Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-08-15 / 98. szám
4. o'dat. »KOMÁROMI LAPOK< 1931. augusztus 15. irt róla, amit a fiúk az „Elmennék én katonának ..kezdetű nóta dallamára fújtak, lehetőleg torkuk szakadtából. Néhány szakasz belőle: Hiába folyik a jó nedv, Kihalt Patakon a jó kedv: Janiga rúg, Zsindely harap, Kín az élet Orbán alatt. Szomorú a diákélet, A jó kedv Janigáé lett, Nem tűrjük tovább az igát: Agyonkoppintjuk Janigát! Hát ennél az agyonkoppintásra kiszemelt közhivatalnoknál lakott Gárdonyi, abban a házban, amelyben ma a főiskolai nyomda van, vagy más forrás szerint abban, amelyben ma a főiskolai könyvkereskedés van. Valószínűleg azért vitte az apja Janigához, mert Janiga is kemény 48-as magyar volt, akárcsak Ziegler uram. Egy szobában lakott Gárdonyi, a konyának csúfolt kis I. gimnazista Janiga Vincével, aki nem volt a szelídség és jóság mintaképe. Az osztálytársai igy emlegették: „48-an vannak, meg Janiga.“ Sajnos, csak az első félévet töltötte Gárdonyi Patakon. Akkor megjelent az apja Makláry tanár urnái és bejelentette, hogy Dunántúlra költözik és igy elviszi a fiát. Bizonyos az, hogy bár kevés időt töltött az Egri Csillagok költője Patakon, mindössze 1874 szeptemberétől 1875 februárjáig, mégis kedélyesen Nincs hely a vasúti /. up t ha n A bécsi gyorsnak a múlt vasárnap minden szakasza tele volt, csak egy közvetlen, Genfbe menő kocsiban volt még néhány férőhely. Sajnos, utam nem Genfbe vezetett, mindazonáltal ebbe a kocsiba kellett bekvártélyoznom magam, ha nem akartam szorongani. Ahogy feldobom kalapom a hálóba, az ülésről rámpillant egy sárgaarcu japán ember A japánok középeurópai szemmel nézve általában egyformák s egyik a másikhoz néha megtévesztésig hasonló, ezt az urat azonban száz közül is megismertem volna. Kis, rövidrenyirt fekete bajusza, csontkeretes szemüvege, két aranyfoga s a zöldköves nyakkendőtű mindig is Hyro Shikoki urra, e japán tudósra emlékeztet. Pesten attrakció volt évekkel ezelőtt. Zsurokba hívták, exotikus vendég volt, örökké mosolygó kis japáni. Okos férfiú, évek óta él Európában állami ösztöndíjon s az idők folyamán megtanult tökéletesen magyarul. Tudása könyvizü, de kifejezései válogatottak. Legutoljára Pósa Lajos özvegyénél találkoztunk, szeretett nagyon járni a Lidi néni vig vacsoráira. Ma is nevetünk a kis japáni igyekezetén, amint a korhelylevest kanalazta keserves ábrázattal, a paprika s a disznóköröm sehogysem ment le a torkán Igaz, hogy ő még csak legyűrte, de a vele jött japán őrnagy, aki egy kukkot sem tudott az angolon és a saját nyelvén kívül, udvariasan, de határozottan tiltakozott minden paprikatámadás ellen. — Hyro Shikoki ur! — kiáltottam örömmel, — hol veszi itt magát? Shikoki ur egy pillanatig udvariasan mosolygott: láthatólag az emlékezetében kutatott utánam. Figyelmeztettem utolsó találkozásunkra Lidi néninél a Viola utcában s utána egy hosszú eszmecserére a Belvárosi Kávéházban. Ö akkor a szlovenszkói irodalomról faggatott, én a japáni Írókról érdeklődtem. Felvillant a szeme, megismert. Örök mosolyát még szélesebbre rántotta s angolos shake-hand-del ráztuk meg egymás kezét. gondolt vissza ottani idejére és hálásan, mint Írásai és emlékezései mutatják. 