Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-09-27 / 115. szám
1930. szeptember 27. «KOMAROMI LAPOK» 3. oldal. Katica • uzsonnát ad. Katicánál is nagy ünnep, komoly ckilog a vendéglátás. Anyukája ép oly szépen teríti meg az asztalt, mint amikor „nagyok" a vendégek. Nyugodtan teheti, mert az sem baj, ha az uzsonna után kiderül, hogy csupa t érképet rajzolt a kiloccsant csokoládé-kávé az abroszra. Hisz Radiontóí egy-kettőre, munka nélkül újra tiszta lesz. magától mos! MAGATOL MOS KÍMÉLI A RUHÁT A tartós béke alapköve. A kisebbségi panaszok elintézésének az eddiginél sokkal hatékonyabb módjára nézve tett német kezdeményezés nagy hullámokat vert föl a népszövetség politikai főbizottságának ülésén, amelyen napokig tartó vitában foglalkoztak a béke szempontjából rendkívül nagy horderővel biró kérdéssel. A német külügyminiszternek az eddigi eljárás megjavítására megindított akciója lelkes pártfogásra talált azoknak az országoknak képviselőinél, amelyeknek őslakosságából a békeszerződések tekintetélyes részt csatoltak el az utódállamok javára, ellenben élénk tiltakozást váltott ki azok részéről, akik a háborús szerencse különös kegye folytán területben és népességben soha meg nem álmodott arányokban megnövekedtek. A békeszerződések külön szerződésekben rendelkeztek a nemzeti kisebbségekről, legalább papiroson biztosi-Komárom, — szeptember 26. tani akarták a megkérdezésük nélkü elcsatolt népek sorsát azokban az uj államokban, amelyekbe bekebeleztettek. Az uj államok kormányai aláírásukkal ünnepélyesen vállaltak kötelezettségeket arra nézve, hogy a kisebbségi szerződés rájuk vonatkozó pontjait híven betartják és rendelkezéseit teljesítik, de hogy kötelességüknek milyen mértékben feleltek meg, legjobban igazolja ezt az a tény, hogy a kisebbségi kérdés állandó problémáját alkotja a nemzetek szövetségének, amely nem tud ez ügyben olyan döntést hozni, amelybe a kisebbségek belenyugodhatnának. És egyelőre úgy látszik, hogy dacára a kimerítő vitának, egyetlen lépéssel sem jutottak közelebb a kérdés megoldásához. A kisebbségeket panaszaikkal a népszövetséghez utasítja a nemzetközi szerződés, a panaszok egész áradata zúdult a nemzetköz mányt támogató koalíció tagja, öt év óta vesz részt a párt képviselője a kormányzásban, azonban nem lehet azt állítani, hogy a Csehszlovákiában élő három és fél millió német nemzeti kisebbségre ebből valami érezhető eredmény származott volna. A párt tagjai már kezdenek kiábrándulni ebből a kormánytámogató politikából és ennek a párt friedlandi kerületi gyűlésén őszinte kifejezést adtak a Bund der Landwirte nemzetgyűlési képviselői is. Böllmann képviselő feltűnő ellenzéki hangú beszédében keserűen jelentette ki, hogy annak dacára, hogy a német agráriusok a leglojálisabban működtek együtt a cseh kormánypártokkal, a németek nemzeti és kulturális követeléseit figyelemre sem méltatták. Windisch képviselő pedig hangsúlyozta, hogy a kormány a volt polgári koalíció által összegyűjtött tartalékokat most fölhasználja és uj adóterhekkel sújtja az adózókat. A német agrárpárt befolyása a kormánykoalícióban jelentéktelen. A költségvetés tárgyalása előtt vagyunk — úgymond Windisch — lehetne takarékoskodniuk a katonaságon, az indokolatlan „kisebbségi“ csehszlovák iskolákon, a vasutakon stb. s ehelyett minden vonalon támadás indul meg az ellen, ami némeb De ugyanakkor a szocialisták követeléseit száz százalékban teljesítik. A mi munkánk eredménye egyenlő a nullával. A népgyülés végül határozatot fogadott el, amelyben követeli a párt vezetőségétől, hogy elevenebb politikai tempót kezdjen és vessen véget a mai meddő és lehetetlen politikai állapotnak• A Bund der Landwirte 12 képviselővel van bent a koalícióban és ha a párt ki is lépne a kormánypártból, a jelenleg 206 főt számláló többség nélküle is elég erős maradna. Erkölcsi tekintetben azonban csak előnyére válna a német agrárpártnak, ha otthagyná a koalíciót, amelyben egyáltalán nem juthat szóhoz. A magyar nemzeti párt és a Jeeresatényszocialisla párt Érsekújváron nagy gazdagyülést tart. A katasztrofális gazdasági válság arra késztette a két testvérpártot, a magyar nemzeti pártot és a keresztényszocialista pártot, hogy minél sűrűbben tartsanak népgyüléseket, hogy az azokon megnyilatkozott néphangulat, elkeseredés minél jobban eljusson a kormány ezponenseinek fülébe, hogy aztán siessenek segíteni a gazdasági bajokon, amely már valósággaal katasztrófális. A jövő vasárnap, október 5-én a két testvérpárt Érsekújváron délelőtt 11 órakor az Aranyoroszlán szálló nagytermében nagy gazdagyülést tart, amelynek egyetlen tárgya a katasztrófális gazdasági válsáv. A nagyon látogatottnak isérkező gyűlésen Füssy Kálmás és Böhm Rudolf szenátorok, Holota