. Ne félj, színésznőt csinálok belőled, akárki meglátja. — Érdemes is volna, — szólt közbe a rendező — ilyen csinos, ügyes, fess sporilady minden színpadon megállja a helyét. Micsoda szubrett lenne belőe... — Akarsz szubrett lenni, Marika? — Hát ha muszáj, de előbb doktorálni szeretnék. 5. Az előadás estéje elérkezett. Mariska mama örömmámorban úszott, izgult, lelkendezett, leánya szerepét mondta, festelte, öltöztette, fésülte és lámpalázról, sajtóról, primadonnaságról beszélt, — Marika azonban halálsápadtan állott elegáns utiköpenyében és izgalomtól remegve súgta anyjának: — Félek, hogy belesűlök... nem merek kimenni, szeretnék elsüllyedni. — No, csak semmi félelem, most kezdődik a pályád... — Pszt, pszt! — súgta az ügyelő, mert az előadás már folyt és nemkedélyeket igyekezett lecsillapítani, majd pedig általánosságban az adózás kérdéséről beszélt. Az adózás terén — mondotta — eltekintve a rendszer igazságtalanságaitól, már az a helyzet állott elő, hogy adófizetési kötelezettségeinek, legjobb akarata mellett is, senki nem bir eleget tenni. A jövedelemmel arányban nem álló adózás nemcsak az iparos és kereskedő életszínvonalát nyomta le a legalacsonyabbra, de kikezdte már vagyonát is, sőt adósságokba kergette. Mindezekért hibái dacára sem okozható egyedül az adótörvény, mert annak rendelkezései a legtöbb esetben módot nyújtanának az igazságtalanságok kiküszöbölésére. A baj onnan keletkezik, hogy az adózóra nézve kedvező rendelkezéseket nem veszik figyelembe, másrészt pedig olyan bizonyítást követelnek, melynek nincs emberfia, aki eleget tudjon tenni. Ez azért történik, mert ha a tényleges keresetek alapján végzik az adókivetést, úgy ez az adó oly nagymérvű csökkenését jelentené, melyet az államháztartás máshonnan nem tud fedezni. Az alapvető hiba tehát ott van, hogy az államháztartás kiadásai túl vannak méretezve, s ezért nem számolhatnak a lakosság teherbíró képességével s igy nem a fizetőképességhez, hanem a kiadásokhoz szabják az adót. Javulás csak úgy várható, ha ezeket a kiadásokat nagy mértékben és gyorsan csökkentik, mert ha ez nem történik meg, félni kell az egész gazdasági élet, sőt a jelenlegi társadalmi rend teljes őszszeoinlásától. Meg kell, hogy értsék végre, hogy lehetetlen a több éve letűnt pénzbőség adóját fenntartani, sőt azt még fokozni. Az 1927. évi adótörvények megalkotásakor Englis pénzügyminiszter bejelentette, hogy csökkenteni kívánja az adókat, sőt olyan kijelentést is tett, hogy az adók akkori magasságát nem lehet fenntartani, mert azt a gazdasági élet nem bírja el. Szándékát Englis nem tudta keresztülvinni, mert mindig újabb kiadáskövetelésekkel állottak elő, ezért le is mondott. Így állott elő a mai helyzet, melyben nem tudjuk, hogy minek megyünk elébe. Az iparos és kereskedő a jövedelmi adón felül kereseti adót is fizet s ezáltal a csak jövedelmi adót fizetőkkel szemben 3 szorosan van adóztatva. P . egy 8000 korona jövedelemre felvett iparos vagy kereskedő jövedelem adó címén 100 koronát, kereseti adó és pótlékai címén 200 koronát, összesen sokára Mici belépőjére került a sor. Miéi azonban a kulisszák mögött sír. — Mi bajod hát, Marika? — Én nem tudom, miért erőltettétek ezt a szinészkedést. Én nem akarok színésznő lenni, nem nekem való ez, én félek, én tanulni akarok, én férjhez akarok menni, én akármit akarok, csak a színházat nem,... én én nem megyek ki a színpadra! — Mi? — hördült fel Mariska mama, — hál képes volnál cserben hagyni az egész nővédőt, az előadást, mindent és széttépni az én legszebb álmaimat? Hát mindenki ellenem esküszik? Egyszer az anyám teszi tönkre illúziómat, egyszer a leányom? — Én nem bánom, én nem megyek ki! — Nem-e? Majd meglátjuk! — azzal durr... jó nagy nyaklevest mért le egyetlen leánya bal orcájára. Azt a nyaklevest, amely vagy húsz éve égett megtorlatlanul a maga arcán. Marika meghökken, abbahagyja a sírást. Mariska gyorsan kipuderezi leányát, az ügyelő odarohan, int,... és Mariska mama a kulisszák mögül nagyot lök leánykáján. — Mars játszani! Mici vihar zó svunggal lendül a színpadra és ijedt mosollyal mondja: — Kézit csókolom édes mama. Itt vagyok. Ezt a sikerült bejövést tapsvihar fogadta, amely Mici minden jeleneténél megismétlődött. A közönség ünnepelte, a sajtó dicsérte, a színészek gratuláltak. Egy héten belül beíratták a sziniiskolába. Marika színésznő lett.