Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-12-13 / 148. szám
«KOMAROMI LAPOK» tenyérből mérik ezt a hitet, olyan hévvel és meggyőződéssel, hogy valóban el kell végül hinned, Isten egyenesen az ő kezükbe adta a harsonát s egyedül. csak ők ítélkezhetnek. Ha az emberek csüggedtek, fáradtak, megjelenik minden időben a jós és a próféta s minden kornak olyanok a prófétái, amilyeneket megérdemel. Úgy látszik, vándor-jósoknál többet nem érdemiünk, különben Szlovenszkót nem árasztotta volna el annyi próféta, vándor-jővendőmondó,horológus és szektarendfőnök, mint éppen ezekben az időkben. Hiszékeny emberek lehetünk nagyon és fáradtak lélekben. Mindig Sirius urra, azaz Varga Józsefre kell gondolnom, aki Pesten vigasztalja a lapokat havonta eredeti jóslásaival és a jós ur élénk szellemét bizonyítja, hogy ezek a jóslások a napi élet minden fázisát felölelik, Attila sírjától kezdve, Bánky Vilma milliós szerződéséig, amit szintén megjósol időnkint Sirius, a mestro. Ott lakott kinn, az óbudai végeken, külön irodája volt egy borbélyhelyiség mellett s ebben az irodában fogadott. Jöttek a hivő hölgyek és hitetlen urak és Sirius mester, az ő egyszerű módján mindenkit megvigasztalt azért az egypengőért, amit neki a vigaszt kívánók leszúrtak. Igaz, hogy elfogadni a pénzt nem volt szabad, tiltotta a hatóság, de azért mindenki letette az obulusát, kiváncsi lévén a jövendőre, ami csakis és kizárólag Sirius mester birtokában volt, Óbudán, a borbélymühely mellett, szemben a Schmidt parkkal, ahová sétálni jártak randevuzó párok. Sirius mester ezt is megfigyelte és nagyon sok titkát ismerte ő az életnek, de a halálnak is, mert feltárta bizonj ő Attila sirját is, csakhogy senki el nem hitte neki, mert az már idegen vezérről szólott, nem pedig a kiváncsi pestiről, az pedig kit érdekel? Nagy titok alatt vezetett Sirius mester Attila apánk sírjához, amit csudálatos ráérzés folytán az óbudai krumpliföldön megtalált, alig akarta elárulni a titkot. De már, elmúlván a fogadalmi év, bizony megírom, hogy láttam a nagytekintetű sirhalmot, nemsokat mutatott azonban. Ha már Attila, akkor különb helyre is fektethette volna tetemit. A villamos végállomáson is túl, a világ végén, ahonnan már a Hármashatárhegy orma kékellik és apró sváb lebujokban sramli-zene cincog, ott volt Attila sirjafeltárva félig, mert a másik felére nem engedte rá a sváb maestrot, mindaddig, mig a hun király földi maradékaiból nem igé.t részesedést a jövendőmondások atyja. Igen ám, de ebben maga a mester sem bízott, már pedig, akár lesz kincs a sírban, akár nem, a sváb mindenképen azt foghatja rá a kitűnő kutatóra, hogy éjnek idején sirrablásra vetemedett, ezt pedig a kutató mester önérzete nem akarta. Bizonyos nem lévén mégsem a sírban, hagyta tehát, hogy a hun király sirját belepje a fü és a gödröt a viz. A környék minden eltört edénye és edénykéje ott adott egymásnak találkozót s mit kerteljünk, a nagy garral feltárt sir Iassankint letagadhatatlanul szemétdombbá változott. Én már akkor láttam a sirt, amikor szemétdomb volt, a népvándorlás nem nagy dicsőségére. Néhány krumplitő és babvirág ékesitette a Sirius által föllelt temetőjét a nap hun fejedelmnek, amin a nagy Sirius örömmel nyugtatta szemét. Reklám volt ez is, mert a nagy ős1930 dec rnber 13 5. oldal. leletre dűltek a népek és ha már Attila sirját nem is látta senki, mert, mondom, csak egy fösvény sváb krumpliföldje volt, de a tenyerét mindenki odatartotta a mesternek és a mester jósolt is annyi boldogságot, szerencsét, házasságot, gyereket és ajándékot mindenkinek, hogy azokat elcipelni onnan nem lett volna elég szerencse-zsák. Nem kell hinni a jósokban, mert rendszerint Attila sirját ígérik és krumpliföldet mutogatnak a boldogság mezején. Nem nagyon szabad elhinni szavukat, bármily garral járják is Szlovenszkót, bármennyire is ajánlják egyedülvaló tehetségüket