1898-ban ugyanis levelet irt a Főiskola akkori közigazgatójának, Radácsi Györgynek. Azt irja, hogy olyan témával birkózik lelkében, amely egészében vagy részében Patakot is érinteni fogja. Szeretné ezért megismerni a Kollégium régi történetét s ilyenirányú könyveket kér. Radácsi nyomban elküldte a/. írónak az 1896. évi Értesítőt, mely az iskola történetét és életét elég bőven ismerteti. Gárdonyi ezt a következő levéllel köszönte meg : „Az értesítőt megkaptam és vártam, hogy valami ára is lesz. Minthogy azonban ön nem szabott árat, kérem, adjon alkalmat, hogy valamiképpen viszonozhassam a szívességét. Az értesítő, nem tudom, minden évben ilyen terjedelmes és tanulságos-e, de ez becsületére válik a kollégium tanári karának. Az én professzorom ottan Makiári Pap Miklós ur volt. Akkor nősült Igen szeretetreméltó, jó professzor volt és éppen nem neheztelek azért rája, hogy egyszer vagy kétszer megismertette velem a spanyoinádat. Az öreg Janigánál laktam, a Vince fiával egy szobában, de februárban kimaradtam az iskolából, mert mindenből szekundám volt. Tisztelője Gárdonyi Géza. Eger, 1898 febr. 17.“ Folyt. köv. Shikoki úr, az örök utas — Zürichbe megyek, — mondta Shikoki ur, — néhány barátommal van ott találkozónk. Ez egy központi hely Európában. Van, aki Berlinből jön, van, aki Athénből, Konstantinápolyból, Párisból, Londonból. Az egyik itt tanul, a másik ott tanit. Szét vagyunk szóródva, régi barátok, iskolatársak s minden évben egyszer összejövünk valami központi helyen. Most például Zürichben. — Mióta nem volt otthon ? — Idestova hat éve már. Akkor egy évre. Azelőtt ismét négy évet töltöttem Európában. S összesen hat évet Budapesten. Nagyon szeretem a magyarokat. Testvérnép, legalább is illik ezt mondani, ha nem is nagyon hasonlítunk egymásra. Az bizonyos, hogy a japánokat a magyarok fogadják legszívesebben. Látná az angolt, vagy az amerikait! Shikoki ur mindig mosolyog. Még mikor ilyeneket mond, akkor is mosolyog. Rágyújt egy szivarra, eredeti Havanna. Jó dolga van neki. Fekete ruhájában, kemény gallérjában csoda, hogy nem izzad. A vonat egyhangúan rohan. Szóba kerül minden. Érdekel ennek a japánnak a véleménye. Egy kérdésemnél még jobban elmosolyodik, mint ahogy szokása — Mit nevet? — kérdem. — Önök mind egyformák, európaiak, — mondja — néha olyan stereotip kérdést adnak fel, mintha valami közös könyvből olvasnák őket. — Igen? Mondja, tanár ur, mit kérdeznek önöktől az európaiak? — Minden nép mást. De, hogy a magyarok általában milyen kérdésekkel támadnak meg, arról egy kerek gyűjteményem van már. S ekkor a magyarok kérdéseiről kezdett beszélni a japán tanár. Feljegyeztem egypárat. A kérdések lényege — Azok a kérdések, amikre a japáninak felelni kell, ha magyarok közé érkezik, minden nézőpontból megvilágítják az illető kérdezőnek erkölcsi felfogását, vagyoni és társadalmi helyzetét, eszmebeli felfogását. Vannak általános vendéglátó kérdések, aztán alkalmi, vagy nemi különbség folytán létrejött esetleg speciális és végül a véletlenből folyó kérdések. Először is azt kérdezik: — No, tanár ur, hogy tetszik lenni? Hogy érzi magát? Mit mondjak ? Persze, hogy jól. S a vidék hogy tetszik? Városunk hogy tetszik? Köszönöm az is jól. Merjem azt mondani, hogy nem! Aki fitogtatni akarja a tudományát, azonnal kérdezi: — Do you speak englih, parlez vous francais, oder deutsch? S várja, hogy szédüljek, mert legtöbbször többet nem is tud. S mikor megmondom hogy magyarul is tudok, akkor ájuldozni kezd a boldogságtól. Hogy a japánok milyen csodálatos emberek! S hogy milyen nyelvtehetségek! Pedig a japánnak nincs is különös tehetsége a nyelvek tanulására s az európai nyelveket kissé selypítve ejtik ki. Eddig meg vagyunk. Következő kérdés, amit önök feladnak: — Szépek-e a magyar nők? — Van szép is, csúnya is. — Szereti őket? — Amelyik nekem tetszik. — A japáni nő? — Éppúgy, mint a többi. Van szép is csúnya is, jó is, rossz is. Lehet, hogy önnek nem szép, ami nekem tetszik. Itt megkell jegyeznem azt a furcsa szokást, — mondja Shikoki ur kis bánattal az arcán, — hogy a magyar úri társaságban az urak sokat malackodnak. A beszédjük, hogy úgy mondjam, nem éppen comme il faut. még a kimondott jó társaságban sem és szeretik a pikáns anekdótákat. Akár hölgyek előtt is. Más külföldön ez nem igen van. Eleinte nagyon szégyeltem magam, amikor egész közvetlenül elkezdte valamelyik ur mesélni, hogy azt mondja: „kérem hallotta ezt a legújabb viccet?“ Es elmond valamit, hogy beleszédültem. Aztán, már megszoktam. To oá0hi ind iszkráció fc. . k 4 -. ..... .. .., ....... Azután arra figyelmeztetnek, hogy ' mennyi sok mostanában a japán házaló. Erre én azt felelem, hogy azok nem japánok, hanem kínaiak s koreaiak. S kérdezik ezt is: — Van-e egyetem Japánban ? — Van Körülbelül negyven egyetem s három egyetem csupán a nők számára. Sok akadémia és főiskola. — Miért megy sok japán külföldre? — Hogy kitanulmányozzuk az idegen népek erős oldalait. — Nehéz-e a magyar nyelv? — Kicsit. A kiejtés. — Van-e villamos Japánban ? Hát vasút ? — Jobb, mint az amerikai. Még a harmadik osztály is párnázott. A villamos a legújabb rendszerű, bogie-car tipus. A robogó vonaton a rádióhirekből újságot nyomtatnak. Van üvegfalú lukszuskocsink. Japánban a csomagot 80 kilóig ingyen szállítják a poggyászkocsiban. Óriási vasuthajók vannak, amik olyan távolságra szállítják hajón a vonatokat, mint a La Manche csatorna Rögtön ezután azt kérdik: — Hány éves? — Első találkozásnál udvariatlanság ilyet kérdezni. A mi korunkat, az ázsiaiakét nehéz eltalálni egy európainak. — Milyen vallásu ön ? — A vallás magánügy. Útlevelünkben vallásról szó sincs. A valláskülönbség csak a temetési szertartásnál tűnik ki. A japáni keresztények nem isznak s nem dohányoznak s 90 százalékuk szociálista. A 35 millió buddhista nálunk nacionalista érzésű, a 15 millió sintoista úgynevezett pánázsiai. 