Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-08-29 / 104. szám
»KOMÁROMI LAPOK« 1931. augusztus 29, Beszélgetés Proske Román kapitánnyal, a rettenhetetlen oroszlánszeliditővel, akiről Komáromban az a hir terjedt el, hogy fejét leharapta az oroszlán. A Komáromban is népszerűségre jutott oroszlánszeliditő él és üdvözli a komáromiakat. — Aki megszökött egy cirkusszal. — A kadétből oroszlánszeliditő. — Rémes éjszakák egy dühöngő oroszlán ketrecében. — Vérfagyasztó jelenetek. — Saját tudusitónktól. — Ki ne emlékeznék olvasóink közül Proske Román kapitányra, a rettenhetetlen oroszlánszeliditőre, aki Komárom közönségét is meghódította hajmeresztő mutatványaival, s akiről az a hir terjedt el, hogy Ujvárott az egyik oroszlán leharapta a fejét. Ez a hir hála Isten, nem bizonyult valónak és a napokban összehozta a véletlen e sorok íróját a bátor állatszeliditővel, aki melegen üdvözli általunk Komárom és környéke közönségét. Nagyon jól esett neki az a részvét, amely az állítólagos halálos baleset hire nyomán megnyilvánult iránta Komáromban és a vidéken. A legkülönösebb pálya az oroszlánszeliditőé, amely jelzés nem is szabatos, mert hiszen a feuevadak sohasem lesznek szelidek. Mindössze az történik, hogy egy fegyvertelen férfi (de gyakran nő is) korbáccsal vagy anélkül becsukja magát egy szűk ketrecbe amelyben több éhes és vad állat van. Puszta akaratának erejével, vakmerőségének hazárdjával, figyelmének felsőbbségével sarokba szorítja az állatokat, melyek morogva, kapkodva, ordiiva, fogat vicsorítva — engedelmeskednek parancsának és az ősidők óta nem változó fagulákra ülve vagy állva mindenféle csoportot képeznek. Az emberi akarat diadala: van benne hipnózis, testi ügyesség, lélekjelenlét, megfélemlítés, bátorság, — a legnagyobb szerepet azonban mégis az a negyedmásodperc játssza, mellyel az idomító megelőzi a vad támadását és ütéssel, az állvány közbedobásával vagy rákiáltással leszereli. A tavasszal ellátogatott Komáromba is Rebernigg cirkusza, a volt monarchiának egykor legnagzobb cirkusza. Rebernigg igazgató volt az, aki Masaryk 80—ik születésnapján egy kis oroszlánt ajándékozott a köztársaság elnökének. A cirkusz egyik főlátványossága volt Proske Román kapitány oroszlánszáma. Proske Román állatszeliditő vadállataival egészen más produkciót nyújt, mint amilyenek általában a varietékben és cirkuszokban láthatók. A produkció hajmeresztőén izgalmas. Az idegek végső megfeszülésével nézi a közönség estéről-estére, hogy a vékonydongáju, alacsony fiatalember milyen vakmerőséggel jelenik meg a négy hatalmas oroszlán ketrecében, játszik velük, ingerli őket. A fiatalembernek kezében nincs semmi. Még csak ostort sem vesz magához. A legizgalmasabb dolgot műveli. Kifesziti a hatalmas állatok száját és azután az arcát bedugja a vadállatok torka mélyéig. Befejezésül a négy oroszlán mellé még hét kisebb-nagyobb kölyökoroszlánt bocsát ki és közéjük fekszik, úgyhogy ki se látszik közülük. Ezzel az érdekes emberrel hozott össze bennünket a sors. Amikor megmondtam, hogy komáromi vagyok, nagyon megörült és megemlitette, hogy Komáromot nagyon kedves városnak találta és szeretné, ha újra viszontláthatná Komáromot. Fölkérésünkre ez a vakmerő ember megrenditően érdekes vallomást tett előttünk a vadállatszeliditők életéről, a reájuk leselkedő veszedelmekről, az állatok világáról és a maga életéről, amely bővelkedik izgalmas részletekben. Az érdekes és érdekfeszitő önvallomását