a jövendőmondásák országában, mert hasonlatosak ama Bicsérdista rajongóhoz, aki néhány évvel ezelőtt Bicsérdyt várta a Mohács felől érkező hajóval, a pesti Dunaparton. Ott állottunk, két részre szakadva, újságírók és rajongók, az újságírók fanyaron, a rajongók átszellemültem Mikor végre megérkezett az apostol, elhajtattunk a kikötő suhancainak élénk üdvözlése közben a Hungária szállóba, ahol a Próféta körínterjut adott, mint egy fejedelem. Nagyképü kijelentéseit az újságírók vegyes érzelmekkel, a rajongók viszont hálás örömmel vették. Az örök életről beszélt a Mester s a Pesti Hírlap embere feltette a kérdést: — Ön meddig szándékozik élni, Mester ? — Ameddig akarok, — -válaszolta előkelőén Bicsérdy, — századik évemig gyümölccsel táplálkozom, később csak virágillattal fogok, akkor már az is elég lesz ... Mondjuk egyelőre százhatvan évig fogok virágillattal élni... A Pesti Hírlap nyelt egyet s egy ifjú rajongó átszellemülten emelte orrához az asztalon álló váza virágcsokrát és beszivta illatát. — Nézd, — bökött oldalba a szomszédom és olyan hangosan szólt, hogy mindenki meghallotta a teremben, — az ifjú próféta most uzsonnázik .. . Az ifjú rajongó virágillatot uzsonnázott s körülbelül alig különb szellemi táplálék, ha a jósok szavát fogadjuk el érvényesnek, mint ez a Bicsérdystauzsonna volt. Notabene, az illető ifjú meg is halt egy hónap múlva, mert nem mindenkinek táplálék a virágillat s nem mindenkinek élet-alap a jövendőmondás. De mondja valaki, hogy korunk nem babonás ... A jósoknak is csak kell élni és a babonás ember is kell, honnan szerezze reményét. Van már gép is, amire csak rá kell helyezni tenyerünket s megmondja a jövendőt, van papiros, amit csak meg kell nyálazni és jövendőbelink képe mosolyog le róla, van minden, amit csak az emberi hiszékenység táplálhat, csak egy nincs, hiába is keressük: tökéletes boldogság. Ezt üldözzük pedig évezredek óta s ezt megtudni nem elég bármennyi pénz. Ezek a futkározó jósok a mi vágyakozásunk aprópénzreváltói, szerencselovagjai. Ha ez igy megy, magam is elmegyek jósnak. Vagy pedig éppen most hallottam, hogy uj fenomén érkezett városunkba. Azt hiszem, el kell mennem, meghallgatni őt, hátha ő az igazi, aki a nagyszerű jövendőt megjósolja ... Szombathy Viktor. A komáromi cigányok panaszai Egy elfelejtett pont a munkanélküliség kérdésében, amely több száz éhező nyomorára vet világot. Akinek rádió hallgató van a fülén, miért nem hallja meg a szomszédházból a nyomor kiáltását? — a néma szenvedőkről, akik a jólakottaknak örömet muzsikálnak 3éí$ü díb% kerül a karácsonyfára s époly ízletes, de olcsó sütemény és kalács díszíti az ünnepi asztalt. Jót, de olcsón! Ezt a nehéz problémát a bölcs gazdasszony könnyen fejti meg, mert szem előtt tartja: VISANT az ételbe, a sütéshez CEREST nek, lehetetlen, hogy vezetőhatóságaink, meyekbe a legnagyobb bizalmat helyezzük, ne intézkedjenek a munkanélküliségnek ebben az eddig tekintetbe nem vett részében is. Nem egy emberről, nem egyéni érdekéről, hanem százakról, a társadalom biztonságáról, a magyar népzene megmaradásáról van szó. Segítsük, mentsük meg azokat, akiknek magyar bánatunk és örömünk legszebb óráit köszönhetjük. Tekintsük a magyar népzenének helyzetét a munkanélküliségi probléma integráns részének —, mert az! — és jajunk el vjliik szemben legalább annyi szociális lelkusm er eltel, mint amennyit a többi munkanélküliekkel szemben tanúsítunk. Itt a karácsony, farsansr, örvendezők és mulatók, adjunk lehetőséget arra, hogy magyar népzenészeink ne keserűséggel, de vonójuk ihletett hangjaival, legalább az ünnepi „kényeiét“ megszerezve, gondoljanak azokra, akiknek sokszor ők jelentették az igazi magyar hangulatot és az örömet. Komárom, 1930. dec. 11. Egy komáromi magyar zenész Gy K. Az a'ábbi sorok közlésére kértek föl bennünket: Zene, magyar zene, cigányzene, van-e valski, aki a világ legspeciálisabb zenéjének az akkordjainál nem lelkesült, sírt. örült?! Ezzel a szenümentáüs kérdéssel kell kezdenünk cikkünket, mikor az annvi oldalról megtárgyalt munkanélküliség egy elfelejtett fejezetére akarunk rávilágítani. Munkanélküli a kőműves, aki nem építhet, a földműves, aki nem szánthat, vethet, az esztergályos, aki nem faraghat és igy tovább. Hát vájjon hová tartozik, melyik szociális kategóriába a muzsikus, a c’Vány, a népzenész, aki nem muzsikálhat? Tekintetes Uram, Nagyságos Aszszonyom, mikor a rádió hallgatót a fülére kapcsolja és Pestről, sőt Berlinből hallgatja a magyar zenész szivet lelket andalító játékát, vájjon pondol-e arra aki a szépséges magyar muzsikát csinálja? Hogyne gondolna rá, hiszen jól tudja, hogy a kiváló prímás frakkban esetleg huszártábornoki egyenruhában hódítja a sziveket bel és külföldön, csak éppen arra nem gondol ugyebár, hogy nem messze a lakásától talán csak száz lépésnyire nem játszik a prímás, de síra rajkó, mert éhes és betegágyon reménytelenül vonaglik az asszony, mert nincs pénz orvosra és patikára Tekintetes Uram, Nagyságos Aszszonyom 1 Százlépésnyire magából hallgat p pnmás és jó urak, bölcs urak tevékenykednek azon, hogy a munkanélküliek nyomorán enyhítsenek- Hát a munkanélküli zenészekre seDkisem gondol? „Tele van a város" nem akácfa virággal, minden nyomor ellenére tele van zenével 1 Jól esik nekünk ez a zene ? Jól eshetik ? Idegenből jött emberek húzzák nyúzzák Dankó Pista fáját, idegen handa-bandát tálalunk, az igazi magyar zene helyeit, de mindez bagyján volna, hiszen akinek nem ízlik, ne vegye be, de ugyanakkor családok százai, köztük a vonó vérbeli mesterei éheznek, nyomorognak, sorvadnak ky kell ennek lennie? Hát a népzenész, a magyar zenész nem munkás? — az ő munkanélkülisége nem tartozik hozzá a társadalmi istencsapáshoz? De ki gondol erre? Vendétek és különösen vendéglősök, kávésok, akik esténként nehéz százasokat fizetnek ki — és hozzá a mai rossz konjunkiurában — idegen zenészeknek, nem gondolnak arra, hoty mir den koronával az itteni zenészek kenyerét kissebbitik ?! Szegény ember a magyar zenész, nem akar sokat, még a konkurrencia sem bántja, csak a családjának akar sovány kenyeret. Hát nem le hetne azt megtenni, hogy a polgármester, a rendőrfőnök, a járás vezetője leealább ennek a nagy ínségnek a tartamára, a téli 3—4 hónapra, elzárná ezt a területet az idegen zenészek elől és igy biztositáná több száz C>< h&2 óvók oilompolgórnak a vegetativ megélhetést. Erre van löivéry, erre van parancsa a humanizmusnak, a helyi és államérdek-A magunk részéről még csak azt fűzzük a fenti sorokhoz, hogy mi már többször szóvá tettük, hogy meg sincs az rendjén, hogy a komáromi cigányt nem méltányolják a saját szükebb hazájában. Megírtuk a nyáron, hogy Szlovenszkó nem egy fürdője, igy Bajmóc fürdő azzal is dicsekedett a reklamirozó hirdetményeken, hogy a fürdő telepén ez és ez a hírneves országos nevű komáromi cigánvprimás muzsikál a zenekarával Egy fürdőhelyen pedig sokkal több világjárta ember fordul meg, mint a komáromi kávéházakban és ha azoknak jó a komáromi cigányprímás és a bandája, akkor a komáromi közönségnek is bizonyára ió* De nem kell olyan nagyon messze menni, nem kell Bajmóc fürdőre utazni, itt magában Komáromban is érdekes megfigyelést tehetünk. Amíg a komáromi vendéglőkből, kávéházakból száműzve volt a komáromi más yar cigány, csak egy he yen talált menedéket: a katonatiszti kaszinó éttermében. Itt nem egyszer járta a magyar nóta, s a magyar közönség szórakozó helyeiről, a kávéházakból, száműzve van a komáromi magyar cigány, magyar nóta. mert engedelmet kérek, ha a jazzband dobbal keverve magyar nótát játszik hébe-hóba, az minden, csak magyar nóta nem. Száz szónak is egy a vége, a komáromi cigányoknak százai éheznek, segíteni kell rajtuk, még pedig sürgősen Lehet eső, lehet hó, Czibop kalap mindig fó!
