Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-09-27 / 115. szám
4. oldal. «KOMÁROMI LAPOK» 1930. szeptember 27 „ELBERT“ olcsósági divatcsarnoka (Nádor-utca 19. - Koronabankkal szemben ) N ■ » VnS Női és férfi fehérneműt, Női, férfi és gyermek-pulóvert, mellényt, Keztyüf, nyakkendőt, zsebkendői, Bőr- és vulkánbőröndöf, bördiszmüárut, Gyermekkocsit, babakélengyét, „Viktoria“ vízhatlan vászongallér, „újdonság“, Jäger- és gyöngykötésü alsóruhákat stb. Figyelje meg a kirakati olcsó reklámárakat! 0 Már az uj olcsó árakban vásárolhat ? m a n Imi fit « fórumhoz, azonban a sérelmek megvizsgálása s a panaszok elintézése tizenkét éven keresztül meg sem kezdődött, a kisebbségi kérvények ott hevernek Genfben valamelyik népszövetségi főintéző asztalfiókjában, a nemzeti kisebbség pedig éli az ő megpróbáltatásokkal terhes életét jogainak részbeni, de legtöbbször teljes negligálása mellett. Az agyonhallgatás, a figyelmenkivül hagyás megalázást jelentő módszerének megváltoztatását sürgette a német kezdeményezés és Madridban már sikerült annyit elérni, hogy az eljárás módosítására nézve egyezséget kötöttek, azonban az egyezmény végrehajtása már nem vált valóra, hanem továbbra is úgy kezelték Genfben a kisebbségek panaszait, mint eddig. Ezért kellett síkra szállaniok azoknak az államférfiaknak Genfben, akiknek nem közömbös, hogy fajtestvéreiket elnyomják és törvényes jogaikhoz nem juttatják hozzá, ezért kellett Curtiusnak, Apponyinak felszólalásaikban megvilágítani a való helyzetet, amely ha továbbra is igy marad, csak fokozza az elkeseredést és veszélyezteti a békét A kérdésben a kisantant államai találva érezték magukat és a három szövetséges állam képvi-Holnap este Komáromba érkezik Szlovenszkó kulturális életének színe-java, hogy hitvallást tegyen a magyar kultúra szent ügye mellett és kitűzze azokat a célokat, amelyeket az itt élő magyar nemzeti kisebbségnek követnie kell. A kuítúrünnep gazdag programja bizonyára a komáromi egyesületeket és különböző testületeket érdekli első sorban és azok résztvesznek a szép magyar ünnepen, amely mérföldkő lesz kisebbségi életünkben. A vendégek zöme szombaton, ma délután érkezik a délutáni és az esti vonatokkal. A kultúrpalotában permanens szolgálat van egész napon és ott kap felvilágositást mindenki. Szombaton reggel már értesítette a rendezőség a szállást felajánlókat arról, hogy ki lesz a vendégük. Az eddigiek szerint Komáromba érkeznek Grosschmid Géza dr. szenátor és selői el is követtek mindent, hogy a kérdés holtpontra jusson. Természetesen támogatásukra sietett Briand is, aki minden ékesszólását latba vetette, hogy az eddigi eljárás továbbra is fennmaradjon. Sajnos, végső eredményben minden maradt a régiben, de a vitának meg volt az a haszna, hogy a kérdés szélesebb horizonton került megvilágításra, amelyet előbb vagy utóbb, de egyszer mégis csak el kell intézni! Jól mondotta Motta svájci delegátus előadói jelentésében, hogy az államok tartós békéje egyik alapköve a kisebbségi kérdés megoldása, mert valóban, amig a negyvenmilliós nemzeti kisebbség mai helyzete meg nem változik, nem lehet sem konszolidációról, sem békéről beszélni. Nemcsak kontinentális érdek az, hogy ezt a kérdést rendezzék, hanem az általános világbéke szempontjából is elkerülhetetlen, hogy a békeszerződések eme, mind súlyosabbá váló ballasztját az emberi jogok teljes kiszolgáltatásával megszüntessék és ezáltal hathatósan hozzájáruljanak a rend és nyugalom megszilárdításához. (.—) Törköly József dr. nemzetgyűlési képviselő, a TESZ elnökei, Sziillő Géza dr. és Jabloniczky János dr. képviselők, Böhm Rudolf szenátor Jaross Andor tartományi képviselő, Tarján Ödön mérnök és gyárigazgató, Szikiay Ferenc dr. kuiturreferens, Márkus László lapszerkesztő a TESZ titkára, Jankovics Marcell dr. a Toldy Kör elnöke és a Petőfi Társaság tagja, Aixinger László dr, a Toldy Kör alelnöke, a SZMKE pozsonyi vezetője, Forgách Géza dr. a Prágai Magyar Hírlap szerkesztője és a magyar hirlapirók szindikátusának képviselője, továbbá ide érkeznek Haiczl Kálmán dr. szentszéki tanácsos, Schubert Tódor lévai bankigazgató, a kaszinó elnöke, Turchányi Imre dr.érsekujváriügyvéd, a SZMKE helyi egyesületének elnöke és a Kát. Kör elnöke, Zeitiger Vilmos dr somorjai ügyvéd ésvárosbiró.aSZMKE helyi elnöke, Kassa. Rimaszombat, Léva, Rozsnyó, Érsekújvár, Pozsony és más városok több egyesületének kiküldöttei, több iró és ujságiró. Fábry Viktor eperjesi, Egyed Aladár sajógömöri és Smidt István rozsnyói ev. lelkészek és több más jelentkező. Az esti program A vendégek este 8 óra előtt gyű lekeznek a kultúrpalotában, ahol * nívós műsor pereg le rövid ötnegyed óra lefolyása alatt. Felzengenek az összes komáromi dalosok ajakán Beethoven magasztos dalának ünnepi akkordjai, melyet Molecz Tivadar vezényel. Ez dinamikai erejével a szivek mélyéig hatol. Majd Wtisz Emma zongoraművésznő előadása következik, aki Chopin ből játszik, majd Lisztnek hatalmasan megkomponált VIII rapszódiáját adja elő az ő kiváló művészi felkészültségével és tudásával. Alapy Gyula dr régi komáromi történetet mond el, majd Komáromnagyigérete, Molecz Margit operanövendék dalol tüneményesen szép hangján és énektudásával, ami az estének egyik fénypontja lesz. A szünet után Borka Géza dr., a tudós irodalomtanár beszél a komáromi költőkről, akiknek egyes legszebb verseit a legjobb szavalók: Garai Anna, Nagy Jenő főgimn. tanulók, továbbá Basilides Iván és Pfeiffer László egyetemi hallgatók szavaljákfelejthetien élményül. Végül Farkas Márta, a Jókai Egyesület tiszteleti tagja, játszik néhány számot gazdag műsorából. A nagy művésznő fellépése adja meg az estének az igazi koronáját és a közönség éppen olyan lélegzetvisszafojtva hallgatja, mikor csodálatosan zengő hegedűjén eldaiolja Bach: Aír-ját s a többi nagy Ízléssel kiválasztott darabot, mint eddigi forrósíkerü önálló estéin. Az irodalmi és művészi est lezajlása után ismerkedésre gyűlnek össze a Central szálló éttermében úgy az ideérkező vendégek, mint a helyi magyar társadalom tagjai. Még csak azt jegyezzük meg, hogy az est pontosan 8 órakor kezdődik és a műsor számai alatt a terem zárva marad. Belépődíj nincsen, de a műsor megváltása kötelező a kiadásokra való tekintettel legalább 5 korona összeggel. A vasárnap programja Vasárnap reggel már korán kezdődik a kuHurmunka. Délelőtt 9 órakor a Magyar Társadalmi és Kulturális Egyesületek Szövetsége kezdi meg III. kongresszusát a következő napirenddel: 1. Elnöki megnyitó. Tartja Törköly József dr. nemzgy. képviselő, elnök. 2. Üdvözlések. 3. Titkári jelentés. Előadja Márkus László, lapszerkesztő, titkár. 