János nemzetgyűlési képviselő, Jaross Andor tartományi képviselő, Turchánvi Imre, Kurucz Ferenc és ifj. Koczor Gyula körzeti elnökök fognak beszélni. — Tudom. Siró szél üvöltözött a kéményekben. Borzongtam, fáztam, _ de kacagtam némán. Ohó, Koronkay: Most itt a pillanat! Medgyesi Tini ősz feje a mellére csuklott. — Boldogtalan vagyok, — nyögte kínos verejtékezéssel. Sohasem voltam boldog. Akkor se ... Ne higyjétek . .. Koronkay téged szeretett... Néném arcán a megdicsőülés fénye ragyogott.Tekintetét a magasba emelte... körülnézett... mint aki hirtelen elvesztette lába alól a szomorúság megszokott talaját és most bizonytalanul ingadozik ismeretlen ösvényeken. — Tudom, sokat vétkeztem ellened, Irma. Isten a tanúm, hogy megszenvedtem érte... Pokol volt az életem. Bocsáss meg. Lotti néni gyászjegenyealakja tiltón tolakodott közéjük. — Mire való mindez? Az élet lejárt. Így vagy úgy, — mindegy. Az utolsó fejezetnél nincsenek új problémák. Medgyesi Tini felemelte fejét. A mártírok kínja vonaglott arcán, összekulcsolt kezét a magasba emelte. — A fiam! — sikoltotta. — A fiam! Könyörüljetek fiam életén. Senkim sincs... Én... csavartam ki kezéből a fegyvert. Zokogva roskadt össze. A két messzi időkben révedező hölgy, akik felett a ma észrevétlen suhant, — ámultán m e redt rá. Nem tudták, mit akar, de én — én tudtam! Harsogó diadal töltöt el. Kegyetlen, lobogó öröm... Most... most fizetek a múltért, a jövendőért!... Szilajon kaptam fe a fejem. És ekkor a három, nehéz múltakat sirató öreg hölgy között, a szenvedések örök országutján, — hirtelen megláttam Koronkayt. Nem az enyémet. Az övékét. Hó harmatozott a haján, arca fáradt, ernyedt volt; szeme csupa bánat. Por borította hajdan nyalka egyenruháját; csizmáján már nem pengett a rozsdás sarkantyú. Nézett — és ebben a nézésben a múlt vezekelt a jövendőért. Különös, jó, forró érzés öntött el. Engedtem, hogy Koronkay megfogja kezem és vezessen. Engedtem, hogy rátegye ujjaimat Medgyesi Tini karjára. Engedtem, hogy szavakat adjon ajkamra, amelyekről nem tudtam, hogy honnan jönnek, micsoda mélységekből fakadnak... Éreztem, hogy Koronkay ma is az, aki volt. Időn, távolságon, mérhetetlen szenvedésen, eldajkált, hamvadó bánaton, csalódáson, fakult reményen, csüggedt lemondáson, mindeneken át ugyanaz, mindig, mindig, ugyanaz... Es a romokon át, halkan lépdelt felém az öröm... ■tanács, se intés. Egyedül akartam menni a magam utján. Hogy ne álljon előttem tilalomfa, se sírás, se könny, se féltő aggodalom. Koronkay szédülten látja, hogy játszom vele. Mint gyermekkoromban a labdámmal. Feldobom a szivárványos ég felé, hogy tapsolva kacsaghassak feléje és bosszúsan hajítom a sárba. Szeretem és gyűlölöm. A két öreg hölgy a kávéasztal mellett szokás szerint csak Koronkayról beszélt. — Boldogtalanná tett, szegény Irmám! — bólogatott Lotti néni. — De Medgyesi Tini se szerencsésebb. A fia, a fia ... ! Már tudtam, hogy ki az én Koronkaym. A csapodár, hetyke, asszonybolonditó, sarkantyupengető katona. Aki elé kínálkozva tárrult az élet, — de aki most már tudja, mi a pokol, a szenvedés. Kergettem, űztem a szavammal, nézésemmel, mosolygásommal, vörös hajam izzó szikrázásával, mélyen kék szemem csalfa hitegetésével. Nem bírt velem. És ha a porban látom fetrengeni, kacagva megyek odább. Ekkor történt, hogy a vén házba vendég jött. Feketeruhás, hajlotthátu öreg asszony. Szeme riadozva futkosott a mohos tetőn, szúette, nehéz tölgyfakapun; járása ingadozó, bizonytalan volt, mint aki nem tud előrelépni és nem mer viszszafordulni. Reszkető keze halálos csüggedéssel nyomta le a kilincset. A két öreg hölgy meredten bámult a kisértetre. Irma néni kezéből ernyedten hullott ki a kávéskanál... — Eljöttem — dadogta fehér szájjal az asszony. Lotti néni tért előbb magához. Bátoritón szóritotta meg néném kezét, majd tapogatva fogódzott az asztal lapjába. Felemelkedett. — Mit akarsz tőlünk, Medgyesi Tini? Gyönge hang volt, de mintha betöltötte volna az egész házat. Visszhangzott, harsogott tőle a szoba és végig a szívesen lármázó folyosó. Azután csend lett. Medgyesi Tini roskadozva nézett szék után. — Ülj le, — kongott a néném furcsán elváltozott hangja. A felhők ott függtek a ház felejt. Mintha vércsék, héjják sikoltoznának az ijesztő homályban. — Eljöttem — kezdte újra Medgyesi Tini. — Harmincöt év óta gondoltam erre az útra és talán meghalok, mielőtt mégis megtettem volna, ha ... Elakadt. Szeme könyörögve, kétségbeesetten röpködött. Lotti néni még mindig állott, vékonyan, hosszan, feketén. Most felemelte mutató ujját. — Mi nem felejtettünk el semmit. Mi nem bocsátottunk meg neked. Wéi kabátok, kötöttáruk szenzációi olesö árban .» Jr TERN ENDRÉNÉL Városház-utca 3. szerezhetők he.