itt közöljük: — Én — kezdte elbeszélését — osztrák katonatiszt családból származom. Szüleimmel Bécsben, a XIII. kerületben, Schönbrunn közelében laktunk. Kadétiskolába jártam, ahonnan megszöktem és egy vándorcirkuszhoz szegődtem. Kilenc évi vergődés és takarékoskodás Komárom, — augusztus 28 után volt annyi pénzem, hogy két medvét vehettem magamnak. Ezeket betanítottam különböző mókákra. Már a medvékkel is sikerem volt, de nemsokára módom került ahhoz, hogy tigrisekkel és oroszlánokkal, tehát a legveszedelmesebb állatokkal dolgozzam. Idomitási szisztémámból hiányoznak az erőszak eszközei. Oroszlánjaimmal megértetem magam. Ennek egyszerű módja, hogy az állatoknak érezniük kell, hogy ember a talpán, aki velük szemben áll. Magamről mondhatok egy rettenetes esetet, amikor hajszál hijja volt, hogy nem életemmel fizettem vakmerőségemért. Oroszországban voltam szerződésben négy oroszlánnal. A cirkusz estéről-estére zsúfolásig megtelt. Óriási sikerünk volt, a nép özönlött a sátrunkba, látni akarta a vadálatokat. Egy délelőtt, amikor állataim ketrece előtt elhaladtam, észrevettem, hogy az egyik hím közeledésemre vad dühvei ugrik felém. A ketrec vasrácsán megtorpant. Nyomban tudtam, miről van szó. Senki mással szemben ez a vadság nem nyilatkozott meg. Legényeim, akik ott doldoztak a ketrec körül, nem ingerelték. Csak az én megjelenésemet fogadta ilyen vad kitöréssel. Felébredt benne a féltékenység. Nem magát féltette, hanem a nőstényét, mert tudta, hogy az is a hatalmam alatt van. Ilyenkor csak egy mód van az állat megnyugtatására. Elkerülni. Még mutatkozni sem szabad előtte. Ámde én kényszerhelyzetben voltam. Ha lemondom az előadást, az igazgató szerződésszegésnek veszi a dolgot és utazhatom állataimmal tovább. Fel kellett tehát lépnem. — Este a legnagyobb barátsággal közelitettem meg állataimat. A dühben fürdő himnek, amennyire csak lehetett még a közelébe sem mentem. A nőstényét is lehetőleg elkerültem. Felszereltem magam pisztolyokkal, igaz, hogy csak riasztó lövedékekre voltak töltve. A manage körül tűzoltók álltak készenlétben tartott vízcsövekkel, a legényeim vasrudakkal felszerelve a ketrec körül. Kiértünk a manegeba. Négy oroszlán, meg én. Vigyáztam, hogy köztem és a dühös álat között mindig legyen valami, legalább is egy fapostamentum. Az oroszlánoknak el kellett volna foglalni a helyüket. Három fel is ugrott a helyére, a negyedik, a him, nősténye elé állott, mintha megakarná védelmezni. Ez még nem volt baj. De ekkor elkövetkezett az a produkció, amikor mind a négy állatnak egy asztal köré kell ülnie. Kettő már ott volt. A féltékeny him azonban nem mozdult. Mit tegyek ? Úgy terveztem, hogy előbb a nőstényét csalogatom el, aztán majd követi a hímje. De a him ott állott ellőtte s valósággal takarta a nőstényt. Hiába próbálkoztam cselvetésekkel. Arra gondoltam, hogy megkerülöm a himet. Amint egy pillanatra hátat fordítottam neki, rámugrott. A hatalmas lökéstől a földre zuhantam. Ez a legnagyobb baj, mert bármi történjék, ha az ember meg tud állani a lábán, elkerülheti a végső veszedelmet. Amint leestem, az állat a testembe mélyesztette rettenetes fogait és mint a gyufaszálat kapott fel és vitt a szájában. — A közönség megdöbbenve ordítozott. Pánik tört ki. Asszonyok sikongtak, ájuldoztak, mások felugrottak és a kijárat felé rohantak, közben egymást tépve, zúzva, gázolva, öklözve. Mindenkiben megdermedt a vér, legényeim az első izgalmukban azt sem tudták, mit