4. Jelentés a II. kongresszus határozatainak végrehajtásáról. Előterjeszti Sziklay Ferenc dr.kulturreferens. 5. Indítványok. 6. Záróbeszéd. Tartja Grosschmid Géza dr. szenátor, elnök. Délelőtt folyamán, amennyiben erre idő kínálkozik, a kultúrpalota gyűjteményeit tekintik meg a látogatók, ahol Aiapy Gyula dr. múzeum- és könyvtárigazgató kalauzol* Ugyancsak műteremkiállitások lesznek a kultúrpalotában és pedig az első emeleti termekben Harmos Károly festőművész és Fried Ernőné iparmüvésznő mutatnak be kollekciókat legfrissebb termésükből, fenn a második emeleti művész szobában Nagy Márton festő- és Berecz Alajos szobrászművész állítanak ki. A Szlovenszkói Magyar Ku'tur Egylet első ünnepélyes főközgyülése délelőtt 11 órakor folyik le a kongresszus bezárása után. Mint halljuk, a főközgyülésen Jankovics Marcell dr. a pozsonyi Toldy Kör illusztris elnöke, a Petőfi Társaság tagja elnököl, aki Szlovenszkó legkiválóbb szónokai közé tartozik és beszédei mindenkor eseményszámba mennek. Emlékezzünk a Jókai centennárium alkalmával tartott megragadó erejű hatalmas szavaira. A főközgyüiés programja a következő : 1. Közgyűlési elnök választása. 2. Elnöki megnyitó. 3. Az ideiglenes központi vezetőség jelentése az egyesület eddigi munkásságáról és pénztári állapotáról. Előadó Alapy Gyula dr. 4. Az országos központi vezetőség 36 rendes és 12 póttagjának megválasztása. 5. Az országos felügyelő tanács 5 rendes, 2 póttagjának megválasztása. 6. Indítvány Országos Kulturtanács felállítása iránt. 7. Beérkezett más indítványok. A főközgyüiés végén, amikor meg lesz választva már az országos vezetőség, az nyomban összeül és megtartja első ülését. Ezen az ülésen fontos tárgyak kerülnek napirendre és itt mondja ki az országos vezetőség a kulturmunka megkezdését és megszabja annak irányvonalát. Déli egy órakor társasebédre gyűlnek össze a Horváth-féle étteremben, ahol fehér asztalnál folynak a meg beszélések a magyar kultúra vezérei közt azokról a nagy célokról, amelyek megvalósításától függ a szebb magyar jövő. Azt hireszteíte, hogy „az iskolaszék elitta az egyházi adóját“. — szept. 26. A komáromi államügyészség vádiratot adóit be rágalmazás vétsége mialt Cseri Lajos ipolybalogi lakos ellen, mert tavaly julius havában Zalcer András és Kiss András jelenlétében azt mondotía, hogy az egyházi adót már egyszer megfizette és az iskolaszék azt elilta. A vádlott a szabályszerű idézés ellenére sem jelent meg a tárgyaláson, de a nyomozás során történt kihallgatása alatt a terhére rótt bűncselekményt részben beismerte. A kihallgatott tanuk terhelő vallomása után a kerületi bíróság az enyhiföszakasz alkalmazásával feltételesen 400 korona fő- és 200 korona mellékbüntetésre ítélte a vádloüat Az államügyész megnyugodolt az Hétéiben, a védő felebbezést jelentét! be a bűnösség kimondása miaíl. *• Üzlet átalakítása miatt az összes áruk napi áron alul lesznek elárusítva Zwickel Reklám áruházban. Baross u. A holnapi kulíúrünnep Ma este az ideérkező vendégek fogadtatása és ismerkedési este Előbb, este 8 órakor zajlik le a kultúrest gazdag és nívós programmal Saját tudósítónktól. Komárom, szeptember 26 Fegyvert, fegyverjavitást, távcső szerelést, elsőrangú töltényt :: (110 Kc-tól kezdve) legjobban szállít SEIFERT JÓZSEF BRATISLAVA, András-u 5. ce3 (a színházzal szemközt.)