600.000 keresztényünk van. Európa és Japán. Valaki azt kérdezi azonnal: Mi a véleménye Európáról? Csodálja ön Európát? — Semmi különös véleményem nincs. Kevés az újítás amit mi is meg ne csináltunk volna s a tudósok szegények. Csodálatosnak tartom a kézcsókot s azt, hogy jótársasági urak az uccán esznek. Nálunk ezt csak a koldusok teszik. — Japánban dohányoznak a nők ? — Ott az úri nő nem dohányzik. A fiatalságnak pedig a törvény tiltja. Az ópiumot pedig nem Japánban, hanem Kínában szívják. — Mi a gésa, a teaház, a Josihara? — Gésa a hivatásos táncosnő. A japán teaházban ezek táncolnak, mint itt az orfeumban és a bárban. Josihara: Tokio egy városrésze, ahol a félvilági nők laknak. Csakhogy nálunk erről a kérdésről úri társaságban nem beszélnek. Egyéb vallatások. Szegény Hyro Shikoki tanár ur egészen beleizzad a sok kérdés elismétlésébe. — Tudja, kérem, néha valóban nevetséges, mennyit kérdeznek az embertől. Hol lakik? Hol ebédel ? Mennyit fizet ? Ki az ajánlója, ki protezsálja ? Honnan kapja a pénzt s mennyi a jen a mi pénzünkben? Van-e zsidó Japánban ? Adjon japáni bélyeget! Ezek mind olyan kérdések, amiről nálunk nem illik beszélni. Se ételről, se pénzről. Európában az anyagot, a pénzt becsülik, nálunk a lelki értéket. Ez a külömbség. Van, aki azzal fogad, mért állottunk Anglia mellé s mért nem a németek mellé a háborúban. Van, aki ezt kiáltja: — Isten hozott, japán koma, turáni testvér! Innen tudtam meg, hogy turáni rokonok vagyunk. Megjegyzem, az illető, aki ezt mondta, dunántúli sváb volt. Shikoki megrázta a fejét. Elhessegetett magáról egy szemtelen legyet s fájdalmas arccal mondta: — Furcsák vagytok ti, európaiak. — Jó, tanár ur, — feleltem neki,— nekünk meg az furcsa, hogy Önnek ezek a kérdések furcsák. Mi nem fogjuk megérteni egymást sohasem. Két külön világ a mi világunk. Önöknek az az előnyük lesz meg, hogy eltanulják szokásainkat, kultúráinkat, de ini nem az önökét. Hogy ki fog győzni ? Nem tudom. Azt mondják, hogy a sárga veszedelmet Önök Ígérgetik. Lehet. Mosolyogtunk. Európa és Ázsia gyanakvó szemmel nézett egymásra és Shikoki ur megrázta a fejét. De, hogy mit gondolt, azt nem lehetett kitalálni. Mosolygott Mintha ráfagyott volna ajkára ez a mosoly. így váltunk el is. Ö tovább, Zürichbe. Mélyen meghajoltunk egymás előtt s tudtuk: nem ismerjük egymást még ma sem. Szombathy Viktor. Ha szép arcbőrt akar, használja a több mint 40 év óta általánosan kedvelt I>i'. Frey^»«g-féle szeplő elleni crémet. Kapható: Stadt Apotheke, Büdenbach a. E. Postfach 26— FÜREDI EMLÉK Irta: BÁRD MIKLÓS E forrásnál töltém be a huszévet, Akkor itt ujjongott az élet. A napja perzselt tűzzel, lánggal, Az éje megtett zsongó szerenáddal, S egy dala volt: „Képeddel alszom el“. Az ezüst tó mint szűzi leány kebel. Ügy pihegett, ha rátüzött a hold, Már nem emlékszem, hogy ki volt, De tündérszöke volt a lány, A sápadt hold fény szikrázott haján, A hullámok, míg ringva tovavitték — Füredi emlék. Most csend van... Csak a Balaton moraj- Méláz a kedv, a szó lehalkított itt, [lik, A tekintetünk el-elrévedez. S e házban, ahol fáj minden, mi nesz, Fehér mezében halkan járva, kelve Egy ember hajlik a beteg szivekre, Hogy távol tartsa tőlük a halált. Megborzongom ... Az est leszállt, Szivem igyekszik, hogy ritmusra verjen Egy asszony képe suhan át a termen, Utána nézek.. Mintha ráismernék — Füredi emlék-M it kérdeznek egy szegény japántól Középeurópában ? Váratlan találkozás Hyro Shikokival, a japán tudóssal