csináljanak. A tűzoltók ijedtségükben mozdulatlanul állottak, a rendőrök nem tudták, hogy használják-e fegyverüket, mert belém lőhettek volna. En pedig érezve az oroszlánfogak rettenetes harapását, gondolva arra, hogy a vér láttára a többi állatban is felébred a bestia, az őrülettel határos izgalomban ficánkoltam. Végre számomra örökkévalóságnak tetszett az a pár pillanat, úgy hogy már az eszméletem elvesztésének a határához jutottam, a tűzoltók lebocsátották a vizsugarat. Amint az első vizsugár elérte az állatott, eleresztett. Ettől a pillanattól kezdve valóságos zárótüzszerüen zuhantak a víztömegek közém és az oroszlán közé, úgyhogy nem közelíthetett meg, legényeim felébredtek a dermedtségükből, kinyitottam a manege vasrostélyának a ketrecek felé vezető ajtaját és a tűzoltók a vizsugarakkal arra kergették az állatokat. Kimentek és én pedig alélian maradtam a porondon. — Hat hétig tartott, amig felépültem, pedig olyan rettenetes sebet szenvedtem, hogy az orvosok sem bíztak felépülésemben. — Egy másik rettenetes élményem az egyik nőstényoroszlánommal volt, amely ma a legmegbízhatóbb állatom. Ez a fiatal anyaoroszlán ravasz, hallgatag teremtés volt. Állandóan fenyegető magatartást tanúsított, de nem mert támadni, ha érezte a szemem pillantását. Állandóan szemmel tartottam, mert rosszat sejtettem. Egyik előadás közben egy pillanatra levettem róla a pillantásomat és ekkor hátulról rám ugrott és a vállamba kapott. Éles fogával átlyukasztotta a válperecemet. A rettentő fájdalom ellenére is volt annyi erőm, hogy a kívülről benyújtott ostort szabad kezemmel az állat kitátott szájába tövestől beledugtam. — Irtózatos fájdalma lehetett, mert felhördült, eleresztett és olyan bukfencet hányt, mintha tapló égette volna. Ezt a pillanatot felhasználtam, kiugrottam a ketrecből. Nyomban összeestem és csak egy óra múlva tértem magamhoz. — Ez az állat akkor másállapotban volt és nyilván kölykeit féltve támadott meg. Két hét múlva, még fel se gyógyultam sebemből, elérkezett az ideje, hogy az anyaállat világra hozza magzatait. Ezen a napon jelentették nekem, hogy az állat irtózatos kínoktól gyötörten ugrál a ketrecében, nekiveti magát a vaskorlátnak és eszeveszett bömböléssel rémiti a többi állatot. Odarohantam a ketrechez és kétségbeesetten néztem az állat rendkívüli szenvedését, amit valamilyen szokatlan okra vezettem vissza, mert a kölykezés soha ilyen állapotot nem szokott előidézni. Arról szó sem lehetett, hogy állatorvost hivassak, mert arra egyikük sem vállalkozott volna, hogy az őrült kínokban vergődő oroszlánt megközelítse. Elhatároztam, hogy bemegyek hozzá. Az igazgatóm óva intett, de én nem engedtem. Becéző szavakkal közelítettem a szenvedő állathöz. Meglepte a közeledésem és az állat magához bocsátott. Elkezdtem simogatni, az állat megérezte a jóakaratot és olyan megadással szorította fejét a testemhez, mint a beteg gyermek hajlik az anyja ölébe. Elkezdtem maszirozni a testét és láttam, hogy jólesik szegénynek. Szépen lefeküdt és tűrte kezem szorítását. Elérkezett a szülés pillanata. Segítségére voltam. Először egy holt kölyköt szült. Elláttam az anyát és tizenöt perc múlva egy egészséges kicsinek adott életet, aztán a harmadiknak és negyediknek. Percről-percre enyhültek a kínjai és boldog megadással tűrte, hogy segítsek neki. Hét napig voltam ekkor benn a ketrecben, aludtam az anyaállat és a kölykei között. Féltettem ugyanis a kicsinyeket. Az oroszlánban az anyai érzések ugyanié csak az ötödik-hatodik napon ébrednek fel. Az első napon megtörténik, hogy letapossa vagy felfalja kicsinyeit. En pedig arra törekedtem, hogy megmentsem őket. Azóta ez az állat, egykori legfélelmesebb ellenfelem, a legmegbízhatóbb barátom. Az ő részéről soha, bármilyen körülmények között sem fenyegethet veszély, sőt meg vagyok arról győződve, hogy másik állat támadása esetén a maga módján meg is védene. — Az állatokkal való bánásmódnak csak a szeretet az alapja. Az állat és az ember között meg kell lenni a bizalomnak és annak az érzésnek, hogy 5. o dal. nem akarnak egymásban kárt tenni. Akkor évtizedekig foglalkozhat az ember ezzel a „művészettel“ — de egyikünk sem kerüli el a végzetét. . . Még többet is akart mondani a bátor és rokonszenves állatszeliditő, de elérkeztünk az én állomásomhoz, meleg búcsút vettünk és én leszálltam.*} — Üdvözlöm a kedves komáromiakat — mondotta bucsuzáskor. (-) .........................ti mm WWW....ihhuihihim i Aláírták a magyar-francia kereskedelmi pótszerződést. — augusztus 28. A Lillafüreden folyó francia-magyar tárgyalásokat befejezték és a Magyarország és Franciaország között létrejött kereskedelmi pótegyezményt parafálták. Az egyezményben Franciaország előnyös elbánást biztosit a magyar búzának, amely előtt megnyitja a francia piacot. Magyarország ennek ellenében bizonyos tipikus francia iparcikkekre vámleszállitásokat engedélyez, amelyek a legnagyobb kedvezmény rezsimje alá esnek. rTmmr~r'rrnTn i ............... mwhmüimimnmií fi Ma este Zsidó Főiskolás Kabaréest a Dalárdában A kiváló műsor és a sex appeal verseny szenzációs eredménye a kabarénak Ma este a Dalárdában 8 órai kezdettel rendezi a Komáromi Zsidó Főiskolások Egyesülete jótékony célú előadását, mely az előrelátható jelek szerint zsúfolt házat fog vonzani. A közönség bizonyára a legnagyobb szeretettel karolja fel és támogatja a zsidó főiskolások munkáját, melynek egyedüli célja, hogy segítsen a szegény, jó előmenetelt tanúsító egyetemistákon. Az anyagi alap nagy részét előadás rendezésével szerzi meg az egyesület. Az általános elszegényedés, mely különösen a középosztályt sújtja, kétszeres munkát és kötelességet ró az egyesületre. De, ha ma telt ház fog tapsolni a Dalárdában, akkor kevesebb lesz a gond és meleg szobát meg ebédet is kap Prágában, Brünnben és Pozsonyban tanuló egypár nélkülöző főiskolás. A műsorszámok közül a Magdalénát kell kiemelni, amely tökéletes előadásban a közönségnek nem várt műélvezetet fog nyújtani. A bohózatok, Késdobáló, Ötödik B. és az Ügyvédbojtár gondoskodik arról, hogy a nevetés viharozzon a Dalárdában. A változatosságot emelik a chansonok, meg a kisleányok tánc-revueje. A darabok a megszokott műkedvelői előadástól eltérően pazar kiállításban vannak diszletezve. A szereplők neveit külön nem is kell megemlíteni, mert a Zsidó Főiskolások műkedvelőgárdája biztos garancia a szép sikerre. Az est újdonsága a Komáromban még nem látott sex appeal verseny lesz. Ki a legvonzóbb leány Komáromban. Ez dől el ma este a Dalárdában. Az előadás után reggelig tartó tánc következik. A zenét kiváló jazz zenekar szolgáltatja. A rendezőség ezúton kéri a n. é. közönséget, hogy pontosan 8 órakor jelenjék meg az előadáson, mert késésével csak zavarná a megkezdett előadást. (—z—e—) Jó forgalmú 497 1 hentes és J korcsma 1 üzlet mellékhelyiségekkel együtt 1 bérbeadó. Érdeklődni lehet özv. Kollár Károlynénál Marcelházán (St. Dalai járás)
